Szakkönyvtár katalógus

Mivel az ökológiai gazdálkodás kifejezetten tudásintenzív gazdálkodási mód, talán nem meglepő, hogy az elmúlt évtizedekben szisztematikusan építkezve jelentős, magyar nyelvű szakkönyvtárat építettünk fel, amely a teljesség igényével öleli fel az agrárium számos területét. Gyűjteményünkben természetesen megtalálható a biogazdálkodás szakirodalma is, de túlnyomó többségben vannak az általánosabb kötetek, melyekben reményeink szerint bárki, bármilyen igény esetén megtalálja az aktuálisan szükséges tudást. A könyvek nem kölcsönözhetők, a gyűjtemény nem működik közkönyvtárként, de helyben szabadon és ingyen tanulmányozhatók, előre egyeztetett időpontban.

Biogazdálkodást szolgáló könyvek, kiadványok (1978-2018)

A hazai biogazdálkodás számos szervezete és személyisége a biogazdálkodás korai kiadványaira vezeti vissza indulását a jó irányba; az inspirációra vonatkozó kérdésekre sorolják a „Mérgek nélkül” könyvet, a Biofüzeteket és a Biogazdálkodás 1.-3.-t. Összeállításunk egy leltár a biogazdálkodást szolgáló magyar nyelvű kiadványokról a kezdetekről mostanig az alábbi témakörökben:

✓ Előírások (1988–1918)
✓ Biofüzetek (1984–1989)
✓ Biokultúra füzetek, biogazda füzetek (2000–2017)
✓ BIOPorta füzetek (2010–2012)
✓ Szakkönyvek termelőknek
✓ Tudományos könyvek
✓ Kertbarátoknak
✓ Fogyasztóknak
✓ Szépségek
✓ Tankönyvek, oktatási anyagok

A Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. tulajdonában levő szakkönyvek katalógusa

Tisztelt Érdeklődő! A könyvek nem kölcsönözhetők, de helyben olvasásukra egy előre egyeztetett időpontban lehetőséget biztosítunk.

Cím Szerző

A baromfi  takarmányozása intenzív és szabadtartásban

Dr. Gippert Tibor – Kőrösiné Dr. Molnár Andrea

A baromfitartás gyakorlata

Dr. Böő István

A biobaromfi tartása

Zámbó Sándor – Mátray Árpád

A galamb és tenyésztése 1.

Dr. Meleg István

A galamb és tenyésztése 2.

Dr. Meleg István

A gyöngytyúk

Szalay István – Barna Judit – Kőrösiné Molnár Andrea

A haszonállatok szelekciója

Tóth Sándor – Szalay István

A házi galamb és tenyésztése

Dr.Péterfi István

A háziállatok etológiája

Per Jensen

A háziállatok fertőző betegségei (Állatorvosi járványtan II.)

Varga János

A házibivaly

Dunka Béla

A házinyúl tartása és betegségei

Sinkovics György

A japánfürj és tenyésztése

Csibulyás – Tóth

A japánfürj tenyésztése

Czibulyás József-Kovács József

A juhok viselkedése

Dr. Gere Tibor

A keltetés kézikönyve

Dr. Bogenfürst Ferenc

A ló takarmányozása

David Frape

A magyar holstein-fríz marha tenyésztése

Csomós Zoltán

A magyar óriásnyúl

Tóth Zsigmond

A magyar tarka szarvasmarha bonyhádi tájfajtája

Ettig László

A minőségi tejtermelés technikája

Dr. Tóth László – Dr. Bak János

A pulyka tenyésztés, tartás, hizlalás

Sütő Zoltán

A sertés-, a szarvasmarha- és a házityúktartás higéniája és állomány-egészségtana

Rafai Pál-Brydl Enre-Nagy Gyula

A strucc tartásának, tenyésztésének alapelvei

Szabó András – Dr. Karácsonyi Dezső

A strucctenyésztés kézikönyve

Mucsi Imre-Komlósi István

A szarvasmarhatartás gyakorlata I.

Dr. Böő István

A szarvasmarhatartás gyakorlata II.

Dr. Böő István

A takarmányozás alapjai

Dr. Schmidt János

A zoonosisok járványtana

Varga János

Állategészségtan

Duduk Vendel

Állategészség-védelem

Várnagy László

Állatgyógyászati készítmények

Dr. Perényi János

Állati eredetű melléktermékek hasznosítása

Hegedűs Mihály – Schmidt János – Rafai Pál

Állatjelölések

Szenti Tibor – Bicsérdy Gyula

Állatorvosi aneszteziológia, analgézia és intenzív terápia

Tóth József

Állatorvosi parazitológiai diagnosztika

Dr. Nemesméri László – Dr. Holló Ferenc

Állatorvosi takarmányozástan és dietetika

Dr. Fekete Sándor

Állattartási technika

Tóth László

Állattenyésztés 1.

Horn Péter

Állattenyésztés 1. Szarvasmarha, juh, ló

Horn Péter

Állattenyésztés 2. Baromfi, haszongalamb

Horn Péter

Állattenyésztés 3. Sertés, nyúl. prémes állatok, hal

Horn Péter

Állattenyésztési ismeretek gazdálkodóknak

Dr. Bedő Sándor – Dr. Vajdai Imre

Állattenyésztéstan

Szabó Ferenc

Általános állattenyésztés

Szabó Ferenc

Alternatív baromfitenyésztés és – tartás

Szalay István

Az állategészség-védelem alapjai

Egri Borisz

Az állatok populáció dinamikája

Kozár Ferenc – Samu Ferenc – Jermy Tibor

Az állattenyésztés alapjai

Nagy Nándor

Az állattenyésztés szervezése és ökonómiája

Dr. Magda Sándor

Baromfihús- és tojástermelők kézikönyve

Dr. Zoltán Péter

Brojlertartás és feldolgozás a kisüzemben

Gál Ferenc

Csigatenyésztés

Giovanni Avagnina

Eleven Örökség – Régi magyar háziállatok

Dr. Bodó Imre

Emutenyésztők kézikönyve

Maria Minnaar

Értsük meg a ló viselkedését!

Robert M. Miller

Galambtenyésztés

Heinrich Mackrott

Gazdasági állataink betegségmegelőzése

Dr. Böő István

Gazdasági állataink védelmében

Dr. Böő István

Gazdasági állatok anatómiájának és élettanának alapjai

Bárdos László – Husvéth Ferenc – Kovács Melinda

Gazdasági állatok viselkedése II. (szarvasmarha)

Dr. Gere Tibor

Gazdasági állatok viselkedése IV. (sertés)

Dr. Gere Tibor, Gere Zsolt

Gazdasági állatok viselkedése VI. (baromfi)

Dr. Gere Tibor

Hagyományos kisállattartás – baromfi és házinyúl

Papp Miklós – Szalay István

Haszonállatok színes atlasza

Prof Dr. Sambraus, Hans Hinrich

Haszongalambtenyésztés

Biszkup Ferenc – Dr. Guoth János – Horn Péter

Házi emlősállatok mesterséges termékenyítése

Pécsi Tamás

Húsmarhatenyésztés

Szabó Ferenc

Juh- és kecskebetegségek

Horváth Zoltán

Juhtenyésztés A-tól Z-ig

Jávor András – Kukovics Sándor – Molnár Györgyi

Juhtenyésztés és -tartás

Mucsi Imre

Kacsák

Dr. Bogenfürst Ferenc

Kecsketenyésztés

Dr. Molnár Andrea – Dr. Molnár József

Kecsketenyésztés kisgazdaságokban

Várkonyi József – Áts Eteléné

Libatartás

Böő István

Lótartás a családban

Novotni Péter

Lótartók könyve

Christoph Löbbing

Lovak dicsérete

dr. Győrffy Sándor

Lovasszótár

Dr. Radnai Imre

Lúdtenyésztők kézikönyve

Dr. Bogenfürst Ferenc

Méhészet, selyemhernyó-,hal-, nyúl és prémesállat tenyésztés

Vincze György

Nyúltartás

Oeter Grün

Nyúltenyésztés – A házinyúl betegségei

Dr. Vörös Gábor

Nyúltenyésztés – Fajták és fenntartásuk

Dr. Holdas Sándor

Régi magyar baromfifajták

Szalay István

Régi magyar juhfajták

Jávor András

Segédlet a lovarda megtartásához

Vitéz Bíró József

Sertéstenyésztés A-tól Z-ig

Pászthy György

Takarmányozási táblázatok

Dr. Schmidt János-Kakuk Tibor

Takarmányozástan

Dr. Schmidt János

Történelmi állatfajaink enciklopédiája

Tőzsér János-Bedő Sándor

Tyúk, gyöngytyúk, pulyka, kacsa pézsmaréce, lúd

Mihók Sándor

Tyúkok enciklopédiája

Esther Verhoef – Aad Rijs

Tyúktartás

Beata&Leopold Peitz

Cím Szerző

1999 Organic Farm Management Handbook

Nic Lampkin – Mark Measures

A biotermesztők növényvédelmi tapasztalatai Magyarországon

Milánkovics Kinga – Dr. Szőcs Zoltán

A komposztálás elméleti és gyakorlati alapjai

Alexa László – Dér Sándor

A mezőgazdálkodás gyarapodásának szellemtudományos alapjai – Előadások a biodinamikus gazdálkodásról

Rudolf Steiner

A talaj gondozása vegyszerek nélkül

Jo Readman

A természetkímélő gyepgazdálkodás II.

