2004 Sze 30

Máriahalmon – Komárom-Esztergom megyében – a település határában biofalu létesült. Az ötlet elindítója egy fővárosból kitelepült közgazdász, Lakatos Géza, aki az idei nyáron egyhetes tábort szervezett annak érdekében, hogy minél többen tudomást szerezzenek arról, milyen – ma is felhasználható – építészeti technológiákat alkalmaztak őseink.

biofalu

S hogy milyen a régi vályogépítési technológia mai változata? Gyakorlatilag alig változott több ezer év óta, sőt maga a vályogépítés is egyidős az emberiség történelmével. A régészek feltártak olyan 5-6 ezer éves épület maradványokat Ázsiában és Mezopotámiában, amelyek egyértelműen azt bizonyítják, hogy az ősi földművelő népek abból építkeztek, ami a kezük ügyébe került: fából, nádból, szalmából és sárból. A mai vályogépítési technikák gyakorlatilag alig térnek el a több évezreddel ezelőtt alkalmazott technológiáktól. A vályog vakolásához használt sárba ma már ritkábban kevernek állati eredetű szerves trágyát. A nádból kirakott falra is fel lehet tapasztani az ocsúval összekevert sarat.

A természetes építőanyagok nagyon olcsók, viszont az építésbe befektetett emberi munka jóval nagyobb értéket teremt. Tehát nehéz számokban meghatározni azt, hogy mi az olcsóbb: a hagyományos, vagy a vályogépítkezés. Ha hosszabb ideig számolunk, rá kell jönnünk, hogy az ősi technikák felújítása és azok felhasználása sokkal kifizetődőbb, mint a hagyományos égetett téglák beépítése. Ha valaki 100 négyzetméteres lakóházat akar építeni, mai árakon 20 millió forintba is belekerülhet maga az építőanyag. Ha valaki egy olyan területet választ, ahol adott az agyag és vályogot vet, lehet, hogy az egyéb kellék (fagerenda, nád) megvásárlása után csak tized annyi pénzt ad ki, mint aki a hagyományos építési módot választja. A vályog alapanyagát már géppel keverik és egy vályogvető gép akár kétezer vályogtéglát is elkészíthet egyetlen nap alatt. A préselés során egyre több nedvesség távozik belőle és hamarabb megszárad a napon, mint a hagyományos kézzel vetett vályogtégla.

Lakatos Géza tavaly már szervezett egy kézműves tábort itt Máriahalmon (a települést 650-en lakják) a régi szakmák felújítására. Az idén július 5-11-e között azt tűzte ki célul, hogy minél több, érdeklődve ismerteti meg a régi házépítési technikákat. Az ősi vályogtechnikákat kiegészítik új elemekkel, déli tájolású házakkal (délre nagy ablak, többi oldalra kevés), hatékony égésű fatüzeléses kályhákkal, erős hőszigeteléssel, természetközeli zöldség- és gyümölcstermesztéssel). A természetes ház mellett keresik a természetes kert és életmód lehetőségeit. Saját maga is jó példával jár elöl, már ami a sárépítést illeti, mivel az o háza is ezekből az anyagokból épült fel. Tíz éve alapította a biofalut. Azt, hogy minél többen térnek vissza a szabad természethez, az Amerikai Egyesült Államokban tett tanulmányútján tapasztalta. Itthon egyre több – hagyományos értelemben vett – tanya szűnik meg, és ezzel együtt eltűnik egy sajátos magyar építkezési kultúra is. Kultúrtörténeti szempontból tehát nem lehet közömbös, hogy mit adunk át az utódainknak Az egészséges életmódhoz az is hozzátartozik, hogy minél több természetes anyagot használjunk fel a környezetünkből. A táborszervező gyermekei természetesnek tartják, hogy édesapjuk háza bizonyos eltéréseket mutat.

A táborban a régi paraszti életmód velejárói, a régi kézműves szakmák is megjelentek: a fafestés, az üvegfestés, valamint a szőnyegszövés formájában. A vándor szövőszéket is a környezetben megtalálható anyagokból építette fel Orth Magdolna óvónő, aki Gödöllő mellől érkezett. Ő nemrég költözött egy vályogházba, és mint mondja, óriási a különbség a téglaház és a vályogból épült ház szellőzése között. A mostani táborozás előtt végigjárták a máriahalmi lakosokat és használt, pamutból és lenfonálból szőtt ruhadarabokat gyűjtöttek. Ezeket néhány centiméteres csíkokra vagdosták, mivel a rögtönzött szövőgépen csak így tudták elkezdeni a szőnyegszövést. Orth Magdolna néhány szakmai fogást megmutatott a szövőgépen, pont úgy, ahogy azt a nagyszüleitől látta. A táborba Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, sőt a határon túlról, Szlovéniából is érkeztek magyarok, hogy megismerjék a biofalu lehetőségeit. Európában még nem szerveztek ehhez hasonló biotábort, a mostani rendezvényen megjelent résztvevők önköltségesen vettek részt: maguk fedezték a szállás és az ellátásuk költségeit.

Az emberek ma már a gyorsan elkészíthető fagyasztott ételekhez vannak szokva. A nyári tábor résztvevői egymástól tanulták a vegetáriánus ételreceptek elkészítését, hagyományos módszerrel, kovászolt cipót és kenyeret sütöttek minden nap a tábor kemencéjében.

Amikor a biofalu elkészül, hatvan lakás épülhet a jelenlegi 50 hektáros területen, amelyet Lakatos Géza egy magánszemélytől vásárolt meg – részletfizetési lehetőséggel. Mint megtudtuk, a faluban – ahol az “őslakosok” még nem értik, hogy miért lesz majd jó az utókornak, ha megismerik az emberek a legősibb építési technológiákat – különösebben nem akadályozzák a biofalu megszületését. Hosszú évek átlagában minden bizonnyal egyre több érdeklődőt vonz majd a nem mindennapi kezdeményezés. Ugyanis ökofaluból több is van már az országban, de biofalu még nagyon kevés. A rossz nagyvárosi levegő egyre több városlakót késztet arra, hogy kimeneküljön falura, a jobb levegő és egészségesebb életmód reményében.
Ilonka Mária
(Biokultúra 2004/5)
[felül]