2014 Sze 18

GM növények, ökológiai mezőgazdaság és nemesítés a fenntarthatóságért

0 Comment

A génmódosított növények mezőgazdasági felhasználásával kapcsolatos viták többnyire az élelmiszer-biztonság és a genetikai szennyeződés körül forogtak. A GM növények termesztésének célja legtöbbször a betegségek, rovarkártevők és gyomok okozta terméskiesés problémájának ellensúlyozása, azonban a kutatók bebizonyították, hogy a jelenleg használt génmódosított növények nem nyújtanak biztos megoldást, ugyanis ezek olyan erőteljes szelekciós nyomást gyakorolnak, hogy a kártevők rendkívül gyorsan rezisztenssé válnak.

Az ökológiai gazdálkodás az egészséges élelmiszer előállítás egy sokkal inkább fenntartható módját kínálja, azonban ennek gyakorlata sokszor alacsonyabb hozammal jár, minek következtében az így előállított élelmiszer ára magasabb lesz, és emiatt gyakran éri az ökológiai gazdálkodást olyan kritika, hogy nem volna képes ellátni a föld népességét élelemmel. Az evolúciós nemesítés során lehetőségünk van arra, hogy hasznunkra fordítsuk a növény evolúciós képességét azáltal, hogy az ökológiai rendszerekhez, az éghajlatváltozáshoz és az állandóan változó összetételű kártevőkhöz egyre jobban alkalmazkodó fajták folyamatos sorozatát hozzuk létre, melyek a vegyszeres védekezéstől függetlenek.

Idegen géneket már 30 évvel ezelőtt sikeresen ültettek be növényekbe. A génmódosított növények már akkor egy második zöld forradalmat ígértek: élelmiszerek, üzemanyagok és rostanyagok bőségét, melyek segítenek leküzdeni az éhínséget, több jövedelmet biztosítanak a gazdáknak és egy zöldebb környezetet teremtenek.

A forradalom néhányuk számára valóban elérkezett, az ő legfőbb érvük az, hogy a hasznos tulajdonságokkal felruházott növényeket ma már több mint 28 országban 170 millió hektáron, termesztik. Ebből 152 millió ha 5 országban, az Egyesült Államokban, Kanadában, Argentínában, Brazíliában és Indiában van, a hatodik pedig Kína a maga 4 millió hektárjával.

A többieknek azonban a GM növények kudarcot hoztak. Ők elsősorban a termésnövekedés hiányáról, vagy csekély mértékéről és a kártevőkben a rezisztencia kialakulásáról számoltak be.

A két tábor között heves vita zajlik. A GM növények ellenzői elsősorban a GM növényekből előállított élelmiszerek biztonságát vitatják, illetve a génszennyeződésre hivatkoznak. Ezek jogos aggodalmak, de a GM növényekkel szemben gyenge érvek.

Az első érvük gyengesége azon alapul, hogy egyrészt nem könnyű szignifikáns módon bizonyítani, hogy a GMO élelmiszerek nem biztonságosak, amit jól tükröz a heves vitákat kiváltó Seralini cikk, másrészt vannak, akik azt kifogásolják, hogy ugyanezeket az érveket miért nem hozzák fel ugyanilyen hevesen az olyan növényvédő szerekkel kezelt növényekből előállított élelmiszerek ellen is, melyekről már bebizonyították, hogy minden kétséget kizáróan napjaink legveszélyesebb forgalomban lévő vegyszerei közé tartoznak.

A második érv szintén gyenge lábakon áll, egyrészt a fent említetthez hasonlóan, nehéz szignifikáns bizonyítékot felmutatni ellene, másrészt transzgénikus szennyeződés folyamatosan előfordul.

A GM technológiát, főleg az aktivisták, gyakran úgy emlegetik, mintha minden génmanipuláció ugyanazt takarná. Megfeledkeznek arról, hogy a gének teljesen természetes módon is változnak, cserélődnek, ezt a jelenséget hívják spontán mutációnak, ami az evolúció egyik hajtóereje. Ha 10-13 ezer éve nincs az a mutáció a vad árpában és búzában, és a neolitikum embere nem vette volna észre ennek jelentőségét, akkor ma még mindig a földről szedegethetnénk fel az érett búza- és árpaszemeket.

