2007 dec 19

Angliából Sátormapusztára

Nincs hozzászólás

Egy álom megvalósult

Hegyesd-Sátormapuszta gyönyörűséges Balaton-felvidéki táj. Itt él Ware Borbála és Péter családjával. Péter angol ember és Borbálával 12 éve települtek át Dél-Angliából. Mióta megismertem őket, sarkalt a kíváncsiság, miért jöttek Magyarországra, miért pont erre a tájra és mit várnak, kívánnak a honi élettől. Bori családja 1956-ban menekült Angliába. A kislány ekkor 4 éves volt. Majd vissza- és odautazások következtek, házasság, és férjével tanyát vettek Dél-Angliában. (A Borbálának feltett kérdések során nem véletlenül – de szaklapban kevésbé gyakorolt módon – a gazdálkodó ember, a család és a magyar életről való gondolatok kaptak elsőbbséget.)

– Hogyan indult el a gazdálkodásotok?

– Huszonöt évvel ezelőtt Péterrel beszélgettünk arról, hogy szíve szerint kiszállna a mókuskerékből, a számítógépes világból, és szarvasmarhát tartana, gazdálkodna – történt ez egy kis külterületi kertes házban, Dél-Angliában. Én felvetettem, hogy legalább valamelyikünknek kellene érteni ehhez a szakmához is, mert azért az kevés, hogy nyulat, tyúkot tartunk és saját zöldségünket, gyümölcsünket megtermeljük az irodai munka után, és a városból kimenekülve tanyán élünk. Péter azt mondta, hogy mi sem egyszerűbb, menjek el tanulni – és én titokban elmentem felvételizni a Winchester melletti Hampshire College of Agriculture főiskolába. Felvettek és harmincadik születésnapomon traktoroztam először, mert kötelező volt a szakvizsgát letenni a szemeszter kezdése előtt. Tanultam géptant, állattartást, trágyakezelést, szántóföldi növénytermesztést, könyvelést, gazdaság-menedzsmentet, elsősegélyt, élelmiszerfeldolgozást és még sok mást – minden új volt számomra, olyan voltam, mint egy szivacs. Munka után meg Péter ellopkodta a könyveimet, jegyzeteimet, hogy le ne maradjon valamiről.

Ware Borbála

A főiskola elvégzése után felkínáltak egy gyakorlati oktatói állást. A diákokat kellett gazdaságokba vinni gyakorlatra szarvtalanítani, hormon injekciót adni, kasztrálni, elsősegélyt nyújtani, sajtot készíteni. Ekkor már rájöttünk, hogy ahhoz, hogy az ember bárhol a világon megéljen a gazdálkodásból, vagy sokat kell valamiből előállítani, vagy intenzívet, vagy valami különlegeset, mást kell csinálnia, vagy többlábon kell állni a gazdálkodás mellett.

A nagyüzemi gazdálkodás volt az, amit mi nem akartunk folytatni. Viszont őshonos fajtákkal, extenzív tartásmóddal annál inkább. És kerestük, hogy hogyan tovább. Tavaly bevallotta Péter, hogy ő csak viccelt a főiskolát illetően és nem gondolta volna, hogy megcsinálom, hogy mindezt végig tudjuk szeretettel csinálni – és megcsináltuk, és csináljuk.

– Miért éppen Magyarországra, a Balaton-felvidékre jöttetek?

– Péter az IBM-nél számítógép- és számítógépterem tervezőként dolgozott, és kapóra jött, hogy nagy leépítések voltak, költözött az IBM Kelet-Európába. És jött a váltás egész Kelet-Európában, azt hittük itt a rendszerváltás, könnyes szemmel izgultam Erdélyért, a horvátokért, és úgy éreztem, hogy valami nagyon rossznak vége kezd lenni. Én csak annyit mondtam Péternek, hogy menjünk haza Magyarországra, ott a lehetőség számunkra. Péter azonnal repülőre akart szállni, hogy kezdjük az új életet. Még egy évbe tellett, amíg felszámoltuk angliai életünket, és megkapta Péter a letelepülési engedélyt.

