2016 okt 08

biobucsu logo2016. szeptember 10-én, szombaton került megrendezésre a Biobúcsú, a Biokultúra Ökopiac melletti szabadtéri színpadon. A látogatók 9 és 15 óra között vehettek részt a különböző programokon. A színpadon Czeller Gábor, a Magyar Biokultúra Szövetség elnöke köszöntötte a látogatókat, majd megnyitotta az idén harmadik alkalommal megrendezésre került eseményt. Bejelentette az egész napos biotermék gyűjtést is, ahol a „A rák ellen, az emberért, a holnapért!” Társadalmi Alapítvány számára ajánlhattak fel az Ökopiacon árusítók biotermékeket.

Beszélgetés az ökotermékekről Kanyó ZsolttalA bejelentést beszélgetés követte Kanyó Zsolttal, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. fejlesztési részlegvezetőjével az ökotermékekről és azok ellenőrzéséről. Megtudhattuk, hogy mi mint fogyasztók, mit vizsgáljunk egy termék csomagolásán, ha meg szeretnénk bizonyosodni róla, hogy az ökoélelmiszer vagy sem. Zsolt beszélt arról, hogy milyen komplex is az ellenőrzési folyamat, hogy sokszor egy nagyobb gazdaságban napokat is eltöltenek az ellenőrök, amíg mindent megvizsgálnak.

Ezt követően a Domi Bábszínház szórakoztatta a gyerekeket „A manó aranybaltája” című bábelőadásával. A színpad elé összegyűlt gyerekek és szüleik megismerhették Nagy-pókhas Pál gazda álnok cselszövését, és megtudták hogyan nyerte el méltó büntetését. Nagy-pókhas gazda bioként árulta a szokványos almáját, de a csalás leleplezése után a Vízisárkány egérré változtatta. Az előadásból az is kiderült, hogy egy biogazdaságban hogyan segítik a madarak, a sünök a kártevők kordában tartását.

A Mare Temporis Alapítvány a „Mindennapok Budán” című táncos-históriás színi játékaMajd a Mare Temporis Alapítvány mutatta be a „Mindennapok Budán” című táncos-históriás színi játékát, mely történet Mátyás király idejében játszódik Budán, a piactéren. A Biobúcsú helyszíne így nagyon megfelelt a történetnek, csak a Mátyás kora nem stimmelt. A Mare Temporis vidám története megtöltötte a színpadot élettel, a színpad előtti ülőhelyeket pedig nézőkkel.

Déltől a Fűzfő BigBand varázsolt kellemes muzsikát a hallgatóságnak, akadt, aki táncra is perdült az ismerős dallamok hallatán. A BigBand több, mint 20 tagot számlál és a balatonfűzfői Irinyi János Általános és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény fúvószenekarából alakult. Egy órán keresztül játszottak jazz és egyéb könnyűzenei műfajba tartozó ismert számokat.

Biobúcsú-programok

A látogatók több, egész napos programon is részt vehettek. Az Iskolakertekért Alapítványtól Pauliczky Nóra és Mátyás Izolda jöttek el, hogy a sátruknál a kis kertészeket fogadják kézműves foglalkozással. Homokból és hüvelyesek magjából készíthettek képet és a palántázást próbálhatták ki.

Életmód tanácsadással várta az érdeklődőket „A rák ellen, az emberért, a holnapért!” Társadalmi Alapítvány képviselője, Ferencz Anikó. A Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. pedig mozgólaborban mérte az ökotermékek nitrát-, fehérje- és nedvességtartalmát.

Benda Judit – az AlterVita főzőiskola vezetője – élményfőzést tartott. Öko alapanyagokból készült krémeket készített és a nagy meleg ellenére helyben sütött zsömléket is gyártottak, melyek receptjeit is hazavihették az érdeklődők.

