2015 okt 26

Nyomonkövethetőség a termőföldtől az asztalig

0 Comment

Miért kell, miért jó?

A XX. század végén az élelmiszer-termelés, -előállítás és -kereskedelem globális trendjei új kihívások elé állították a világot, így az Európai Uniót is. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar integrációja, valamint az élelmiszer-kereskedelem globalizációja megváltoztatták az élelmiszer előállítás és kereskedelem szokásait, kialakult mintáit. Ezek a változások olyan környezetet teremtettek, amelyben mind az ismert, mind az új kórokozók kiváltotta élelmiszer eredetű megbetegedések elterjedhetnek.

Az élelmiszereket és takarmányokat a korábbinál sokkal nagyobb távolságokra szállítják, megteremtve ezzel az élelmiszer eredetű betegségek széleskörű elterjedéséhez szükséges feltételeket. A dioxin botrány során alig két hetes periódus alatt, több mint 1500 európai farm kapott dioxinnal szennyezett takarmányt egyetlen forrásból. A szennyezett takarmánnyal etetett állatokból előállított élelmiszer egy héten belül minden kontinensre eljutott.

Az 1996-os év mérföldkőnek tekinthető az Európai Unió élelmiszer-biztonsági politikájában. Ezt megelőzően, noha az élelmiszer-szabályozás folyamatosan fejlődött, átalakult, az élelmiszer-biztonság nem szerepelt az uniós prioritások között.

Az 1996-ban kitört „kergemarhakórként” ismert BSE botrány nem csak a súlyos, halálos emberi megbetegedések miatt tört ki, hanem azért is, mert az ügyben számos lépést gazdasági érdekből nem tártak a nyilvánosság elé.

A válság káros politikai következményeit és a fogyasztói bizalomvesztést, valamint az élelmiszeriparnak okozott károkat követően az EU jelentős reformokba kezdett és hatékony, a fogyasztók egészségének védelmét középpontba helyező, a nyilvánosságot alapkövetelménynek tekintő élelmiszer-biztonsági politika kialakítását határozta el.

Az új élelmiszer-biztonsági politika hivatalos, jogi formába öntése az élelmiszerjog általános elveiről szóló 178/2002/EK rendeletben teljesedett ki.

A múltbéli, élelmiszerekkel összefüggő problémák megmutatták, hogy az emberek egészsége és a fogyasztói érdekek védelme szempontjából rendkívül fontos az élelmiszerek és takarmányok eredetének a teljes élelmiszerlánc mentén történő azonosítása. Ezért az EU élelmiszer-biztonsági politikájának egyik sarokköve lett a nyomonkövethetőség.

Az élelmiszerjog általános elveiről szóló rendelet szerint a nyomonkövethetőség annak a képessége, hogy egy élelmiszer, takarmány vagy ezek összetevői, illetve az élelmiszer termelő állatok nyomonkövethetőek a termelés, a feldolgozás és a forgalmazás minden szakaszában. Azaz például egy boltban forgalmazott lekvár esetén a terméket a teljes élelmiszerláncban, egészen a gyümölcs termelőig nyomon kell tudni követni.

A nyomonkövethetőség biztosítása az élelmiszerrel kapcsolatos esemény, veszélyhelyzet esetén lehetővé teszi a nem biztonságos élelmiszer azonosítását és azt követően a piacról történő kivonását vagy visszahívását. Ha az élelmiszer nem jutott el a fogyasztóhoz, akkor kereskedelmi kivonásra kerül sor. Ha az élelmiszer eljutott a fogyasztóhoz, termékvisszahívásra kerül sor, amelybe beletartozik a fogyasztók bolti- és sajtóközleményekben történő értesítése. Az előbbi példánál maradva, ha kiderül, hogy egy ökoszilva-tétel növényvédőszer maradékot tartalmazott, akkor a belőle készült ökolekvárt célzottan és gyorsan ki lehet vonni a piacról a nyomonkövetési rendszer segítségével, az élelmiszer-vállalkozók és a hatóság szoros együttműködésével.

