2014 Sze 09

Homoktövis, a gyógyító növények királynője

0 Comment

Már egy VIII. századi könyvben, a Si Bu Vidian-ban klasszikus tibeti gyógyszerként jegyezték fel, ugyanis Kínában élő tibeti orvosok nagyon sokféle betegség gyógyítására használták a homoktövist. De ismerték a klasszikus kori görögök is, és állítólag adták a lovaiknak abrakként, hogy szép, fényes legyen a szőrük tőle. Ez feltehetőleg nem csak mendemonda, hiszen még rendszertani nevében is, ami görög eredetű, Hippophae rham­no­ides, a hipposz, „ló” szó rejlik. A rhamnoides pedig a rhamnosz görög szóra vezethető vissza, amely tüskés, tövises bokrot jelent, több ilyen növénynek volt a közös gyűjtőneve. Az állatok közül többen is szeretik és ösztönüktől vezérelve fogyasztják.

Orosz gyógyítók mesélték, hogy Oroszországban, főleg Szibériában, a medvék igen kedvelik és téli álmuk előtt jól belakmároznak belőle, amikor a zsírrétegüket képzik, hogy minél több vitamint és nyomelemet raktározzanak el a hosszú téli hónapokra. Ehhez persze, jókora mennyiség elfogyasztására van szükség. Még mielőtt bárki is megijedne, hogy a homoktövistől komolyan hízni lehet, nyilvánvalóan a medvék téli álom előtt megváltozott hormonjaihoz is köze van. Embereknél – éppen ellenkezőleg – fogyókúrákhoz szokták ajánlani fogyasztását, többek között a magas zsírsavtartalma miatt is. Azt is mesélték, hogy amikor egy vadász meglövi őket, akkor a medve a homoktövisesbe megy gyógyulni. Befekszik oda és azt eszi ösztönösen, mivel a homoktövis bogyói sejtregeneráló hatásúak.

De nem csak Szibériában, Kínában, a Kaukázusban, hanem a skandináv területeken is ez az egyik legfőbb, néhol az egyetlen C-vitamin forrása a vadon élő állatoknak, akárcsak az ott élő embereknek is. Mivel ez a növény nagyon jól bírja az extrém hidegeket, akár a mínusz negyven fokot is, és a gyengébb talajokon is aránylag jól megél.

A homoktövis-növény jellemzői

Előfordulása

Őshonos Európa és Ázsia több területén is, mint például a skandináv államok tengerpartvidékein, szigetein, az Alpokban, a Kaukázusban, Elő-Ázsiában, Kelet- és Nyugat-Szibériában, Kínában, Kelet-Ázsiában. Természetes előfordulási helyei a folyam menti homokhátságok és tengerek melletti homokdűnék, szívesen él folyók, patakok laza szerkezetű hordalékain. Az Altáji Gyümölcstermesztési Kutató Intézet kutatómunkájának köszönhetően már a múlt század húszas éveiben körülbelül tizenöt, nagy termésbiztonságú fajtát nemesítettek ki. Ezeket nagy területeken termesztik a FÁK államaiban, de Norvégiában, Svédországban, Angliában, Francia­országban, Német­országban, sőt Romániában is.

Magyarországon is őshonos növény, régebben több helyen is előfordult, főleg a Szigetközben voltak nagyobb állományai. Napjainkban egyedül Újpest határában élnek természetes populációi. Káposztásmegyeren magyarországi utolsó élőhelyét védetté nyilvánították. A védett terület a Pestet keletről és északról szegélyező rákosi homok-puszták egyik utolsó maradványa, amely azelőtt a mai Városligetig és Népligetig ért. Ma még a Duna, a Dráva és a Balaton mentén, azok partjain fordulnak elő vadon, melyek korábbi telepítések maradványai. Védett növény Magyarországon, egy homoktövis eszmei értéke tízezer forint. Hazánkban a nyolcvanas évek elején kezdték el nagyobb mennyiségben ültetni, főleg az Alföldön, táblás telepítésben.

