2008 nov 29

Méheink közös afrikai őstől származnak

0 Comment

A néhány éve Burmában talált őskövületbe ágyazott méhlelet életkorát mintegy 100 millió évre becsülik a kutatók, ami jóval meghaladja a méhfaj megjelenésének idejéről (30 millió év) eddig alkotott elképzelésünket.
(Fotó: Selyemkóró (vaddohány, Asclepias syriaca) a homokos talajok szeszélyesen mézelő illatos növénye, és rajta a nektár után kutató krajnai méh. Dr. Szalai Tamás felvétele)

A Hártyásszárnyúak (Hymenoptera) rendjébe tartozó mintegy 100 000 fajból 2 000 faj található a méhfélék (Apidae) család sorozatába. A méhfélék családjának 580 faja közösségi életet él. Az Apis genuson (nemen) belül jelenleg 8 fajt ismerünk. Ezek a törpe méh (Apis florea), a bokor vagy bozótlakó méh (Apis andreniformis), a keleti mézelő méh (Apis cerana), a nyugati (európai) mézelő méh (Apis mellifera), az óriás méh (Apis dorsata), a sziklák méhe vagy a himalájai méh (Apis laboriosa), a vörös méh (Apis koschevnikovi) és az „apróméh” a Borneón (Sabah) felfedezett méh (Apis nuluensis).

Ez az óriási földrajzi és ökológiai sokféleség a méhalkatúaknál rendkívül gazdag morfológiai (alaktani) és etológiai (viselkedésbeli) variációval bír. A mézelő méhek lehetnek oly kicsik, mint a legyek, vagy akkorák, mint a darazsak, fészkelnek a fák szűk odvaiban, sziklahasadékokban vagy nyíltan, nagy fák ágain 30 m magasan. Előfordulnak a trópusi erdőkben, az Ural-hegység erdeiben, átvészelik a hét hónapos telet vagy éppen a szárazságot és a forróságot. A változó környezeti feltételektől való növekvő függetlenségnek második előfeltétele a kommunikáció egyedülálló rendszere. Az „információ-centrikus stratégia” ökológiai eredményessége alapvetően minden Apis fajnál ismeretes.

A mérsékelt égövi mézelő méhek túlélésének záloga, hogy kialakult a méh-hőmérsékleti homeosztázis, amely a méhek fejlődését a környezettől jelentősen függetlenítette. A hőszabályozás számos társas életet élő hártyásszárnyúnál megtalálható, de arra nincs más példa, hogy a család egésze (telelőfürtben) néhány hónapon át is képes alacsony hőmérsékleten létezni.

A törzsfejlődés során a mai nyugati mézelő méhfajnak (Apis mellifera) egy trópusi és egy mérsékelt égövi ága alakult ki. A két – afrikai és európai – mézelő méhág kereszteződésében az európai jellegek jobban eltűnnek, mint az afrikaiak. Még az is ismert, hogy a „mérsékelt égövi gén”-ek beépültek az afrikanizált genomokba. Afrikában legfeljebb 30 km-es elvándorlást figyeltek meg kedvező nektárforrásra, míg Dél-Amerikában ez akár 200 km is lehet. A trópusi méhekre általában jellemző az egységes sárga pigmentáció, ami közös ősökre utal. Különösen a Szaharától délre élő fajták hasonlóak.

Hazai viszonyok között a krajnai méhnek és tájfajtáinak tulajdonítjuk azokat a fontos tulajdonságokat, amelyek ezeket a méheket leginkább alkalmassá teszik mind a megporzás, mind pedig a méztermelés feladatára.

Feltételezik, hogy a klímaváltozás, jelen esetben a globális felmelegedés elsődleges hatása a növényvilágban jelentkezik, és méhészeti szempontból főképpen a virágzás korábbra tolódásában nyilvánul meg. Ezek a változások nyilvánvalóan hatással lesznek a beporzó rovarok életciklusára is, korábban kell, hogy induljon pl. a mi méhünknél is az ún. gyors tavaszi fejlődés, és a virágzás idejére megfelelő népesség álljon rendelkezésre. Tapasztalható volt a méhek kirobbanó fejlődése, pl. az elmúlt év repcevirágzásakor is.

A felmelegedéssel a hőmérsékleti zónák is eltolódnak, így a virágos növények közül egyesek eltűnhetnek, esetleg mások jelennek meg helyettük, vagy veszik át adott vidéken az uralkodó szerepet (parlagfű). Mindezekhez az új körülményekhez méheinknek is alkalmazkodnia kell. Fontosak lesznek azok a változások is, amelyek várhatóan a virágpor- és nektárforrások megváltozásával vannak összefüggésben. Jelentős lehet az a változás is, amelyet a csapadék mennyiségi csökkenése okozhat. Egyelőre nem tudjuk megmondani, hogy az itt taglalt változások milyen hatással lesznek a magyar méhészetre, a méztermelésre, mindenesetre a kilátások nem a legjobbak. Fontos azonban tudnunk, hogy a méhek genetikai anyaga rendkívül gazdag.

