Nem ördöngösség – zöldségtermesztés fóliában szakértelemmel

Molnárné Tóth Mária férjével, Molnár Csabával együtt gazdálkodik Galgahévízen. Csaba mezőgazdasági gépészmérnöknek tanult, Mária pedig óvónőnek. Nem sok gazdálkodói múlttal rendelkeztek, amit tudtak, azt a környezetünkben élő ismerősöktől és saját tapasztalataikból tanultak meg. read more →

Több mint egy család – sikeres, ígéretes vállalkozás

Már 1985-ben megpróbálkozott a háztájiban a bioval, dr. Berta Zoltán neve azóta összefonódik a biomozgalommal. Fűszertermékeik többször nyertek nagydíjat (Brüsszelben élelmiszeripari újítások kategóriában ezüst díj – 1999; D’Espelette francia fűszerpaprika lovagrend tagsága – 2002). Tevékenységéhez fűződik az idei regionális Bionap megszervezése fajszi helyszínnel. read more →

Bolgár kertészek letelepítése Magyarországon

A következő idézetet a Politikai újdonságok – 1876 nyomán közüljük: read more →

A virágoskúti példa

A termőföldtől az asztalig Ifjabb Rózsa Péter virágoskúti gazdálkodó 1962-ben született. 1980-ban szerzett kertész szakmunkás bizonyítványt és érettségit Debrecen-Pallagon. Egy évig dolgozott érettségi után a tsz-ben. Az élete közben úgy alakult, hogy a gyakorlati munkában, a kertészetben ért el kiemelkedő eredményeket. 1981. december 3-án magángazdaságot alapított. Egyéni gazdálkodóból vállalkozó lett. 1993-ban a Zöldségtermelők Országos Szövetségének.. read more →

Szenvedéllyel kell csinálni

Terjék Miklós biozöldségtermelő életútja mindig is a kertészethez kötődött. Eredetileg Tokajhegyaljáról származik, szülei borászok, illetve szőlőtermelők voltak. Terjék úr ebből a Borsod megyei térségből került a fővárosba. A Kertészeti Egyetem gyakorló iskolájában végzett dísznövénytermesztő szakon 1966-ban, technikusi oklevelet kapott. Ezután a Kertészeti Egyetem kísérleti tanüzemében dolgozott az 1970-es évek végéig. Az 1980-as évek közepétől már.. read more →

Biztos piac, tisztes nyereség – elkötelezettség

Németh István 1963-ban született Rábcakapin. Sopronban járt középiskolába, ahol gépésztechnikusként végzett. Felnőtt fejjel tanult kertésztechnikusnak Fertődön. 1989-ig az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóságnál dolgozott, majd egy évig munkanélküli volt. Először őstermelőként, majd egyéni vállalkozóként fogott a kertészkedésbe. Utóbbi kezdetekor, 14 évvel ezelőtt fogant meg benne a biogazdálkodás gondolata. read more →

Szaktudással a biogazdálkodásért

Hubai Imre növényvédő szakmérnök, a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemen szerezte diplomáját, utána elvégezte a Debreceni Agrártudományi Egyetemet. Itt állattenyésztési agrármérnöki diplomát kapott, majd vállalatgazdasági szakmérnöki szakot végzett, közben párhuzamosan mérlegképes könyvelői oklevelet kapott. Ezután a Gödöllői Agrártudományi Egyetem agrárkémiai szakán szerzett oklevelet. Jelenleg az Üllőparti Gazdaszövetkezetet irányítja, ezen belül az 1993-ben megalapított Hubai és Társai Kft… read more →

November (Skorpió) – December (Nyilas)

Kerti dolgokról Őszbe csavarodott a természet feje, Dérré vált a harmat, hull a fák levele, Rövidebb, rövidebb lesz a napnak útja, És hosszúkat alszik rá, midőn megfutja. (Arany János) A faültetésnek nemrégen még piros betűs ünnepet rendelt a Történelem szeszélye, hiszen november hetedike munkaszüneti nap volt. Ekkorra a faiskoláknak már ki kellett termelni a csemetéket,.. read more →

Szeptember (Szűz) – Október (Mérleg)

Kerti dolgokról „A folyón egy régi, foldozott csónakot hozott az álmos áradás. A csónakban egy vidám, öreg legény ült. Kibontott mellényén virítottak a csipkebogyó gombok, szájában makkpipa s kalapja mellett piros vadkörtelevél. Az öreg legény mosolygott, s a csónak magától fordult a part felé. – Most! – intett a Szél, és meghajolt. És ekkor meghajolt.. read more →

Július (Rák) – Augusztus (Oroszlán)

Kerti dolgokról „Eredj a hangyához, te rest, nézd meg az ő útait, és légy bölcs! A kinek nincs vezére, igazgatója, vagy ura, Nyárban szerzi meg az ő kenyerét, aratáskor gyűjti eledelét. Oh, te rest, meddig fekszel? Mikor kelsz fel a te álmodból? Még egy kis álom, még egy kis szunnyadás, még egy kis kéz-összefonás, hogy.. read more →