Tehát amikor GM növényekről beszélünk, figyelembe kell vennünk, hogy ezek a biotechnológia egyik speciális ágának termékei, ami idegen gének bejuttatásán alapul egy természetes módon elő nem forduló folyamat révén.

A DNS-t a háziasítással kezdtük el megváltoztatni és tesszük ezt szándékosan a szokványos növénynemesítés során, valahányszor keresztezünk.

A GM növények vitathatatlan gyengesége ugyanaz, mint ami a szokványos módszerekkel előállított fajtáké, amelyek egy adott kórokozó elleni rezisztenciáját egy gén határozza meg: ezek nem vesznek figyelembe egy alapvető biológiai elvet. Az elv megértéséhez két dolgot nem hagyhatunk figyelmen kívül. Az egyik, hogy a betegségeket okozó gombák, a növényeket fogyasztó rovarok és a versengő gyomok mind élő szervezetek, és mint ilyenek, változékonyak, szaporodnak, mutálódnak és alkalmazkodnak a körülményekhez. A másik, hogy a növekedéshez és fejlődéshez gazdára van szükségük (ez főleg a betegségeket okozó gombákra, a rovarokra igaz, de néhány élősködő gyomra is vonatkozik), ez a gazda a növény (vagy az általuk megtámadott élő szervezet). Ha ez az élő szervezet teljesen rezisztens, a legtöbbjük elpusztul. Azonban mivel változékonyak, mindig akadnak ritka, spontán mutáns változatok, melyek megtámadják a gazdanövényt. Ha nincs jelen rezisztens gazda, ezek az egyedek nem rendelkeznek előnnyel, sőt, hátrányban vannak. Azonban ha hirtelen egy új, genetikailag egyező és rezisztens fajtát termesztenek nagy mennyiségben, ahogy teszik ezt napjainkban a modern mezőgazdaság idején, mindegy, hogy GM vagy hagyományos, hirtelen ezek az egyedek lesznek csak képesek a szaporodásra, válaszként a megváltozott körülményekre, és mivel a gazdanövények egyedei azonos génállománnyal rendelkeznek, ezek rendkívül gyorsan terjednek. A következő generáció már többségében az új típusból fog állni, amelyik képes megtámadni a gazdanövényt. Ha a gazdafajta nem változik, óriási terméskieséssel számolhatunk. Ez történt az Egyesült Államokban néhány területen a gyapotban és szójában a Roundup gyomirtóra rezisztens disznóparéj elterjedésekor is.

Egyébként ez az embernél is előfordul, amikor a baktérium rezisztenssé válik az antibiotikumokra. Az Egyesült Államokban minden évben legalább 2 millió ember fertőződik meg antibiotikum-rezisztens baktériumokkal és ezek a fertőzések legalább 23 ezer ember halálát okozzák. Ezen felül sok ember halálát okozzák egyéb, az antibiotikum-rezisztens fertőzések következtében kialakuló problémák.

A szokványos növénynemesítésben ezt nagyon jól tudják, és a rezisztenciára való nemesítésben régóta vitáznak egymással az úgynevezett „horizontális rezisztencia” és a „vertikális rezisztencia” hívei (ezt a megkülönböztetést először Vanderplank alkalmazta). Az ő meghatározásában a vertikális rezisztencia egy minőségi típusú rezisztencia, azaz egyes gének működése teljes védelmet képes biztosítani, míg a horizontális rezisztencia esetében egyszerre több gén működik közre, ezáltal a védelem egy minimum és maximum érték között változik.