Az ún. „Méh-genom projekt” nemrégiben elkészült beszámolója szerint is elgondolkoztató, hogy a méhek rendkívüli fejlett társadalma talán azzal is magyarázható, hogy az ember genetikai anyagának „csak” a tizedével rendelkeznek. Bebizonyosodott az is, hogy méheink egy közös afrikai őstől származnak, így bizonyára jól alkalmazkodnak a felmelegedéshez is. A magyar méhészeknek is fel kell készülni ezekre a változásokra.

J. Dzierzon 1852-ben olasz méhcsaládokat importált Velencéből Németországba, s megfigyelte, hogy a helyben párzott anyák leányaitól sárga hibrid munkások és tiszta fekete herék származnak. Arra következtetett, hogy a herék termékenyítetlen petéből fejlődnek, ami a biológiában a szűznemzés első bizonyítéka volt. A méh exportálásakor az Új-Világban a méhészek az olasz méheket előnyben részesítették a sötét európai méhekkel szemben, mert egészen szelídek és termékenyek voltak. Később az ellenőrizhetetlen fajták közötti párzás során ingerlékeny, támadó hibrideket hozhatnak létre.

Trópusi Afrika méhei

A Szaharától délre valószínűleg több méhcsalád van, mint Eurázsiában. A családok többsége vadon él és a viasztermelést szolgálja. Így pl. Etiópiában 1975-ben 3 millió méhcsaládot számítottak, az ország 350 tonna viaszt exportált. A családokra jellemző a magas rajzási hajlam, a vándorlási ösztön, a fészkelő helyek sokfélesége.

Tanulságos az afrikanizált (gyilkos) méhek története. 1957-ben Transvaalból és Tanzániából méhanyákat vittek Brazíliába (Riberirao Preto), hogy kipróbálják, mit tudnak a trópusi családok más, de ugyancsak trópusi körülmények között. 1980-ban, tehát 23 év múlva, e családok utódai elterjedtek Venezuela északi részéig, Dél-Amerika 34. szélességi fokáig, és Észak-Argentínáig, a 14. fokáig. Áthatoltak az Amazonas őserdein, mely kedvezőtlen az afrikai méheknek, s haladtak évi 100-300 km-t. Ezeket a méheket gyakran Apis mellifera adansonii-nek, Apis mellifera scutellata-nak vagy „Afrikai méheknek” nevezik. Bár ezek a méhek az afrikai méhek jellegzetességeit mutatják (magas rajzási fok, vándorlási hajlam, gyors családépítés), mégsem azonosak egyik rendszertani fogalommal sem, s még az sem igaz teljesen, hogy afrikaiak. Az afrikanizált méhek ma már több mint 50 generáció óta Dél-Amerikában élnek, kereszteződtek és visszakereszteződtek az ott honos európai fajtákkal, s népességeiket állandóan szelektálja a trópusi környezet. Ma már ez a népesség különbözik a Transvaalból származó Apis mellifera scutellata fajtájú méhektől, helyesebb tehát az afrikanizált elnevezés.

A fajok jellemzői

Az Apis nem egy kicsi monofiletikus csoport, mely a régi világban (amikor Európa, Afrika, Ázsia még egy kontinens voltak) őshonos volt. Amíg az Apis nemen belüli genetikai fejlődés vitatott, az általánosan elfogadott, hogy 8 faj 3 különböző „egymással szoros rokonságban lévő” taxonómiai egységbe sorolható.