Miután édesanyám és egyik bátyám családjával együtt Veszprém megyében élnek, fel sem merült bennünk, hogy máshol keressünk tanyát. Nyolc hónapon keresztül jártuk a Bakony-alját, Balaton-felvidéket, amíg megtaláltuk azt a helyet, ahol el tudjuk képzelni hátralevő éveinket. Több mint kétszáz levelet írtunk térkép alapján kinézett polgármesteri hivataloknak, TSz-eknek, Állami Gazdaságoknak, több tucat hirdetést adtunk fel, és ahogy jöttek a válaszok, jártuk sorba a helyeket busszal, vonattal. Mindig azt mondtuk, hogy majd a terület határozza meg, hogy mit csináljunk vele.

Így is lett, mert a sok szőlőterület mellett kiderült, hogy itt a Balaton-felvidéken sok az alacsony (átlagosan 6 AK) minőségű legelő, szántó és erdősáv. Egy ilyen több kis területből, valamint egy kis családi házból álló, sok-sok építési, felújítási projektet magába rejtő tanyát találtunk, összesen 22 hektárral, benne zömmel elhagyatott, dimbes-dombos legelők, szántók, erdősávok és egy 10 éves kommersz szőlő-oltványvessző ültetvény.

– Érdeklődési körötök, különféle szakterületek iránti vonzalmatok úgy tudom elég széleskörű. Valamit hallhatnánk erről?

– A számítógépek világán kívül Pétert nagyon vonzotta korábban a tenger, vitorlázott is, és sportbúvár és oktató volt. Én sportbúvár szintig jutottam el, mielőtt vettünk Angliában egy kis tanyát, és családot alapítottunk. Kecskét, birkát, angol őshonos Tamworth disznót, tyúkot és nyulat tartottunk, és nagyjából önellátóak voltunk. Vonzott a biogazdálkodás, a népi mesterségek, a falusi értékek megőrzése. A sajtkészítés engem, az ólomüvegből készülő tárgyak Pétert érdekelték. Én egy ideig itthon rendezvényszervező-, fordító-, tolmácsként dolgoztam, Angliában ezt szabadúszóként folytattam. Itthon is, még ma is gyakran fordítok és tolmácsolok.

– Hol tart ma a sátormapusztai gazdaság?

– Rájöttünk, hogy a nagy lelkesedés, földterület és egy lakóház még nem jelenti magát a gazdaságot. Végülis tizenkét év alatt sikerült olyan családi gazdaságot létrehoznunk, ahol már nincs romos épület, szakaszosan legeltetjük a szarvasmarhákat villanypásztorral bekerített területeken. Minden legelőn van saját fúrt kutunkból itatóvíz és hűsölő, delelő hely az állatok számára. Lassanként már az erdősávunkban is lehet sétálni, nem átláthatatlan gyomtenger a fák alja. További 8 hektár bérelt területen termeljük meg a téli takarmányt az állatoknak. Van két általános hasznosítású lovunk is, egyrészt lovagolhatnak a turisták, másrészt rendben tartják a terület egy részét. 24 magyar szürke szarvasmarhánk szintén rendben tartja a dimbes-dombos legelőket, amelyek a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban találhatók, és mindegyiknek sajátságos a gyógynövény-világa. Mutatjuk, tanítjuk, a tájgazdálkodást, ahogyan mi azt meg tudtuk valósítani. Fogadunk családokat, akik szívesen kirándulnak a tájban, gyógynövény túrákat tartunk, sajtkészítő és ólomüvegkészítő tanfolyamokat szervezünk. Nem vagyunk mintagazdaság! Csináljuk amit tudunk, és vállaljuk, amit, és ahogyan csináljuk.

– Terveztek-e fejlesztést?