A növényekben a védekező mechanizmusok – mindegy, hogy genetikai vagy kémiai – lehetnek stabilak és instabilak. Az instabil védekezési mechanizmus esetében a kórokozó képes arra, hogy alkalmazkodjon és kifejlesszen egy új vonalat, amelyet nem érint a védelem, tehát ebben az esetben a védelem stabil, a kártevő pedig változik. Számos szintetikus rovarirtó, gombaölő, vagy gyomirtó szer biztosít ilyen instabil védelmet, és ezek előbb-utóbb mind veszítenek a kártevők, kórokozók ellen. Ehhez hasonlóan az egy gén által meghatározott vertikális rezisztencia szinte minden esetben instabil és amint megjelenik a kártevő új változata, már nem működik. A GM növények szintén instabil megoldást nyújtanak a kártevők elleni védekezés problémájára, és éppen ezért csak átmeneti védelmet jelenthetnek, ráadásul cserébe újabb problémákat (rezisztens kártevőket) eredményeznek, melyek aztán újabb megoldást kívánnak (egy újabb GM növényt). Így a GM növények alkalmazása a mezőgazdaságban egy olyan láncreakciót indított el, amelynek kizárólagos haszonélvezői a GM növényeket előállító vállalatok. Ehhez gyakran társul a vetőmagpiac monopóliuma is, mint a GM kukorica és szója esetében az USA-ban, minek következtében a gazdálkodóknak alig, vagy egyáltalán nincs esélyük választani, hogy milyen vetőmagot vessenek. Ha mire a GM növények rezisztenciája elveszik, az összes korábban elérhető fajta, beleértve a helyi fajtákat is, kiszorul a termesztésből, a gazdák számára nem lesz alternatíva. A horizontális rezisztencia stabil megoldást biztosít. Ez annak köszönhető, hogy ezt nem érinti a kártevő mikroevolúciós változása, azaz a kártevő nem képes olyan új vonalat kialakítani, amit ne érintene a rezisztencia. Ennek az az oka, hogy a rezisztenciának ez a típusa nem gyakorol olyan erős szelekciós nyomást, ami kedvez az új vonalaknak, szemben a vertikális rezisztenciával.

A biotechnológiai vállalatok napjainkban a glifozátra és egyéb gyomirtó szerekre egyszerre rezisztens második generációs GM növényeket hirdetik nagy erőkkel (a glifozát rezisztens növények voltak az első generációs GM növények). Ezek a gyomirtó szerek a szintetikus auxinok közé tartoznak, mint pl. a dikamba, a 2,4-D. Ezeket kínálják a glifozát rezisztens gyomok problémájának megoldására. Azzal érvelnek, hogy a szintetikus auxinokra rezisztens gyomok nem fognak gondot okozni a következők miatt: 1) jelenleg, a több évtizedes alkalmazás ellenére, nagyon kevés gyomban alakult ki a szintetikus auxinokkal szemben rezisztencia, 2) az auxinok nagyon összetett és létfontosságú szerepet töltenek be a növények fejlődésében, ami arra enged következtetni, hogy a rezisztencia kialakulásához egymástól független, többszörös mutációra volna szükség, és 3) a szintetikus auxin herbicideket felváltva használnák a glifozáttal, tehát a gyomoknak többszörösen rezisztens vonalakat kellene kialakítaniuk ahhoz, hogy túléljenek. Az ellentábor véleménye szerint: 1) a glifozát-rezisztens szántóföldi növények megjelenésekor szintén azt állították, hogy elhanyagolhatóan kicsi az esélye a rezisztens gyomok kialakulásának, 2) egyszerűen nem igaz az az állítás, hogy csak nagyon kevés gyomban jelent meg a szintetikus auxin rezisztencia, mivel 28 ilyen faj létezik, melyek közül 6 rezisztens a dikambára, 16 a 2,4-D-re és legalább 2 faj mindkettőre, legalább két esetben a rezisztencia egy domináns allélhez köthető, ami azt jelzi, hogy a rezisztencia egész gyorsan kialakulhat és terjedhet, és 3) az érvet, miszerint többszörös, egymástól független mutáció szükséges a rezisztencia kialakulásához, cáfolja az a tény, hogy egyre elterjedtebbek és változatosabbak a többféle típusú gyomirtóra rezisztens gyomnövény fajok – jelenleg 12 családba tartozó 38 gyomfaj 108 biotípusa rezisztens két vagy többféle hatásmechanizmusú gyomirtó szerre és ezek 44%-a 2005 óta jelent meg.
Bizonyították, hogy a gyomok többféle mechanizmus révén képesek a rezisztencia kialakítására, és ez jogos aggodalomra ad okot, miszerint a második generációs GM növények végül ugyanazokkal a problémákkal járnak majd, mint az első generációsok és ezek sem jelentenek stabil megoldást.