Viszló Levente

Alapelvek a biodinamikus permetező és komposztáló preparátumok használatához

Manfred Klett

Amit nagyapáink még tudtak

Susanne és Sabine Burns, Joachim Stammer

Az árutermelő biogazdálkodás alapjai

Sárközi Péter – Seléndy Szabolcs

Az esővíz hasznosítása

Karl – Heinz Böse

Az ökológiai gazdálkodás aktuális kérdései

Pepó Péter

Az ökológiai gazdálkodásról gazdáknak közérthetően

Dr. Roszík Péter

Becses bogaraink

Dr. Sárközy Péter – Dr. Szalay László

Beszélgetések az önellátásról

Kun Antal

Biodinamikus kertgazdálkodás

Dr. Mezei Ottóné

Biofüzetek 1. Biogazda, biokertész

Seléndy Szabolcs

Biofüzetek 11.Biotanácsadó a talajról és tápanyagokról

Lelkes Lajos – Wenszky Ágnes

Biofüzetek 12. Biolevek természetes anyagokból

Peter Sowa

Biofüzetek 13. Gilisztatenyésztés a biokertben

Frühwald Ferenc

Biofüzetek 14. A madarak a biokertész növényvédői

Szentendrey Géza

Biofüzetek 15. Bioépítészet környezetbarát építőknek

Szász János

Biofüzetek 16. Bio…szövetségben a természettel

Lelkes Lajos – Wenszky Ágnes

Biofüzetek 17. A radioaktív szennyeződés megjelenése biológiai környezetünkben

Szabó S. András

Biofüzetek 18. Biológiai védekezés ellenálló zöldségfajtákkal

Dr. Velich István

Biofüzetek 2. Méreg nélkül

Seléndy Szabolcs

Biofüzetek 20. Mérgező növények

Galambosi Bertalan – Dr. Lévai Judit – Dr. Örsi Attila

Biofüzetek 22. Gyógyító munka a biokertben

Dr. Győrffy Sándor

Biofüzetek 26. Hogyan lehetek biokertész?

Armin Lutz

Biofüzetek 27. 100 jótanács a biokertészeknek

Armin Lutz

Biofüzetek 28. Növényvédelem feromonos rovarcsapdákkal

Dr. Sziráki György

Biofüzetek 29. Fürkészdarazsak a növényházakban

Dr. Budai Csaba – Dr. Polgár László

Biofüzetek 30. A természetes italokról

Dr. Katona Edit

Biofüzetek 4. Dombágyásos kertművelés

Seléndy Szabolcs

Biofüzetek 5. Reform – életmód, reform – étrend

Oláh Andor

Biofüzetek 6. A biokertészkedés

Peter Sowa

Biofüzetek 7. Növénytársítás

Gertrud Franck

Biofüzetek 8. A bioveteményes társnövényei

Dr. Győrffy Sándor

Biogazda 1. Az árutermelő biogazdálkodás alapjai

Sárközy Péter – Seléndy Szabolcs

Biogazda 3. Állattartás, feldolgozás, géphasználat

Sárközy Péter – Seléndy Szabolcs

Biogazdálkodás az ökológiai szemléletű gazdálkodás kézikönyve

Seléndy Szabolcs

Biogazdálkodás szántóföldön

Sárközy Péter

Biokert

Wolfgang Seitz

Biokert – Az öngyógyító vegyeskert

Wolfram Franke

Biokertészek nagykönyve

Sebastian Ehrl – Jutta Langheineken

Biokertészkedés

Tamás Enikő

Biokertészkedés a gyakorlatban

Charles Dowding

Biokertművelés

Kőrös Tibor

Biozöldségek temesztése

Paszternák Ferenc

Csírazöldség a natúrkonyhában

Ránky Edit

Earth User’s Guide to Permaculture

Rosemary Morrow

Fűrészpor és fahamu felhasználás

Dr. Solti Gábor – Ziegler Gábor

Fűszernövények és gyógynövények

Galambosi bertalan

Gyakorlati kézikönyv önnálló biokertészet beindításához

Matthew Hayes

Gyümölcsöző sokféleség

Surányi Dezső

Háztáji biokertészeti oktatási anyag

Matthew Hayes

Hogyan létesítsünk kapcsolatot a termelő és a fogyasztó között?

Gyarmathy István

Kalászos gabonafélék ökológiai termesztése és nemesítése

Bedő Zoltán – Kovács Géza

Kertészkedés a Holddal

Regina Engelke

Kerti komposztálás

Krafft von Heynitz

Komposzt, Föld, Trágya

Robert Sulzberger

Komposztálás

Dr. Kocsis István

Komposztáljunk

Monika Biermaier – Ilse Wrbka – Fuchsig

Környezet és tájgazdálkodási füzetek I./3. 1995. május  –  Szemelvények a biodinamikus mezőgazdálkodás alapjaiból I.

Ács Sándorné – Dr. Ángyán József – Bolye Ferenc – Dr. Kotschi Jochannes – Dr. Podmaniczky László

Kőzetek és ásványok az ökológiai talajjavításban

Dr. Solti Gábor

Magyarország ökogazdálkodása és az Európai Unióba történő csatlekozásunkkor

Dr. Solti Gábor

Mi a biobrikett?

Dr. Bélteky Béla

Mulcsozás Talajtakarás a kertben

Dettmer Grünefeld

Naprakész kertünk

Dr. Győrffy Sándor

Növénytársítások

Dr. Sárközy Péter – Haraszi Nóra

Növénytársítások a biokertben

Jutta Langheineken,Crista Weinrich

Ökogazdák kézikönyve

Seléndy Szabolcs

Ökológiai állattenyésztés a világban és itthon, 4 db

Rodics Katalin – Tömöri Balázs – Schmidt Hajnalka – Márta Krisztina

Ökológiai gazdálkodás

Dr. Nagy Jenő

Ökológiai gazdálkodás

Makkai Gergely

Ökológiai gazdálkodás II.

Dr. Radics László

Ökológiai szemléletű háztáji gazdálkodás – ECO-Motive tematikus füzetek

Ujj Apolka

Öngyógyító kiskert

Gertrud Franck

Permakultúra és önellátó biogazdálkodás

Baji Béla

Precíziós Gazdálkodás

Talajjavítás és komposztálás a házikertben

Dr. Dömsödi János

Talajjavítás és tápanyag-utánpótlás az ökogazdálkodásban

Dr. Solti Gábor

Vetési naptár 2008

Maria Thun alapján készítette Biodinamikus Közhasznú Alapítvány

Cím Szerző

A genetikailag módosított élelmiszerek biztonsága

Pusztai Árpád – Bardócz Zsuzsa

Biotechnológia – Alkalmazott mikrobiológia

Wulf Crueger – Anneliese Crueger

Erdészeti növénynemesítés

Tompa Károly – Sziklai Oszkár

Genetika állattenyészőknek

Dohy János

Genetika állattenyészőknek

Dohy János

Genetikai variabilitás a növénynemesítésben

Hajósné Novák Márta

Génháború – A genetikailag módosított élelmiszerek kockázata

Tóth Gábor

Génjeink harca a XXI. század kihívásaival

Bardócz Zsuzsanna

Mezőgazdasági géntechnológia – elsőgenerációs GM-növények

Darvas Béla

Molekuláris genetikai módszerek alkalmazása az állattenyésztésben

Fésüs László – Komlósi István – Varga László – Zsolnai Attila

Monsanto szerint a világ

Marie – Monique Robin

Növénygenetika

Velich István

Növényi biotechnológia és géntechnológia

Dudits Dénes – Heszky László

Precíziós nemesítés

Balázs Ervin – Dudits Dénes

Transzgénikus növények (elmélet és gyakorlat)

Dr. Heszky László

Transzgenikus növények és a világ mezőgazdasága

Dr. Dudits Dénes

Zöld géntechnológia és agrárinnováció

Dudits Dénes

Zöld GMO-k

Dudits Dénes – Györgyei János

Cím Szerző

A magyar gyepgazdálkodás 50 éve – Gyepgazdálkodási ankét

Dr. Tasi Julianna

A természetkímélő gyepgazdálkodás

Viszló Levente

A természetkímélő kaszálás gyakorlata

Viszló Levente

Biogyepgazdálkodás

Barcsák Zoltán

Gyepnövénytermesztés – gyeptakarmányhasznosítás

Dr. Nagy Zoltán – Dr. Vargyas Csaba

Öntözéses gyeptermesztés

Andrejev, N.G.

