2011 jan 30

Fejezetek a környezet állapotának kutatási eredményeiből, az ökogazdálkodás megalapozása érdekében

Nincs hozzászólás

Az emberiséget egyre inkább aggasztja környezetének, a levegőnek, víznek, talajnak, valamint az élő szervezeteknek elszennyeződése. Civilizációnk nem kis mértékben a kémiai elemek (növényi tápelemek, fémek) felhasználásán alapul. A növekvő népességgel párhuzamosan olyan gazdasági rendszert működtetünk, mely a termelés és a fogyasztás fajlagos növelésére ösztönöz. Ebből adódóan a környezet igénybevétele (kizsákmányolása) hatványozottan jelentkezik. Az ásványi nyersanyagok kitermelése és felhasználása a közelmúltig úgy történt, mintha a készletek kimeríthetetlenek lennének a Földön.

A környezetszennyezés forrásai és következményei

A természetes nyersanyagokból termékeket állítunk elő, miközben hulladék és szemét képződik. Amint Vester (1972) megjegyzi, az ember ma már gyakran százszor annyi nyersanyagot alakít át, mint a természetes geológiai események. A fogyasztás is a termékek további átalakítását jelenti szemétté, hulladékká. Hivatkozik a szerző Commoner amerikai ökológus vizsgálatára, mely szerint míg az USA lakossága alig felével növekedett, a környezet szennyezése meghétszereződött a II. virágháborút követően. A környezetterhelés 80-85%-ban arra volt visszavezethető, hogy új gyártástechnológiákat vezettek be (műanyagok, műtrágyák, növény­védőszerek, villamosenergia-termelés stb.). A népességnövekedés szerepe másodrendű volt ebben a folyamatban.

A környezetkímélő eljárások helyett elterjedtek azok a technológiák, melyek az ingyen felhasználható levegőt, vizet, talajt, élővilágot terhelik. A költségesebb újrahasznosítás, a zártabb termelési ciklus, a szennyvíztisztítás csökkentette volna versenyképességüket a piacon. Csak az utóbbi évtizedekben tudatosult, hogy a környezet is érték és figyelembe veendő a gazdasági számításokban. A környezettel élő technológiák megdrágítják ugyan az egyes fogyasztási cikkeket, de „az élet egésze olcsóbbá válik”. Tehát a tiszta környezet megőrzése lényegesen olcsóbb, mint a szennyezettnek a megtisztítása, amennyiben ez egyáltalán még lehetséges, mely a társadalom egészének áldozatvállalását igényli.

Amint Purves (1985) felhívja rá a figyelmet, utódainknak talán már nem is lesz lehetősége megszabadulni a szennyezett környezettől. Elvileg ugyan részben lehetséges lenne megtisztítani a levegőt, vizet, talajt a szennyeződésektől. Ez a munka azonban oly sok energiát igényelne, ezzel még nagyobb szennyeződést indukálva, hogy a gyakorlatban kivihetetlennek látszik. Minden elem viselkedése, reakciója egyedi, bár vannak általánosítható jelenségek. A fémek többsége nyomelemként van jelen a bioszférában és az élő anyagban. Szétszóródásuk függ a kinyerés módjától, illékonyságuktól, oldhatóságuktól stb. A toxikus elemek között nemfémek is előfordulnak, mint az As, B, Se.

A földi élet az atmoszféra (légkör), a hidroszféra (vízburok) és a litoszféra (szilárd kéreg) határfelületén alakult ki, melyet bioszférának nevezünk. A bioszféra és alkotóinak elemi összetételéről az 1. táblázat tájékoztat.

Földkéregben
Tengeri sók
Levegőben
Bioszférában
Elem
Súly %
Elem
Súly %
Elem
Súly %
Elem
Súly %
O
46,6
Cl
55,1
N
78
H
49,8
Si
27,7
Na
30,6
O
21
C
24,9
Al
8,1
Mg
3,7
Ar
0,9
O
24,9
Fe
5,0
S
2,7
CO2
0,03
N
0,27
Ca
3,6
Ca
1,2
Ne
0,002
Ca
0,07
Na
2,8
K
1,1
He
10-4
K
0,04
K
2,6
Br
0,2
Kr
10-4
Mg
0,03
Mg
2,1
C
0,1
Xe, H
10-5
Si, P
0,03

1. táblázat. A földkéregnek, az óceán sóinak, a levegőnek,
illetve a bioszférának elemi összetétele, súly % (Fergusson 1991)

A földkéregben a Si, Al, Fe, valamint az alkáli földfémek oxidjai meghatározók. A mállással felszabaduló elemek közül a leginkább oldható Cl, Na, Mg mosódik a tengerekbe. A szárazulat ezen elemekben elszegényedik, míg az óceánok feldúsulnak a geokémiai átrendeződés során. A levegő alapvetően a N és O keverékét jelenti, nyomokban található benne pl. a széndioxid. A bioszféra fő elemei a H, C, O, azaz az élő szervezet szénhidrátokban gazdag.

