Home Biokultúra újság Archívum Állattartás A kecsketartás kérdőjelei

A kecsketartás kérdőjelei


Az állattenyésztésben a kecskék és a juhok az ún. "kiskérődzők" csoportjába sorolhatók. A kecske- és juhágazat sok tekintetben hasonlóságot mutat, de nagyon sok az eltérő vonás. A legnagyobb hasonlóság abban áll, hogy mindkét ágazatban a kistermelők, kisüzemek vannak túlsúlyban.

A különbségek részben abban állnak, hogy a kecskeágazatban jelenleg a tenyésztésben alig van fajtatiszta állomány és a termelési adatokat sem lehet folyamatosan megszerezni a gazdáktól, míg a juhágazatban ez már rendszeresen megtörténik. Pedig a termelési adatok ismeretében lehetne kialakítani a megfelelő tenyésztési programokat, s ennek keretében jobb, az árutermelésben is gazdaságos egyedek ill. tenyészetek létrehozását. A kecskeágazatban a fejlesztés alapvető célja a tejtermelés növelése és az adott állományokból kiinduló fajták kialakítása.

Kívülről szemlélve a két ágazatot, az ország össztermelés-értékének meglehetősen kis részét teszik ki, mintegy 60-70 millió dollárt évenként. Döntő hányadban a juhágazat termeli ki ezt az összeget.(Kukovics, 2000.) A két ágazat meghatározó létszáma jelenleg egymillió egyedre tehető összesen, a kecskeágazat ebből 30-50 ezer egyed. Ennek az állománynak és a szaporulatának kellene hasznosítani a meglévő kb. 1,2 millió hektár gyepfelületet, valamint a termelésből már kivont és ezután kivonandó, eddig szántóként művelt területeket is. Ezeknek hasznosítása, karbantartása és helyenként rendbetétele e két állatfajra vár.

A kecskeágazatban döntő súlyuk a kevés állatot tartó kistermelőknek van, akiknek az összefogása még nem megoldott. Ez nagyon sok dologra vezethető vissza. Tulajdonképpen a tenyésztés kezdetén vagyunk, s nemigen lehet beszélni a termelés és tenyésztés ellenőrzéséről. Az egyedi tartós jelölések hiánya és a termelési adatok rendszeres rögzítésének megoldatlansága nem segíti a pontos minősítést sem. A tartott és tenyésztett állatok elsöprő hányada klasszikus módszer szerint alig sorolható be valamilyen fajtába, ezért egy átfogó tenyésztési program kidolgozása és bevezetése vált szükségessé. A Magyar Kecsketartók és Tenyésztők Országos Szövetsége tagegyesületeivel együtt mintegy 15-16 ezer anyakecske több mint 800 tenyésztője tevékenységét hivatott segíteni és koordinálni.

A látrányi szQlQsgazda – Tóth László – szelíd kecskebakjával (Seléndy Szabolcs felvétele)

A látrányi szőlősgazda – Tóth László – szelíd kecskebakjával (Seléndy Szabolcs felvétele)

 

Nézzük meg röviden az ágazat gondjait, jellemzőin keresztül:

  • A termelők nagy hányada tíznél kevesebb állatot tart, bár már vannak üzemek, amelyek 100-200 egyedet gondoznak. A termelő egységek (gazdák, üzemek) az ország területén elszórva találhatók, aminek következménye az információk hiánya. A legtöbb termelő egység Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van, s itt a legnagyobb a kecskelétszám is, a legkevesebb Vas megyében. A termelői átlaglétszám megyei szinten 20 anyakecske.
    Az utóbbi két évben folyamatosan növekedett a nyilvántartott kecskék és a tenyésztők száma, de az állami támogatási lehetőségek körüli bizonytalanságok sokakat tartottak vissza az állományuk nyilvántartásba vételétől. A támogatások feltételeit egyrészről túlságosan szigorúan állapították meg, másrészt a dekádonkénti tejvizsgálati költségek (3000 Ft/minta) ill. az értékesítésben elengedhetetlen egyedi állategészségügyi vizsgálatok meglehetősen költségesek, a többségében kispénzű emberek számára. Sokan, az elérhető első osztályú minőségű tejre kapható támogatást sem akarták igénybe venni, az EU előírásoknál szigorúbb követelmények és a magas vizsgálati költségek miatt.
  • A kecskeállomány átlagos hozama messze elmarad a kecskefaj adta lehetőségektől. A tenyésztési programok részeként alkalmazott teljesítmény vizsgálat csak a regisztrált állatok kisebb hányadánál indult meg, bár az elmúlt évben sokkal folyamatosabb volt, mint előtte.
  • A kecske hústermelése ill. annak minősége számos kívánnivalót hagy maga után, és ez a megszületett szaporulat exportértékesítését nehezíti. Átlagosan a gidák és a gödölyék 10%-a kerül exportra. A hazai fogyasztás alig néhány gramm! A feldolgozott kecsketermékek is csak rendszertelenül érik el a piacot, a termelők és közvetlen környezetük táplálásában szerepelnek rendszeresen.
A fajta. A termelésben és valamilyen szinten tenyészetben tartott anyakecskék fajtái most vannak kialakulóban, a parlaginak mondott állomány aránya döntő, amelyből a nemesített magyar fajta kialakítása folyamatban van. A fajtatiszta állományok létrehozása érdekében az államnak a segítsége elengedhetetlen (lenne). A fajták törzskönyvbe kerülésének feltételei azonosak. A meghatározó adatok a következők:

Nőivar: testsúly egyéves korban minimálisan 35 kg, maximális életkor az első elléskor 25 hónap, a 30-90 nap között mért testsúlygyarapodás minimálisan 130 gramm, a tejtermelés legalább 200 liter laktációnként (tejtermelési időszak). Küllemi bírálat egyéves korban minimálisan: megfelelt.

Hímivar: testsúly egyéves korban minimálisan 45 kg, mért napi testsúlygyarapodás 150 gramm, küllemi bírálat min. 90. pont.

  • Az ágazat résztvevőinek a saját érdekükben az adatrögzítésre igen nagy gondot kellene fordítaniuk. A jelenlegi átlagos termelési és értékesítési feltételek mellett alacsony a jövedelmezőség, de a gazdák tartanak az adataik kiadásától, az adózástól való félelmükben. Ezért alakítható ki nehezen a megfelelő, jó minőségű tenyészállat populáció, mert nincs lehetőség az adatok birtokában ezek kiválasztására (ami végülis anyagi kárt is jelent a gazdáknak) és a további tenyésztési munkára.
  • Emellett a gazdák többségének átlagos ismeretei elmaradnak a szükséges szinttől. Ez a tény a tenyésztésben, takarmányozásban, tartási és feldolgozási technológiákban folyamatos képzést és továbbképzést tesz szükségessé. Aminek a végzése az átlagosnál nagyobb állami forrást igényel.

Mire gondolok az ismeretek hiányának említésével? Néhány példa:

  • Sajnálatból megtartjuk az életképtelen, vagy részben életképes utódokat – rengeteg munka, eredmény nulla.
  • Igaz, hogy mélyalmon tartjuk a kecskét, de ez olyan "mély", hogy az erősen szennyezett felső része a tőgybimbóig ér – súlyos tőgyfertőzés.
  • A kifejt tej első sugarait nem külön edénybe engedjük, ahol megállapítható lenne az esetleges elváltozás, betegség, hanem az elegytejbe. Az eredmény: az egész fertőzött lesz, következményei felmérhetetlenek.
  • A takarmányozásnál nem ügyelünk kellőképpen az állat sajátos természetére, szükségleteire. Eredmény: étvágytalanság vagy falánkság, esetleg "válogatás".
  • A higiéniai követelményeket nem tartjuk be megfelelően sem az állatokat gondozó vagy a fejést végző embernél, sem az állatnál. Eredmény: nagyszámú az elutasított, nem megfelelő tejminta a tejminőség-vizsgáló laboratóriumokban.
  • A raktárakban ugyanazon a helyen más-más típusú sajtot tárolunk. Eredmény: káros penészedés, idő előtt.