Pázsitok – Gyepszőnyegek

Dr. Gruber Ferenc

Szálastakarmányok betakarítása, tárolása és etetése

Dr. Tóth László

Természetvédelmi szempontú gyephasznosítás

Rév Szilvia – Marticsek József – Fülöp Gyula

Cím Szerző

A bodza mint természetes gyógyszer

Hanspeter Hemgesberg

A gyógyító csicsóka

Angeli István – Barta József – Molnár László

A természet kincseskamrája

Kissné Dogossy Éva – Zsoldos Márton

A természet patikája

Dr. Oláh Andor

Ayurveda Gyógytermékek

Magyar Ayurveda Gyógyászati Alapítvány

Családi gyógynövénytár

Csurgó Sándor

Díszít és gyógyít

Szépréthy Tibor

Drogatlasz

Verzárné Dr. Petri Gizella

Gyógy- és aromanövények

Bernáth Jenő

Gyógy- és fűszernövények gyűjtése, termesztése és felhasználása

Bernáth Jenő – Németh Éva

Gyógyhatású növények

Rácz János

Gyógynövény kiskáté

Urr Géza

Gyógynövények embernek, állatnak, növénynek

Csurgó Sándor

Gyógynövények enciklopédiája

Nico Verneulen

Gyógynövények gyógyhatásai

Varró Aladár Béla

Gyógynövények termesztése

Antal József

Gyógynövényismeret

Rácz Gábor – Rácz-Kotilla Erzsébet – Laza Aristide

Gyógynövénytár

Szendrei Kálmán – Csupor Dezső

Gyógyteák

Dr. Dr. med. Fritz Geiger

Gyógyteák könyve

Juhász Ágnes

Hatóanyag ABC

Hazai Gyógynövényeink ismertetése

Urr Géza

Képes gyógynövénykalauz

Dr. Babulka Péter – Kósa Géza

KOSMEO- EMBER- NÖVÉNY- KOZMOSZ HARMÓNIÁJA – A Dr. Hauschka kozmetikumok hatékonyságának vizsgálata

Kádas Ágnes

Mérgező növények kézikönyve

Pokorny László

Termeljünk gyógynövényt

Varró Aladár Béla

Vadon termő és termesztett gyógynövények

Bernáth Jenő

Cím Szerző

A halászmester könyve

Lajkó István

A halgazdálkodás gyakorlata

Fürész György – Dudás Tibor – Zellei Ágnes

A harcsa biológiája és tenyésztése

Dr. Horváth László – Urbányi Béla – Horváth Ákos

A magyar halászat könyve

Herman Ottó

A pisztráng tenyésztése és horgászata

Hoitsy György

A tájidegen gyomhalak visszaszorítása őshonos ragadozó halfajokkal

Horváth László – Csorbai Balázs – Urbányi Béla

A tógazdasági haltenyésztés

Lajkó István – Tasnádi Róbert

Gazdasági állataink – Fajtatan – Hal

Pintér Károly – Pócsi László

Halbetegségek

Dr. Molnár kálmán

Halbiológia és haltenyésztés

Horváth László

Halgazdálkodás I.

Tölg István – Tasnádi Róbert

Halgazdálkodás II.

Dr. Tahy Béla

Halivadék – nevelés

Dr. Horváth László – Dr. Tamás Gizella

Magyarország halai

Pintér Károly

Ökológiai szemléletű tógazdálkodás

Dr. Horváth László – Béres Beatrix – Dr. Urbányi Béla

Kertészet – Általános

Cím Szerző

88 színes oldal a rózsákról

Ács Emőke

A családiház kertje

Oláh Sándor

A gerbera termesztése

di Gleria Edit és Tusnádi Csaba Károly

A gumós begónia

Dr. Mizsei Béla

A kerti cicomáról

Balogh András

A mikulás virág

Oszkóné Sipos Erzsébet

Flóra I.

Janet Parker – Margaret Malone

Flóra II.

Janet Parker – Margaret Malone

Hová, mit ültessünk?

Dr. Galántai Miklós – Tóth Imre

Kertészet

Cselőtei László – Nyújtó Sándor – Csáki Antal

Kertészet részfoglalkozású termeléssel

Bakos István

Kertészeti növények mikroszaporítása

Jámborné Benczúr Erzsébet

Kertészkedjünk okosan!

Dr. Szent – Miklóssy Ferenc

Kerti növények regénye

Dr. Surányi Dezső

Legszebb konyhakertek

Kovács Szilvia és Társai

Magaságyások

Susanne Nüsslein – Müller

Nagy öröm a kiskert!

Dr. Zatykó Lajos – Zatykóné Dr. Draskóczy Erzsébet

Üvegház a kertben

Megyeri Szabolcs

Üvegházak

Jörn Pinske

Válaszok szobanövénykedvelők kérdéseire

Dr. Komiszár Lajos

Vegyeskultúrák a kiskertben

Christa Weinrich

Virágtermesztés növényházban

Stephen J. Pap

Kertészet – Gomba

Cím

Szerző

A csiperkegomba termesztése

Dr. Szabó István

A laskagomba

Dr. Szabó István

A laskagomba termesztése

Bartók István

Az európai fekete szarvasgomba

Gerard Chevalier-Henri Frochot – Bratek Zoltán

Csiperketermesztés nemcsak vállalkozóknak

Győrfi Júlia

Élesztőgombák

Deák Tibor

Erdő-mező gombái

Dr. Bohus Gábor – Dr. Kalmár Zoltán

Földalatti gombavilág

Szemere László

Gombabiológia, gombatermesztés

Győrfi Júlia

Gombafélék

Győrfi Júlia- Kovácsné Gyenes Melinda

Gombatermesztés

Balázs Sándor

Gombatermesztők könyve

Szili István

Gombaválogató 1.

Dr. Rimóczi Imre

Gombaválogató 2.

Dr. Rimóczi Imre

Gombaválogató 3.

Dr. Rimóczi Imre

Gombaválogató 4.

Dr. Rimóczi Imre

Gombaválogató 5.

Dr. Rimóczi Imre

Gombaválogató 6.

Dr. Rimóczi Imre

Gombaválogató 7.

Dr. Rimóczi Imre

Gombaválogató 8.

Dr. Rimóczi Imre

Gombaválogató 9.

Dr. Rimóczi Imre

Magyarország leggyakoribb gombái

Rimóczi Imre

Mikológia

Jakucs Erzsébet – Vajna László

Nagy gombakönyv

Peter Jordan

Kertészet – Gyümölcs

Cím

Szerző

A Dió integrált és biotermesztésének kézikönyve

Dr. Mónus Bertalan

A fekete bodza termesztése

Sipos Béla Zoltán

A gyümölcs termesztése, forgalamazása és feldolgozása

Dr Herpay Balázs

A gyümölcsök termesztése 2.

Papp János

A köszméte, a ribiszke és a josta termesztése

Dr. Géci László

A meggy és a cseresznye integrált termesztése

Dr. Mónus Bertalan

A metszés ábécéje

Czáka Sarolta – Valló László

A sárgabarack

Surányi Dezső

Az almatermesztés technológiája

Gonda István – Fülep Imre

Az integrált almatermesztés gyakorlata Holland tapasztalatok alapján

Mihályka Gyula

Citruskert teraszon és balkonon

Peter Klock

Cseresznye és meggy

Hrotkó Károly

Csonthéjas gyümölcsfák metszése

Dr Gonda István

Dió

Szentiványi Péter – Kállay Tamásné

Gyümölcs a kertben

Sipos Béla Zoltán

Gyümölcsfaiskola

Hrotkó Károly

Gyümölcsösgazdák könyve

Sipos Béla Zoltán

Gyümölcstermelés

Rayman János – Horváth József – Szabó Árpád

Gyümölcstermelés 2.

Okályi Iván – Maliga Pál

Gyümölcstermesztési alapismeretek

Papp János

Integrált gyümölcstermesztés

Soltész Miklós

Integrált növénytermesztés – Alma

Inántsy Ferenc – Balázs Klára

Integrált növénytermesztés – Meggy, cseresznye

Inántsy Ferenc – Balázs Klára

Kajszi

Pénzes Béla-Szalay László

Körte

Göndör Józsefné

Köszméte

Dr. Harmat László

Mandula

Brózik Sándor – Kállay Tamásné – Apostol János

Minőségi szamócatermesztés gazdaságosan

Babicz Szabolcs

Nyári gyümölcsök termesztése

Dr. Kovács Sándor

Őszibarack

Dr. Timon Béla

Precíziós almatermesztési technológia

Dr. Gonda István

Szamóca, málna

Papp János – Porpáczy Aladár

Szamócatermesztés

Dénes Ferenc

Szeder, ribiszke, köszméte, különleges gyümölcsök

Papp János – Porpáczy Aladár

Szilva

Surányi Dezső

Kertészet – Szőló

Cím

Szerző

A bor dicsérete

Csávossy György

A bor- és az üdítőital-gyártás alap- és segédanyagai

Dr. Gazdag László

A bor géniusza

Hamvas Béla

A szőlő és termesztése I.

Kozma Pál

A szőlő növényvédelme

Dr. Szőke Lajos

A szőlőművelés gépi technológiája

Dr. Klenczner Andrásné

A szőlőtermesztés géprendszere

Osvald Walg

Az alföldi paraszti szőlőművelés és borkészítés

Égető Melinda

Az ég és föld szülte bor

Nicolas Joly

Bio csemegeszőlő a házikiskertben

Dr. Hajdu Edit

Bioszőlő, biobor

Dr. Szőke Lajos

Bor és egyéb alkoholnak minősülő jövedéki termékek adókötelezettségeinek, továbbá bel- és külföldi forgalmazásának jogszabályai