Az emberi tevékenység hatására a bioszféra egésze változik, mert ez a tevékenység planetáris méreteket öltött. A bioszféra alkotóinak (víz, talaj, levegő, növény, állat) emberi szennyeződése bizonyos elemekkel és toxikus fémekkel a kémiai környezetterhelés egyik formája, mely alapvető egészségügyi, gazdasági, ökológiai jelentőséggel bír. A környezetterhelés, elsősorban a levegőszennyezés fő forrásai a közlekedés, a fosszilis tüzelőanyagok, mint a szén és az olaj égetése fűtésre (energiatermelés), a metallurgiai ipar, bányászat. A települések fűtése, növekvő szeméttermelése, szennyvize és szennyvíziszapja mellett nem elhanyagolható a mezőgazdaság környezetterhelése műtrágyákkal, peszticidekkel, szerves trágyákkal, mezőgazdasági eredetű szennyvizekkel és szennyvíziszapokkal.

A szennyező anyagok, elemek jelentős része közvetlenül a levegőbe kerül gázok, gőzök, füst, korom és por alakjában. A szennyezők az atmoszférában bizonyos időt töltenek (residence time) kémiai természetüknek és a légköri viszonyoknak megfelelően, majd száraz vagy nedves üledék formájában kicsapódnak és a felszínre jutnak. A talaj és a föld feletti növényi részek kémiai összetétele szintén indikátora lehet tehát a szennyezésnek, amennyiben összevetjük a távolabbi nem szennyezett területekével. Az elemek másik része közvetlenül vagy közvetve a vizekbe jut és a lebegő vagy leülepedő kolloidokhoz kötődik, ill. beépül a vízi élőlények testébe. A vizek, a vízi élőlények, planktonok, a vízben élő állatok, valamint az üledékek analízise szintén jelezheti a szennyeződés mértékét.

 

Súlyos példák: a levegő és a talaj elem forgalmának változása

A levegő esetén a nitrogén, az oxigén és a széndioxid elemforgalmának bemutatása nélkül nem nyerhetünk képet a környezetterhelést okozó feldúsulásokról, ill. az esetlegesen szükséges beavatkozásokról sem. Az elemforgalom megmutatja, hogy milyen szorosan függ össze a levegő-víz-talaj-növény-állat-ember, mint a bioszféra elemei. A levegő kereken 78 tf %-át a kémiailag semleges nitrogén (N2), 21 tf %-át az aktív oxigén (O2) teszi ki, míg a növénytáplálás szempontjából fontos széndioxid (CO2) mennyisége mindössze 0,03%.

A becslések szerint mintegy 300 év alatt minden CO2 molekula egyszer az élő szervezet részévé válhat. A légkör O2 atomja esetében ez az idő kb. 2000 év. A Föld teljes vízkészletének azonban már 2 millió évre volna szüksége az átalakuláshoz. A növényi fotoszintézis során bomlik fel a vízmolekula, így az O2 felszabadul, majd a légzés során a CO2 és a H2O újraképződik. A légkör O2 tartalma tehát – mai ismereteink szerint – döntő mértékben biológiai eredetű, a növények hozták létre, és a növények tartják fenn a globális egyensúlyt. Bármilyen nagy is a légkör, ez nem végtelen. Ma már általánossá és bizonyítottá vált annak elfogadása, hogy az egyensúly megbomlott és nő a CO2 és más szennyeződések tartalma, amely üvegházhatást eredményez.

A légzés is összeköt bennünket az állatokkal, növényekkel. Naponta mintegy 10-20 m3 levegőt lélegzik be a felnőtt, melyből kb. 0,5 m3 O2-t használ fel, ill. CO2 alakjában lehel ki a levegőbe. Fény nélkül a növények is lélegeznek és CO2-t termelnek. Azonban egy átlagos gépkocsi ugyanannyi idő alatt annyi O2-t használ el, mint 800 ember. Egy kisebb erőmű pedig annyit, mint egymillió ember (Vester, 1982.). Potenciálisan így a légkör O2-ja is veszélyeztetett. Az okok az alábbiak:

  1. Rohamosan csökken az élő talajjal és zöld növényzettel borított földterület. Terjed az erózió, az elsiva­ta­gosodás, a zöldmezős beruházások és útépítések, az őserdők irtása stb.
  2. Az évi oxigén- és szervesanyag-produkció 2/3-át a vízi ökoszisztémák adják, melyek szennyezése (főként olaj és ipari) csökkentheti a teljesítőképességüket.
  3. Ezzel szemben nő az emberi tevékenység CO2 termelése: közlekedés, energiatermelés, az erdők irtása és égetése, fosszilis elégetés stb.

A talaj esetén kiemelt fontosságú a nitrogénforgalom nyomon követése és befolyásolása, valamint a nitrátkérdés reális értékelése. A szárazföld felszínén biológiai formában megkötött N-készlet az alábbiak szerint oszlik meg: 4% a növényben, 0,4% a talaj szerves anyagaiban, 1% a talaj növényi maradványaiban, 0,8% ásványi formában és 0,2% a talaj mikroszervezeteiben. Az átlagos hazai talaj 20 cm-es felső rétegének 0,1% természetes N-tartalmával számolva ez 2-3 t/ha N-készletet jelent. A N-készlet 4/5-e lehet az elhalt maradványokban (!), míg akár 1/5-e a mikrobák tömegében, de ezen formák között N-átjárhatóság van. Mindezekkel együtt azonban az is elfogadott, hogy a N 5-30%-a elvész a növénytermesztési rendszerekben, míg 30-60%-a az állattenyésztésben. Az általános N-veszteség (gázalakú, kilúgozódású) mellett jelentős a helyi vagy pontszerű nitrátterhelés mértéke is, hiszen pl. a falusi kutak igen nagy, 200-500 mg/l NO3-tartalma mellett a vezetékes ivóvizekben 40-50 mg/l ez az érték, ill. 10-11 mg/l NO3-N a megengedett maximum a fejlett országokban.

