2005 Júl 08

34 éves méhészeti gyakorlatom alatt számos alkalmam volt a méhek viselkedését megfigyelni, azon elgondolkodni. A magyarázatok sok esetben meglepő megállapításokra vezettek. Számomra ezek a megfigyelések nem csak érdekfeszítők, hanem gyakran igen hasznosak lettek a mindennapi méhészet gyakorlatában. A további sorok pontosan egy ilyen esetre igyekeznek rávilágítani.

Amióta méhészkedek a kis francia faluban, Jarniouxban, tízesével számolhatnám azokat a kéményeket, amelyekben méhek telepedtek be. Több alkalommal tanácsért is hívtak: mit kell ilyenkor kezdeni? Elgondolkoztató kérdések kísértenek: miért választanak a kóbor rajok olyan lakást, amelyben állandó a huzat, amelyben ráadásul erős égési füstszag uralkodik. Úgy gondoltam, hogy e jelenség világosabb magyarázatára pontosan a méheket kellene „kikérdezni” megfelelő kísérletek segítségével. A két kis méhesemben többek között három éve folytatok ebben az irányban is kutatásokat.

A gyakorlatban. A kísérleteimben az elhagyott kéményben uralkodó körülmények kialakítását igyekszem utánozni. A cél a bőséges légáramlat és az állandó fafüstszag biztosítása. Ilyen feltételeket könnyen meg lehet valósítani a rakodókaptárakkal. Az egymásra helyezett fiókok belsejét előzőleg forrasztólámpával szinte feketére égettem. Ezzel az eljárással megoldódott a füstszag szolgáltatása, míg az állandó szellőzést a kaptár alá helyezett rostháló biztosította.

A kaptárfalak kiégetését egyébként 1985 óta kétévenként rendszeresen véghez viszem higiéniai okokból. Ugyancsak minden méhészeti alkatrészt, kelléket, anyarácsot, keretfedő hálót, alsó fenékhálót rendszeresen, gondosan kiégetek. Ilyen gyakorlat miatt természetesen semmiféle műanyagból készült méhészeti kelléket nem használok. Fenékhálót, kihúzható fémlemezzel az atka megjelenése, vagyis 1985 óta rendszeresen alkalmazok. Máris megjegyzem, hogy a vízszintes NB kaptárokban lehetetlen így eljárni.

Hagyományos EU (Dadont) kaptárjaim téli időben, hátulról kihúzható „kontroll” lemezzel

Hagyományos EU (Dadont) kaptárjaim téli időben, hátulról kihúzható „kontroll” lemezzel

Az alkalmazott rostháló kontrollemez-rendszer különben nem csak az atkafertőzés ellenőrzésére, hanem más jelenség kiváló megfigyelésére is alkalmas. Például: amennyiben a kontrollemezt a rostháló alatt tartjuk a tél folyamán, akkor a lehullott „háztartási” szemét helyzetéből, kiterjedéséből pontosan megállapítható a család erőssége, de a kaptáron belüli térbeli helyzete is. Ugyancsak megállapítható, hogy óriási többségben a bejárathoz közel szeret a család elhelyezkedni. Sok esetben egyenesen rátapadnak a kijáratra. Meglepő helyzet, hiszen a kaptár hátterében melegebb, védettebb a levegő. Ez a tény bizonyíték azon felvetésre, amely szerint a szellőzés, a jó oxigéncsere fontosabb, mint a meleg levegőtlenség.

Ugyancsak rendkívül fontosnak tartom fölhívni a figyelmet egy másik lényeges jelenségre: a tél végeztével beindul a fiasítás. Ilyenkor elsősorban a fürt, de a kaptár belső hőmérséklete is erősen megemelkedik, ugyanakkor a külső hőmérséklet még mindig tartósan a fagypont alatt lehet. A fészekfürt azonban nem mozdul, marad mégis a levegős helyen, közel a főbejárathoz. A legtöbb esetben ilyenkor igen erős a belső vízlecsapódás, bármennyire is fokozott a kaptár hőszigetelése. Sok esetben maga a fészekfürt valósággal csöpög a vízlecsapódástól, legyen az egy minden oldalról erősen hőszigetelt, bebugyolált kaptárban. Ilyenkor az „izzadékony” családoknál a kontrollemezen avagy pl. az NB kaptár fenekén fölgyülemlett hulladék víztócsában áll, másoknál mindenesetre – legalábbis alaposan – megnedvesedik. Mindkét esetben beindul egy erjedési, rothadási, penészesedési folyamat. Ez utóbbi kiterjed a család által meztelenül hagyott keretekre is. Az így fölgyülemlett hulladék rövidesen erjedésnek, rothadásnak indul. Ez a „trágyadomb” azután természetes bölcsője lehet számos fertőzésnek, betegségnek. A jó idő beálltával „térdig” járva a megrothadt szemétben a család kénytelen takarítani, kihordani azt. Könnyű elképzelni tisztogató nehézségeket, amikor is esetenként fölső kijárós a kaptár, vagy amikor erősen leszűkítve marad a kijáró. Ismerjük be máris, hogy a tavaszi „nagytakarítás” rendkívül sok munkát, erőfeszítést vesz igénybe bárhol is legyen a kijárat. Márpedig az ilyen elfoglaltság rendkívül energiaigényes, amely energiaforrása csakis a tartalék élelem lehet. Ugyanakkor a kitartó erőfeszítés, fárasztó munka korai elöregedést, idő előtti pusztulást okoz. A család népessége idő előtt megcsappan, lelassul a fiasítás, megnövekszik a betegségveszély, már be is állhat pl.  a költésmeszesedés, vásárolhatjuk a gyógyszereket, az a mézbe kerülhet, a kezelésre tölthetjük az időnket, fáradtságunkat… Mindezen hátrányok összessége, tömege végül is egy komoly ellenérték, amelyet semmi esetre sem ésszerű figyelmen kívül hagyni. Ilyen végzetes és rendkívül káros kényszerhelyzet áll fönn a magyar méhészet minden vízszintes (NB) kaptárában, hiszem még csak le sem cserélhető a kaptárfenék. Ezzel szemben mi történik a kéményben?

