Tag Archive for: vezércikk

Előző lapszámunk „Rés a falon?” című vezércikkében abbéli reményünket fejeztük ki, hogy az EU döntéshozó testületei jobb belátásra térnek és a rombolás helyett az építésre térnek át végre, amely a biogazdálkodás területén az új ökológiai jogszabály-tervezet elvetését és a mai javítását jelentette volna. Sajnos túl naivak voltunk, nem így lett! Meglátásunk szerint ez történt, illetve ezek várhatók. Olvass tovább

Egy csökkent értelmi képességű vezető EU bürokrata mintegy négy évvel ezelőtt – szerintem életében előszőr – elolvasta a munkakörét meghatározó jogszabályokat a Tanács 834/2007/EK és a Bizottság 889/2008/EK rendeleteket (továbbiakban EU bio rendeletek) és nem értette! (Neve hál’Istennek azóta feledésbe merült!) Olvass tovább

Ennek a magyar közmondásnak létezik az országban itt-ott egy, az öregekre nem túl hízelgő folytatása is, de mi most másképp folytatjuk. Örvendetes, amikor fiatalok őseik hivatását folytatják, különösen az, ha ez a hivatás az élelem megtermelése. Olvass tovább

Több felejthető, sőt el is felejtett agrárminisztériumi vezetőnek – látva tétlenségüket – korábban többször felajánlotta a Magyar Biokultúra Szövetség, hogy elkészíti a biogazdálkodás akcióprogramjának társadalmi vitára bocsátható tervezetét. (Akkortájt volt már olyan közösségi tagállam, amelyik a második akcióterve megvalósításával volt elfoglalva!)

Olvass tovább

A világ mezőgazdálkodásának, fogyasztók igényeinek zöld irányba változása, a hazai támogatási rendszerben az ökológiai gazdálkodás kiemelt támogatása vonzó hatást gyakorol a hazai gazdálkodókra: egyre többen jelentkeznek be az ellenőrzött ökológiai gazdálkodás rendszerébe. Olvass tovább

A biogazdálkodás ellenfelei – kemikália-gyártók és forgalmazók, géntechnológiai vállalkozások, az „egészség”- ipar haszonélvezői és mások is – rendre az 1 milliárd éhező emberre, a 7 milliárdosra nőtt emberi létszám kiszolgálására való képtelenségére hivatkozva vetik el a Föld egyetlen fenntartható mezőgazdálkodási rendszerét, az ökológiai gazdálkodást, miközben nem az emberiségért való felelősségérzet, hanem a profit-vágy hajtja őket. Olvass tovább

Kedves Partnereink bizonyára tudják, hogy ebben az évben volt a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. huszadik születésnapja. Ma már mintegy 3500 ellenőrzött Partnere van a Biokontrollnak, az induláskor azonban 150 körüli gazda, gazdaság, társaság végezte ellenőrzésünk, tanúsításunk mellett a biotermelést, ők a magyar biotermesztés úttörői.

Sok mindent megéltünk velük és a Biokultúrával együtt! Voltak nehézségek, ritkán kicsit könnyebb pillanatok is; az azonban biztos, hogy sorsközösségben voltunk, vagyunk velük. Most azért indítottuk újságunkban ezt a „Mit jelent/mit adott nekem a Biokontroll” talán egy éven át tartó cikksorozatot, hogy lássuk, miként értékelik munkánkat azok, akikért vagyunk: a magyar biosok.

Régi Partnereknek több a tapasztalata, ezért tőlük kérjük, várjuk kis visszatekintéseiket, értékelésüket. Célunk, hogy ebből is tanuljunk, javítsunk ahol kell, és ha jót írnak rólunk, lehessen bennünk egy kis megelégedettség is!

Az lenne a szép, tiszta világ – persze nem csak a bioban –, ha nem kellene a két fél (eladó- vevő) mellé a „független harmadik fél”, akinek az a dolga, hogy igazolja: az „eladó” nem hazudik. De sajnos a Világ pont az ellentétes irányba halad, már esetenként az ellenőrzőt is ellenőrzik; ez a mókuskerék nem mostanában fog megállni! A Világ pedig ettől nem lesz jobb semmivel!