A nitrátkérdéshez tartozik, hogy a NO3 molekula könnyen redukálódik, hisz erős oxidálószerként ismert. Bizonyos élő (bio) talajokban ez a redukció maradéktalanul végbemegy és így nincs nitrátprobléma. Az altalajban végbemenő denit­ri­fi­ká­ciót követően is romolhat azonban a talajvíz minősége. Redukáló vegyületként a pirit, a szerves kén, a lignit maradványai játszanak szerepet. A reakciók eredményeképpen szulfátok, vasvegyületek, H-karbonátok szaporodhatnak fel a talajvizekben. Mindehhez a mű­trágyák vivőanyagai (kén, Na, Cl) is jelentősen hozzájárulhatnak. A műtrágyák összességében jelentősen növelhetik a talajok elektrolit tartalmát és oldható sókészletét, amely által a fel nem vett nitrogén 30-50%-a kimutatható volt oldható formában a talaj mélyebb rétegeiben. A talajok nyugat-európai N-mérlege szerint, kg/ha-ban átlagosan a terméssel (növény-állat) eltávozik 30-98 kg, míg visszapótlódik (műtrágya, import takarmány, levegő, biológiai N-kötés, egyebek) 217-367 kg. Itt az alapja az összes N-problémának, a nitrátszennyezés általánossá válásának hazánkban is, különösen a zöldségnövényekben.

Szemléletek az alternatív (fenntartható,ökológiai) és a kemizált mezőgazdaságról

Az általános és a szakmai közvélemény ma már sok esetben megkérdőjelezi a kémiai (szintetikus) anyagok nagymértékű használatát, erősödik a természetes eljárásokra támaszkodó biológiai mezőgazdaság iránti érdeklődés és elfogadás. Ennek keretében az alternatív gazdálkodás tágabb kitekintést igényel és feltételez. Az emberi tevékenység sokszor káros és bonyolult kölcsönhatásai miatt általában utólag regisztrálja a negatív (és sok esetben már jóvátehetetlen) hatások bekövetkeztét. A szűk racionalitáson túl szükség van a mélyebb morális alapelvek elfogadására, mely magában foglalja a környezettel való teljes harmóniát.

„A mezőgazdasági termelés közgazdasági megítélését, mint a rentabilitás és hatékonyság, döntően csak üzemgazdasági szinten értelmezzük. Paradoxon, hogy ez a mérce határozza meg az emberi magatartást.” – jegyzi meg Staub (1983). Hiszen valójában az üzemen kívüli tényezők a döntők: a nemzetgazdasági, világgazdasági, energetikai, egészségügyi, ökológiai, vidékfejlesztési szempontok. A termelékenység és a növekedés dicshimnusza tehát legalábbis felülvizsgálatra szorul. Nem lehet cél az emberek tömeges kizárása a gazdálkodásból, megfosztani az embert a természettel való napi kapcsolat örömétől.

Fontos megjegyezni, hogy pl. az Alföld gazdag talajain, de más élő talajokon is, a tápanyagigény a műtrágya nélküli egyéb forrásokkal is pótolható. Amennyiben az anyagforgalom zárt és a talaj kielégítően művelt, illetve ellátott, műtrágyákra egyáltalán nincs szükség, elvileg sem. Bármilyen nagy termelés műtrágya nélkül is elérhető. Azonban a nyitott elemforgalmú és pocsékoló gazdálkodás csak a műtrágyák és szintetikus növényvédőszerek használatával tudta a terméseket folyamatosan növelni. Ebben az utóbbi rendszerben igaz lenne az az állítás, hogy ha a műtrágyázást megszüntetnénk, a termésátlagaink a múlt század eleji színvonalra zuhannának vissza rövid időn belül.

Az elmúlt évtizedekben a káros kemizáció és az okszerűtlen gépesítés „eredményeként” hazánkban is rohamosan nőtt a termőföld veszélyezettsége. A hátrányos folyamatok méreteit a következők szerint határozzák meg (Várallyay 1978, Sárközi 1986, Ángyán és Menyhért 1988 stb.):

  1. A mezőgazdasági terület 1945 óta évente átlagosan 20-30 ezer hektárral csökkent. A termőföldnek nem volt sem értéke, sem gazdája.
  2. Erősödött a talajpusztulás, a szél- és vízerózió, mely az ország 40-50%-át érintheti. A síkvidéken a szélerózió, dombos vidékeinken pedig a vízerózió jelentős. Mindezt erősítette a nyitott nagytáblás gazdálkodás, a helyenként hegyoldalra került kukoricatermesztés.
  3. Főként az erózió és defláció miatt csökkent a talajok humusztartalma, romlott szerkezetük, degradálódhatott a talajélet. Mindez a potenciális termékenységet érinti hátrányosan, a műtrágyák látszólagos hatékonysága nő (utóbbiak nélkül egyre instabilabbak a termésszintek).
  4. Megnőtt a másodlagos szikesedés és láposodás által érintett terület, valamint a savanyú talajok aránya.
    A gyomflóra elszegényedése maga után vonta a kiirthatatlan rezisztens gyomfajok erőteljes fellépését (tovább növelhetné ezt a GMO!).
  5. Nőtt a szennyvizekkel, szennyvíziszapokkal, ipari és kommunális szeméttel (mérgekkel) szennyezett területek aránya.
  6. Összességében az egész mezőgazdaságunk rendkívül sérülékeny, erősen függ a külső energia, vegyszer, gép stb. ellátástól. Csökken hatékonysága, versenyképessége, árui nehezebben adhatók el. Nem képes ellensúlyozni az árarányok (agrárolló) romlását.