A nyomonkövethetőség biztosítása a teljes élelmiszerláncban szereplő valamennyi vállalkozó általános kötelezettsége és elsődleges jogi felelőssége. Ez egy olyan általános kötelezettség, ami minden nyereségérdekelt vagy nonprofit, köz vagy magánvállalkozásra vonatkozik, amely élelmiszer vagy takarmány termelésével, feldolgozásával és forgalmazásával összefüggő tevékenységet folytat, legyen bár kistermelő vagy multinacionális élelmiszer-vállalkozás. A hűtőraktár-üzemeltetők és a fuvarozó cégek is élelmiszer-vállalkozásnak minősülnek, így szintén nyomonkövetési nyilvántartást kell vezetniük. Ugyanígy vonatkozik a nyomonkövethetőség kötelezettsége az ökológiai gazdálkodással foglalkozókra is, hiszen ők is élelmiszert, illetve takarmányt állítanak elő. Az ökológiai termelést, feldolgozást és forgalmazást végző gazdasági szereplők számára a 34/2013. (V.14.) VM rendelet is előírja a nyomonkövethetőség biztosítását, oly módon, hogy azoknak ökológiai gazdálkodásból történő származása igazolható legyen.

A nyomonkövethetőség egy kockázat-kezelő eszköz, önmagában nem teszi biztonságossá az élelmiszert, de segít kezelni és megoldani a vele kapcsolatban felmerülő élelmiszer-biztonsági problémákat. Előnyös minden társadalmi és gazdasági szereplő számára.

  • Jó a vállalkozóknak, mert egy jó nyomon követési rendszer biztosítja, hogy a termék kivonások/visszahívások kizárólag és célzottan az érintett termékekre korlátozódjanak, ezáltal minimalizálja a kereskedelemben és a vállalkozás pénzügyeiben bekövetkező zavarokat.
  • Jó a fogyasztóknak, mert erősíti a fogyasztói bizalmat azáltal, hogy az érintett termékkel kapcsolatban pontos, alátámasztható információk közlését teszi lehetővé feléjük.
  • Jó a hatóságnak, mert megkönnyíti számukra a kockázatértékelést és a kockázatkezelést.

Mind a vállalkozókat, mind a hatóságokat segíti, hogy egy azonosított veszélyt vissza lehessen követni a forrásáig, hogy gyorsan el lehessen különíteni a problémát és meg lehessen előzni, hogy a nem biztonságos termék eljuthasson a fogyasztókhoz.

A szabályozás a hogyanokat nem mondja meg, csak a célokat, kereteket és a szabályokat fekteti le. Rugalmas, nagyobb teret hagy az előírások végrehajtására vonatkozóan, így mindenki a saját vállalkozása méretének és jellegének megfelelő, legésszerűbb, legcélszerűbb és legpraktikusabb módszert választhatja és alkalmazhatja. A lényeg, hogy a célok megvalósuljanak és az előírt adatok, információk haladéktalanul rendelkezésre álljanak. Mindez ugyanakkor megköveteli a vállalkozásoktól, hogy aktív szerepet vállaljanak a hatékony végrehajtás biztosításában.

Mit követel meg a vállalkozóktól a nyomonkövethetőségre vonatkozó kötelezettség?

A nyomonkövethetőség célja az élelmiszerek és takarmányok eredetének a teljes élelmiszerlánc mentén történő azonosítása, de ez természetesen nem azt jelenti, hogy az élelmiszerlánc minden egyes vállalkozójának ismernie és követnie kell egy adott termék útját a teljes élelmiszerlánc folyamán.

Egy adott vállalkozásnak csak az egy lépés előre és egy lépés vissza elvének kell megfelelni, azaz azt kell tudnia bizonyítani, hogy kitől kapott és kinek adott tovább, kinek értékesített élelmiszert, takarmányt, bármely élelmiszerbe vagy takarmányba bekerülő anyagot, illetve élelmiszert termelő állatot. Továbbá a vállalkozóknak kapcsolatba kell tudniuk hozni a szállítót és az adott terméket, illetve a vásárlót és az adott terméket (melyik termék melyik szállítótól származik, illetve kinek értékesítette). A vállalkozónak azonban nem kell azonosítaniuk a végső fogyasztókat, azaz egy élelmiszer utolsó fogyasztóját, aki nem élelmiszer-vállalkozás tevékenység során használja fel az élelmiszert. Tehát például, a falusi kisboltban nem kell azonosítani a vásárlót, aki vett egy kiflit reggelire, mivel ő végső fogyasztó. Ebben az esetben boltnak csak azt kell tudnia megmondani, hogy kitől vásárolta azt a kiflit. Viszont egy élelmiszer-áruház és étterem közötti kereskedelem esetében a nyomonkövethetőségi követelmény továbbra is fennáll.