– Nagyszabású saját fejlesztést egyelőre nem tervezünk, inkább tökéletesítjük azt, ami van, és segítünk, ahol tudunk a környezetünkben levő fiatal családoknak. Ismét kezdenek együttműködni az emberek, ebben az irányban kívánunk fejlesztéseket előmozdítani.

– Meg lehet-e ekkora területből, a gazdálkodásból élni?

– A többlábon állás a kulcs, sokfélét csinálunk. A fordítás, falusi turizmus, feldolgozott házi termékek eladása, ólomüvegajtók, bútorok készítése, oktatás – ez amit csinálunk. Saját lakóházunktól 500 méterre felújítottunk egy düledező házat, ebben fogadjuk nyáron a turistákat. Sokan jönnek üdülési csekkel. Elsősorban hazai vendégek találnak meg bennünket, bár egy-egy nyugat-európai család is jön.

– Ebben a szőlős, boros, gyümölcsös tájban miért éppen a szürkemarhát választottátok?

– A Magyar Szürke Szarvasmarha alkalmas arra, hogy tökéletesen hasznosítsa a gyenge minőségű talajokon termelt fűféleségeket. Termeljük a „boldog húst”, az állatok ridegtartásban naphosszat legelnek, amikor szomjasak isznak, ha melegük van a fák árnyékában hűsölnek. Átlagosan tehenenként évi egy a szaporulat. Minden korosztály egy csordában él. Takarmánynövényként a tarka koronafürt, baltacím, lucerna és fűkeverékek termelését vállaljuk. Erre vásároltunk elsősorban használt gépeket.

– Legfőbb gondotok?

– A bürokrácia inkompetenciája – mondja Péter. Sok az adminisztráció, kevés a felelősségre vonás, minden szinten. Sokan nem tisztelik a törvényeket, kezdve a miniszterelnöktől lefele. Szinte jó fej, ha valaki fittyet hány a tiltó táblára, záróvonalra, korlátozásokra.

– Angliában így van-e?

– Mindenkit felelősségre lehet vonni. Sokkal nagyobb hatalma van a mindennapi közembernek, ha jogos panaszt tesz, valami történik. Itt nehéz követni, hogy történik-e valami, a felelősséget nem vállalják a hivatalnokok sem. Angliában például az építési engedély nélkül épített építményt egyértelműen lebontják, itt többnyire kifizetik a bírságot és marad az illegális építmény. Lehet vitatkozni arról, hogy melyik gerjeszt több tiszteletet a társadalom iránt.

– Mit gondoltok a magyar bio (öko)mozgalomról?

– Országszerte nagyon sok ép gondolkodású emberrel találkoztunk a Biokultúra Egyesületi tagságunk során. Persze mindig vannak extrém példák is. Mi azt érezzük, hogy a jóérzésű emberek gyülekezete kezd egy erős, kőkemény, piacorientált mozgalommá változni. Úgy gondoljuk, hogy a „kert és egészségbarát” csoport jól megfér a nagygazdaságok mellett, és szükséges elsősorban azért, mert ők fogják a helyi fenntarthatóságot biztosítani, és a helyi lakosság bioélelmezési láncát hosszútávon fenntartani.

A családok jövője a tudatos vásárlás, és az egészséges, elérhető árú termékek beszerezhetősége. A hazai embereknek ugyanúgy életszükséglete a jó minőség, mint azoknak, akik külföldön élnek és importálják a magyar biotermékeket. A termelő és a fogyasztó kapcsolatának kibővítését fontos feladatnak tartom. A kereskedőknek nem kell ettől a kapcsolattól tartaniuk, nekik megmarad a közép és nagykereskedelem. Még mindig sok a teendő az átlagember tájékoztatása terén, sokan nem értik, hogy miért baj a GMO, mitől jobb a bio, milyen feltételek mellett tudnának biot termelni.

– Valamit a családról, terveitekről – hol a haza?