Mindezek mellett, ill. ellensúlyozásukra megállapítható, hogy az intenzívebb környezetszennyezés rövidebb múltra tekint vissza hazánkban, mint a világ más országaiban (USA, Nyugat-Európa stb.), ezért a szintetikus tápanyagok és környezetterhelő elemek akkumulációja kevésbé előrehaladott.

Így a mezőgazdasági művelés alatt álló területeinken – legalábbis a jelenlegi ismereteink és adataink alapján – a környezet állapota nem tekinthető tragikusnak. Talajaink és vizeink bizonyos tekintetben kevésbé szennyezettek, mint Nyugat-Európa számos térségében. Ennek ellenére termékeink nem kellően versenyképesek. A technológiai lazaság, a nem kellően megalapozott szaktanácsadás következtében gyakran túllépik a megengedhető nitrát-, nehézfém- vagy szermaradvány határértékeket, vagy egyéb minőségi paramétereknek nem tesznek eleget.

Az egyre szigorodó közös piaci szabványok betartása csak a rendkívül szigorú technológiai fegyelem és tudományos igényű gazdálkodás, ill. irányítás mellett lehetséges. A növényi termékek minőségét és tisztaságát folyamatosan ellenőriznie (monitoring) kell majd az egységes műszerparkkal rendelkező állami, ill. szaktanácsadói mérőhálózatnak. A szúrópróbaszerűen végzett elemzés nem elégíti ki a vásárlót (pl. „a káros anyag előfordulása 2-3% között van”).

Szakmai intézkedések, kutatási prioritások

A mezőgazdaság alapvető érdeke a környezetterhelés csökkentése, ezért az agrárszférában tevékenykedőknek minden területen (ipar, közlekedés, települések) támogatniuk kell a környezetvédelmi erőfeszítéseket. A korábban gyakran tapasztalt szembenállásnak nincs létalapja. Az energia-intenzív pályáról a zártabb ökológiai gazdálkodásra való átállás nemcsak a mezőgazdasági szennyező források radikális csökkentését eredményezheti, hanem a kiszolgáló ágazatokban is drasztikusan mérsékelheti a környezet terhelését, úgymint a nehézvegyiparban, mezőgazdasági gép- és járműiparban stb. A szűkebben vett szakmai intézkedéseket az alábbiakban kíséreljük meg áttekinteni:

  1. A termőföld mennyiségi és minőségi védelmét biztosító jogszabályok és előírások további szigorítása és végrehajtásuk helyszíni ellenőrzése.
  2. Az állatsűrűség és a trágyatermelés korlátozása a pontszerű szennyeződések elkerülése és a fokozottan védett területek (Balaton, kiemelt vízvédelmi körzetek stb.) megőrzése érdekében.
  3. A műtrágyák és növényvédőszerek állami támogatása helyett azok jövőbeni adóztatása.
  4. Kémiai növényvédelem alkalmazása csak kifejezetten kárelhárító jelleggel és szakmai felügyelettel történhet. Az ún. „technológiába iktatott védekezés” – ha kell, ha nem alapon – kerülendő és üldözendő.
  5. A szennyezett területeken (ipari körzetek, nagyvárosok az autópályák mentén) közvetlen fogyasztásra termelt növények forgalmazásának és fogyasztásának tiltása. Felülvizsgálandó a Budapest lakosságát jórészt kiszolgáló zöldségtermelő gyűrű funkciója, hozzájárulása a főváros lakosságának terheléséhez, egészségügyi helyzetéhez.
  6. A környezeti feltételeknek megfelelő táblaméretek és üzemméretek, valamint olyan agrotechnika visszaállítása, melyek a talajpusztulást lehetetlenné teszik. Az emberi léptékű üzemeknek és tábláknak legyenek gazdái, olyan tulajdonosai, akik érzelmileg is kötődnek hozzá és hosszú távú védelmében, a talaj megőrzésében személyesen is érdekeltek.
  7. Végül olyan új szaktanácsadási módszer és rendszer létrehozása, mely a tudomány eredményeit és az ökológiai alapelveket alapul véve biztosítja a környezetkímélő gazdálkodás feltételeit.

A környezet és az élelmiszerek kémiai szennyeződése, egészen az egészség-károsodásig

Biztosak lehetünk abban, hogy az ellenőrzött ökológiai gazdálkodás, a bioélelmiszer-fogyasztás és a tudatos életmód híveinek állandóan emlékeztetniük kell a szintetikus kémiai kártevő irtószerek, a peszticidek szörnyű hatására és a még mindig erős elhallgatás-technika leleplezésére. Szükséges azt hangsúlyoznunk, hogy a biomódszerek gyakorlata és a gondolkodásmód mitől menti meg a környezetet, az élelmiszereinket és az egészségünket.