Biokecsketartási elvek és összefüggések. Az állatállomány kialakításakor figyelembe kell venni a takarmánytermő és legelő területek méretét a takarmányvásárlás lehetőség szerinti kiküszöbölése érdekében. A megengedett állatlétszám: 13,3 db/ha, az előírt 170 kg nitrogén/ha/év egyenértéknek megfelelően.

Az ökológiai gazdálkodásra való áttérésnél először a növénytermesztéssel kell eljutni a bioig, azután kerülhet sor az állatállományra. (Bővebben a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft.kiadványaiból.) Állatok vásárlása csak ellenőrzött biogazdaságból származhat. A meglévő állomány is átállítható, utódainak átállási időre nincs szükségük.

Elhelyezés: alapelv a gondos, természetszerű bánásmód, az állatok nyugalmának biztosítása. A takarmánynak és az ivóvíznek könnyen hozzáférhetőnek kell lennie. Az itatóedény lehetőleg nyitott víztükrű legyen, a víz kellemes hőmérsékletű. Nyalósó elengedhetetlen. A pihenőhelynek tisztának, száraznak kell lennie, nem lehet csupán beton vagy rácsozat. Lényeges az épület természetes megvilágítása és szellőzése. Rovarok ellen csak a fizikai vagy a biológiai védelem eszközeit szabad igénybe venni. Tenyésztési alapelv, hogy az állat jól tudjon alkalmazkodni a környezetéhez, jól érezze magát. Ezért nem ajánlott hegyi legelőre tenyészett fajtát a forró Alföldön tartani. Biotartásra ajánlott minden fajta, melynek meg tudjuk teremteni az életfeltételeit. De nem véletlenül terjedt el az ún. parlagi magyar fajta. Igénytelenebb, szívósabb, mégis egy kis odafigyeléssel jó eredményeket lehet elérni.

Mindenfajta csonkítás a biogazdálkodásban tilos, így a szarvtalanítás is. Kivételesen, kérésre, az ellenőrző szervezet engedélyezheti.

A biotermelésben a takarmányozás alapját a legeltetés adja. A tömegtakarmány alapját a gyep termése, kiegészítő és téli takarmányát a széna és a szántóföldi eredetű melléktermékek szolgáltatják (kukoricaszár, takarmányszalma, répafej stb.).

A legeltetési mód döntő hasznosítási tényező. Megválasztása (külterjes, adagolt) a gyep természetétől, állatfajtól és a technikai feltételektől (pl. kihajtási távolság, itatóhelyek, pihenőhelyek, karámok vagy villanypásztorok stb.) függ.

A jövedelmezőség meghatározói: a folyamatos termelés és az ezt biztosító tenyésztési és takarmányozási technológia. A folyamatosság vonatkozik a rendszeres utódnevelésre és a tej- és tejtermékek egész évi termelésére, előállítására is. Az utódnevelést úgy kell időzíteni, hogy kora ősszel is és télen is legyen tej, tejtermék.

Milyen tejterméket lehet kecsketejből előállítani? Röviden – minden ismert terméket. Ez nem jelenti azt, hogy a magyar piacon mindez meg is jelenik. Mi kapható?

  • Tej. Kimérve, palackban, dobozban, ízesítve, savanyítva.
  • Túró. Alapanyagai: tej, sajtkultúrák, oltók.
  • Sajtok. Alapanyagai: pihentetett tej, sajtkultúra, oltó.

