Régi körtefajták fogékonyságának vizsgálata a tűzelhalás betegség kórokozójával

A mérsékelt égövi országokban a körte termesztése évszázadokon át a gyümölcstermesztés színvonalának fokmérője volt. Különösen így volt ez Ázsiában és a mediterrán térségben. Európában a XVII. századtól virágzott fel a körtetermesztés és fajtanemesítés.

A körte a legkeresettebb, a leginkább elterjedt gyümölcs volt. Főként a későbbi érésű, jól tárolható fajták terjedtek el. A XIX. századtól kezdődően a körte termesztése világszerte visszaszorult elsősorban a széleskörűen termeszthető és értékesíthető almafajták elterjedése, valamint más gyümölcsfajok (szilva, kajszi, őszibarack) jelentőségének növekedése miatt. Magyarországon a körtetermesztésnek évszázados hagyományai vannak. Mennyiségét tekintve az 5. helyet foglalja el az alma, szilva, őszibarack és a meggy után. A fajták nagy része honosítással került az országba.

Napjainkban a világon az egyik leggyorsabban fejlődő gazdálkodási módszer az ökológiai gazdálkodás. Fokozatos terjedését az magyarázza, hogy olyan környezetkímélő gazdálkodási mód, amely egészséges, biztonságos élelmiszert biztosít a fogyasztók részére. A modern szemlélet megköveteli a kijuttatott növényvédő szerek mennyiségének a csökkentését. Tekintve, hogy üzemi alma- és körtefajtáink többnyire fogékonyak a betegségekkel szemben, ezért a növényvédő kezelések alkalmazásának a csökkentésével vagy a fajtaválaszték bővítésével új vagy pedig régi multirezisztens fajták vonhatók termesztésbe. A régi fajták perspektivikus megoldást jelenthetnek az ökológiai gazdálkodók számára, főként a több betegséggel szembeni ellenállóság, a jó környezeti stressz tűrés, valamint a kiváló gyümölcsminőség miatt.

1999 óta folyamatos nemesítési program és kutatómunka folyik a Budapesti Corvinus Egyetem, Kertészettudományi Kar, Gyümölcstermő Növények Tanszékén hazai alma- és körtefajták E. amylovora baktériummal szembeni fogékonyságára illetve rezisztenciájára. Ennek a programnak része volt, hogy a régi körtefajtákat fogékonysági kategóriákba sorolták hajtás, virág valamint érett és éretlen gyümölcsök inokulációs vizsgálatai alapján, amelyekhez két izolátumból álló baktérium törzskeveréket használtak (Tóth et al., 2004; Honty et al., 2004, 2006).

A körtefajták „tűzelhalás” ellenállóságának értékelésekor a külföldi adatokra támaszkodhattunk (Thiboult et al., 1989; van der Zwet and Bell, 1990, 1995; Le Lezec and Belouin, 1991; Arsenijevič and Panič, 1992; Sobiczewski et al., 1997; Spotts and Mielke, 1999). A termesztett körtefajták fogékonyságának, rezisztenciájának értékelésekor az egyes szerzők a növény különböző részein (virág, hajtás) megjelenő betegségtünet súlyosságából következtetnek. A virágzat fogékonysága és ellenálló képessége a fajta egyik legfontosabb fokmérője, hiszen a fertőzések leggyakrabban a tavaszi virágzáskor következnek be. A szakirodalomban a gyümölcsök fertőződésére kevés figyelmet fordítottak és kevés adat áll rendelkezésünkre (Paulin et al., 1990). A gyümölcsök fertőződése a természetben vagy az epidermisz lenticelláin keresztül vagy sebzések által jön létre. A betegség tüneteit a gyümölcs elszíneződése és a baktérium-nyálkacseppek megjelenése mutatja. Hazánk eltérő ökológiai körülményei miatt saját vizsgálatokra is szükség van.

A kórokozó gazdanövényköre

A Rosaceae család mintegy 40 nemzetségébe tartozó 200 növényfajt képes megfertőzni, főként az almatermésűeket, számos dísznövényt és vadonélő növényfajt (van der Zwet and Keil, 1979). A kórokozó megjelenését egyre több új gazdanövényről publikálták az elmúlt években. A hazánkban nem annyira jelentős mirtuszgalagonya és a japán naspolya is a kórokozó gazdanövénykörébe tartozik. Az Amerikai Egyesült Államokban a tüskétlen szedren és a málnán is jelezték a kórokozó megjelenését. A japán rózsa természetes fertőződéséről is beszámoltak Németországban. A tűzelhalás betegség nem korlátozódik feltétlenül almatermésű növényfajokra, hiszen már beszámoltak japán szilva valamint Európában, Németország északi részén az európai szilva természetes fertőződéséről is. A kórokozó csak a hajtásokat pusztítja el és az idősebb részekre nem terjed át, valamint a virágok fertőződése sem ismert. Az USA-ban szilva és kajszi hibridjén (Pluot) hajtásszáradásról, valamint Csehországban a kajszi természetes fertőződéséről is jelentek meg publikációk.

Hazánkban a kórokozó az alma, körte, birs, naspolya, madárbirs, galagonya, tűztövis és berkenye fajokon rendszeresen előfordul, de szilván (Végh et al., 2012) való előfordulása is lehetséges.