 

Az általános helyzet és a veszélyek

Hazánkban igen alacsony a peszticidekkel kapcsolatos környezeti tudatosság, pedig a szermaradványok – különösen a lassan lebomlók (ún. POP-ok) – és a metabolitjaik jelentősen károsítják az élőszervezetek immunrendszerét, hormonháztartását, továbbá rákkeltő hatásúak és fejlődési rendellenességeket idézhetnek elő. Többszörösen bizonyított, hogy a tíz év alatti gyermekek és a termékenységi korban lévő nők a legveszélyeztetettebbek.

Sajnos, ehhez képest nem megnyugtató és főleg nem önkritikus a peszticidek engedélyezési folyamata és a felhasználás ellenőrzési rendszere. Különösen visszatetsző a közvélemény részéről – tisztelet a nagyon kevés kivételnek –, hogy ezen a területen még mindig a veszélyek elkenése, a „jobb, ha nem beszélünk róla” elv alkalmazása, sőt, a tudatos vagy megrendelt (!) félre-tájékoztatás az általános gyakorlat.

 

Jellemző konkrét esetek

A fentiek tarthatatlanságát és a felháborító kiszolgáltatottságunkat bizonyítják csak a legutóbbi évek hazai, valahogy (?) nyilvánosságra került súlyos peszticid-esetei is, amelyek sajnos csak a „jéghegy csúcsát” jelentik, tehát elgondolni is szörnyű, hogy mennyire nagy a valóságos mértékű szennyezettség:

  • 2004-ben, magyar üvegházi salátában a többszörösen határérték feletti mennyiségben talált a Greenpeace fungicid ditiokarbamátot, hangsúlyozottan véletlenszerűen vásárolt bolti tételből…;
  • 2002-ben, egy észak-magyarországi vegyi üzem melletti patak vizéből – szintén a Greenpeace – hét különböző gyomirtószer-maradványt (cikloát, terbutrin, prometrin, diuron stb.) mutatott ki, amely mennyiségek jóval az élővizekre érvényes határérték felett voltak;
  • 2007-2009-ben több Marokkóból származó zöldpaprika tételben a határértéket többszörösen meghaladó növény­védőszer-„koktélokat” (gomba- és rovarölőket) mutattak ki először zöld civilszervezetek vizsgálatai, majd ezeket megerősítették a hatósági (MgSzH) vizsgálatok eredményei;
  • 2010-ben, a SPAR élelmiszerlánc raktárában a megengedett szermaradvány dupláját találta meg az MgSzH spanyol őszibarack tételekben, mégpedig rovarölő klórpirifosz formájában.

A fentiekre jellemző hatósági és közvélemény-befolyásolási akciók fő megnyilvánulásai a következők (de pl. ez utóbbiakban sajnos jeleskednek az iparszerű, tömegtermelő gazdálkodók érdekképviseletei, a fő megmagyarázók és a „magyar érdeket” védők – de vajon ők akkor hol vásárolnak a saját megnyugtatásukra?):

  • cáfolják a hírt, nem igaz az egész;
  • ez tudatos lejáratása a hazai élelmiszereknek;
  • felelőtlen civilek szándékosan kárt okoznak az országnak (ti. a négy esetből csak egyszer volt hatósági, elsődleges felismerés, a többiekben „véletlenül” a civilek találták meg a hatóanyagokat);
  • ha mégis igaz, akkor bizony olyan gyors volt és hatékony a hatósági intézkedés, hogy már nem került forgalomba a tétel, vagy ha mégis kikerült…;
  • bizonyosan felhígul (?) vagy lebomlik (?) a veszélyes hatóanyag, tehát nem kell tartani semmitől.

Ha már van ez a 4 példánk, érdemesnek ítélhető az ismert peszticid-hatóanyagok konkrét környezeti és egészségkárosító hatásait megismernünk:

  • A fungicid dikarbamátok gátolják az alkohol lebontásával kapcsolatos enzimeket és a pajzsmirigy működését, továbbá bomlástermékeik erősen toxikusak, legfőképpen karcinogén és torz fejlődést előidéző hatásúak.
  • A herbicid (gyomirtószer) felsorolt készítményekből a hatóanyagok a talajban hosszú ideig megmaradnak, akár a vegetációs időszakon túl is (ti. nagy a perzisztencia, különösen szárazságban), jelentős a talaj- és élővízszennyeződés, valamint erős szem-, bőr- és tüdőérzékenységet, továbbá abnormális ivarszervi-működést és magzatfejlődést okoz.
  • A rovarölő klórpirifosz hatóanyag a szakirodalom szerint a következőket okozhatja: izomgörcs, szédülés, hányás, hasmenés, enzim-gátlás, hosszantartó hatás még halálhoz is vezethet.

Ezekből a példákból is látható, hogy a peszticid-használat számtalan olyan kárt okoz, amelyet a legtöbb esetben nem annak okozója fizet meg, hanem a vétlen és tájékozatlan fogyasztó. Sajnos hazánkban még senki sem próbálta meg konkrétan és pontosan felbecsülni, hogy az élelmiszerekben maradt növényvédőszereknek milyen és hány százalékos daganatos elfordulást „köszönhetünk”, de azt igenis tudjuk, hogy a rákos megbetegedések előfordulásában és halálesetekben (is!) Európa vezető országa vagyunk.

 

Lássunk néhány kiemelkedően veszélyes peszticid-hatást!