Növénytani leírása, alaktana

Termése gömbölyded vagy tojás alakú

Termése gömbölyded vagy tojás alakú

Rendszertani besorolása szerint, Linné alapján, a homoktövis a zárvatermők törzsébe, kétszikűek osztályába, ezüstfa­virágúak rendjébe, ezüstfafélék (Elaeagnaceae) családjába, a Hippophae nemzetségbe tartozik. Ezen belül három faja létezik, a Hippophae rhamnoides, a Hippophae salicifolia és a Hippophae tibetana. A Kárpát-medencében a Hippophae rhamnoidesnek egy alfaja, a subsp. carpatica Rousi őshonos. Egyetlen hazai rokona az ezüstfa (olajfűz, olajfa), az Eleagnus angustifolia L. Gyakrabban használt magyar nevei: ezüstös homoktövis, európai homoktövis, népies nevei pedig: benge hipófa, ezüsttövis, lóvakaró, fűztövis, homokfa.

Sarjtelepes, sűrű bozótot alkotó, ágas-bogas, 1,5-3 m magasságú tövises cserje, vagy 8-10 m-re megnövő kis fa. Mélyre hatoló főgyökeret, és a talaj felső rétegében elhelyezkedő, messzire nyúló oldalgyökeret, valamint gyökérsarjakat fejleszt. Ágai sűrűn, ezüstösen csillogó, pikkelyszerű szőrökkel fedettek és tövisesek. A Szibériából származó nemesített, altáji fajtákon a tövisek ritkán állnak vagy hiányoznak. Levelei szórt állásúak, lándzsásak, 4-6 cm hosszúak, 0,5-1 cm szélesek, ép szélűek, fonákuk ezüstös csillagszőrös. Kétlaki, szélmegporzású cserje. Virágait a másodéves vesszőkön hozza. A rügyek, a hajtás csúcsán, tömötten állnak, a porzós egyedeken vastagok, tobozszerűek, a termős egyedeken vékonyak, vesszőhöz simulók.

Virágai lombfakadás előtt, márciusban, vagy április elején nyílnak. Csöves virágai jelentéktelenek, aprók (2-3 mm), zöldek, csillagszőrök között helyezkednek el. A termős virágok tömött fürtben vagy rövid füzérben állnak, főleg a vesszők felső harmadán. Három-öt éves kortól terem. Termése egymagvú álbogyó, gömbölyded vagy tojás alakú, 6-8 mm átmérőjű. A nemesített altáji fajták bogyójának átmérője a 10-15 mm-t is eléri. Termése lédús, vékony héjú, a kocsány nehezen válik le a hajtásról, erősen ragaszkodik hozzá, szedéskor sokszor a bogyó húsából szakad ki. Gyümölcse szeptember végétől kezd el érni és egész télen az ágakon marad, hacsak a madarak le nem csipkedik. Hazánkban az altáji fajták egy hónappal korábban, már augusztusban érnek, de van olyan, apróbb szemű fajta is, ami már július közepétől érik. Magja sötétbarna színű, a nemesített fajták ezermagtömege 18-20 g.

Német és altáji fajták

Európában a nagy C-vitamin- és karotintartalmú német fajták (Leikora, Hergo stb.) az ismertek. Ezek késői, szeptemberi érésűek, erősen tövisesek és általában kis gyümölcsűek. A hazánkban termesztett altáji fajták jellemzője, hogy korai, augusztusi érésűek, tövis nélküliek, vagy kevés tövisűek, nagy gyümölcsűek, magas olaj-, karotin- és C-vitamin-tartalmúak.