Fehér Károly

Borászat

Eperjesi Imre – Kállay Miklós – Magyar Ildikó

Borászati kémia

Kállay Miklós

Borászati mikrobiológia

Magyar Ildikó,Pomázi Andrea

Borászati szótár

Gyürky Antal

Borászati technológia

Eperjesi Imre

Borászok zsebkönyve

Dr. Török Sándor

Borerjedési problémák

Robert Steidl – Wolfgang Renner

Borhibák, borbetegségek

Reinhard Eder

Borjogász

Dr. Kiss Eliza

Borkalauz

Rohály Gábor – Mészáros Gabriella

Borkészítés barrik eljárással

Robert Steidl – Georg Leindl

Borosgazdák könyve

Robert Steidl

Borszőlőfajták, csemegeszőlő-fajták és alanyok

Bényei Ferenc – Lőrincz András

Gyakorlati borászat

Dr. Somlyay István

Híres pincék- Márkás borok

Gerse László

Korszerű vörösborkészítés

Robert Steidl – Wolfgang Renner

Környezetkímélő szőlőtermesztési technológia

Dr. Cser János

Magyar füves- és gyógyborok

Csoma Zsigmond – Magyar László András

Magyar szőlőfajták

Hajdu Edit

Magyarán a borról

Csávossy György

Ökológiai szőlőtermesztés

Uwe Hofmann – Paulin Köpfer – Arndt Werner

Szőlőfajták

Tóth Imre – Pernesz György

Szőlőlugas

Kriszten György

Szőlőművelés, borkészítés

Bognár Károly – Mercz Árpád

Szőlősgazdák könyve – Integrált szőlőtermesztés

Karl Bauer

Szőlőtermesztés

Bényei Ferenc – Lőrincz András – Sz.Nagy László

Kertészet – Zöldség

Cím

Szerző

A dinnye és termesztése

Nagy József

A fokhagyma titkai

Bernard Montelh

A fűszerpaprika termesztése és feldolgozása

Dr. Márkus Ferenc – Dr. Kapitány József

A hagymafélék termesztése

Dr. Szabó István

A primőrök védelmében

Dr. Budai Csaba – Dr. Csölle István

A sárga- és görögdinnye

Dr. Nagy József

A spárga termesztése

Fehér Béláné

A torma termesztése

Dr. Géci László

A zöldséghajtatás kézikönyve

Bálázs Sándor

Az uborka termesztése

Dr. Hódosy A. Sándor – Milotay Péter –  Dr.Sicz György

Dinnyefélék

Mártonffy Béla

Étkezési és fűszerpaprika termesztése

Zatykó Lajos – Márkus Ferenc

Fedezzük fel! Házi zöldségtermesztés egyszerűen, biztonságosan, változatosan

Ledó D. Hajnalka

Fólia alatti zöldségtermesztés

Dr. Terbe István

Gyökérzöldségek

Mártonffy Béla

Hagymafélék

Mártonffy Béla

Haszonkert a házkörül

Dr. Nagy József

Káposztafélék

Mártonffy Béla

Konzervuborka

Mártonffy Béla

Különleges és hétköznapi ehető növények

Prónai István

Levélzöldségfélék

Dr. Terbe István

Nagy magvú zöldségfélék

Mártonffy Béla, Rimóczi Irén

Padlizsán

Dr. Géci László

Paprika

Mártonffy Béla

Paradicsom

Kristóf Lászlóné, Mártonffy Béla

Talaj nélküli zöldséghajtatás

Terbe István – Slezák Katalin

Uborka- és dinnyetermesztés a házikertben

Nagy József

Uborkatermesztés

Balázs Sándor – Filius István

Zöldség- és fűszer-különlegességek termesztése

Horváth György

Zöldséghajtatás

Túri István

Zöldség-különlegességek termesztési és hasznosítási lehetőségei

Dr. Hodossi Sándor

Zöldségtermesztés szabadföldön

Hodossi Sándor – Kovács András-Terbe István

Zöldségtermesztők kézikönyve

Dr. Balázs Sándor

Zöldségtermesztők zsebkönyve

Dr. Fehér Béláné

Cím Szerző

A biogáz

Dr. Bai Attila

A biomassza dilemma

Dr. Gyulai Iván

A biomassza felhasználása

Dr. Bai Attila

A globális klímaváltozás: hazai hatások és válaszok

Láng István – Csete László – Jolánkai Márton

A hőszivattyú

Dr. Ursula Schreier, Karl – Heunz Stawiarski, Wilhelm Kirchensteiner, Falk Antony

A Kis-Balaton varázsa

Nagygyörgy Sándor – Nagygyörgy András

A nádasok kezelése gazdasági és természetvédelmi szempontok szerint

Carl Hawke – Paul José

A rákosi vipera hosszútávú védelmének megalapozása

Halpern Bálint

A szalma mint energiaforrás

Lars Nikolaisen

A tájpotenciál

Dr. Ghimessy László

A természetvédelem története Magyarországon

Rakonczay Zoltán

A tűzipellet

Dr. Fenyvesi lászló – Ferencz Ákos – Tóvári Péter

A vidék fenntartható fejlődése

Csete László – Láng István

Agrártermelés és globális környezetvédelem

Láng István

Agrokémia és környezetvédelem

V.G. Minyejev

Alkalmazkodó növénytermesztés, ésszerű környezetgazdálkodás

Ángyán József – Menyhért Zoltán

Alkalmazkodó növénytermesztés, környezet és tájgazdálkodás

Ángyán József – Menyhért Zoltán

Alkalmazott növényföldrajz

Kárpáti Zoltán – Terpó András

Alkalmazkodó növénytermesztés, ésszerű környezetgazdálkodás

Ángyán József – Menyhért Zoltán

Alternatív energia

Dr. Tóth László – Dr. Horváth Gábor

Áramtermelés nap- és szélenergiából

Ferenczi Ödön

Atomenergia vagy energiahatékonyság

Foltányi Zsuzsa

Az európai agrármodell, a magyar útkeresés és a környezetgazdálkodás

Ángyán József

Beszélgetések az ökológiáról

Juhász – Nagy Pál

Biogázgyártás

Heinz Schulz – Barbara Eder

Egy cseppnyi Magyarország

Béni Kornél – Viszkó Levente

Ember és víz

Szalai György

Energetikai faültetvények

Peter Liebhard

Energia felhasználói kézikönyv

Dr. Barótfi István

Erdővédelemtan

Dr. Varga Ferenc

Erdővédelemtan

Győrfi János

Értékőrző gazdálkodás Natura 2000 területeken

Haraszthy László

Falufűtőmű

Lukács Gergely Sándor

Fatüzelés

Hans – Peter Ebent

Hagyományos és megújuló energiák

Dr, Sembery Péter – Dr. Tóth László

Hőszigetelés

Osztroluczky Miklós

Hulladékgazdálkodás, hulladékhasznosítás

Vermes László

I. Országos Agrár-Környezetvédelmi Konferencia – „Együtt a fenntartható agrártermelésért”

Dr. Árvai József

Környezetgazdálkodás a mezőgazdaságban

Thyll Szilárd

Környezetirányítási kézikönyv

Dr. Juhász Csaba – Koczor Tamás

Környezetkímélő alkalmazkodó talajművelés

Birkás Márta

Környezettechnika

Barótfi István

Környezettervezés

Konkolyné Gyuró Éva

Környezetvédelem

Rakonczay Zoltán

Környezetvédelem és regionalitás Magyarországon

Fodor István

Lehetőségek az agrártermelés környezetbarát fejlesztésében

Kovács Ferenc, Kovács János, Banczerowski Januszné

Madarász suli füzetek 1. A fecskék

ismeretlen

Madarász suli füzetek 3. Kirándulni megyünk

ismeretlen

Madárvédelem

Vertse Albert

Meddig szennyezhető a Föld?