– Két gyermekünk van. Áron gépészmérnöknek készül, Noémi építőmérnöknek, egyelőre egyetemisták, mindketten cserkészek. ők is szeretik ezt a tájat, de nekik még szárnyat kell bontani, világot látni, saját álmot álmodni, és utána, ki tudja? Én huszonévesen nem tudtam volna elképzelni azt, hogy boldog tudok lenni ebben a mostani életemben. Az akkori rohanó életemmel semmi pénzért nem cserélném el azt, ami most van. Pedig talán még többet is dolgozunk, de máshogyan.

Péter angol, én magyar vagyok, Magyarország mindkettőnk otthona, a haza szó egy magyarnak mást jelent, mert történelmünk során mi sokat küzdöttünk azért, hogy megtartsuk az országot, történelmünk javarészt nem arról szólt, hogy más hazáját akarjuk meghódítani – sokat vesztettünk is. A gyerekekkel együtt mentünk Csesznekre augusztus 19-én az István a Királyt megnézni – a koncert légköre Pétert is meghatotta, ő is átérzi mit jelent a haza nekünk magyaroknak. Bosszantja, amikor nem törődnek az emberek környezetükkel, jövőjükkel, nemzetükkel. A gyerekek magyarság-tudatos nevelést kaptak; ez természetes, Magyarországon élünk.

– Mennyire küzdelmes Sátormapusztán az élet?

– A tél nem váratlan esemény, bespejzolunk, nem baj ha jön. Nyáron beraktározzuk a téli tűzifát, nagy hatékonyságú faelgázosító kazánnal fűtünk. Igyekszünk kiküszöbölni a váratlan eseményeket, amelyek megnehezítik az életet, így csökkentjük a küzdelmek számát. Élelem, víz, meleg, szeretet – néha nem baj ha nincs más.

Persze azért nekünk is kell a telefon, villany, Internet. Tizenkét éve küszködünk azért, hogy egy normális vonalunk lehessen olyan áron, mint mindenki másnak – még nem sikerült. A tanyasi ember nem jó üzlet, még mindig a kupac alja. Ezt a mentalitást még gyakorta érezzük itthon. Mennyire más a helyzet Nyugat-Európában, ahol a legelőkelőbb emberek is laknak tanyán, versengenek a szolgáltatók, hogy szolgáltassanak nekik. Ez az, ami itthon küzdelmes. Meg, hogy a jog állandóan elválik az igazságosságtól – ettől válnak küzdelmessé a napok. A tél – nem az a küzdelmes.

– Táplálkozási szokásaitok, karácsony?

– Meglehetősen hagyományosan étkezünk. Főként a magyar konyha szerint. 84 éves édesanyám is velünk él, neki fontos, hogy mindennap legyen leves ebédnél. Sok párolt zöldséget is eszünk, többnyire magunk sütjük a kenyeret.
Karácsonykor mindkét nemzet szokásait ötvözzük a szeretet jegyében: Szent Este várjuk a Betlehemeseket, vagy mi megyünk énekelni másoknak, beiglit és halat eszünk. Karácsony Napján meg esszük a Christmas Pudding elnevezésű angol karácsonyi édességet, és a szürkemarha vesepecsenyét.

– Mit érdemes tudni a Közép-dunántúli Biokultúra Egyesületről?

– Ideköltözésünkkel egybeesett, hogy a térségben elindult egy organikus fejlesztési együttműködés a svájci Dörögdi Medencéért Alapítvány és a Független Ökológiai Központ között. Ennek kapcsán szervezték az ország egyik első biogazdaképző tanfolyamát, amelyen elsősorban azért vettünk részt, hogy megismerjük a helyi gazdákat. Itt találkoztunk először Bódis Klárával és férjével Birkás Balázzsal, akik áthívtak a hegy túlsó oldalára, hogy nincs-e kedvünk csatlakozni a Balaton-felvidéki csoporthoz. Röviddel ezt követően Klárát választottuk meg elnökké, és ketten a Balázzsal számos kirándulást, előadást szerveztek, állandóan szerepeltek a sajtóban, rádióban, TV-ben, közben terjesztették a bio jó hírnevét. Kezdetben még budapesti lakosok voltak, hétvégén jöttek vidékre, ingáztak biotermékeikkel együtt és közben felvirágoztatták a csoport életét. Egy nagyon erős csapat játékosai ők ketten, és azt hiszem, hogy mindenki csak hálás azokért a kirándulásokért, rendezvényekért, amelyeket ők a csoport számára szerveztek, fáradtságot nem kímélve.