Napjainkban már felismerték, hogy az iparszerű mezőgazdálkodásnak sok olyan káros következménye van, ami a társadalomra hárul: többek között az élelmiszerek változatosságának csökkenése, ami kedvezőtlen hatást gyakorol az ember egészségére, a túlzott mértékben használt tápanyag-utánpótló szerek talajvízbe mosódása, a vízhiány, a növényvédő szerekkel szembeni rezisztencia terjedése és a károkat okozó rovarok populációinak növekedése.

Az ökológiai (biológiai) gazdálkodás a múlt század második felében jött létre, mint egy sokkal inkább fenntartható mezőgazdasági modell, mellyel elkerülhetőek a fent említett káros következmények.

Az ökológiai gazdálkodás egyik ritkán említett előnye, hogy képes mérsékelni azokat az ökológiai károkat, amelyeket a táplálékláncot megváltoztató növényvédő szer használaton alapuló növényvédelmi gyakorlat okoz. Ebben az esetben a közösségekben néhány gyakori faj uralkodóvá válik és ez újabb problémákat generál. Az ökológiai gazdálkodás támogatja a természetes ellenségek közötti egyensúlyt, és ez megakadályozza az új, gyakran sokkal agresszívebb gomba, rovar, vagy gyomnövény változatok szelekcióját. Ezek a mutációk továbbra is megjelennek a természetben, de itt nem találják meg azokat az előnyöket, amelyeket a növényvédő szereken alapuló mezőgazdasági rendszerek nyújtanak számukra.

Az ökológiai gazdálkodásban tilos a szintetikus műtrágyák, növényvédő szerek és gyomirtók használata, csakúgy, mint a GM növények alkalmazása, azonban egyes biotechnológusok szerint az ökológiai gazdálkodás és a GM növények jó barátok. Javasolták, hogy hozzák létre a GM növények egy új generációját, melyeket „orgenic” növényeknek neveznek, és amelyek megfelelnek az ökológiai gazdálkodásban is, továbbá azt, hogy az ökológiai módszereket a modern termesztési technológiákban is alkalmazzák.

Az ökológiai gazdálkodással szemben felhozott egyik legjelentősebb érv, hogy kevesebb a hozam, mint a szokványos gazdálkodásban, a gabonák esetében pl. 60-70% termés várható. Az ökológiai gazdálkodás fenntartja a talaj termékenységét és óvja a biodiverzitást, azonban elfogadhatatlan, hogy ugyanazt a növényi biomassza mennyiséget 30-40%-kal nagyobb területen állítsuk elő.

A kérdés, miszerint az ökológiai gazdálkodás megfelel-e az emberek igényeinek és a populáció növekedésének, ellentmondásos, és napjainkban három metaanalízis is foglalkozott a témával. Az első tanulmány 362 publikált, ökológiai és szokványos hozamokat összehasonlító adatot vizsgált és azt találták, hogy az egyes növények esetében az ökológiai hozam átlagosan 80%-a a szokványosnak, de jelentősek lehetnek az eltérések. A második metaanalízis 293 példából állt és a becsült átlagos termés arányt (ökológiai : szokványos) tartalmazó globális adatsor segítségével vetette össze az ökológiai és a szokványos élelmiszertermelést, különböző élelmiszer kategóriákra vonatkozóan a fejlett és a fejlődő országokban. A legtöbb élelmiszer kategória esetében az átlagos hozam aránya enyhén 1,0 a fejlődő országokban végzett tanulmányok alapján. Ugyanez a tanulmány modellezte, hogy a globális élelmiszer ellátás a jelenlegi művelt területeket alapul véve ökológiai módon is növelhető volna, és arra a következtetésre jutottak, hogy az ökológiai módszerekkel a jelenlegi, sőt akár nagyobb létszámú népesség számára is előállítható elegendő élelem, globálisan egy főre számítva, a művelt területek nagyságának növelése nélkül. A harmadik tanulmány azt mutatta, hogy az ökológiai hozamok jellemzően alacsonyabbak a szokványosnál, azonban ezek a különbségek nagyon összetettek, függnek a rendszertől és a terület jellemzőitől, a különbség lehet 5%, vagy akár 34% is.