Wollfgang Odzuck

Megújuló energiaforrások

Kacz Károly – Neményi Miklós

Mérgező anyagok a környezetben

Dr. Pénzes Bethen

Mezőgazdaság a természetvédelem szolgálatában

Hartman Mátyás

Napelemes rendszerek villamosberendezései

Véghely Tamás

Napenergia a mezőgazdaságban

Farkas István

Napkollektoros berendezések

Armin Themeßl – Werner Weiß

Natura 2000 fajok és élőhelyek Magyarországon

Haraszthy László

Néma tavasz

Rachel Carson

Ökológiai lábnyomunk

Mathis  Wackernagel – William E. Rees

Szennyvízkezelés

Nick Grant – Mark Moodie

Természetkímélő módszerek a mezőgazdaságban

Fülöp Gyula – Szilvácsku Zsolt

Természetvédelem

Rakonczay Zoltán

Természetvédelmi berendezések

Kállay György

Természetvédelmi élőhelykezelés

Kozák Lajos

Védett és érzékeny természeti területek mezőgazdálkodásának alapjai

Ángyán József – Tardy János – Vajnáné Madarassy Anikó

Virágot Oikosnak

Darvas Béla

Vízellátás közmű nélkül

Milos Hanousek

Vízi környeztünk védelme

Woynarovich Elek

Zöldenergia és vidékfejlesztés

Lukács Gergely Sándor

Zöldtetők

Gernot Minke

Cím Szerző

A magismeret atlasza

Dr Brechner Gyula

A magyarországi edényes flóra határozója

Simon Tibor

Agrárgazdasági fogalomtár

Dr. Tassy Sándor

Agrobotanika

Dr. Hortobágyi Tibor

Akadémiai lexikonok: Környezetvédelem a-k

Láng István

Akadémiai lexikonok: Környezetvédelem l-z

Láng István

Állatorvosi szótár

Dr. Karsai ferenc- Dr. vörös Károly-Dr.Szieberth István

Baktérium-, alga-, gomba-, zuzmó- és mohahatározó

Simon Tibor

Borászati kislexikon

Mercz Árpád- Kádár Gyula

Etológia kislexikon

Dr. Czakó József

Fa- és cserjehatározó

Bartha Dénes

Genetika kislexikon

Mohay Jolán

Idegen szavak és kifejezések szótára

Bakos Ferenc

Környezettani kisszótár

Dr. Thyll Szilárd

Madárhatározó

Haraszthy László

Mérgek és ellenanyagaik lexikona

Carol Turkington

Mezőgazdasági Kislexikon

Gallyas Csaba- Sárossy Istvánné

Mezőgazdasági szótár

G. Haensch- G. Haberkamp de Antón

Német-Magyar szótár

Halász Előd

Növényhatározó I.-II. kötet

Növényneveink

Priszter Szaniszló

Növénytermesztési szótár

Gallyas Csaba-Petrikás Árpádné

SH atlasz-Ökológia

Dieter Heinrich-Manfred Hergt

Új magyar füvészkönyv

Király Gergely

Cím Szerző

A csodálatos méz

Renate Frank

A méhész is szakmunkás

Dr. Vincze Ernő

A méhészmester könyve

Ruff János

A szépítő, gyógyító méz, propolisz

Walter Pedrotti

Az alacsony keretes rakodókaptár

Dr. Vincze Ernő

Bioméhészet

Szalay László

Megporzás mézelő méhekkel

Barabás Pál – Manninger Sándor – Virányi Sándor

Méh

Szalainé Mátray Enikő

Méhek között

Örösi Pál Zoltán

Méhészek könyve

Franz Lampeitl

Méhészet

Friedrich Pohl

Méhészkedés

Lampeitl – Franz

Méhészkönyv 2006

Vadas Gábor

Méhlegelő képekben

Halmágyi Levente – Szalay László

Cím Szerző

A csepegtető öntözés alapelvei

Balogh János – Gergely István

A gyepgazdálkodás gépei

Dr. Fülöp Gábor – Jován Dániel – Dr. Tóth László

A hidromotoros hajtás és szabályozás

Dr. Anka István

A hőszivattyú és alkalmazásai

Henrich – Najork – Nestler

A kiskertek eszközei és gépei

Andor Domokos – Sz. Lukács János

A növényolaj mint hajtóanyag

Barbara Eder – Franz Eder

A szántóföldi gépek korrózióvédelme

Dr. Balpataki István

A tápanyag-visszapótlás gépei

Bánházi János – Bányai zsolt – Demes György

A traktorjavítás szerelőkészülékei

Felker József – Miklós András

A XXI. Század öntözőrendszerei

Tóth Árpád

A zöldségnövények öntözése

Cselőtei László

Autó- és traktormotorok

Komándi György – Váradi János

Az esővíz hasznosítása

Karl – Heinz Böse

Az öntözés és tápoldatozás technikája

Tóth Árpád

Az öntözés gépei

Dr. Szász János

Az öntözés gyakorlati kézikönyve

Szalai György

Az öntözése technikája

Lelkes János – Cserhidy Attila

Gyümölcs- és szőlőültetvények csöpögtető öntözése

Dr. Horánszky Zsigmond – Dr. Gergely István – Ligetvári Ferenc

Mezőgazdasági gépek katalógusa I. rész 2006

Dr. Hajdú József szerk.

Mezőgazdasági gépek katalógusa II. rész 2006

Dr. Hajdú József szerk.

Öntözési praktikum

Tóth Árpád

Öntözőrendszerek

Jan Tuma

Precíziós mezőgazdaság

Dr. Tamás János

Terményszárítás

Dr. Beke János

Cím Szerző

A cukorrépa termesztése

Dr. Vajda Imre

A cukorrépa-termesztés agrotechnikai irányelvei

Dr. Posch Károly

A Csillagfürt

Bélteky – Kovács

A dohány termesztése és gazdaságkultúrája

Borsos János

A dohánykertész mester kézikönyve

Borsos János

A kukorica minősége és feldolgozása

Dr. Győri Zoltán – Győriné Dr, Mile Irma

A lóbab

Czimber Gyula

A mák

Bernáth Jenő – Németh Éva

A mezőgazdaság története

Gunst Péter – Lökös László

A napraforgó termesztése

Dr. Szendrő Péter

A növényszaporítás ábécéje

Czáka Sarolta – Füstös Zsuzsanna – Hrotkó Károly

A növényszaporítás ábécéje

Czáha Sarolta – Füstös Zsuzsanna – Hrotkó Károly

A növénytermesztés alapjai – Gabonafélék

Antal József

A növénytermesztés kézikönyve I.

Láng Géza

A növénytermesztés kézikönyve II.

Láng Géza

A nyár termesztése és hasznosítása

Dr.Halupa Lajos – Dr. Tóth Béla

A repce termesztése

Dr. Eőri Teréz

A termésbecslés módszerei

Dr. Simon Balázs

A tölgy termesztése és hasznosítása

Béky Albert

A vetőmag születése

Bedő Zoltán

Államilag elismert szántóföldi növényfajták kísérleti eredményei

Dr.Czirák László

Az abrakhüvelyesek termesztése

Bódis László

Az árpa

Tomcsányi András – Turcsányi Gábor

Beszámoló a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóság és a Megyei Kormányhivatalok vetőmag-felügyeleti munkájáról 2017.

NÉBIH NKI

Bevezetés a burgonyatermesztésbe

Dr. Szalay Attila

Búzatermesztés

Ragasits István

Búzatermesztés és -nemesítés

Dr. Koltay Árpád – Dr.Balla László

Csonthéjas és héjas gyümölcsfajták

Brózik Sándor

Csonthéjas gyümölcsfajták

Brózik Sándor – Kállay Tamásné

Fehérjegazdálkodásunk és a herefélék termesztése

Dr. Mándy György – Dr. Virányi Sándor

Gazdászok zsebkönyve

Dr, Mucsi Imre – Dr. Szabó János

Gyökér- és gumós növények, Hüvelyesek, Olaj- és ipari növények, Takarmánynövények

Antal József

Gyümölcsfajtaismeret és-használat

Soltész Miklós

Gyümölcsfajták 1. – Almatermésűek és bogyósok

Z. Kiss László

Herefajok termesztése és nemesítése

Dr. Jánossy Andor

Így termesszünk repcét és mustárt

Eöry Teréz – Nagy Béla

Integrált növénytermesztés

Hajdu Zoltán

Kalászosgabona-termesztés Gazdálkodási stratégia

Balla László

Kertészeti hungarikumok

Glatz Ferenc

Kukoricatermesztés

Nagy János

Magismeret I-II.

Schermann Szilárd

Magyar Gyümölcsfajták

Soltész Miklós

Mezőgazdaság számokban

Hajas – Rázsó

Mezőgazdasági kézikönyv – Zöldtrágyázás

NAK – Repi

Mezőgazdasági Zsebkönyv

Dr. Vajdai Imre – Dr. Bujáki Gábor

Növények fentartható termesztése

Dr. Szalai József

Növényi növekedés-élettan

P.F.Wareing –  I.D.J, Phillips

Növénytermesztés

Ivány Károly – Kismányoky Tamás – Ragasits István

Növénytermesztési kísérletek tervezése és értékelése

Berzsenyi Zoltán

Növénytermesztők zsebkönyve

Dr. Antal József

Olajnövények termesztése

Dr. Antal József

Olajnövények, növényolajgyártás

Kiss Béla

Ökológiai termesztésre alkalmas szántóföldi növényfajták kiválasztása

Dr. Kovács Géza

Szántóföldi növénytermesztés

Bocz Ernő

Tájgazdálkodás, tájfajták, génmegőrzés

Ángyán József – Bela Györgyi – Horváth Zoltánné

Talajművelők zsebkönyve

Birkás Márta

Növényvédelem – Általános

Cím Szerző

A biológiai növényvédelem alapjai

Fischl Géza

A biológiai növényvédelem és helyzete Magyarországon 1999

Dr. Polgár A.László

A burgonya betegségei,kártevői, károsodásai és komplex védelme

Hertelendy Lajos – Lönhárd Miklós

A gyümölcsösök és a szőlő ökológiai növényvédelme

Holb Imre

A házikertek és szórványgyümölcsösök növényvédelme

Pap Mózes – Sándor Ferenc – Szentgyörgyi László

A héjasok növényvédelme

Radócz László

A növényvédelem ábécéje

Czáka Sarolta – Molnár Mária – Bálint János

A növényvédelem gyakorlati kézikönyve

Dr. Ubrizsy Gábor – Dr. Kerekes Lajos

A szántóföldi növények betegségei

Horváth József

Agrokémia és növényvédelmi kémia

Loch Jakab – Nosticzius Árpád

Az aszálykárok mérséklése a kertészetben

Nyíri László

Biológiai növényvédelem 

Palay Mihály

Biológiai növényvédelem hajtató kertészeknek

Budai Csaba

Biológiai védekezés a növények kártevői ellen

dr. Jermy Tibor

Biologiai védekezés a növényházak kártevői ellen

Budai Csaba

Biológiai védekezés a növényházak kártevői ellen

Budai Csaba

Biológiai védekezés természetes ellenségekkel

Dr. Balázs Klára – Dr. Mészáros Zoltán

Bogyós gyümölcsűek védelme

Balázs Klára – Vajna László

Engedélyezett növényvédőszerek, növényi kivonatok, biolevek

Dr. Ocskó Zoltán

Gyümölcsfélék és a szőlő kiskerti védelme

Tóth Miklós

Kertészek növényvédelmi naptára

Balázs Klára – Vörös Géza

Kertészek növényvédelmi naptára

Dr. Balázs Klára

Kertészek növényvédelmi zsebkönyve

Dr. Bognár Sándor

Kertgyógyítás

Adalbert Griegel

Kiskertek és házikertek növényvédelmi naptára

Balázs Klára – Bodor János – Lelkes Lajos

Mégis vegyszerrel?

Dr. Hargitai Ferenc

Milyen szert használjunk?

Biber Károly – Dimitrevits György – Tóth Bertalan

Növényorvosi (permetezési) tanácsok

Dr. Seprős Imre

Növényorvoslás a kertben

Dr. Seprős Imre szerk.