A Gógynövény Kutató Intézet vizsgálatai során a legjobb típusokat kiemelve, a honosított altáji fajták közül az alábbi négy került 1991-ben állami elismerésre:

  • Oranzsevaja. Bokra gyenge növekedésű. Bogyói kerekdedek, sötét narancsszínűek, közepes nagyságúak (0,45-0,50 g/db). Termései a hajtásokon sűrűn állnak, közepesen jól szedhető. Savanyú ízű, magas C-vitamin-tartalmú (0,3-0,35%). Középkorai érésű.
  • Csujszkaja. Bogyói hosszúkás, ovális alakúak, nagyok (0,50-0,70 g/db). Édes ízű, ritkán álló bogyói jól szedhetők. Gyenge növekedésű fáján korán (augusztus közepe) érnek a bogyók. C-vitamin-tartalma 0,1-0,15%. A fajták közül a legkorábbi érésű.
  • Obilnaja. Gyümölcse a Csujszkajaéhoz hasonló. Fája erőteljes növekedésű, bőven termő. Ritkán álló bogyói könnyen szedhetők. A fajták közül gyümölcsében a mag aránya a legkisebb. Harmonikus, kellemes ízű, friss fogyasztásra alkalmas. C-vitamin-tartalma 0,1-0,15%.
  • Jantarnaja. Erőteljes növekedésű, bogyói ritkán állnak, narancssárga, hosszúkás-oválisak, nagyok (0,50-0,70 g/db). A bogyó kemény húsú, ezért hűtőházi tartósításra is alkalmas. Legjobban szedhető, naponta 25-30 kg bogyó is leszüretelhető.
  • 40-61-1876 jelű porzós. Különleges pollenprodukciójú hím fajta. Valamennyi nőivarú fajta megporzására alkalmas. Erőteljes növekedésű. Hajtásai felfelé törők, kevés tövissel. Rügyei nagyok, a hajtásokon csoportosan ülnek. Őshazájában, az Altáj hegységben a későn virágzó populációkból választották ki, ezért a tavaszi fagyok csak ritkán tesznek benne kárt.

A Magyarországon közismert növények közül a hazai legközelebbi rokonára, az „olajfára”, hivatalos nevén az ezüstfára hasonlít leginkább, hosszúkás, vékony, ezüstös levelei, és tövisei miatt is. Össze szokták keverni a tűztövissel laikusok, ami veszélyes dolog, mert a tűztövis termése, bogyója mérgező, emberi fogyasztásra teljesen alkalmatlan. A másik növény, amivel összekeverik néha, a madárberkenye, aminek bogyói szerencsére egyáltalán nem mérgezőek, sőt, gyógynövényként van számon tartva, azonban mégsem egyenlő a homoktövissel.

Ősszel telepítsük!

Legideálisabb ősszel telepíteni a homoktövist, méghozzá közvetlenül a lombhullatást követően, miután ledobta leveleit. A tavaszi, még rügyfakadás előtti ültetés is javasolt, de az őszi, helyesen elvégzett, szakszerű telepítéskor szinte egyáltalán nincs veszteség, legfeljebb egy-két tő a százból – minimális.

Célszerű 3 × 3 méteres távolságra ültetni egymástól a töveket, hogy legyen bőven helye a lombkoronáknak kifejlődni, és elegendő fényhez is jussanak, ne zavarják egymást az egyedek, mivel egy nagyon fényigényes növényről van szó, bár a szakirodalomban 2 m × 4 m, tehát négy méteres sor-, és két méteres tőtávolságot, esetleg 4 × 4 méteres ültetési távolságokat szoktak ajánlani táblás telepítésnél, hogy gépi művelésnél a gépek a sorok közé férjenek.

Azonban, ha valaki kézi kapálással, vagy kisebb, kézi gépekkel akarja a gyomtalanítást, kaszálást végezni, akkor feleslegesek a 4 méteres sorközök. Mi az első töveinket dr. Gouth Jánostól vásároltuk és ő tanácsolta ezt az ültetési távolságot, ami be is vált nekünk. Így hektáronként kb. 1000 fa telepíthető. Ha sövénynek ültetjük, természetesen lehet egymáshoz közelebb is tenni a töveket, hogy egy sűrű sort alkossanak, amely valóban egy áthatolhatatlan, tövises kerítést képez így kertünk védelmére.