Másrészt azonban egy, a fejlődő országokban fenntartható mezőgazdálkodási kezdeményezéseket vizsgáló tanulmányban, mely során 283, 57 országban, 37 millió hektárt magában foglaló projektet hasonlítottak össze, arra az eredményre jutottak, hogy a fenntartható mezőgazdálkodási módszerek bevezetésével az átlagos terméshozam 79%-kal nőtt, jelentősen emelkedett a talaj szervesanyag tartalma, nőtt a szénmegkötés és csökkent a növényvédő szer használat. Azonban ez a tanulmány vitát gerjesztett, bírálták, hogy gyenge bizonyítékokat szolgáltat arra vonatkozóan, hogy mit lehet elérni a fenntartható gazdálkodási technológiákkal.

Az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciájának egy tanulmányában újra elemezték a mezőgazdaság fenntarthatóságával kapcsolatos adatbázist, és készítettek egy összefoglalót az ökológiai és közel ökológiai projektek mezőgazdasági termelékenységre gyakorolt hatásáról Afrikában: az összes afrikai projekt esetében 116%-kal nőtt az átlagos termés mennyiség, sőt, ez az arány Kelet-Afrikában 128% volt. Az ökológiai gazdálkodás érdeme, hogy a fenntartható gazdálkodás modelljét képviseli, hibája pedig a kisebb terméshozam. A GM növények az ökológiai rendszerekben nem jelenthetnek megoldást az alacsonyabb hozamokra, mivel 1) ezek nem mindig növelik a hozamot, még a szokványos gazdálkodásban sem, 2) ahogy korábban említettük, nem nyújtanak stabil megoldást a kártevők ellen, és ezért amikor a védelem megszűnik, a gazdálkodóknak nem marad más lehetőségük, vagy vegyszert használnak és a termés nem lesz ökológiai minőségű, vagy termésveszteséget szenvednek. Az alacsony hozamokra az ökológiai gazdálkodásban a közvetlen szelekción alapuló nemesítési programok szervezése jelenthet megoldást, ahol a speciálisan az ökológiai rendszerekhez alkalmazkodott fajtákat válogatják ki. Ezt a megoldást azonban nehezíti, hogy kevés növénynemesítési program foglalkozik az ökológiai gazdálkodás speciális igényeivel. Ez a korábban hivatkozott összehasonlítások hiányosságát is jelzi, ugyanis a legtöbb ökológiai gazdálkodásban használt fajtát nem az ökológiai rendszerekre nemesítették.

A klímaváltozás is tartogat kihívásokat az ökológiai gazdálkodás számára – várhatóan nő a kártevők által okozott veszteség és egyre súlyosabb betegségeket terjesztenek a rovarok. Mivel a hőmérséklet és a csapadék mennyiségi előrejelzése nem pontos, az éghajlat változásának hatását a termés mennyiségére és minőségére a kártevőkön keresztül nehéz megjósolni, ezért – különösen az ökológiai gazdálkodásban – a funkcionális diverzitás, különösen az abiotikus és biotikus stresszt is jól tűrő vonalak esetében, illetve a térbeli és időbeli heterogenitás beépítése a termesztési rendszerekbe lesznek a leghatékonyabb célkitűzések a fenntarthatóság javítása, valamint a biotikus és abiotikus stresszel szembeni rugalmasság növelése érdekében.

És mi a jövő? A jövőt az jelentheti, hogy előnyünkre fordítjuk az élő szervezetek evolúciós potenciálját, azaz azt a mechanizmust, amellyel a gombák, a rovarok és a gyomnövények fejlődnek és felülkerekednek a termesztett növények ellenálló-képességén, beleértve a GM növényeket is, vagy a növényvédő szereken. Ugyanúgy, ahogy a gombák, a rovarok és a gyomnövények, a termesztett növények is rendelkeznek a változáshoz való alkalmazkodás és fejlődés képességével.

