2021 – Átmeneti időszak az agrártámogatásokban

A 2021-es év az uniós agrártámogatások tekintetében átmeneti időszakot jelent majd, de a hazai gazdák számára a támogatások folyamatossága biztosítva lesz.

Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára, Feldman Zsolt ismertette, hogy az Európai Unió 2021-2027 közötti időszakra vonatkozó költségvetése és az uniós szintű jogszabályok elfogadása csúszásban van, ezért a Közös Agrárpolitika (KAP) új rendszerének indulásában is legalább egy évnyi csúszás várható. Az új KAP hivatalos elindulásáig a 2014-2020-as időszak szabályozása marad érvényben. Kedvezőtlen hír, hogy a KAP-ra fordítandó támogatásokat a jelenlegihez képest mintegy 20,7 százalékkal csökkentenék uniós szinten, miközben a gazdálkodók kötelezettsége és költségei várhatóan növekedni fognak.

Feldman Zsolt elmondta, hogy ha az idén az unió megállapodik a hétéves költségvetésről, akkor megnyílik a lehetőség, hogy a KAP stratégiai tervekre vonatkozó jogszabály is elkészüljön az idén. Az unió tagországai a stratégiai terveiket majd e rendelet alapján nyújtják be, várhatóan a jövő év elején. A Közös Agrárpolitika kilenc célkitűzést tartalmaz, köztük szerepel az éghajlatváltozás és környezetvédelemmel kapcsolatos kihívásokra adandó válaszok, valamint a generációs megújulás, az agrárium piaci fenntarthatóságának és versenyképességének támogatása.

A magyar KAP stratégiai terv tartalmának az uniós jogszabályokon túl az Európai Bizottság által jelenleg kidolgozás alatt álló, a „Termőföldtől az asztalig” elnevezésű stratégiának is meg kell majd felelnie, tehát a tagállamok intézkedéseinek a fenntartható gyakorlatokra, a precíziós mezőgazdaságra nagy hangsúlyt kell fektetniük. Fontos megjegyezni, hogy a magyar álláspont az új elvárásoknak megfelelő ellentételezés igényét is képviseli.

Forrás: www.agrotrend.hu
(Biokultúra 2020/2-3)