Így tehát a tisztességes biotermelők és a fogyasztók érdekeinek védelmére még szükség van ránk, sőt sajnos egyre inkább!

De nézzük, hogy nekünk mit jelent a Biokontroll! Először is ezer szállal kötődést a mezőgazdasághoz és az élelemhez, méghozzá a legjobb változatához a világon, a biohoz. Kapcsolatot kiváló emberekkel, gazdákkal és tanulást tőlük: szakmait, emberit, kitartást és egyebeket. A létért keményen küzdő gazdák megértését, a csalók „levadászását”.

Munkahelyet jelent, perspektívát, munkatársi közösséget és jó érzést, hogy a világ legszebb gazdálkodási formájával dolgozhatunk: a bioval!

Dr. Roszík Péter
(Biokultúra 2016/4-5)

Véglegessé vált, hogy mindazok támogatást nyertek az ökológiai gazdálkodásukhoz, akik szabályszerű pályázatot nyújtottak be. Ezzel a biogazdálkodók tábora közel megduplázódott egyetlen év alatt. Míg korábban mintegy ezerkétszáz növénytermesztő tartozott a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. ellenőrzési rendszerébe, most kétezerháromszáz.

A támogatástól függetlenül nagyon sokan mások is beléptek a bio táborba. Rengeteg növénytermesztő, állattartó, feldolgozó, kereskedő; az első negyedévben többen, mint az egész elmúlt évben.

A növekedés örvendetes, hiszen a biogazdálkodás térnyerése tisztább vidéket, tisztább országot eredményez. Üröm az örömben, hogy a területnövekedés belső szerkezete nem annyira előnyös, hiszen nagy része állat és/vagy bioállat nélküli gyep; ez a gazdálkodási forma a környezetet eddig sem terhelte jelentősen, és csak kis környezeti hozadéka van az ökológiai módszerek alkalmazásának ezen a területen.

A környezet és az ember egészsége szempontjából lényegesen többet hoz az a pár ezer hektár szántó és ültetvény, amely az agyon műtrágyázott és vegyszerezett állapotból lesz bio és ezért tiszta terület. Mégis jó ez a növekedés, hiszen aki belekóstol a biogazdálkodásba, rá fog jönni, hogy ez nem valami misztikus és alig megvalósítható gazdálkodási rendszer, hanem távlatosan nincs is más út, mint a mai biogazdálkodás, vagy valami nagyon hasonló.

Egy nemrég elhunyt professzor úr, a magyar agrárkemizálás volt „főnöke”, akivel szívélyes levelező és „útitársi” kapcsolatban voltam mondta: „a huszadik század a kémia évszázada volt, a huszonegyedik század a biológiáé lesz, ha nem így lesz, akkor nem lesz az emberiségnek huszonkettedik”.

A magyar gazda nem csak dolgozni szeret, hanem szereti örömét is lelni munkájában. Ez a „jól csinálom” érzés a megújulás motorja. Lehet örülni annak is, ha valaki jó gyomirtót választott és gyommentes lett a növényállománya, vagy sikerrel „csapott” oda valami károsítónak és még sorolhatnánk, de mennyire más az az érzés, amelyet csak a biogazdáknál látok: „tudom, hogy közben jót teszek”!

A biogazdák leleményesek, „ha nem lehet így (vegyszerrel), akkor megoldom másként” gondolkodási mód hihetetlenül gazdagítja gazdálkodásukat. Továbbá segítőkészek, nyitottak. Az új gazdák forduljanak bizalommal hozzájuk és szervezeteikhez, a területi és/vagy a szakmai biokultúra egyesületekhez!

A biotársadalom szeretettel és őszinte örömmel köszönti az újakat!

Dr. Roszík Péter főszerkesztő
(Biokultúra 2016/2-3)

Bár a többség által elismerten a jövőt szolgálja a biogazdálkodás, mégis sokaknak nem tetszik a térnyerése, mert a legerősebb érdekérvényesítési erővel bírók profit-érdeke ellen hat. Olvass tovább