,

Hivatalos közlemények (2017. szeptember)

Hivatalos közlemények 2017. szeptember (megjelent a Biokultúra újság 2017/4 számában)

1. Módosult a Bizottság 1235/2008 rendelete

Megjelent A Bizottság (EU) 2017/1473 végrehajtási rendelete (2017. augusztus 14.) a 834/2007/EK tanácsi rendeletben az ökológiai termékek harmadik országból származó behozatalára előírt szabályozás végrehajtására vonatkozó részletes szabályok meghatározásáról szóló 1235/2008/EK rendelet módosításáról. A rendelet kis mértékben változtat az EU-ba irányuló import szabályozásán. A jogszabály megtalálható a Biokontroll honlapján az Ellenőrzés és tanúsítás/Öko jogszabályok menü alatt.

2. Módosult a 34/2013 VM rendelet 2017. augusztus 17-től

A változások főként a közigazgatás átszervezésével kapcsolatos feladatmegosztásokat érinti. A jogszabály hatályos állapotában megtalálható a Biokontroll honlapján az Ellenőrzés és tanúsítás/Öko jogszabályok menü alatt.

3. Jelzés fellebbezésekhez és hiánypótlásokhoz kapcsolódó külön eljárási díjról

Tisztelt Partnereink túlnyomó része eleget tesz a jogszabályokból adódó adatszolgáltatási feladatainak és a szükséges dokumentációt, naplókat az ellenőrzéskor bemutatja, illetve másolatban rendelkezésre bocsájtja. Vannak viszont, akik nem. Esetükben a rendelkezésre álló információk birtokában nem tudjuk megállapítani az előírások betartását, ennél fogva az érintett termékek esetében tanúsítványt nem tudunk kiadni, mivel nem tudjuk igazolni a támogatási jogosultságot a kifizető ügynökség felé és még sorolhatnánk! Ezt természetesen nem szeretnénk, hiszen közérdek, hogy az ökológiai termékek ökológiaiként hasznosuljanak, a gazdák a támogatásokat megkaphassák stb.

Ilyenkor gyakran (nem ritkán 4-5 alkalommal) a levélváltások, a telefonálások, az adatok máshonnan kinyerése stb. következik, amely annyi időt köt le, mint 3-4 fegyelmezett Partner ügyintézése, nem is beszélve a telefon, posta, papír és egyéb költségekről.

A fellebbezések túlnyomó része pedig abból származik, hogy a fellebbezést benyújtó T. Partnereink különleges elbírálást kérnek- amelyre hál’ Istennek az EU öko rendeletek lehetőséget nyújtanak! Precedens ügyekben döntéshozatal, a súlyosabb ügyekben a 8-10 szakemberből álló Minősítő Bizottság összehívása, adott ügyekre döntést előkészítő specialista munkatársak kijelölése mind úgy kötik le szűkös idő és anyagi erőforrásainkat, hogy ezek eddig ellentételezés nélkül valósultak meg.

Az ilyen munkaterhelés miatt – hogy a határidőkből ki ne csússzunk –, esetenként a fegyelmezett gazdák jogos türelmetlenségével találkozunk.

Ezen változtatni szeretnénk! Mindenki előtt ott a lehetőség, hogy a többséghez hasonlóan figyelmes adatszolgáltatással minimálisra csökkentse az ilyen ráfordításokat, amely T. Partnereinknél is tetemes idő- és anyagi igényeket teremt!

Ebben az évben ilyen költséget (hiánypótlási-, fellebbezési-, hatósági döntést előkészítő eljárási díjat) nem kívánunk senkire terhelni, de 2018. január 1-jétől már igen!
Kérjük megértésüket!

4. Tápanyag és növényvédőszer lista kiegészítése

A Biokultúra újság 2017/2-3 összevont szám megjelenését követően a következő készítmények alkalmasságát állapítottuk meg:

Trágyázó, talajjavító és növény-, talaj­kon­dicionáló készítmények:

Biopajzs
Microbion
Microbion UNC
Organic Power Bór
Organic Power Cereal
Organic Power Magnézium
Organic Power Nitrogén
Organic Power Vine

Állattartó létesítmények fertőtlenítésére:

DeLaval Biocell
DeLaval Biofoam
DeLaval Cidmax
DeLaval Desinficin
DeLaval Dipal Conc
DeLaval Fortex
DeLaval IodoFence
DeLaval LactiFence
DeLaval Peradis
DeLaval Prima
DeLaval Tri-Fender
DeLaval Trionet
DeLaval Ultra

Dr. Roszík Péter