Év Bioterméke verseny 2015

Idén az Év Bioterméke verseny sok szempontból megújult, de továbbra is Közönség díjra és Szakmai díjra lehetett nevezni, ez utóbbiban állati valamint növényi-vegyes kategóriákban. A Közönség díjra jelentkezők az Ökopiacon kóstoltatás keretében ismertethették meg a nevezett termékeiket, egy havas-esős napon, 2015. november 28-án. A kellemetlen idő ellenére sokan szavaztak, ahogyan eddig is csak egyszer és csakis egy termékre. A Közönség díjnál idén sem volt kategória, a résztvevő kóstolók szavazatait összesítve derült ki, hogy mely termék kapja az elismerő díjat és az azzal együtt járó „Év Bioterméke” címet. A kóstoltatás remek piaci hangulatban telt!

A Szakmai díj elbírálására a Szövetség a Magyar Élelmiszer-tudományi és Technológiai Egyesület (MÉTE) képzett szakembereit kérte fel. Összesen 20 terméket neveztek Szakmai díjra, melyből 10 terméket a Közönség díjra is jelölt a gyártó, előállító.

A négy fős szakmai zsűri tagjai dr. Miskucza Mária, Merényi Imre, Sárkány Péter, Werli József voltak. A zsűri a Magyar Biokultúra Szövetség irodájában szemlélhette és kóstolhatta meg a biotermékeket.

A bírálat alatt nem csak íz, zamat és illathatást vizsgáltak, hanem küllemet, megjelenést, a címke és a csomagolás jogszabályoknak való megfelelését, a termék összetevőinek pontos feltüntetését. A zsűri az összes, a csomagoláson olvasható feliratot figyelembe vett és a termékek nevezéséhez csatolt teméklapokat is elkérte több esetben. A csomagolás és a címke összhatása után a termék felbontásánál is igen figyelmesen kezelték az első benyomásokat: milyen illat szabadul fel elsőként a csomagolás eltávolítása során és milyen kép tárul elénk a felnyitás után. A kóstolás után 20 pontos rendszerben értékelték az összhatást.

Sokat tanultunk abból, ahogy a szakemberek látnak egy-egy terméket. Számos esetben jelölési hiba vagy fogyasztót megtévesztő címke miatt zártak ki egyébként kitűnő termékeket. Többször felmerült, hogy a tartósítás módját nem tüntették fel a dobozon. Olyan is előfordult, hogy a terméket vákuum csomagolás mellett sóban tartósították, mely a termék ízét egyértelműen befolyásolta, mégsem volt utalás a sóban érlelésre.

A zsűri továbbá kifogásolta a termékek csomagolásán olvasható túlzó, de legalábbis bizonyíthatatlan állításokat a termék egészségvédő, sőt gyógyító hatásáról. Mivel ezek élelmiszerek és nem gyógyszerek, az ilyen állítások bírságot vonhatnak maguk után. A csomagolásnak és a névnek tükröznie kell a termék összetevőit. Ha grafikailag más növény jelenik meg a csomagoláson, mint ami az összetevő, az megint csak megtévesztő lehet a vásárlónak. A termék nevében a nagyobb arányban szereplő összetevőnek kell első helyre kerülnie. A szabályos biotermék jelölés, valamint Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. logója mellett figyelni kell arra, hogy a többi feltüntetett grafikus védjegy is előírásnak megfelelő legyen. Hibát találtak a magyar termék jelölésben. Az allergéneket jól láthatóan jelölni kell a terméken, nem elég felsorolni az alapanyagok között. Szigorúan veszik ezt a boltokban, éttermekben, a zsűri is szigorúan vette és azonnal kizárta az amúgy harmonikus ízű, hibátlan terméket. Jelezni kell azt is a csomagoláson, ha gyerek nem fogyaszthatja biztonsággal.

Természetesen alap kritérium, hogy a terméklapon szereplő és a csomagoláson feltüntetett név megegyezzen. Sajnos olyan is volt, hogy e miatt kellett terméket kizárni a versenyből.

Feldolgozott termékeknél figyelni kell, hogy az összetevőket részletesen feltüntetessük, főleg, ha azok között allergén is szerepel. A fűszerezésnél jó, ha pontosan megadjuk a fűszerkeverék összetevőit. Ha az összetevők között a kenyér szerepel, akkor a kenyér összetevőit is fel kell tüntetni.

A fogyasztási és a tárolási hőmérséklet nem ugyanaz, ne keverjük! Az élelmiszereknek nem szavatossági ideje van, hanem azt kell feltűntetni, hogy mennyi ideig őrzi meg a minőségét, illetve meddig fogyasztható.

Az Év Bioterméke verseny nyertesei 2015-ben:

  • Év Bioterméke Közönség díj: Somkóró méz (Katulin Ilona)
  • Év Bioterméke Szakmai díj, Állati termék kategória: Somkóró méz (Katulin Ilona)
  • Év Bioterméke Szakmai díj, Növényi/vegyes termék: Mini briós védőgázas csomagolásban (Piszkei Öko Kft.)

Szlovicsák Katalin
Magyar Biokultúra Szövetség
(Biokultúra 2015/6)