A betegség tünetei

A tűzelhalás elnevezés egyértelműen utal a kórokozó által okozott perzseléses, égésszerű tünetekre. Attól függően, hogy mely növényi részt támadja meg a kórokozó, megkülönböztetünk virág-, hajtás-, levél-, gyümölcs-, ág- és törzs-, valamint gyökérnyak- és gyökérelhalást. A növekvő hajtás fertőződésének tipikus tünete a pásztorbotszerű görbület mely barnul, végül elhal. Hasonló tünetek alakulnak ki a hajtáshervasztó darázs (Janus compressus) kártétele során és a csonthéjasok monilíniás betegségének (Monilinia laxa) kórfolyamatában is.

Kísérleti módszer

Kísérletünkben különböző régi körtefajták éretlen gyümölcseit hazai E. amylovora izolátumokkal fertőztük laboratóriumi körülmények között. Vizsgálatunk célja volt, hogy a fajtákat kategóriákba soroljuk fogékonyság, illetve rezisztencia alapján. A fajták fogékonyságának megállapításához a gyümölcsökön kialakult tüneteket vettük alapul. A betegség tüneteit a gyümölcs elszíneződése, ill. a foltok nekrózisa mutatta az inokulációs pont körül. Vizsgálatunk során hat régi körtefajtát (’Alexander Lucas’, ’Diel vajkörte’, ’Drouard elnök’, ’Téli esperes’, ’Serres Olivér’, Stössel tábornok’) teszteltünk (1. táblázat), melyek a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növényfajtakísérleti Állomásáról, Pölöskéről származtak.

A tűzelhalással szemben kevésbé fogékony Alexander Lucas (1), Stössel tábornok (6),
a közepesen fogékony Serres Olivér (2) és Diel vajkörte (3),
továbbá az erősen fogékony Téli esperes (4) és Drouard elnök (5) körték
(A felvételek, rajzok: fent internet-képek, balra Végh Anita felvételei)

A kísérlethez használt tíz hazai Erwinia amylovora izolátum különböző helyről, különböző gazdanövényről és különböző évekből származott (2. táblázat).

A vizsgálati módszereket részben a külföldi (van der Zwet and Keil, 1979) és részben a hazai (Hevesi et al., 2000, 2004) rezisztenciakutatásban alkalmazottak közül vettük át. A fertőzéshez az izolátumok 24 órás tiszta tenyészetéből 5×108 sejt/ml töménységű szuszpenziót készítettünk. Az éretlen gyümölcsök tesztelésekor laboratóriumi körülmények között imitáltuk a természetben előforduló külső sérüléseken át történő fertőződést. Fajtánként átlagosan 5 darab (5-6 cm átmérőjű) gyümölcsöt használtunk. A baktérium szuszpenzióba mártott bonctűvel a gyümölcsöket 6 szúrással fertőztük meg, kontrollként pedig steril desztillált vizet használtunk (1. ábra).

A körtefajták fogékonyságára a folyamatosan növekedő, vizenyős foltokból, míg rezisztenciájára a határozott szélű, száraz, besüppedő foltokból következtethettünk, figyelembe véve a foltok átmérőjét is (2. ábra). A betegség kialakulását folyamatosan figyeltük és a tüneteket 4-5 nap elteltével értékeltük. A gyümölcsöket 5 fertőzési fokozatba (3. ábra) (fertőzési index, Horsfall és Barratt, 1945) soroltuk a fertőzött folt átmérője (mm) szerint: 0 – tünetmentes gyümölcs, 1 – kissé fogékony, 2 – közepesen fogékony, 3 – fogékony, 4 – erősen fogékony.

Eredmények, következtetések

Crosse és munkatársai (1958) megállapították, hogy a körtegyümölcsök fejlettsége és az Erwinia amylovora-val való fogékonyság között összefüggés van, véleményük szerint a fiatal, éretlen gyümölcsök könnyebben, míg a fejlettebb, érettebb gyümölcsök kevésbé fertőződnek. Következésképpen az eredmények értékelésekor az éretlen körtegyümölcsökön az inokulációs pont körül kialakult fertőzött foltok méretét vettük alapul.

Eredményeink alapján elmondható, hogy a körtefajták az egyes izolátumokkal szemben eltérő eredményeket mutattak. Összegezve őket az ‘Alexander Lucas’ és a ‘Stössel tábornok’ csak kevésbé fogékonynak, a ‘Serres Olivér’ és ‘Diel vajkörte’ közepesen, míg a ‘Téli esperes’, ‘Drouard elnök’ igen erősen fogékonynak bizonyult a tűzelhalással szemben. A különböző Erwinia amylovora izolátumok eltérő virulenciát mutattak a különböző körtefajtákkal szemben. Ezek az eredmények hozzájárulnak a hazai Erwinia amylovora populáció felméréséhez. Ha a fajtákat illetően megfelelő eredményre szeretnénk következtetni, akkor fontos, hogy baktérium törzskeveréket használjunk a fogékonyság megállapításához az izolátumok eltérő virulenciája miatt.

A gyümölcsfertőzés eredményeit ki kell egészíteni a hajtás és a virág fertőzés eredményeivel, mivel az ellenállóság megítéléséhez elsősorban a virág rezisztenciáját tartjuk fontosnak. Ezek együttesen adnak átfogó eredményt az adott körtefajta Erwinia amylovora-val szembeni fogékonyságáról, mely hozzájárul a jövőbeli nemesítési programokhoz. Ezek a történelmi körtefajták perspektivikusak lehetnek az ökológiai gazdálkodásban, mert a különböző betegségekkel szemben toleránsak vagy mérsékelten rezisztensek, így megkönnyítik azok termesztését, illetve a védekezés lehetőségeit is.

Végh Anita – Hevesi Mária –
Tóth Magdolna – Palkovics László
(Biokultúra 2012/3-4)