Nézzük az egyes alkotókat:

  • Tej. Csak jó minőségű egészséges állattól nyert tejből készíthető jó ízű túró és sajt.
  • Sajtkultúrák. Készen kaphatók, használati utasítással együtt.
  • Oltó. Lehet növényi vagy állati eredetű. Állati eredetű a szopós borjú vagy kiskecske gyomrából készült sózással, szárítással vagy egyéb módon. Növényi eredetű – a különféle növényeket vagy azok nedvét használják fel. Ilyenek: tejoltófű (Gallium verum), sóska (Rumex acetosa), zöld dióhéj, vadalma, vadkörte, kökény, meggy és alma leve, tisztesfű ecetben főzve, erjesztett nyírfalevél stb. Többnyire akkor használják, ha az állati eredetű oltó elfogyott, vagy különleges ízhatást, gyógyhatást akarnak elérni. Legújabban baktérium eredetű oltót is használnak.

Az elkészült túró minősége függ a tej és az alapanyagok minőségétől. Általában nem ízesítik, csak a felhasználáskor. Könnyű emészthetősége miatt minden korosztálynak ajánlott.

Nagyobb keletje van a sajtoknak. Különböző ízesítéssel készülnek. Az ízesítés csak természetes anyagokkal lehetséges: só, bors, paprika, különböző magvak, zöldségek, hagymafélék, sonka, gyógynövények stb. Ízfokozó, tartósítószer vagy mesterséges színezéket nem tartalmazhat.

Meg kell említeni a sajtgyártáskor keletkezett savó hasznosítását. Ebből készül a zsendice és az orda. Úgy készülnek, hogy a savóhoz ecetet adnak. 70-90°C-ra melegítjük, melegen tartjuk egy kis ideig. Ez a "zsendice". Ha ezt a kissé sűrű folyadékot sajtruhán átszűrjük, 12 óra hosszat csöpögtetjük, kapjuk az "ordá"-t. Ez egy sűrű tejbegrízhez hasonló anyag, amely szinte salakmentesen emészthető, ezért gyomorbetegeknek, frissen műtötteknek ajánlott. 100 kg savóból 5-8 kg orda nyerhető.

 

Tejgazdaság és kecsketúró

Érdemes áttekinteni a tejgazdaság fejlődését Európában és hazánkban. Az állattenyésztés fellendülésével már a 9. századból vannak írásos feljegyzések a tej piaci megjelenéséről, Hollandiában és Svájcban. Norvégiában a 11. században, Hollandiában a 12-13. században jelent meg kereskedelmi forgalomban a tej, vaj és a sajt. Ebből az időszakból származik az első jelentés a francia rokfortról, a svájci ementáliról és a hollandiai eidami sajtról. A vaj és sajtkészítés technológiáját a hollandok terjesztették el Európában.

A városi lakosság ellátására a 17–18. században jöttek létre a mai értelembe vett feldolgozó üzemek. Ezekben naponta már néhány száz liter tejet dolgoztak fel kézi erővel. A kapitalizmus fejlődésével a tejfeldolgozás is átalakult, felgyorsult. A második világháború után a gyors technikai fejlődés a tejipar minden területén hatalmas fellendülést hozott. Felgyorsult a tejfeldolgozás szakosodása, koncentrációja és teljesítményének növekedése.

A továbbiakban nézzük meg a tejgazdaság kialakulását és fejlődését Magyarországon. A finnugor eredetű "tej" és "fejni" szavaink, az ótörök eredetű "túró" szavunk tanúsága szerint az ősmagyarok, mint nomád, pásztorkodó nép ismerték a tejet és néhány sajtféleséget is. A tejgazdaság kezdetleges formája a 11-13. században alakult ki. Az első tehenészetet a 18. század végén a keszthelyi Georgikont alapító Festetich György gróf létesítette. A tejfeldolgozás nagyrészt háziipari jellegű volt, az üzemi feldolgozás 1882-ben Szombathelyen az első tejszövetkezet és tejüzem megalakulásával kezdődött. 1890-ben Lánc pusztán (Sárvár mellett) létesült az első tejgazdasági szakiskola. 1925-ben jelent meg az első márkázási rendelet az egyöntetű minőség érdekében. A második világháborúban súlyosan károsodott a szarvasmarha-állomány és a tejüzemek is. Majd lassan újra indult és hamarosan szép eredményeket ért el a szarvasmarha tenyésztés és a tejipar.