A vállalkozóknak nyomonkövethetőségi rendszert kell bevezetniük és fenntartaniuk, amely lehetővé teszi ennek a kötelezettségnek a teljesítését, illetve azt, hogy ezeket az információkat haladéktalanul a hatóság rendelkezésére tudják bocsátani. Ez megköveteli nyilvántartások vezetését is, a nyomon követési információk és/vagy dokumentumok használatát a termékhez.

A rendelet előírja, hogy a forgalomba kerülő élelmiszereket és takarmányokat megfelelően jelölni és azonosítani kell, azért hogy lehetővé váljon a termék nyomonkövethetősége.

A rendelet nem határozza meg azt, hogy a nyilvántartásoknak, dokumentumoknak milyen formában kell rendelkezésre állniuk. A vállalkozóra van bízva, hogy tevékenysége méretéhez és jellegéhez igazodva kialakítsa a megfelelő rendszert. Egy kistermelőnek egy előírt adattartalommal vezetett kockás füzet is elegendő lehet, ugyanakkor egy nagykereskedelmi raktárban, ahol gyorsan és nagy mennyiségben pörögnek az áruk, ez nyilván már nem jelent megoldást. Nem feltétlenül kell egy külön erre a célra kialakított rendszert kiépíteni, ha a vállalkozó már rendelkezik valamilyen rendszerrel, amiből ezek az adatok gyorsan kinyerhetőek.

Az általános követelmények mellett egyes ágazatokra/termékekre specifikus jogszabályok is vonatkoznak (például: marhahús címkézése, halászati termékek címkézése, élő állat, állati eredetű élelmiszerek). Ezek a jogszabályok a termékek azonosítására, a kísérő okmányok átadására és a nyilvántartásokra vonatkozó rendelkezéseket tartalmaznak. Az élelmiszerjog általános elveiről szóló rendeletben előírt követelmény teljesítéséhez bármely, a specifikus jogszabályok keretén belül létrehozott termékazonosító rendszer alkalmazható, amennyiben ez a termelés, feldolgozás és forgalmazás minden szakaszában lehetővé teszi a szállítók és a termékek közvetlen címzetteinek azonosítását.

A nyomonkövethetőséget biztosító rendszer akkor megfelelő, ha rövid időn belül pontos információkat szolgáltat.

A rendelet célkitűzéseinek teljesüléséhez legalább a következő adatokat nyilván kell tartani: szállító neve, címe, valamint a tőle származó termékek adatai; a vásárló vállalkozás neve, címe, valamint a neki átadott termékek adatai, átadás/átvétel dátuma és szükség esetén időpontja; a termék mennyisége és az azonosítását lehetővé tevő hivatkozási szám vagy tételszám.

A piacról való kivonások célzottabb és pontosabb lebonyolításának, illetve a vállalkozás veszteségeinek csökkentése céljából célszerű a belső nyomonkövethetőséget biztosító rendszerek kialakítása, azaz annak képessége, hogy a beérkező és a kimenő termékeket kapcsolatba lehessen hozni egymással. Pl. tegyük fel, kiderül, hogy dioxinnal szennyezett sertéshústétel került forgalomba és a mi vállalkozásunk vásárolt belőle, feldolgozta és a belőle készült kolbászt forgalomba hozta. Ebben az esetben, ha rendelkezünk jól működő belső nyomonkövetési rendszerrel, akkor pontosan meg tudjuk mondani, hogy abból az adott dioxinnal szennyezett sertéshús tételből melyik kolbász tételeket gyártottuk, és így elegendő a konkrét kolbásztételeket kivonnunk/visszahívnunk és megsemmisítenünk. Ha nincs ilyen rendszerünk, nem tudjuk a beérkező és a kimenő termékeket összekapcsolni, akkor minden olyan kolbásztételt vissza kell hívni, amelybe bekerülhetett a szennyezett alapanyag, ami lényegesen több tételt, nagyobb mennyiséget fog érinteni. Így a visszahívás és a megsemmisítés költsége többszöröse lesz annak, mint a belső nyomonkövethetőségi rendszerrel rendelkező vállalkozás költsége, akinek célzottan, csak az érintett tételeket kell kivonnia a forgalomból.