Növényvédelem

Dorothea és Peter Baumjohann

Növényvédelem

Glits Márton – Horváth József – Kurolu Géza – Petróczi István

Növényvédelem a zöldséghajtatásban

Budai Csaba

Növényvédelem szántóföldön

Dr. Aponyiné Dr. Garamvölgyi Ilona – Dr. Kovács Gábor – Ripka Géza – Dr. Szász Árpád – Tóth Ádám

Növényvédelmi enciklopédia

Dr. Ubrizsy Gábor

Növényvédelmi Tudományos Napok 1998

Sáringer Gyula – Balázs Klára – Szemessy Ágnes

Növényvédelmi Tudományos Napok 2000

Kuroli Géza – Balázs Klára – Szemessy Ágnes

Növényvédelmi Tudományos Napok 2007

Horváth József – Haltrich Attila – Molnár János

Növényvédő szerek, termésnövelő anyagok az ökológiai termesztésben 2012

Dr. Ocskó Zoltán

Növényvédő szerek, termésnövelő anyagok az ökológiai termesztésben 2020

Dr. Ocskó Zoltán – Dr.Erdős Gyula – Dr Molnár Ernő

Növényvédő szerek, termésnövelő anyagok az ökológiai termesztésben 2021

Termesztett növényeink védelme

Ubrizsy – Reichart

Zöldségnövények hiánybetegségei

Horinka Tamás – Knipf Róbert

Növényvédelem – Gyomirtás

Cím Szerző

A parlagfű

Balázs Klára

Fontosabb szántóföldi gyomnövények

Vajdai Imre

Grass weeds 1

Ernst Hafliger – Hildemar Scholz

Grass weeds 2

Ernst Hafliger – Hildemar Scholz

Gyomírtás

Ujvárosi Miklós

Gyommaghatározó

Radics László

Gyomnövények, gyomírtás, gyombiológia

Hunyadi Károly – Béres Imre – Kazinczi Gabriella

Gyomnövényismeret

Németh Imre

Integrált növényvédelem alapjai Gyomszabályozás

Dr. Németh Imre

Monocot weeds 3

Ernst Hafliger – Hildemar Scholz

Növényvédelem vegyszer nélkül a kiskertben

Növényvédelem – A szőlőültetvények gyomszabályozása

Balázs Klára főszerk.

Pázsitfüvek, perjeszittyók, sások

Dr. Solymosi Péter

Szántóföldi gyomfajok csíranövényei és herbicidérzékenységük

Dr. Hunyadi Károly – Dr. Almádi László

Szántóföldi Gyomnövények

BASF

Vegyszeres gyomírtás és termésszabályozás

Kádár Aurél

Veszélyes 48

Benécsné Dr. – Bárdi Gabriella

Cím Szerző

A díszfák betegségei és kártevői

Ch. Tomiczek – T. Cech – H. Krehan – B. Perny – M. Hluchy

A dohány betegségei és kártevői

Dr. Gulyás Antal

A gyümölcsfák és a szőlő betegségei és kártevői

Milan Hluchy

A növényvédelmi állattan kézikönyve 1

Jermy Tibor – Balázs Klára

A növényvédelmi állattan kézikönyve 4/B

Jermy Tibor – Balázs Klára

A szántóföldi és kertészeti növények kártevői

Jenser Gábor

A szántóföldi és kertészeti növények kártevői

Jenser Gábor – Mészáros Zoltán – Sáringer Gyula

A zöldségfélék betegségei és kártevői

J.Rod,M. Hluchy, K. Zavadil, J. Prásil, I. Somssich, M. Zacharda

Az almatermésűek baktériumos hajtásszáradása és elhalása

Dr. Németh József

Dísznövények betegségeinek és kértevőinek atlasza

Glaser – Burdajewicz

Erdei károsítók

Dr. Pagony Hubert

Fenyőkékéken előforduló károsítók és kórokozók

Lakatos Ferenc – Szabó Ilona

Harc a meztelencsigákkal

Wolfgang Funke

Integrált növényvédelem a kártevők ellen

Jenser Gábor

Kártevők elleni védekezés I.

Dr. Seprős Imre

Kártevők elleni védekezés II.

Dr. Seprős Imre

Kertészeti növények fonalféreg kártevői

Dr. Andrássy István – Dr. Farkas Károly

Lágy lombos fafajokon (nyárak,füzek,égerek) előforduló károsítók és kórokozók

Lakatos Ferenc – Szabó Ilona

Levélaknák és levélaknázók

Csóka György

Levéltetvek

Basky Zsuzsanna

Növényvédelem-Magyarország takácsatkái

Kontschán Jenő – Kiss Enikő – Ripka Géza

Növényvédelmi akarológia Kártevő és Hasznos atkák

Ripka Géza

Szántóföldi kártevők

Dr. Bujáki Gábor – Dr. Vajdai Imre

Szántóföldi növények kártevői

dr. Keszthelyi Sándor

Szemestermény tárolók károsítói és az ellenük való védekezés

Szőnyegi Sándor – Kalmár Károly

Védekezés az élelmiszerek állati kártevői ellen

Dr. Erdős Gyula

Cím Szerző

A Növénykórtani Osztály 2003. évi munkája

Dr. Gergely László főszerk.

Az alma ventúriás varasodása

Holb Imre

Az erdei- és a feketefenyő gombabetegségei

Koltay András

Erdei fák betegségei

Szabó Ilona

Gyümölcsfák vírusos, mikoplazmás és rickettsiás betegségei

V. Németh Mária

Kertészeti és szántóföldi növények fejlődési rendellenességei

Terbe István – Slezák Katalin – Kappel Noémi

Kertészeti növénykórtan

Glits Márton – Folk Győző

Kórokozók és növényvédelem szántóföldön, gyümölcsösben, szőlőben

Dr. Vajdai Imre

Mezőgazdasági növénykórtan

Dr. Szepessy István

Mikrofotóatlasz kultúrnövények gombakórokozóiról

Pintér Csaba

Mikrofotóatlasz kultúrnövények gombakórokozóiról

Pintér Csaba

Mikrofotóatlasz kultúrnövények gombakórokozóiról

Pintér Csaba

Molekuláris növénykórtan

Gáborjányi Richard – Király Zoltán

Növénybetegséget okozó gombák névtára

Kövics György

Növénykórokozó mikroorganizmusok

Érsek Tibor – Gáborjányi Richard

Növénykórtan

Ubrizsi Gábor

Növénykórtani vademecum

Kövics György

Növénypatogén gombák

Dr.Vajna László

Növényvírusok és virológiai vizsgálati módszerek

Horváth József – Gáborjányi Richard

Növényvírusok és virológiai vizsgálati módszerek

Horváth József – Gáborjányi Richard

Rickettsiák és chlamydiák okozta betegségek

S. Wojciechowska – C. Frygin

Cím Szerző

A bő termés biológiai alapjai

Mándy György

A földművelés irányelvei

Kemenesy Ernő

A kiskertek talaja

Terts István

A magyar föld sorsa

Anrásfalvy – Ángyán – Márai – Molnár – Tanka

A magyar mezőgazdaság elemforgalma

Kovács Géza J.  –  Csathó Péter

A mezőgazdasági növények növekedésének szakaszossága és a szabályozás lehetőségei

V.Sz. Seveluha

A mikroelemek jelentősége az életben

Pais István

A műtrágyaigény becslésének módszerei

Sarakadi János

A növények és a víz

James Sutcliffe

A növénytáplálás alapelvei és módszerei

Dr. Kádár Imre

A növénytáplálás zsebkönyve

Buzás István

A szántóföldi talajhasználat alapjai

Gyuricza Csaba

A szerves trágyák kezelése és felhasználása

Ábrahám Lajos

A talaj művelése, öntözése, javítása

Ferencz Kálmán – Ferencz Géza       

A talaj termékenysége

Dr. Győri Dániel

A talaj termékenysége és a trágyázás

S.L. Tisdale – W.L. Nelson

A tápanyag- és a vízellátás kapcsolata

Debreczeni Béla – Debreczeni Béláné

A termőföld védelme

Dr. Szabó Lajos

Agrárkutatási Archívumok – Tanácskozás és talajjavítási bemutató a meszes altalaj felhasználásával Gyomán

Dr. Köhler Mihály

Agrokémia és talajtan

Szabolcs I.

Ásványok átalakulási folyamatai talajokban

Nemecz Ernő

BactoPlanet

AGRObio

Földművelés és földhasználat

Birkás Márta

Földműveléstan

Sipos Gábor

Földműveléstan

Nyiri László

Gyümölcsösök táplálkozási zavarainak felismerése és megszüntetése

Dr. Nagy Péter Tamás

Hulladékok a mezőgazdaságban, az erdészetben, a gyümökcsösben és a szőlészetben

Hartman Mátyás – Alexa László – Dér Sándor – Schád Péter

Kis Agrokémiai útmutató

Dr. Debreczeni Béla

Környezetkímélő alkalmazkodó talajművelés

Birkás Márta

Mikroelemek a mezőgazdaságban I.

Szentmihályi Sándor

Sikeres gazdálkodás szárazságban

Gyárfás József

Szántóföldi talajhasználati praktikum

Gyuricza Csaba

Talaj- és agrokémiai vizsgálati módszertankönyv 2.

