2006 Júl 12

Somogy megyében, Pacsérvisnyén él egy házaspár (Ökördi Zsuzsa és Keszthelyi Péter), akik 15 évvel ezelőtt a fővárosból költöztek a Zselicségbe. Az életmódváltásnak több oka is volt. Bár humán- és reáldiplomával rendelkeznek, Németországban egy biogazdaságban elsajátították az állattenyésztés és a sajtkészítés alapjait. Remélték, hogy az ott látottakhoz hasonlóan Magyarországon is felszálló ágba kerül az öko-gazdálkodás. Ezért elhatározták, hogy kialakítják a teljesen önellátó organikus gazdaságukat.

A gazdaságuk fő pillére a tejtermelő állattenyésztés. Az állomány mintegy 20 fejőskecskéből, azok szaporulatából, valamint öt darab magyar tarka tehénből, és négy borjúból áll. Emellett néhány törpedisznó és két szamár teszi változatosabbá a gazdaságot.

Ökördi Zsuzsa a német nemesítésű gidákkal

Ökördi Zsuzsa a német nemesítésű gidákkal

Vásároltak negyven hektárt, amely Somogy megye déli részén, a Zselic erdeinek határán található. Túlnyomó része erdő, legelő, kaszáló, valamint számos védett állat- és növényfajnak menedéket nyújtó mocsaras élőhely. Intenzív gazdálkodástól, szennyező tevékenységektől viszonylag, gépjármű-forgalomtól teljesen megkímélt terület. Itt legelnek állataik, innen gyűjtik számukra a fő táplálékot jelentő szénát.

„Termelésünk szezonális, a kecskéknél nyolc hónapig tart. A kecskesajtok március közepétől december elejéig, a tehénsajtok folyamatosan készülnek. A tehén- és a kecsketejet kézzel fejjük, és naponta dolgozzuk fel. Nem fölözzük le, a tej zsírtartalma az állatok természetes laktációs periódusától függ. Mesterséges adalékokat (nitrát, állományjavító stb.) nem használunk. A sajtok természetes baktériumkultúrát, tengeri sót és nagyrészt saját termesztésű fűszereket tartalmaznak. Friss, kemény és érlelt, krémsajtokat, szőlőlevélbe csomagolt, valamint medvehagymával ízesített termékeket, olívaolajban eltett, valamint füstölt sajtokat készítünk. A szükséges higiéniát lehetőség szerint ecet és saját előállítású hamulúg biztosítja” – mondja Ökördi Zsuzsa.

1987 óta tagjai a Biokultúra Egyesületnek. Az, hogy a Zselicségbe költöztek, még csak fokozta a magyar föld iránti szeretetüket és megteremtették a falusi vendéglátás alapjait. Zsuzsa legnagyobb szívfájdalma az, hogy néhány éve tönkretették az utat az ottani kitermelt fát szállító hatalmas teherautók, traktorosok, vadászok. Lenne a kecskesajtoknak kereslete, azonban járható út hiányában nehéz a tanyáról kijuttatni. Pacsérvisnyén mindössze négyen laknak, a legközelebbi település három kilo-méterre van, amelynek Visnye a neve. A legközelebbi járható út két kilométerre található.

Folyamatosan érzik azt, hogy a kisgazdaságokat minden téren hátrányos helyzetbe hozzák, tevékenységüket, nem veszik komolyan. Naponta küzdenek a termékek kijuttatásáért. Kár, hogy egy lelkes magyar biotermelő házaspár jobbító szándékai – közlekedő út hiányában – elvesznek a zselici rengetegben…

Ilonka Mária
(Biokultúra 2006/3)

[felül]