A módszer lényege, hogy egy termesztett növénynek egy nagyon sok genotípust tartalmazó keverékét vetik a gazdaságokban. Ezeket a populációkat (minden növény esetében egyet) vetik évről évre, és a természetes kereszteződés hatására (egyes növényeknél ez magasabb, másoknál alacsonyabb arányú) az egyedek fitnesze közötti különbségek következtében a betakarított populáció genetikai összetétele soha nem azonos az elvetett populációéval. A populáció tehát olyan fejlődésen megy át, amivel folyamatosan jobban képes alkalmazkodni a környezethez (talajtípus, talajtermékenység, mezőgazdasági gyakorlat, csapadék, hőmérséklet stb.), amelyben termesztik. Mivel az éghajlati viszonyok évről évre eltérnek, a populáció genetikai összetétele változik, azonban ha a klíma egyre szárazabbá és forróbbá válik, ahogy ez várható, az ehhez alkalmazkodott genotípus egyre gyakoribbá válik.

Míg az alap populáció fejlődik, a nemesítők és a gazdák mesterséges szelekciót is alkalmazhatnak, speciális, a növénytől és a céloktól függően és így folyamatosan jobban alkalmazkodó, egyre jobb fajtákat kaphatnak. Tehát az evolúciós növénynemesítésnek ez a formája, amikor a gazdák aktívan részt vesznek a folyamatban, összhangba hozza az agro-biodiverzitást (mivel egy adott alap populáció a különböző helyszíneken eltérő módon fejlődik és ezáltal különbözően alkalmazkodott fajták jönnek létre), a fenntartható termelésnövekedést (melynek alapja az, hogy a gazda mekkora inputot engedhet meg magának) és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást (ami a fejlődési folyamat eredménye). Míg a populáció fejlődik, fennmarad az evolúcióhoz, a további fejlődéshez szükséges genetikai változatosság. Bármikor képes azonban új gének befogadására, ha szükséges. Lehetséges, sőt tulajdonképpen szükség is van arra, hogy a gazdák megosszák egymással a különböző területeken, más és más stressznek kitett populációkból származó vetőmagokat.

Egyik kérdés, hogy vajon működik-e ez a módszer az önbeporzó növényeknél, mint pl. a legfontosabb élelmiszer növényeink közé tartozó búza, rizs, árpa, néhány hüvelyes, illetve néhány, a jövőben a tápértékük miatt nagyobb érdeklődésre számot tartó növény, mint a köles. Ezt a kérdést közvetve már vizsgálták, és arra következtettek, hogy még az önbeporzó növényekénél (pl. a búza, árpa és rizs) alacsonyabb kereszteződési ráta esetében is van lehetőség a stresszes körülményekhez való alkalmazkodásra. Még érdekesebb, hogy a vizsgálatok során a kereszteződési arány nőtt.

A fejlődés és alkalmazkodás sebessége többek között a stressz intenzitásától függ: komoly stressz hatására a szelekció olyan erős lehet, hogy csak a ritka, feltehetően innovatív fenotípusok képesek túlélni a stresszhatást. A túlságosan erős szelekció hátránya, hogy olyan mértékben csökkentheti a diverzitást, hogy a populáció már nem tud alkalmazkodni az újabb, más stressz tényezőkhöz. A kockázat elkerülése érdekében a gazdáknak mindig ajánlatos az előző évben vetett vetőmagból mintát megtartani egy egyszerű hűtőszekrényben, vagy hűvös, száraz helyen. Ha egy adott évben nagyon erős a szelekciós nyomás, a gazda válogathat a túlélő növényekből és elvetheti újra a hűtőben betárolt vetőmagot és ezzel elkerülheti a genetikai diverzitás drasztikus csökkenését. Katasztrófa esetén, ami teljes terméskieséshez vezet, a hűtőben tárolt vetőmagnak köszönhetően a veszteség csak a fejlődés egy évére korlátozódik.

Amikor a szelekció kevésbé erőteljes, nagyobb genetikai változatosság maradhat fenn, ami nagyobb alkalmazkodási lehetőséget jelenthet a populáció számára.

Az evolúciós növénynemesítés tehát sokkal dinamikusabb, mint a hagyományos, vagy a GM módszer, a megújult fajták folyamatos sorozatát biztosítja a gazdák számára, és úgy tűnik, ez a legdinamikusabb és legolcsóbb módja a növények olyan változó tényezőkhöz való alkalmazkodásának, mint az éghajlatváltozás és ennek kártevőkre gyakorolt hatása. Különböző növények evolúciós populációit már termesztik a gazdák Jordániában, Franciaországban, Etiópiában, Olaszországban és Iránban – gabonaféléket (kukorica, árpa, búza és durumbúza), babot, paradicsomot és tököt. A francia és olasz gazdák azt tapasztalták, hogy e módszer segítségével nemcsak a hozamstabilitás nagyobb, hanem a kenyér is jobb minőségű és ízletesebb.