Buzás István

Talajerőgazdálkodás

Kemenesy Ernő

Talajhasználat-Műveléshatás-Talajnedvesség

Birkás Márta – Gyuricza Csaba

Talaj-Iskolák

Birkás Márta

Talajjavítási útmutató

Dömsödi János

Talajművelés a fenntartható gazdálkodásban

Birkás Márta

Talajművelés és trágyázás

Szabó István

Talajtan

Stefanovits Pál

Talajvédelem és vízrendezés dombvidéken

Thyll Szilárd

Tápanyag-gazdálkodás

Füleky György

Tápanyaggazdálkodás Magyarország homoktalajain

Dr. Kádár Imre

Természetes zeolitok állattenyésztési alkalmazása

Dr. Mátyás Ernő

Termőföldünk

Dr. Imre József

Vetésforgó és öntözés

Szabó István

Táplálkozástudomány – Feldolgozás, raktározás

Cím

Szerző

155 Sajtos Étel

Bártfai László

A bivaly dicsérete bivalyétkek régen és manapság

Boros László – Fehér Gábor – Németh László – M.Tóth János

A gyümölcstermesztés,-tárolás,-értékesítés szervezése és ökonómiája

Z. Kiss László

A magyar szürkemarha

Bellon Tibor – Kútvölgyi Mihály

A sajt

Csigó Zita Liptai Zoltán

A sajtkészítés ABC-je

Dr. Molnár Andrea – Dr. Molnár József

A savanyú káposzta

Susanne Martin

A szója feldolgozása, felhasználása

Balikó Sándor – Bódis László – Karlovánszky U. Pál

A táplálkozásról

Rudolf Steiner

A tej és termelése

Merényi Imre – Schneider Frigyes

A teljes értékű kenyér

Dr. Mezei Ottóné

Ágyas pálinkák

Walter Gaigg

Aszalás Gyümölcsök, zöldségek, fűszerek

Achim Samwald

Aszalt gyümölcsök és zöldségek

Sigrid Günther – Eva Maria Lipp

Az alamatárolás biológiai alapjai

Kállay Tamás

Az E-számokról őszintén

Tóth Gábor

Az ecetgyártás

Dr. Pándi Ferenc – Dr. Sólyom Lajos

Az élelmiszer-biokémia alapjai

Dr. Lásztity Radomir

Az emlős vágóállatok húsvizsgálata

Százados Imre

BioHolMi

Frühwald Ferenc

Bioételek gabonából

Kútvölgyi Mihály

Bioételek Hajdúszoboszlón innen és túl

Zimre Krisztina

Biokonyha magyaros és keleti ízekkel

Ránky Edit

Ecetek és olajok

Petra Teetz

Édesítsünk okosan!

Tóth Gábor – Varga Melitta

Ehető virágok

Kútvölgyi Mihály

El cerdo mangalica

Kútvölgyi Mihály – Tóth Péter

Élelem hatmilliárd ember számára

Dr. Czoma Lászlóné

Élelmiszer-ipari eljárások és berendezések

Fábry György

Élelmiszer-ipari nyersanyagismeret

Dr. Tanács Lajos

Élesztő- és szeszipari kézikönyv

Dr. Gyimesi János – Dr. Sólyom Lajos

Ételszótár

Galla György

Fischgerichte

Kútvölgyi Mihály

Fish Food

Kútvölgyi Mihály

Füstölés

Egon Binder

Fűszerek könyve

Romváry Vilmos

Gabonaipari kézikönyv – Műszaki fejlesztés és üzemeltetés

Tomay Tibor

Gabonakonyha

Csizmadia András – Kútvölgyi Mihály – Nyers Csaba

Geflügelgerichte

Kútvölgyi Mihály

Growing Green in Lativa

Vaira Vike – Freiberga

Gyümölcs a tudás fájáról

Dr. Nádai Magda

Gyümölcsborok, gyümölcslevek házi készítése

Szabó Béla – Dobray Endréné

Gyümölcslevek házi készítése

Ulrich Jakob Zeni

Gyümölcsök befőzése,kandírozása, elrakása

Gabriele Lehari

Gyümölcsök, zöldségek házi tartósítása

Erdélyi Lajosné

Halételek

Kútvölgyi Mihály

Házi készítésű tejtermékek

Elisabeth Mayer – Reithofer

Házi pálinkafőzés

Békési Zoltán – Csarnai Erzsébet

Házi sajtkészítés

Pozsa Panni

Házi sajtkészítés

Wolfgang Scholz

Házi sörfőzés

Wolfgang Vogel

Házi tartósítás, tárolás

Gabriele Lehari

Házi vágás

Gahm, Bernhard

Híres Pálinkák

Gerse László

Hungaricum

Dr. Tanka László

Hunok és magyarok konyhája

Cey-Bert, Róbert Gyula

Hűtőipari készikönyv

Dr. Beke György

Juhételek

Kútvölgyi Mihály

Kecske ételek

Kútvölgyi Mihály – Viga Gyula

Korszerű tejtermelés és -feldolgozás

Dr. Vahid Yousefi – Kóbori Judit

Kultúrnövényeink gyógyhatása

Nagy Jenő

Likőrök házi készítése

Claudia Daiber – Manfred Hailer

Likőrök,pálinkák, gyógyitalok

Gabrielle Bickel

Malomipari anyagismeret és az örlés műveletei

Farkas József

Mangalica

Kútvölgyi Mihály – Tóth Péter

Mezőgazdasági termények szárítása

Dr. Vas Attila

Növények ápolási munkái, betakarításuk és tárolásuk

Dr. Szabó István

Őshonos állataink és termékeik a hungarikumok

Glatz Ferenc

Pálinkafőzés

Békési Zoltán – Pándi Ferenc

Párlatok készítése

Joseph Pischl

Pásztorételek

Kiss József

Poultry

Kútvölgyi Mihály

Sajtgyártás házilag juh-, kecske- és tehéntejből

Wolfgang Scholz

Sajtlexikon híres sajtételek receptjeivel

Papa

Sajtvilág Juh- és kecskesajtok

Terék István

Sajtvilág Juh- és kecskesajtok

Terék István

Száraztésztagyártás

Kálmán Ferenc – Nádházy Gyula

Szárnyas ételek

Kútvölgyi Mihály

Táplálkozástan

Rudolf Hauschka

Táplálkozzunk egészségesebben gabona alapú termékekkel!

Dr. Pollhamer Ernőné

Tej és tejtermékek a táplálkozásban

Csapó János – Csapóné Kiss Zsuzsanna

Tejgazdaságtan

Dr. Szakály Sándor

Terménytárolás szellőztetéssel

Bányai Miklós

Vágóállat- és húsminőség

Dr. Szűcs Endre

Zöldfűszerek a kertben és a konyhában

Megyeri Szabolcs – Liptai Zoltán

Táplálkozástudomány – Élelmiszerbiztonság

Cím

Szerző

Agrárgazdasági élelmiszer-előállító üzem

Berszán Gábor – Dr. Várszegi Tibor

Agrártermelés Élelmiszerminőség Népegészségügy

Kovács Ferenc

Amit az Élelmiszer Törvényről a vállalkozóknak tudni kell

Rácz Endre

Amit az Élelmiszer Törvényről a vállalkozóknak tudni kell

Rácz Endre

Az élelmiszer-gazdasági marketing alapjai

Dr. Tomcsányi Pál

Better training for Safer Food – képzési anyag Kiszely Klárától

Agriconsulting Europe SA

Élelmezéshigiéné

Dr. Rodler Imre

Élelmiszer- és takarmányfehérjék minősítése

Csapó János

Élelmiszer-biztonság az EU-szabályozás függvényében

Kovács Ferenc – Biró Géza

Élelmiszer-biztonság és élelmiszer-biztonság menedzsment

Ernyei György – Bánáti Diána – Sipos László

Élelmiszer-biztonság és- minőség I.

Balla Csaba – Siró István

Élelmiszer-biztonság és- minőség II.

Balla Csaba – Siró István

Élelmiszer-biztonság és- minőség III.

Balla Csaba – Siró István

Élelmiszer-biztonság EU-szabályozás

Kovács Ferenc – Biró Géza

Élelmiszer-biztonság Táplálkozás-egészségügy

Dr. Biró Géza – Dr. Biró György

Élelmiszer-biztonsági helyzetelemzés és kockázatértékelés

Dr. Szeitzné – Dr. Szabó Mária

Élelmiszerek aszeptikus tartósítása

V.I. Rogacsev

Élelmiszerek íz-, illat- és aromaanyagainak vizsgálata rétegkromatográfiával

Vágujfalvi Dezső – Szente Lajos

Élelmiszer-higiénia

Dr. Biró Géza

Élelmiszer-higiénia Élelmiszerlánc-biztonság

Laczay Péter

Élelmiszer-higiénia

Dr. Biró Géza

Élelmiszer-kémia

Csapó János – Csapóné Kiss Zsuzsanna

Élelmiszer-kémia 1.

Gasztonyi Kálmán – Lásztity Radomir

Élelmiszer-kémia 2.

Gasztonyi Kálmán – Lásztity Radomir

Élelmiszer-mikrobiológia

Deák Tibor

Élelmiszervizsgálati közlemények

Farkas József, Molnár Pál, Boross Ferenc

Európai ismeretek

Rácz Endre

Házi élelmiszer-feldolgozás

Véha Antal – Csanádi József – Gyimes Ernő

Magyar Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Almanach

Új Gyula

Minőségbiztosítás a mezőgazdaságban

Dr. Juhász Csaba

Minőség- és környezetirányítási rendszerek integrációja az agráriumban

Mészáros János – Juhász Csaba – Kovács Elza

Szabványosítás és a Magyar Élelmiszerkönyv

Katona László-Rácz Endre

Természettudomány – Állattan

Cím Szerző

A magyarországi molylepkék gyakorlati albuma

Balázs Klára

A rovarok környezete és viselkedése

Jean Henri Fabre

A vadászat mestere

Cserszilvásy Ákos

Állatorvosi járványtan I.