Közben Klárát megválasztotta a tagság a régió vezetőjévé, ahol továbbra is töretlen lelkesedéssel szervezte az egyesületi összejöveteleket mindaddig, amíg betegsége miatt nem érezte úgy, hogy azt az energiát, amit addig az egyesületi életre fordított már muszáj saját magára fordítani, a túléléshez. Lemondását követően megválasztottuk tiszteletbeli elnökké és a tagság engem kért fel a Közép-dunántúli Egyesület vezetésére. Én személyesen is nagyon köszönöm azt a sok önzetlen munkát, amelyet Klára és Balázs az elmúlt évek során adott az Egyesületnek, és nagyon örülök, hogy mint tagok továbbra is ott vannak szinte minden rendezvényen, immár résztvevőként, ugyanakkor mint komoly termelők gazdaságuk révén.

Elnökségem során első feladataként jött az Ökoportya, pályázatírások, előadások, budapesti vezetőségi gyűlések, taggyűlések, az Országos Biokultúra Találkozó, az Országos Bionap, és sok más rendezvény, ahová meghívták egyesületünket. Az Országos Biokultúra Találkozó és az Első Országos Bionap is a visszajelzések szerint jól sikerült. A továbbiakban jobban be kell vonnom előre a tagságot, több feladatot kell a tagságnak is vállalni a bonyolításnál, szervezésnél, hogy mégjobban menjen, mégtöbb látogatónk legyen.

A jövőre nézve alapvető feladatként a GMO-mentes régiót szeretném megvalósítani és egyesületünk szervezésében visszahódítani a biokiskert tulajdonosokat, hogy ellenőrzött biokertek legyenek és ne „kvázi” biotermékek szülessenek, amelyek egyre inkább ütik fel fejüket a térségben a „kvázi” biopiacokon. Pályázni kívánunk még projektorra, vászonra, standokra, meg közösségi komposztálókra is. A LEADER+ programban civil szervezetként jelen vagyunk.

– Kapcsolatotok az angliai mozgalommal?

– Nincs. Néha tolmácsolok az EU-ból jött ellenőrnek, vagy az alakuló Geopark koncepció kapcsán kapcsolatba kerülünk valamilyen módon a Soil Associationnel. Nem igazán foglalkoztunk azzal, hogy kapcsolatot teremtsünk a Soil Associationnal. Angliában tagjai voltunk egy lazább szerveződésnek, amely elsősorban önellátásról és vidék fenntartásról szólt egy kistérségen belül, a tagok közül sokan Soil Association tagok voltak, gyakran tőlük szereztük be a vetőmagokat.

– És a közvetlen környezettel?

– Biztosan van még számtalan kiaknázatlan lehetőség, viszont időben nem győzünk többet csinálni. Saját környezetemben is képviselő ill. alpolgármester vagyok Hegyesden. Ez egy 170 fős falu. Nagyon megtisztelő számomra az itt élő emberek bizalma, hogy megválasztottak. Sok teendő van itt is a közösségformálás, a községhatárok rendbetétele, kiaknázatlan lehetőségek és értékek megőrzése terén. Ez a tisztség számomra azt jelenti, hogy befogadtak bennünket az itt élő emberek.

Ware házaspár

– Köszönöm a jóízű beszélgetést!

Seléndy Szabolcs
(Biokultúra 2007/5)

[felül]