  1. Öröklődő változást kiváltó hatás (mutagenitás). A hazánkban engedélyezett peszticid-hatóanyagok között bizonyított mutagén anyagok aránya 9%, és további min. 10%-uk ilyen alapos gyanú alatt áll. A helyzet bonyolultságát és veszélyességét az is mutatja, hogy pl. egy uborka gyomirtószer nem mutagén, de a bomlástermékei már több mutagenitási teszten megbuktak (spárgában, őszibarackban, áfonyában stb.), valamint sok gyártási formázóanyag is erősen mutagénnek bizonyult, viszont ezen plusz hatásokkal sohasem szoktak számolni.
  2. Peszticidek daganatkeltő hatása (humán karcinogenézis). Bizony, csak az utóbbi 20 évben vált ismertté az a tény, hogy a növényvédőszerek is esetleg rákkeltő hatásúak lehetnek. A potenciális rákkeltő hatás elsősorban a munkahelyi kockázatok esetén jelentkezik (pl. növényvédős munkások, raktárosok stb.), de ismert a táplálékláncokba bekerült peszticidek ilyen kockázata is. Lehetséges megbetegedések jelentkezhetnek a bőrön, a tüdőben, a csontvelő vérképzésében, az emlő, a prosztata daganatok keletkezésében vagy a leukémiában stb.
  3. A peszticidek magzatkárosító és torz fejlődést előidéző hatása (teratogenitás). Az áldott állapot idején is a szervezetbe jutott és egyre nagyobb veszélyt jelentő peszticidek (lásd a hatóanyagok kifinomult hatásnövekedését) károsítják a magzatot, vagy közvetlenül sejtmérgező hatásúak, ill. az anyai indirekt toxikus hatás is érvényesülhet. Fontos megjegyezni, hogy minden testidegen kémiai anyag potenciális teratogénnek tekinthető mindaddig, amíg az ellenkezője be nem bizonyosodik!
  4. Az immunválaszt csökkentő, vagy megszüntető hatás (szuppresszió). Egyre több vizsgálat eredményei bizonyítják, hogy a peszticidek jelentős része (pl. a klórozott szénhidrogének, foszforsav-észterek, fungicid karbamátok, piretroidok stb.) az emberi és állati szervezet jelentős károsodását okozhatják az immunrendszerre kifejtett hatásukkal. Az eredmények bebizonyították, hogy hatásukra nő a fertőző és az allergiás betegségek aránya, súlyosabb a betegségek lefolyása. Más vizsgálatokban a peszticidek immunszuppresszív hatása és a daganatos megbetegedések kialakulásának összefüggéseit értékelték. Bebizonyosodott, hogy erős összefüggés van a peszticidek jelenléte és bizonyos daganatok megjelenése között (pl. vérképzőszervi és agydaganat), valamint kisebb mértékben a gyomor- és prosztatarák kialakulásában.

 

Ami még mindig elhallgatott

Nagyon sokan csodálkoznak azon, hogy a hivatalos hatósági értékelésekben és jelentésekben mennyire bagatellizált a pesz­ti­cidek veszélyessége és főképpen a megengedett szermaradék-határértéket meghaladó – tehát igen veszélyesen toxikus – minták aránya. Talán fontosnak ítélhető mindezen furcsa magatartás egyik, nem egyedüli hátterének a megvilágítása!

  • A rutin jellegű hatósági élelmiszer-mintavételezés esetén átlagosan 2% az esélyünk arra, hogy a megengedettnél nagyobb szermaradékot tartalmazó terméket vigyünk haza. Mondja a hatóság, hogy ez nem sok, jó a nemzetközi összehasonlítottságunk is. (Megjegyzem, hogy annak a vásárlói körnek, akik rendszeresen érintetté válnak a 2%-on belül, lehet, hogy más lenne a véleménye…)
  • A korábbi példánkban említett fejes saláta-skandalum esetén viszont már ún. célvizsgálatot kellett elvégezni, amikor már 4-10%-ossá vált a megengedettnél nagyobb találati arány.
  • A növényvédőszer-piaci liberalizáció után (1997) pedig a tavaszi primőr zöldségfélék között bizony 15-17% volt a határérték feletti minták aránya.
  • További speciális hazai helyzetre is fel kell hívni a figyelmet, különösen a kemizáció kifinomult és alkalmazkodó (vagyis félrevezető) technikái miatt:
    – az európai országok sorában nincs egyetlen olyan ország sem, mint Magyarország, ahol olyan magas lenne az illegális, tehát nem engedélyezett peszticid szerek használata;
    – nincs kellő számú és meggyőző vizsgálati eredmény a környezetben és az élelmiszerekben egyre nagyobb mértékben és változatosságban jelenlevő kémiai metabolitok, bomlástermékek tényleges hatásáról, az új kombinatív képességeikről;
    – káros és megtévesztő a hatóanyagok határérték-fétise, hiszen egyrészt ezek mindig csak egy – azaz 1 – vegyületre vonatkoznak, de nem tisztázott több (sok!) hatóanyag kombinatív képessége, akár szinergizmusa is a talajban, az élő szervezetben, valamint mennyire más a határérték a kor, az érzékenység, az életmód, a környezetállapot stb. különbözése esetén, másrészt a sok-sok „éppen” határérték alatti peszticid együttesen milyen mértékben teszik próbára a szervezet ellenállóképességét.

