Tag Archive for: Bio Suisse

Mint minden évben, idén is találkoztunk legfontosabb nemzetközi partnereinkkel a világ legnagyobb bio-szakvásárán, a Biofachon annak érdekében, hogy átbeszéljük az együttműködés során felmerült legfontosabb kérdéseket és egyeztessünk a jövő irányairól. Ennek keretében ültünk tárgyalóasztalhoz a Bio Suisse-el is.

Bizonyára sok partnerünk számára ismert, hogy a Bio Suisse Svájcban az egyik piacvezető privát bio feltételrendszer kidolgozója, mindemellett a svájci ökológiai gazdálkodók szövetsége is. Feltételrendszerükhöz közös jelölés is kapcsolódik, a „Bud” („rügy”), németül „Knospe” védjegy.

A Bio Suisse védjegyét viselő ökológiai termékek Svájcban dominálják a piacot, sokkal keresettebbek, mint az EU-bio logóval ellátott portékák. Több partnerünk is exportál a Bio Suisse feltételrendszerének megfelelő termékeket Svájcba. Piaci lehetőségeink tovább bővülnek az elkövetkezendő évek során, mivel a Bio Suisse nemrég új takarmánypolitikáról határozott. Úgy döntöttek, hogy a svájci Bio Suisse gazdaságok állatai kizárólag Európából származó Bio Suisse takarmányt kaphatnak majd, eleget téve ezzel a tudatos svájci biotermék fogyasztók elvárásainak, akik számára különösen fontos, hogy a takarmányok, takarmány alapanyagok ne tegyenek meg hosszú utat a szállítás során. Ennek érdekében 2017-től kezdve fokozatosan leépítik az Európán kívüli országokból Svájcba irányuló takarmány importot, és 2019-től minden, Svájcba importált Bio Suisse takarmánynak Európából kell származnia. A változásnak köszönhetően számos Európán belüli vállalkozás, így a magyar biogazdák is értékes új piacokat nyerhetnek.

A Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. fontos partnere a Bio Suisse-nek, Magyarországon az ő feltételrendszerük szerint is végzünk ellenőrzéseket. A Biofachon Kenzo van Gogh-gal, a Bio Suisse tanúsító szervezetének, az ICB AG-nek a nemzetközi munkatársával készítettünk rövid interjút.

– Mi a Bio Suisse tapasztalata a Biokontrollal való több éves együttműködéssel kapcsolatban?

– A Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. az egyik legfontosabb külföldi partnerünk, azokkal a magyarországi gazdasági szereplőkkel együtt, akiknek a tevékenységét 2016-ban ellenőrizte a Biokontroll.

A Biokontrollal való együttműködés kiváló. Nagyra értékeljük azt a támogatást, amit a felmerülő kérdések esetében kapunk, és azt is, hogy szakmailag magas színvonalú ellenőrzési anyagokat kapunk a Bio Suisse tanúsítványt kérelmező magyarországi partnerekről. Ezt a gyümölcsöző együttműködést természetesen folytatni kívánjuk a jövőben is.

– Hogyan látja azoknak a magyar biogazdáknak a lehetőségeit, akik Svájcba szeretnének importálni? Vannak-e olyan termékek, amelyekre nagy a kereslet?

– Jelenleg Magyarország Svájc egyik legfontosabb export partnere fagyasztott zöldségek tekintetében. Persze nem könnyű a Bio Suisse számára megjósolni a jövőbeli kilátásokat. De bíztató, hogy a bioszektor évről évre növekszik Svájcban is, így várható, hogy a fagyasztott zöldségekre is növekedni fog a kereslet. Emellett igen nagy az igény Svájcban élelmiszer és takarmány gabonára, valamint olajos növényekre. Ebben az ágazatban a Svájcon belüli kínálat még mindig jóval alacsonyabb, mint a kereslet és ez utóbbi folyamatosan növekszik. Meglehetősen sok magyar biogazda termel ősi fajtákat, például alakort vagy tönkebúzát. Ezekkel a kiváló termékekkel ki lehet tűnni a piacon a tömegből. Fontos, hogy a magyar gazdálkodók is folyamatosan kísérjék figyelemmel a piaci trendeket. Jelenleg az ún. szuper élelmiszerek (superfood) nagyon népszerűek, különösen, ha bio minőségben állítják elő azokat.

Homoki Hajnalka
(Biokultúra 2017/2-3)

A svájci takarmányelőállító ágazat (gyártók, takarmánykeverék előállítók, importőrök, kiskereskedők és a Bio Suisse) az elmúlt évben új takarmány stratégiát fogadott el. Úgy döntöttek, hogy a jövőben a svájci Bio Suisse gazdaságok állatai kizárólag Európából származó BIOSUISSE BIO takarmányt kaphatnak majd. Olvass tovább

A svájci gazdaságok száma ugyan csökken, ennek ellenére az ökológiai szektor népszerűnek tűnik. Napjainkban kilencből egy svájci gazdaságban folytatnak vegyszermentes termesztést. Olvass tovább