2013 aug 19

Ragadozó atkák betelepítése egyszerűen

Nincs hozzászólás

Állókultúráink növényvédelmében a növényevő atkák elleni védekezés egyes években meghatározó jelentőségű. A kártevő atkák természetes ellenségei közül leghatékonyabbak a ragadozó atkák, amelyek kutatásával a BCE Rovartani Tanszékén közel tíz éve foglalkozunk. A hazai szőlőültetvények vizsgálatával megállapítottuk, hogy a hegy- és dombvidéki szőlőültetvényekben a Typhlodromus pyri a leggyakoribb faj, míg az Alföldi, Kunsági borvidéken az Amblyseius andersoni szaporodott el legnagyobb mértékben. Ezt a különbséget feltehetőleg az eltérő éghajlati adottságok alakították ki.

Az ország almaültetvényeiben a különböző ragadozó atkafajoknak az elszaporodását leginkább a növényvédelmi program befolyásolja. A biológiai növényvédelemben részesülő ültetvényekben az Euseius finlandicus faj – amely a peszticidekre igen érzékeny – a leggyakoribb, míg a hagyományos kezelésű, vagy az AKG ültetvényekben az Amblyseius andersoni dominál. A Typhlodromus pyri a harmadik helyen áll az előfordulási gyakoriságot tekintve.

Ragadozóatkák betelepítése almaültetvénybe avarral

1. ábra | Ragadozóatkák betelepítése almaültetvénybe avarral (Soroksár, 2008)

A ragadozó atkák fiatal ültetvényekbe történő természetes betelepedése leggyakrabban a környező növényzetről kiindulva kezdődik a vegetációs időszakban. A természetes úton történő betelepedés folyamatos, bár nagyban meghatározza az ültetvény környezetében lévő növényzet milyensége. A faiskolából hozott növényeken általában nincs ragadozó atka, ugyanis ősszel, a telelőhelyet kereső atkák a fiatal növényeken nem találnak megfelelő búvóhelyet, kéregrepedést, így a fákat elhagyják és az avarban telelnek. Az avarban történő telelés nemcsak a fiatal ültetvényeken jellemző, hanem az idősebb ültetvényekben is találunk a lehullott levelek, elszáradt gyomok közt nagy számban telelő ragadozó atkákat.

A fent említett fajok mindegyikére jellemző, hogy képesek az avarban is áttelelni, így kézenfekvő volt a kísérleti felvetésünk, miszerint az avar alkalmas közeg arra, hogy az egyik, jellemzően jól kezelt és idősebb ültetvényből az avar segítségével áttelepítsük a ragadozó atkákat egy másik, fiatal ültetvénybe.

Kétéves vizsgálatunkat Soroksáron, a BCE kísérleti üzemének fiatal almaültetvényében végeztük 2008-ban és 2009-ben. A ragadozó atkákat nagy számban tartalmazó avart egy tordasi almaültetvényben gyűjtöttük össze. Az avart és az elszáradt gyomokat, ami a soraljában volt megtalálható március elején, gereblyével egyszerűen összehúztuk és bezsákoztuk, majd Soroksárra szállítottuk, ahol az 1. ábrán látható kísérleti módon a fiatal fák tövéhez helyeztük. Minden fa alá mintegy két-háromliternyi avart tettünk, amiben átlagosan húsz Amblyseius andersoni ragadozó atka volt. A tenyészidőszakban pedig kétheti rendszerességgel levélmintákat vettünk a betelepített, illetve a kontroll fákról, hogy nyomon követhessük a ragadozó atkák megjelenését és elszaporodását.

Az avarral betelepített A. andersoni faj egyedeit az első mintavétel kivételével minden mintavételi időpontban sikerült visszagyűjtenünk. A legnagyobb levelenkénti átlagos ragadozó atka egyedszámot (1,0 db/levél) június 30-án mértük. A vegetációs időszak második felében (augusztus, szeptember) a betelepített faj a kontroll parcellákba is átterjedt és elszaporodott (2. ábra).

Amblyseius andersoni ragadozó atkafaj levelenkénti egyedszáma a betelepített és a kontroll parcellákban

2. ábra | Amblyseius andersoni ragadozó atkafaj levelenkénti egyedszáma a betelepített és a kontroll parcellákban (Soroksár, 2008). Az eltérő betűk szignifikáns különbséget (p < 0,05) jelölnek.

Kísérletünkkel igazoltuk tehát az Amblyseius andersoni faj avarral történő betelepíthetőségét almaültetvényben. Véleményünk szerint az avarszintben telelő, nyáron azonban a lombozaton tartózkodó ragadozó atkafajok mindegyike ezzel a módszerrel betelepíthető, akár más növényállományban is. A mesterséges úton történő ragadozóatka betelepítés ezen egyszerű, költségkímélő és gyors módszerét leginkább az új telepítésű, nagyobb területű állókultúrákban tartjuk hasznosnak, azokban így ugyanis nem szükséges megvárni, míg a környező növényzetről a ragadozó fajok lassan betelepednek.

Szabó Árpád, PhD
Budapesti Corvinus Egyetem
Kertészettudományi Kar, Rovartani Tanszék
(Biokultúra 2013/2)

[felül]