Vélemények a GM-növények termesztési és felhasználási körülményeiről

Nagy figyelmet fordítottam a Zöld Biotechnológia 2010. októberi számában megjelent, a „GM-növények termesztéséről és felhasználásáról” szóló cikkre, amelyet Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSz) titkára írt. A GM-növények termesztésének mielőbbi hazai bevezetése mellett erősen érvelő összeállítás gondolatmenetéhez igazodva vezetem le azokat az ellenvéleményeket, amelyek – reményeim szerint – kellő súllyal bizonyítják az érvelés elfogadhatatlanságát és az ország valós érdekeinek figyelmen kívül hagyását.

 

A GMO-érdekeltek félrevezetései

A géntechnológiailag módosított (GM) növények termesztését és fogyasztását támogatók kiemelten kezelik azt a kérdést, hogy vajon miért terjed a világon a GMO és az adott ország felelős döntéshozói – ha érzékelik a kockázatokat – miért nem akadályozzák meg mindezt, különösen a fogyasztás területén szerzett évtizedes tapasztalatok alapján?

A válaszadáskor érdemes általánosságban kettéválasztani a világban a GM-érdekelt országok körét, mégpedig egyrészt az elmaradott, tájékozatlan, ún. fejlődő országokra Afrikában és Ázsiában, másrészt pedig a látszólag kellő megalapozottsággal rendelkező, ún. fejlett országokra – USA, Kanada, Ausztrália –, valamint az ezek meghatározó befolyása alatt álló Brazíliára és Argentínára.

Bár minden egyes ország esetén szükséges lenne az egyedi és részletes elemzést elvégezni, most azonban csak a fő megállapítások szerint értékelve:

  • a fejlődő országok döntési mechanizmusában erősen érvényesül a vezetőnek vagy a vezető elit néhány tagjának a véleménykialakítása és ennek befolyásolásában igen nagy szellemi és gyakorlati módszerekkel rendelkeznek a GMO-érdekelt, hatalmas, multinacionális vetőmag- és vegyszer-előállító cégek;
  • a fejlett országok demokratikus rendszerében jobban meg kell ismerni a döntési helyek és a szintek sajátos működését, mert csak így érthető meg a jelenlegi, igen ellentmondásos helyzet.

A sajátosságokra és ellentmondásosságra néhány példa a következő.

1. Azonos-e a GM- és nem GM-növény?

A GM-növények engedélyezésének „őskorában” (az 1990-es évek elején) a nagy multi cégek bizonygatták, hogy a vizsgálatok szerint nincs különbség a hagyományos és a GM-növények között, sem táplálóanyagokban, sem hatóanyagokban.

Az egyre sokasodó vizsgálati eredmények azonban kezdték ezt megcáfolni, így egy „ragyogó” ötlethez nyúltak (pl. az USA-ban az engedélyezési folyamatba), mégpedig a „lényegi azonosság” elvének a bevezetéséhez. Ez azt jelentette, hogy ha egy hagyományosan termelt növény biztonsággal fogyasztható és ugyanaz a növény GM-változatának fő táplálóanyagai (nyers fehérje, zsír, rost, szénhidrát, hamu) pedig bizonyos intervallumon belül hasonlóan alakulnak – no és persze ránézésre nincs különbség a két növény között –, akkor tehát lényegileg azonosak, azaz a GM-növények biztonságosan ehetők és így engedélyezhető is minden további engedélyezési vizsgálat, kutakodás vagy bizonyítás nélkül.

Az erre alapuló további nagy „húzása” az volt a multi cégeknek, hogy a lényegi azonosság elvét el tudták fogadtatni (!) az amerikai engedélyező hatóságokkal, pl. a Food and Drug Administration-nel (FDA) és a hatóság erre hivatkozva azóta nem tartja szükségesnek a GM-növények és élelmiszerek vizsgálatát, valamint ennek alapján 1996 óta az FDA folyamatosan adja ki a GM-növények kibocsájtási engedélyét. Rögtön felvetődnek a kétségek a „lényegi azonosság” elvével szemben, pl.:

  • Milyen táplálóanyag-intervallumon belül elfogadható az azonosság? Mert hiszen: „A hagyományos szója nyersfehérje-tartalma akár 25-40% között változik, és ha a GM-szója fehérje 32% – tehát belül van az intervallumban –, akkor ez a mennyiségi adatok alapján lényegileg azonos” – állapítja meg az FDA. HÁT NEM! Mert hol vannak azok a különbségek, amelyet a földrészek, a talajadottságok, a csapadék, a napsütéses órák, a vegyszerezés stb. okoznak?
  • Ha a szójánál maradunk, akkor a nyers összetételen belül milyen különbségek lehetnek pl. a fehérje-frakciókban, az aminosav-, a zsírsav-összetételben, a vitamin-tartalomban és a többszáz nutritív, ill. antinutritív hatóanyagban, a biológiai értékben stb., vagyis a minőségi adatokban?
  • A tudományos és gyakorlati vizsgálatok egyre több USA-engedélyezési hiányosságot tártak fel – elsősorban Európában – az elmúlt 15 évben, így ma már bizonyítottnak tekinthető, hogy a GM- és nem GM-növények nyers táplálóanyagai közötti különbségek igen sokszor szignifikáns eltérésnek bizonyulnak, tehát semmiképpen nem állhat fenn a lényegi azonosság, hiszen teljesen külön fajtáról van szó. Mint Géntechnológiai Véleményező Bizottsági tagnak korábban feladatom volt a MON-810 kukoricafajta 10 éves lejáratú engedélyezési okiratainak és vizsgálati eredményeinek áttanulmányozása. Ennek során bizonyossá vált előttem, hogy a fajta tulajdonos cég saját vizsgálati jegyzőkönyveinek tanulsága szerint számtalan nyers táplálóanyag-eredmény – egy vizsgálaton belül – szignifikánsan eltért a hagyományos és a GM-fajta között. Mindezt a terebélyesedő hazai takarmányozási vizsgálatok is megerősítették, amikor a kontroll hibridhez képest a Bt.- és RR-kukorica nyers összetételében – a fehérje-, az olaj-, a keményítő- és hamutartalom tekintetében -7%, illetve +131%-os eltérés mutatkozott.