Az evolúciós növénynemesítés segítségével a gazdák függetleníthetik magukat a vetőmagpiactól, ami jelenleg nagyvállalatok kezében van.

Sok országban a vetőmagtörvény meghatározza, hogy legálisan csak olyan fajtát lehet értékesíteni, amely megfelel bizonyos követelményeknek – új, megkülönböztethető, egyöntetű és stabil. Az egyöntetűség és stabilitás időnként úgy tűnik, szükséges a növények klímaváltozáshoz való alkalmazkodásához. Azonban az evolúciós populációk ugyanúgy nagyszerűen megfelelhetnének ennek a célnak, főleg ha a gazdák számíthatnak a kutatókkal való együttműködésre. Az előnye az volna, hogy a különböző területeken a populációk eltérő módon fejlődnek, így a fajták fenntarthatnák a térbeli agro-biodiverzitást, megfelelnek a legális fajta követelményeinek és a piacot is kielégíthetik, amennyiben az egyöntetűség követelmény. Másrészt azonban ha a gazdák úgy döntenek, fő növényként evolúciós populációkat használnak, a populáció soha nem lehet legális, még ha az Európai Bizottság el is kezdte tárgyalni nemrégiben a keverékek termesztésének legális lehetőségét: pontosan a változatosságuk és a dinamikus evolúciójuk a legfőbb előnyeik.

Mindenesetre tény, hogy a fő élelmiszernövények, mint a búza, rizs, kukorica és szója esetében a hozam soha nem emelkedett és inkább stagnál, vagy csökken a termőterületük több mint negyedén. Egy másik tanulmány szerint, globális szinten az átlagos hozamnövekedés kukoricánál 1,6%, rizsnél 1%, búzánál 0,9% és szójánál 1,3%. Ezek a számok alacsonyabbak, mint a 2,4%-os éves hozamnövekedés, ami szükséges volna a hozam megduplázásához 2050-re. Ez aggodalomra adhat okot, miszerint nem leszünk képesek elegendő élelmet biztosítani a 2050-re várhatóan 9 milliárd ember számára, ha csak magát a termelést vesszük figyelembe, nem pedig az élelmiszer elosztását.

A nagyüzemi mezőgazdaság a GM növényekkel együtt, a monokultúrák térnyeréséhez, az agro-biodiverzitás jelentős csökkenéséhez, fokozott talajerózióhoz vezetett, valamint jelentős mértékben hozzájárul az üvegház hatású gázkibocsátás növekedéséhez. Ha minden úgy zajlik, mint eddig, az elkövetkezendő évtizedekben átlagosan évi 2%-os termelékenység csökkenéssel számolhatunk. A stagnáló, vagy csökkenő hozamok, vagy a nem kielégítő hozamnövekedés, az erősödő klímaváltozás paradigmaváltást sürgetnek: a termelés központú megközelítés helyett az agroökológiai termesztési módszereket kell előtérbe helyezni, mint pl. az ökológiai gazdálkodás és erőteljesebben kell támogatni az elegendő élelmiszerhez való hozzáférés jogának teljes megvalósulását. Az evolúciós növénynemesítés egy viszonylag olcsó és rendkívül dinamikus stratégia, amely révén a növények képesek alkalmazkodni az abiotikus és biotikus stressz tényezők változatos kombinációihoz és az ökológiai gazdálkodáshoz. Ez a legmegfelelőbb módszer, amely a gazdák kezében van, hogy előállítsák azokat a fajtákat, melyek táplálhatják az emberiséget ma és a jövőben egyaránt.

Szerkesztette és fordította: Nagy Judit
Forrás: Salvatore Ceccarelli: GM Crops,
Organic Agriculture and Breeding for Sustainability,
Sustainability 2014, 6, 4273-4286;
http://www.mdpi.com
(Biokultúra 2014/4)

[top]