Tuboly Sándor

Állattan

Bakonyi Gábor

Az állatok jogai

David DeGrazia

Az állatok viselkedésének mechanizmusai

Marler Peter – Hamilton, William J.

Biokémia állattenyésztőknek

Csapó János – Csapóné Kiss Zsuzsanna

Denevérhatározó és denevérvédelem

Bihari Zoltán

Erdészeti rovartan

Tóth József

Etológia

Csányi Vilmos

Gazdasági állatok viselkedése

Dr. Gere Tibor – Dr. Csányi Vilmos

Hazánk kétéltűi és hüllői

Juhász Lajos

Kullancsok – Egy kis szúrás súlyos következményekkel

Prof. Dr. Peter – Prof. Dr. Rüdiger Braun

Madárbarátok kézikönyve

Orbán Zoltán

Mindent lehet, de krokodilt – azt nem!

Ország Mihály

Ökológiai módszerek – Különös tekintettel a rovarpopulációk tanulmányozására

T.R.E. Southwood

Természetvédelmi állattan

Juhász Lajos

Vadászati állattan

Faragó Sándor

Vadászati enciklopédia

Kőhalmy Tamás

Természettudomány – Egyéb

Cím Szerző

A biokémia alapjai

Boross László – Sajgó Mihály

A biológiai szabályozás

Dr. Csaba György

A klímakutatás enciklópédiája

Bruce Buckley – Edward J. Hopkins – Richard Whitaker

A mezőgazdasági rendszerek biológiai alapjai

Spedding, C.R.W.

Az élővilág evolúciója

Vida Gábor

Az evolúció kutatás frontvonalai

Vida Gábor

Bioloógiai szabályozó rendszerek

Csoknya Mária – Lengvári István

Biometria

Dr. Baráth Csabáné

Hálózatok és rendszerek

Fodor György

Helmintológia

Kassai Tibor

Mezőgazdasági biotechnológia

Heszky László – Fésüs László – Hornok László

Növényi biokémia

Farkas Gábor

Természettudomány – Növénytudomány

Cím Szerző

A magyar növényvilág kézikönyve I.

Soó Rezső – Jávorka Sándor

A magyar növényvilág kézikönyve II.

Soó Rezső – Jávorka Sándor

A növények élete, ahogyan ma látjuk I.

Szalai István

A természet históriája a növényekről

C. Plinius Secunous

Archeobotanika

Gyulai Ferenc

Botanikai kompedium

Jacob – Jager – Ohmann

Dendrológia

Gencsi László – Vancsura Rudolf

Magyarország fa-és cserjefajai

Bartha Dénes

Mezőgazdasági növények élettana

Dr. Pethő Menyhért

Mezőgazdasági növénytan

Dr. Turcsányi Gábor

Növényélettan – A növényi anyagcsere

Láng Ferenc

Növényrendszertan az ökonómbotanika alapjaival I.

Dr. Terpó András

Növényrendszertan az ökonómbotanika alapjaival II.

Dr. Terpó András

Varázslatos növények – különös történetek

Alekszej Szmirnov

Cím Szerző

A biológiai sokféleség ösztönzése és közgazdasági értékelése

Dr. Pomázi István

A falu

Ángyán József

A játék

Manfred Eigen – Ruthild Winkler

A két Hunyadi

A lázadó bioszféra

Sebeők János

A Magyar Felsőház Története

Püski Levente

A növények metamorfózisa

Goethe

A NÖVÉNY-PARADOXON „Egészséges” ételek és rejtett veszélyeik

Steven R. Gundry

A Pi-víz csodája

Shinji Makino

A takaréktűzhely

Sabján Tibor

A természetes gazdasági rend

Silvio Gesell

A versenyképes magyar agrárgazdaság az évezred küszöbén

Sényi Péterné

A vidékfejlesztés gyakorlata, lehetőségek, intézkedések

Kerek Zoltán – Marselek Sándor

A világ helyzete 1996

Lester R. Brown

Aforizmák

Eötvös József

Agrárjövőnk nemzeti intézménye a Termékpályásszövetkezet

Mohácsi – Szabó – Szeremley

Agrártámogatások 2011

Csirke Ildikó

Agrárvilág

Dr. Vágó József

Általános Innovációelmélet

Dr. Gáspár László

Az életvíz története

Dr. Fülöp László

AZ ELIXBEER-STORY

Az ellenőrzés rendszere és módszertana

Vörös László

Az EU közös agrárpolitikájának elmélete és nemzetközi mozgástere

Papp József

Az ismeretátadás módszertana a szaktanácsadásban

Dr. Csepregi Tibor – Dr. Kozári József

Bioetika

Charles Susanne

Cégreferens kézikönyv 2002 I. kötet

Cégreferens kézikönyv 2002 II. kötet

Das Sensible Chaos

Theodor Schwenk

Elfeledett magyar mesterségek és népélet

Selmeczi Kovács Attila

Élelmiszergazdasági beruházások tervezése és előkészítése

Lakner Zoltán – Gulyás Mihály

Élelmiszertermelés és Mezőgazdaság a Piacgazdaságban

Michael Tracy

Életösszefüggések megismerése átélése alakítása

Jochen Bockemühl

Elfeledett mesterségek

John Seymour

Felső-Dunatáj kistérség komplex térségi koncepció

Keindl József – Madarász Imre – Csonka Bernadett – Kristóf Dániel

Forradalom a Föld megmentéséért

Teruo Higa

Földművelésügyi igazgatás

Dr. Pető Károly

Herkólubusz vagyis a vörös bolygó

V.M Rabolú

Hogyan érzékelünk

Hogyan készítsünk vidékfejlesztési programot?

Madarász Imre

Információs rendszerek a közös agrárpolitika szolgálatában

Kapronczai István

Járjak-e a Waldorf-úton?  –  Előadások Rudolf Steiner pedagógiájáról

Dr. Mezei Ottóné

Jégesők, jégkárok, védekezés, biztosítás

Wirth Endre

Kenyérsütő kemencék

Sabján Tibor

Kézikönyv a gazdaság üzletirányításához

Merkel Krisztina

Kistérségi Kalendárium 2000

Dr. G. Fekete Éva – Nyíri Renáta

Kistérségi Kalendárium 2001-2002

Dr. G. Fekete Éva

Klímaváltozás: környezet-kockázat-társadalom

Harnos Zsolt – Csete László

Közérzet

Halász Péter Pál

Közhitelű nyilvántartás az ingatlanokról

Fenyő György

Magyarország kistájainak katasztere I.II.

Dr Marosi Sándor – Dr. Somogyi Sándor

Megetetett társadalom

Eric Schlosser

Mese a virággyermekekről

Sibylle von Olfers

Minőség

Bálint Julianna

Mintapéldák az ellenőrzés tantárgyához

Dr. Szántó Imre

Nagyapánk emlékezik – Arany János önéletírás

Dr. Köhler Mihály – Dr. Izsó Lajos

Nyolc évtized agrároktatás Szarvason

Dr. Pilishegyi József

Orchards

Ökoszociális piacgazdaság

Josef Riegler – Anton Moser

Összeomlás

Jared Diamond

Párbeszédek könyve, avagy a Phoenix Paktum története

Gombás József – Hollósi Szabolcs – Huszti Levente – Varga Rómeó

Porból élet

Sárfészek

Eff Lajos

Slope Stabilization and erosion controll: A bioenegineering approach

R.P.C. Morgan – R.j. Rickson

Szerződéstervezet egy európai alkotmány létrehozásáról

Szövetkezés

Dr. Pál József

Tangazdaságik, tanüzemek az agrár-felsőoktatásban

Dr, Fehérné Dr. Várady Katalin – Dr. Munkácsy László

Tanítani és tanulni

Balogh Mihály

The Earth’s face

E. Pfeiffer

Titkárnő ABC

Müller Éva

Törpegyermekek

Elsa Beskow

Vállalkozások ellenőrzése

Csuka Tünde

Virágmanók

Zengőkert Könyvek

What’s Making Our Children SICK?

Michelle Perro, MD – Vincanne Adams, Phd

Woodland & Wildlife

Keith Kirby

Cím Szerző

Agrárkémiai higiénia

Várnagy László

Mezőgazdasági ökotoxikológia

Darvas Béla – Székács András

Mezőgazdasági vegyi anyagok higiéniája és toxikológiája

Várnagy László – Budai Péter

Növényvédőszerek, termésnövelő anyagok 2012 I.

Dr. Eke István

Növényvédőszerek, termésnövelő anyagok 2012 II.

Dr. Eke István

Növényvédőszerek, termésnövelő anyagok 2018 I.

Dr. Eke István

Növényvédőszerek, termésnövelő anyagok 2018 II.

Dr. Eke István

Növényvédőszerek, termésnövelő anyagok 2022 I.II

Dr. Eke István

Növényvédőszerek, termésnövelő anyagok I.

Dr. Eke István

Növényvédőszerek, termésnövelő anyagok II.

Dr. Eke István

Száz kémiai mítosz

Kovács Lajos

Takarmánytoxikológia

Dr Balogh Krisztián – Balláné Dr Erdélyi Márta – Dr Mézes Miklós

Veszélyes növényvédőszerek

Dr. Bordás Sándor