  1. A kis szabad fészket készítő méhek az Apis florea Fabricus 1787 és az Apis andreniformis Smith 1858 fajok azzal jellemezhetők, hogy fészküket nem az ág vagy bármi más támaszték alá, hanem köré építik.
  2. A nagy szabad fészkű méhek, ahová az óriás méh, az Apis dorsata Fabricus 1793 és a himalájai kövi méh, az Apis laboriosa Smith 1857 is tartozik, egyetlen lépüket egy kő vagy egy ág alá építik.
  3. Az üreglakó méhek több párhuzamos lépet rögzítenek az üreg felső falához. Azokat a próbálkozásokat, melyek korábban ennek a csoportnak egyes fajokra való felosztására irányultak, elvetették, és ma általánosan négy elismert üreglakó méhfaj van.
    • A nyugati Apis mellifera L. 1758 természetes elterjedése Nyugat-Ázsia sztyeppjeitől kezdődik és Európán át Norvégia déli részéig tart, ill. egész Afrikában. Az Apis mellifera fajnak 25 különböző fajtáját írták le (Ruttner, 1998).
    • A keleti Apis cerana egész Ázsiában előfordul, beleértve a szigeteket, így Japánt, Taiwant, Fülöp-szigeteket, Borneót, Szumátrát és az Indonéziai-szigetvilág legnagyobb részét. Régóta vitatott kérdés, hogy vajon az Apis cerana az Apis mellifera alfaja-e vagy sem. Végül Ruttner és Maul (1983) kimutatta a szaporodási elszigeteltséget. Apis cerana anyákat mesterségesen Apis mellifera spermával termékenyítettek, amikoris az összes hibrid embrió a fejlődés korai szakaszában elpusztult. A párzás utáni problémák kísérleti ténye eldöntötte a vitát. Következésképp az Apis cerana és az Apis mellifera külön fajokként lettek elismerve.
    • Apis koschevnikovi a Sabahból származó kaptárlakó méhfajt 1988-ban újraértékelték. Speciális morfológiai jellemzőket: szín, mintázat, hímivarszerv szerkezet, szárnyerezet írtak le. A párzási időben való különbségek (összevetve a „szimpatrikus” Apis cerana-val) párzás előtti akadályként léptek fel, és így az Apis koschevnikovit tényleges biológiai fajként ismerték el. Az Apis koschevnikovi vörös kaptárlakó méhet Borneóban és Szumátrában találták meg. Nemrégiben Maláj félszigeten jegyezték fel. Természetes élőhelyének legnagyobb részén az Apis ceranaval (és egy másik Apis fajjal) együtt van jelen. Nemrégiben Sabah hegyvidéki régió virágairól gyűjtöttek méheket, amelyek olyan morfológiai jellemzőket mutattak, amelyek az Apis ceranatól egyértelműen eltértek.
    • Apis nuluensis szintén Borneó méhe. Sabah hegyvidéki régió virágairól gyűjtötték ezeket a méheket, amelyek olyan morfológiai jellemzőket mutattak, amelyek az Apis ceranatól (és minden egyéb fajtól) egyértelműen eltértek.

A keleti (A. cerana) és a nyugati (A. mellifera) mézelő méhfajt eredetileg széles természetes határ választotta el, az Ural és Kelet-Szibéria között 5300 km, Afganisztán és Kelet-Perzsia között pedig 600 km.

 

Méhfajták

E fajon belüli fajtáknál a rokonság ellenére és a különböző földrajzi elhelyezkedés miatt is a nagy változékonyság jellemző. A méhek kihasználására, igényeinek figyelembevételére a klimatikus adottságok mellett az adott országokban és adott területeken kialakult szokásoknak és a fejlettségi szintnek is jelentős szerepe van.

Az összehasonlításban nem minden tényező szerepelhet azonos értékkel, hiszen az áttelelő képesség, (a méhcsalád termoregulációs képessége) a mérsékelt égövön kiválasztási szempont, de a trópusokon ennek nincs jelentősége. A rajzó hajlam a trópusokon jellegzetes tulajdonság, míg mérsékelt égövön kizáró ok és a tenyésztési programot is meghiúsíthatja. Az ázsiai faj, az Apis cerana kedvező adottsága a varroa atka ellen kialakított védekezés, míg ez a tulajdonság az európai fajnál, az Apis melliferánál hiányzik, ami már több évtizedes megoldatlan gondot jelent hazánkban is.

A fajtajellegek morfometriai (alaktani bélyegek alapján végzett összehasonlító) elemzése során az eurázsiai méhek és az afrikai méhek jól elkülöníthetőek egymástól. Az adott jellemzőjük összehasonlítása alapján jól elkülönülnek a területileg is közeli rokonságok. Az Apis mellifera mellifera = Mellifera jelzéssel, az Apis mellifera carnica= Carnica jelzéssel, az Apis mellifera caucasica = Caucasica jelzéssel és a trópusi méhfajták = Afrika jelzéssel ellátva azonosíthatóak.

A nyugati mézelő méhfajon (Apis mellifera) belül a legbiztonságosabb vizsgálattal, a méhek fajtabélyegeinek elemzésével 25 fajta különült el jól egymástól. Ezek földrajzi elhelyezkedés szerinti csoportosításban a következők (Ruttner 1992).

  • Balkáni méhek rokonai, a krajnai méhcsoport az Alpoktól a Kárpátokig, ill. a Tátrától az Adriáig terjedően (5 fajta).
  • Sötét mézelő méhcsoport, Észak- és Nyugat-Európában, továbbá Észak-Afrikában (5 fajta).
  • Közel-keleti méhcsoport Kaukázustól, a Földközi tengerig, ill. Iránig terjedően (7 fajta).
  • Trópusi afrikai méhcsoport, Szenegál és Szudán vonalától a Fokvárosig (8 fajta).

dr. Szalainé Mátray Enikő
(Biokultúra 2008/5)

[top]