Összegzések:

  • Teljesen külön fajtaként kell kezelni a GM-növényeket, amelyeknek eltérő – legtöbbször ma még nem ismert – tulajdonságaik és tápláló-értékük van.
  • Megbukott a „lényegi azonosság” elve alapján engedélyezett GM-fajták hitelessége, ezért az 1996 óta kiadott engedélyek felülvizsgálata válhat szükségessé.
  • Csak csendesen jegyzem meg, hogy a GM-növények sohasem lehetnek azonosak a szülő-, vagy hagyományos vonallal, hiszen új géneket tartalmaznak és csak ez teszi lehetővé az új GM-növény sikeres szabadalmaztatását. Így tehát a lényegi azonosság elve egy szétpukkant lufi!
  • Ugyanígy szertefoszlott annak a nimbusza, hogy az USA-ban a legszigorúbb vizsgálatok alapján születtek meg a forgalmazási engedélyek.
2. A GM-élelmiszerek fogyasztásának évtizedes tapasztalatai vannak

Ez a tézis az egyik legnagyobb csúsztatás, amelyet a GM-növények termesztési és kedvező kedvező felhasználási döntések érdekében hangsúlyozni szoktak. Jól is hangzik, hiszen a GM-érdekeltek nagy önbizalommal szokták kijelenteni, hogy egy évtizede az USA-ban sok millióan, a világon pedig közel 1 milliárdan fogyasztják a GM-élelmiszereket, „de még senki sem halt bele és nem is betegedett meg”.
Engedjék meg, hogy megkérdezzem: honnan tudják? Hiszen az USA hatósági előírások szerint és a követő kanadai, ausztrál, brazil stb. szabályozásban nincs lefektetve, vagy nem kötelező a GM-élelmiszerek jelölése! Tehát bármilyen fogyasztói hatást (pl. emésztőszervi betegség, elváltozás, mérgezés stb.) vizsgáló, értékelő és feldolgozó munka esetén szóba sem kerülhet a GMO-érintettség felmerülése.

gmo-humor

A gyanú persze állandóan felmerül, hiszen közismertek az amerikai népesség-egészségügy évenkénti adatai, amelyek szerint pl. évente 4-6%-kal nő az allergiás esetek száma és 2-3%-kal az emésztőszervi megbetegedések. Hogy ezekből mennyi írható a GM-élelmiszerek számlájára, azt soha senki nem tudhatja meg.

Viszont talán hiteles adatokat lehetne kapni a táplálkozási és egészségességi hatásokra az engedélyezési hatóságoktól – de mit beszélek! –, az előbb bizonyosodott be, hogy a „lényegi azonosság” elvét alkalmazva nem végeznek hatósági vizsgálatokat ezen a téren sem.

Akkor még adatokat lehetne kapni a fajta-tulajdonos multinacionális cégek saját, belső vizsgálataiból, de megint csak rossz úton járok, hiszen ezeket az adatokat a páncéltermek mélyén őrzik, vagyis nem publikusak, mondhatni: „majd a fogyasztó népesség egészségügyi tapasztalatait meg lehet figyelni és ennek alakulása alapján esetleg új döntéseket hozni”. Bizony ez hátborzongató…

gmo-humor

Rész-összefoglalás a GMO-érdekeltek félrevezetéseiből

A fejlett országokban a GM-növények engedélyeztetési sajátosságainak és ellentmondásainak az 1. és 2. pontban ismertetett helyzete alapján megállapítható:

  • hiteltelen és megbízhatatlan ezen országok GMO-engedélyezése;
  • a feltett fő kérdésekhez kapcsolódva – tudniillik miért terjed a világban és miért nem akadályozzák meg az illetékes hatóságok – bebizonyosodott, hogy félrevezető az amerikai engedélyezés szigorúsága és hitelességére alapozott világterjesztés. E tekintetben – a fentiekben és a következő folytatásban megjelenő tények szerint – a követő országok tájékozatlanok a valóságos helyzetről, illetve a fejlett országok hatóságainak „csapda-helyzetébe” kerülnek, így nincs módjuk a GM-folyamat megakadályozására.

Kádár Imre: „A talaj-növény-állat-ember tápláléklánc szennyeződése” (Környezet- és természetvédelmi kutatások, MTA-KTM, Budapest, 1995) nyomán összeállította:

Dr. Márai Géza
(Biokultúra 2010/5, 2010/6, 2011/1)

[felül]