A raj általában valahol a kémény közbeeső magasságában csinál magának fészket. A család hulladékai tehát a kémény fenekére, a steril hamuba fog hullani. Ott, messze a fészektől semmiféle penészesedési veszély nem fenyeget. A kémény falai is kifogástalanul fertőtlenített a valamikor használt tűz és füst által. Az állandó huzat miatt kitűnő a levegőzés, az oxigéncsere tökéletes, nem áll fönn fertőzési veszély, nincs szükség takarítási munkálatokra, hozzá energiára, élelemre, nincs idő előtti elöregedés.

Vajon lehetséges lenne, hogy a kóbor rajok mindezen előnyök tudatában előszeretettel választanak elhagyott kéményben telephelyet? Tekintettel az esetek gyakoriságára e feltevés közel sem tűnik alaptalannak. Amennyiben ez az elmélet valóban igaznak bizonyul, akkor minden méhészeti kézikönyv amely a kaptárok agyon-hőszigetelését, huzattalanítását, bejáratok leszűkítését ajánlja tévedésben van. Ezen állítást igazolják az utóbbi három évad alatt végzett, és ma is folyamatban lévő kísérleteim.

Különböző magasságú üres fiókok a költőtér alatt

Különböző magasságú üres fiókok a költőtér alatt

Néhány tanulság. Ma a családjaim többsége „kéménykaptár” lakásban tölti a telet. Ez azt jelenti, hogy ezen családok alatt legalább egy, de inkább kettő üres fiók szolgálatban van. Alattuk nincs kaptárfenék, csak teljes mértékű rostháló. A család „háztartási” szemete így 30 cm-re a kaptár alá, a földre hull, és ott természetes módon megemésztődik. A hangyák is előszeretettel besegítenek. Nem kell kaptárfeneket cserélnem, azt tisztogatnom, a kereteim nem penészesednek, tehát nem kell azokat leváltanom, nem kell gyógyszereket vásárolnom, a gyógyszerezésre időt, fáradtságot pazarolnom, nem kell magamat, a fogyasztót a gyógyszerezett mézemmel megmérgeznem… ugyanakkor közel sem tapasztaltam kiemelkedő téli-kora tavaszi élelem-többletfogyasztást.

2003-2004 tél elmúltával tökéletesen tiszta és betegségmentes állapotban (egy anyaveszteséggel) indultam az új évadnak. A keretek nem penészesedtek meg, költésmeszesedésnek nyomát sem láttam. Az évad folyamán családjaim remekül fejlődtek. Mi több, a kéménykaptár segítségével újabban többször sikerült kóborrajt is befognom!

Minden bizonnyal a méhek tudják kiváltképpen, legbiztosabban azt, ami nekik a legjobban megfelel a kaptárlakás minősége terén. 34 éve tanonckodom a méheknél, mindig van mit tanulnom tőlük. Sajnos nem könnyű a méhek természetes igényeit fölismerni. A méh nem magyaráz, nem érvel, de maga mivoltában művész, életművész! Sok türelem, sok megfigyelés szükséges e művészetből valami keveset ellesni.
Az ügyes, szemfüles, az okos méhész igyekszik a méhei kedvében eljárni, annak igényeihez igazodni, és nem várja el, hogy a méhek igazodjanak az ő igényeihez. Vajon hová tartoznak a berögződött hagyományokhoz görcsösen ragaszkodó rég elavult NB kaptár hívei?

Váratlan meglepetés. Kísérleteim során igen hasznos és érdekfeszítő váratlan meglepetés is ért: a „kéménykaptár” segítségével, kevés munkával, gyógyszerezés nélkül, igen hatásos atkaszaporulat korlátozási lehetőséghez jutottam. A jelenség leírásának nagy fontosságot tulajdonítok. Miután tárgyon kívül áll, azért arra egy újabb írásban fogok sort keríteni.

Bencsik József
Lyon, Franciaország
(Biokultúra 2005/3)

[felül]