A kecsketejtartásról már a 11. században vannak írásos emlékeink. Tejének hasznosítása vélhetően együtt történt a juhászat és a szarvasmarha-tartás termékeivel. A túró készítésének hagyományos technológiája megelőzte a magyar honfoglalást (9. század vége), de csak gyaníthatjuk, hogy az 1395-ben már írásban is felbukkanó kifejezés (túró) többféle állat tejéből készült termékre vonatkozott. A magyarországi tejkultúra kiteljesedése azonban a 15-16. századra esett, amikor a Balkán felől a hegyes peremvidéken végig vándorló, majd megtelepedő vlach-jugu vándor pásztorok révén elterjedt a tejoltó anyagok készítése és használata, s így a tejtermékeknek a korábbiaknál szélesebb volt a választéka.

Különösen az ország északi és keleti hegyes peremterületei állattartásának volt a jellemzője a kecsketartás. Együtt tartották a juhokkal, a kecsketej hasznosításáról önmagában nem igen tudunk. A síkvidéki területeken (Észak- és Dél-alföld, Közép-Magyarország) az igénytelen kecskét csak a szegényebb emberek tartották, általában együtt legeltetve a település teheneivel. Ők hasznosították önállóan a kecsketejet is. A Tiszazug falvaiban arányaiban nagyobb volt a kecsketartás jelentősége. Ezekben a falvakban az 1920-as, 30-as években az állam ajándékozott külföldről importált fajtiszta kecskéket a legszegényebb családok megsegítésére.

Érdemes megismerkedni néhány kecsketejtermék készítésének alapvető műveleteivel.

Kecsketúró

Változatok: natúr vagy enyhén sós. Készítése: melegített, beoltott aludttejből készül. A tejet azért kell melegíteni, mert előző napi tejet használunk fel, ugyanis a friss kecsketej erősen baktericid (baktériumölő) tulajdonságú. Legalább 6 órát kell várni a feldolgozhatóságig. Ha nem akarunk várni, a tejet gyorsan fel kell melegíteni. A túró készítését többféleképen végezhetjük: oltós, savas vagy vegyes oltással. Az oltó lehet növényi vagy állati eredetű, vagy sajtkultúra.

Az oltó használata:

  • Ha állati eredetű: a szárított gyomor egy kis darabját cérnaszálon belógatják a meleg tejbe, vagy meleg vízbe előre beáztatják és ezt a langyos folyadékot öntik a meleg tejbe.
  • Ha növényi eredetű: a növény egy kis csomóját (lehet nyers vagy szárított) cérnaszálon belógatják a meleg tejbe, vagy összezúzva, vászonzacskóba kötve lógatják a tejbe, vagy oldatot készítenek belőle, ezt adagolják a tejhez.
  • Ha sajtkultúrát használnak, annak megfelelő mennyiségéből vízzel vagy tejjel oldatot készítenek, azt adagolják a tejhez. Esetenként, főleg városban használnak még sósavat, pepszint, citromlevet és ecetet is. A túró készítéséhez a tejet felmelegítik, majd beoltják. Alvadás alatt keverés nélkül folyamatosan melegen tartják, és ha már kagylósan törik, óvatosan átmeregetik a megfelelő méretű durva vászon vagy muszlin anyagú sajtruhába. A savó hathatós eltávolítása érdekében a sajtruhákat szellős helyen felfüggesztik. 16-24 óra múlva a kendőből kiöntik és összekeverik. 100 liter tejből 14-18 kg túró keletkezik. Az oltós alvadású túró lágy, zamatos lesz; ha magas a hőmérséklet és savas oltást alkalmaznak, a túró keményebb és rögös lesz. A sózást vagy a csöpögtetés előtt, vagy az összekeverésnél végzik.