Az ültetéshez a gödröket érdemes legalább 40 × 40 × 40 cm-esekre ásnunk, az általában javasolt 30 × 30 × 30-as méretek helyett. Ugyanis nem baj, ha nagyobb területen fel van lazítva és be van iszapolva a föld a frissen ültetett gyökér körül, és így nagyobb és mélyebb tányérja is marad a növénynek, ami azt eredményezi, hogy több víz marad meg a tő körül öntözéskor. És ez meghatározó jelentőségű, hiszen legfőképpen attól függ, hogy megmarad-e a homoktövis, hogy első évben megfelelő mennyiségű vizet kap-e. Ezért egy évig igen sűrűn és bőségesen kell öntözni.

A későbbiekben, ha már megfogta, a második évtől kezdve már egyáltalán nem kell öntözni, mert igen jó szárazságtűrő növény, bár nálunk az egyik nagyon aszályos évben néhány erős, felnőtt fának elkezdtek fonnyadni, sőt sárgulni is a levelei, és csak öntözéssel tudtuk megmenteni őket. Ha növelni akarjuk a terméshozamot, természetesen akkor is érdemes öntözni, hiszen, mint a legtöbb növény, a homoktövis is meghálálja a plusz vizet.

A telepítéshez jó érett, legalább két éves marhatrágyát használjunk növényi komposzttal keverve. Nem könnyű érett, bio marhatrágyához jutni, főleg nagy mennyiségben, de ha nem sikerül beszerezni, megteszi a nem bio is, ha nem iparszerű állattartásból származik, tudomásunk szerint az már nem tartalmaz semmiféle káros anyagot. Ha nem jutunk marhatrágyához, lehet csirke- vagy birkatrágyával is helyettesíteni.

Az ásott gödör aljára dobjunk egy kis lapát komposzttal kevert trágyát, majd fedjük el jó pár lapát földdel úgy, hogy a trágya ne látszódjon ki, majd vízzel iszapoljuk el rendesen. Ásóval meg is döfködhetjük, keverhetjük egy kicsit. Ezután helyezzük bele a gyökereit enyhén visszametszett tövet, de arra figyeljünk, hogy a gyökér a trágyával ne nagyon érintkezzen, mert az megégetheti. Majd takarjuk be a maradék földdel úgy, hogy egy kicsivel mélyebbre kerüljön a töve, mint előtte volt a faiskolában, vagy ott, ahonnan kivettük. Majd hagyjunk jó 20 cm mély tányért, hogy jó sok víz tudjon ott megállni és onnan a gyökerekhez szivárogni. Miután megtapostuk a földet körben, a tő mellett, húzzuk meg egy kicsit felfelé, hogy így a gyökerek lefelé álljanak.

Talajra nem igényes, megél a gyengébb föleken is, sőt, a szárazságot is jól tűri, de, ahogyan egy kertész mondta, nyilván a homoktövis is a jó, tápanyagban gazdag földet szereti jobban, mint minden növény, és abban szebben is fejlődik. Egyedül a nagyon alacsony foszfortartalmú földet nem szereti, a nitrogént viszont megköti a levegőből a gyökerein lévő nitrogénkötő gümők segítségével egy vele együtt élő baktérium hatására, tehát a talaj minőségét még javítja is a homoktövis jelenléte.

Pangó, belvizes területeken viszont kipusztul, oda ne telepítsünk! A sós, alkalikus, szikes földeket is bírja, ott is megél, ahol csak nagyon kevés növény, sőt, nekünk a kicsit kötöttebb, agyagos földrészünkön is nagyon szépen fejlődik és terem. Mégis a lazább, homokos, vagy könnyű vályogtalajokat kedveli elsősorban, amik enyhén savasak, vagy bázikusak és mészben szegények.

A BioPorta füzetek 7 száma szól a homoktövisről. A fenti rész ebből ad ízelítőt. A BioPorta füzetek a kiadónál megrendelhetők, részletek itt »

Nagy Ervin
(Biokultúra 2014/4)

[top]