A 2018-as BIOFACH kiállítás és vásárról röviden

2018. február 14–17. között a németországi Nürnbergben került megrendezésre az idei BIOFACH és vele egyidőben a VIVANESS nemzetközi kereskedelmi kiállítás és vásár. A bio élelmiszereket, valamint a természetes és bio testápolási termékeket előállító gazdasági szereplőket 3218 kiállító képviselte, akik 93 ország ökológiai termékeinek színes palettáját mutatták be. A rendezvényre 134 országból összesen 50 000 látogató érkezett.

Az elmúlt gazdasági év eredményeiről mindkét szektor képviselői elégedetten nyilatkoztak. Az ökológiai termékek piacán Németország, ahol az ottani gazdaságok 10%-a már ökológiai gazdálkodás folytat, mintegy 10 milliárd eurós bevételt ér el. A természetes és bio kozmetikumokat előállító szektor szintén jó évet zárt 2017-ben; Németországban az elmúlt év során mintegy 1,2 milliárd euró értékben adtak el természetes alapú szépségápolási termékeket.

A rendezvény kiemelkedő gondolata és témaköre volt a Következő Generation, vagyis a jövő generációjának kérdésköre. Több szempontból bemutatásra került, hogy egy új, ökológiai szemléletű generáció van felnövekvőben, inspiráló ötletekkel, projektekkel, jövőbeli tervekkel és igazi elkötelezettséggel az ökológiai termékek iránt. A piac ugyanakkor elszántan keresi annak megoldását, hogyan érheti el a fiatal felnőttek, mint jövőbeli vásárlók célcsoportját.

Az ökológiai gazdálkodás további növekedése az állattenyésztésben és növénytermesztésben szintén fontos fókusza volt az eseményeknek. A rendezvény során megtartott mintegy 150 megbeszélés és előadás 9000 résztvevőt vonzott. A Biofach fő szervezője szerint a pozitív légkör az egész rendezvény során érezhető volt. A szakma képviselőit idén is lenyűgözte a nemzetközi piac változatossága, professzionalizmusa és a szektor szereplőinek elkötelezettsége világszerte.

Forrás: www.biofach.de
(Biokultúra 2018/1-2)