Lágy kecskesajt vagy túrósajt

Változatok: natúr, sózott és ízesített. Készítése: alapanyaga az egészséges állattól nagyon tisztán nyert tej. Az este fejt és reggelig hűtve tárolt tejet összekeverik friss tejjel. Néhány perc alatt 33-35°C-ra melegítik és oltóval beoltják. Az oltó minőségétől és mennyiségétől függően 0,5-6 óra alatt megalszik. Amikor az alvadék már kagylósan darabokra törik, fakanállal, vagy ún. "hárfával" 0,5-1,5 cm-es darabokra felaprítják, óvatosan mozgatva utómelegítik, amíg a savó el nem lepi. A keletkezett savó nagy részét leszívják és a megmaradó alvadékot ízesítik.

Ezután vagy sajtruhába, vagy ruhával kibélelt formákba szedik a sajttésztát. A felfüggesztett sajtruhában lévő sajttésztát érdemes 1-3 óra múlva megfordítani, hogy szép, gömbölyű alakja legyen. Gyengén préselik is, hogy gyorsabban távozzon a savó, ilyenkor korong alakú lesz. A sajtokat a formákból 5-8 órai állás után kiveszik. Ha a sajt ízesített, azonnal felhasználható, ha sózni akarják, a darabokat túltelített sós vízbe helyezik és néhány napig meg-megforgatják benne. Nedves sajtruhával letakarva, sajtdeszkára téve hűvös helyen tárolható, érlelhető még néhány napig (5-8 nap). Az érlelési időtől függően a felületen gyenge kéreg alakul ki, ami növeli az eltarthatóságot. Az ízesítés függ a készítőtől, a tejtől, így csak alaprecept van, aminek az apró fogásait családon belül őrzik.

A kecsketejből nagyon finom, csillogóan hófehér vajat lehet előállítani, tejes fagylaltot készíteni. Eredetileg a joghurt is kecsketejből készült!

A kecske húsa is nagyszerűen felhasználható a legrafináltabb ételek elkészítésére is. Kissé hasonlít a vadhúshoz, így nagyon finom, vadas fogásokat lehet tálalni.

Bőre finom bőráruk készítésére (pl. sevró cipő, glasszé kesztyű stb.), szőre ecset és tarsolyszövet alapanyagaként hasznosítható, szarvából, körméből dísztárgyakat, használati tárgyakat lehet készíteni.

Legszükségesebb feladataink megoldása után – melybe beletartozik az állomány létszámnövelése, nyilvántartási és törzskönyvezési feladatok elvégzése valamint a felvásárlás, feldolgozás és értékesítés megszervezése – lehet eredményes a hazai kecsketartás. Így összességében jelentős hazai állatfajjá válhat.

Vereb Dér Ildikó
(Biokultúra 2001/4, 2001/5)

Ajánlott és felhasználható irodalom: Sajtkészítés ABC-je, GAIA Alapítvány 1999; Terék István: A kecske, a juh és a tehéntej feldolgozása, Gazda Kiadó 1999; Dr. Korom István – Dr. Jávor András: Kecsketenyésztés, Debrecen 1980; Dr. Molnár: Kecsketenyésztés, Gazda Kiadó 1998; A kecskeágazat jelene és jövője, Nemzetközi Kecsketenyésztési Tanácskozás, Debrecen 1999; Lónyai Gábor: A kecske tenyésztése és a kecsketej fontos szerepe a kisdedek táplálásában, Budapest 1910; Dr. Viga Gyula: Népi kecsketartás Magyarországon, Borsodi kismonográfiák 12., Miskolc.

 

Vissza: Állattartás »

 
Hungarian (formal)English (United Kingdom)

Eseménynaptár

október 2014
H K SZ CS P SZ V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
Ma 2014. október 26., vasárnap, Dömötör napja van. Holnap Szabina napja lesz.

Biokontroll a Facebookon

Jelen vannak

Oldalainkat 362 vendég böngészi
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa1233
mod_vvisit_counterTegnap9565
mod_vvisit_counterE héten97628
mod_vvisit_counterMúlt héten108462
mod_vvisit_counterE hónapban350252
mod_vvisit_counterMúlt hónapban394946
mod_vvisit_counterÖsszesen9338076