biotermék-kóstoltatás a Biobúcsún

Az egész napos programok közül nagy népszerűség övezte az „Év Bioterméke” versenyhez kapcsolódó kóstolást is, ahol az arra járók 14, a Közönségdíjra jelölt ökoterméket ismerhettek meg, illetve szavazhattak a számukra legjobban tetszőre. A jelöltek között szerepelt a Volvox Kft. több termékével, az Inulinu Bio csicsóka ketchuppal, az Inulinu Bio csicsóka mustárral és az Inulinu Bio csicsóka sárgabarack extradzsemmel. A Naszálytej Zrt. 2,8% Bio UHT tejet, Bio joghurtot és Medvehagymás bio tofut, a Fidel Kft. a Biofidel bio 100%-os frissen préselt almalevet, a Biofidel bio 100%-os frissen préselt alma-bodzalevet és a Biofidel bio aszalt fekete ribizlit nevezte. A Hubai és Társai Kft. bio parasztkolbásszal és bio kenőmájassal méretette meg magát a versenyen. Pazonyi Zoltán „Dr. Bio-Rizi” 100% céklalével jelentkezett. Végül, de nem utolsó sorban a Körös-Maros Biofarm Kft., az Alakor minőségi vörös bio búzasörével és a Bio Alakor Sörpárlatával mutatkozott be.

A felsorolt termékekre délelőtt lehetett szavazni. A kóstoltató sátrak sok érdeklődőt vonzottak és minden korosztály képviseltette magát. Mindenki egy szavazólapot kapott regisztráció után és csakis egy termékre lehetett leadni a szavazatokat. Minden kiállító szívesen válaszolt a termékek előállítása és tartósítása iránt érdeklődőknek. Sok szavazó nehezen tudott választani, hiszen minden sátorban finomabbnál finomabb termékkel kínálták őket, de végül mindenki döntésre jutott. Délben lezárult a szavazás, a díjátadó délután vette kezdetét. Három díj került átadásra, két szakmai, illetve egy Közönség díj.

Év bioterméke díjak átadása a Biobúcsún

Az „Év Bioterméke” Szakmai díjat Állati termék kategóriában a Naszálytej Zrt. 2,8% Bio UHT teje, Növényi és vegyes kategóriában pedig az Alakor minőségi vörös bio búzasör, a Körös-Maros Biofarm Kft. terméke nyerte.

A díjakat dr. Zsarnóczay Gabriella, a MÉTE (Magyar Élelmiszer-Tudományi és Technológiai Egyesület) elnöke adta át. A Közönségdíjat Czeller Gábor, a Magyar Biokultúra Szövetség elnöke adta át a Volvox Kft. képviselőjének, amit az Inulinu Bio csicsóka sárgabarack exrtadzsemmel nyert el.

Az Év Bioterméke verseny díjátadója után Czeller Gábor adta át a Biokultúra Ökopiacon árusítók által felajánlott, öko­termékekkel teli kosarat „A rák ellen, az emberért, a holnapért!” Társadalmi Alapítvány képviselőjének, Ferencz Anikónak.

A nap tombolasorsolással zárult. Tombolát a kiállítók, a Közönség díjra nevezett cégek és a szervező ajánlottak fel. Az összekészített csomagokat a felajánlók személyesen adták át a nyerteseknek és a színpadon lehetőséget is kaptak, hogy a csomagban rejlő értékes meglepetéseket és a cégüket pár szóban ismertessék.

A Közönségdíjra nevezett cégek például a saját termékeikből készítettek össze csomagot, így volt olyan, aki az „Év Biotermékét” vihette haza. A civil kiállítók is készültek, az Atervita Főzőiskola főzőtanfolyamot ajánlott fel, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. pedig könyvcsomaggal lepte meg a nyertest. „A rák ellen, az emberért, a holnapért!” Társadalmi Alapítvány receptkönyvet rejtett a csomagba, melyben csupa egészséges ételek receptjei voltak.

A Magyar Biokultúra Szövetség tombolájában külön erre az alkalomra készített ajándékok voltak, az újrahasznosítás jegyében. A csomagban lapult két újrahasznált üvegből készült, emblémázott kávéscsésze, újrahasznosított papírból készült jegyzetfüzet, vásárláshoz használható praktikus vászonszatyor és két biobúcsús toll. A nyertesek boldogan távoztak a felajánlásokkal a színpadról.

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki hozzájárult rendezvényünkhöz a nyerteseknek pedig gratulálunk!

Fodor Brigitta – Szlovicsák Katalin
Magyar Biokultúra Szövetség
(Biokultúra 2016/4-5)

[felül]