A nyomonkövethetőséget biztosító rendszerek információit a folyamatirányítás és készletgazdálkodás terén is hasznosíthatják a vállalkozások.

A rendelet nem rendelkezik a nyilvántartások megőrzésének minimális időtartamáról, erről a vállalkozásnak kell döntenie, szem előtt tartva, hogy a megfelelő adatszolgáltatás elmulasztása jogsértésnek minősül. Az adóügyi ellenőrzések céljából az üzleti dokumentumokat rendszerint öt évig tartják nyilván. Ez az időtartam, az előállítás vagy a szállítás időpontjától számítva, alkalmazható a nyomonkövethetőségi nyilvántartás esetében is, mert valószínűleg elegendő lesz a rendeletben foglaltak teljesítéséhez. Másik lehetőség, hogy a fogyaszthatósági vagy minőségmegőrzési időtartamot követő hat hónapig őrzik meg a nyilvántartásokat. De ezek csak lehetőségek, a vállalkozóknak maguknak kell dönteni a nyilvántartások megőrzésének minimális időpontjáról, figyelembe véve az általános élelmiszerjog által előírt adatszolgáltatási kötelezettségüket, illetve más vonatkozó jogszabályok által előírt kötelezettségeket is.

A saját nyomonkövetési rendszerünket gondolkodva, a célokat és a kívánt eredményeket szem előtt tartva kell kialakítani. Sose felejtsük el, a nyomonkövethetőség célja, hogy élelmiszer-biztonsági probléma esetén lehetővé tegye a termék célzott, pontos és haladéktalan kivonását a forgalomból a fogyasztók egészségének védelme érdekében, a piac működésének felesleges, nagyobb mértékű megzavarása nélkül. A jogszabályi keretek rugalmasak, így a vállalkozásunk méretének és jellegének leginkább megfelelő megoldás választható, csak feleljen meg a céloknak és a kívánt eredményeknek. Mivel a nyomonkövethetőség az uniós élelmiszer-biztonsági politika egyik sarokköve és minden élelmiszer-, illetve takarmányvállalkozó egyik alapkötelezettsége, így semmiféle indok nem fogadható el a nyomonkövetési rendszer hiányára. Még egy kistermelőnek is rendelkeznie kell a tevékenysége méretéhez szabott nyomonkövethetőségi nyilvántartással.

Egy jól felépített és hatékonyan működő nyomonkövetési rendszerrel, valamilyen élelmiszer-biztonsági veszély fellépése esetén gyors adatszolgáltatási kötelezettségünknek eleget tudunk tenni a hatóságok felé, és a mérsékelni tudjuk vállalkozásunk költségeit a termék forgalomból történő kivonásakor, illetve elkerülhetjük a jogi kötelezettségünk nem teljesítése következtében kiszabott szankciókat, bírságokat. Volt rá példa, hogy élelmiszer hamisítás ügyben indult nyomozás során egy élelmiszer-vállalkozó a megfelelően kialakított és vezetett nyomonkövetési dokumentációjával tudott bizonyítékot szolgáltatni a rendőrség felé.

Az élelmiszer bizalmi termék és a fogyasztóknak biztosnak kell lenniük abban, hogy az általuk vásárolt élelmiszer megfelel elvárásaiknak és nem lesz számukra ártalmas, nem károsítja az egészségüket.

Ne felejtsük, hogy az élelmiszer-biztonság elsődleges felelősségét az élelmiszer-vállalkozók viselik, ezért a nyomon­követhetőség kötelezettségét ne felesleges, bürokratikus nyűgnek tekintsük, hanem hasznos eszköznek, amellyel a hatóságok felé bizonyítani tudjuk, hogy tevékenységünk megfelel az élelmiszerjog követelményeinek, ezáltal élelmiszer-biztonsági veszély esetén gyorsan, hatékonyan és a felmerülő költségeink mérséklésével tudjuk megtenni a szükséges intézkedéseket a fogyasztóink egészségének védelmében!

dr. Major Andrea
ellenőrzési referens
Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
(Biokultúra 2015/4-5)

[top]