A bio állattartás élelmezésbiztonsági, állatjólléti és környezeti sajátosságai

Ahogyan a bio növénytermesztés elképzelhetetlen a termőföld és a táj szeretete, valamint az élő talajminőség biztosítása hiányában, úgy a bio állattartás is elképzelhetetlen a gazdasági állatok tisztelete és megbecsülése, valamint a takarmányozás meghatározó jellegének kellő elismerése nélkül – és mindezek fölött mindkét főágazat csak akkor működhet jól és eredményesen, ha egymást elismerve és egymásra épülve folyik a teljes körű gazdálkodás (ez az ökológiai gazdálkodás egyik alaptörvénye is). Mindebből az is következik, hogy az ökogazdálkodás szakmaisága és jövedelmezősége is csak így válik hosszú távon megalapozottá, amire különösen a bio állattartásnak van nagy szüksége.

Élelmiszerbiztonsági minőség

A mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek minőségének klasszikus fogalomkörébe a termékek termelési és használati értéke tartozott. A 40-50 éve általánossá váló iparszerű, vegyszeres és környezetromboló mezőgazdálkodás olyan nagy mértékben kezdte károsan befolyásolni az élelmiszer-alapanyagok és -termékek minőségét (pl. a megnövekedett szintetikus vegyszer- és bomlástermék-maradványok, csökkenő ásványianyag- és vitamin-tartalom, óriási szállítási és forgalmazási terhelés, azonosíthatatlan és hiteltelen származás, a természetidegen (ún. „mű”) élelmiszerek megjelenése stb.), hogy mindez egyre komolyabb mértékben veszélyeztette (és ma is veszélyezteti!) az egészséges táplálkozáshoz kapcsolódó alapvető fogyasztói jogokat, ezért az élelmiszerminőség fogalmát ki kellett egészíteni az élelmiszerbiztonsági minőség fogalmával, amely nemcsak az iparszerűségből fakadó károsodások kezelését jelenti, hanem az ehhez kapcsolódó szigorú feltáró és ellenőrző tevékenységet is.

Ezen szempontokat konkrétan a bio állattartásra értelmezve, világossá tehető, hogy a zárt tartású, nagy élelmiszerbiztonsági kockázatú, állatkínzó, gyenge hús-, tej- és tojásminőséget adó iparszerű technológia helyett, ezekkel ellentétben az ökológiai gazdálkodás keretei között megvalósuló állattartásnál nagy figyelem fordítódik a természet és a környezet adta lehetőségekre (pl. kiemelt a gyepre alapozott állattartás), a szorosabb ember-állat kapcsolatra és az állati megnyilvánulások, viselkedési jelzések fokozott megfigyelésére (lásd később az állati jóllét fogalmát). Mindez, valamint az egészséges takarmányozás eredményezi az igen jó termékminőséget, a szinte elhanyagolható élelmiszerbiztonsági kockázatot és annak a szigorú bio-ellenőrzésnek az eredményességét, amely jóval az általános EU-s direktívák megjelenése előtt megvalósította a bio állattartásban a teljes élelmiszerlánc ellenőrzését a takarmánytól a húsértékesítésig.

Itt kell megjegyeznünk, hogy az elhanyagolt, piszkos és ismeretek nélkül művelt állattartás soha nem lehet bio-minősítésű, valamint nagy veszélyt jelenthet a környezetre és az élelmiszerbiztonsági minőségre.

Az élelmiszerbiztonság kiemelt jellemzői tehát: valamely élelmiszer akkor biztonságos, ha nem okoz fogyasztási és egészségkárosodást, valamint a minősége megfelel az előírt, a gyártási lapon meghatározott, a megadott (jelölésben leírt és tartóssági) időtartamon belül.

Állatjóllét

Az állatvédelem fogalmával és gyakorlatával igen régóta tisztában van a gondos állattartó gazdálkodó, hiszen már a gazdasági állatfajok sok ezer éve megtörtént háziasításának (domesztikációjának) folyamatában az ember felvállalta az állatok bizonyos jellegű védelmét, a róluk való gondoskodást. Mai értelemben véve ennek az állattartási gondoskodásnak a része a teljes állategészségügyi rendszer és intézményhálózat is.

A már jellemzett iparszerű állattartás elterjedése alapvetően megváltoztatta és tönkretette az állatvédelem jól kialakult rendszerét, mivel a természetes állati igényeket és megnyilvánulásokat teljesen figyelmen kívül hagyva és csak a legnagyobb, gyors profitra törekedve, egyáltalán nem törődik az állatok érdekeivel és védelmével.

Ennek ellensúlyozására a fejlett országokban új jogszabályok és állattartási módszerek születtek, a korszerű állatvédelem megvalósítása érdekében, ahol a leginkább használt „animal welfare” meghatározás „állatjóllét” szakkifejezésnek fordítható. Ennek megfelelően fontos itt megjelölni, hogy a modern állatvédelemmel foglalkozó első törvényünk (1998) leszögezte: „Az állatok érezni, szenvedni és örülni képes élőlények, ezért tiszteletben tartásuk és jó közérzetük biztosítása minden ember erkölcsi kötelessége.”

Az állatjóllét fogalomkörébe tartozik az állattartás összes eleme és technológiája, az etikai és a viselkedési (etológiai) szempontok (pl. a csoportképződés és -szerkezet, az ivari viselkedés, a természetes tenyésztési módszerek alkalmazása a hímivarú állatok jelenlétével együtt, a szülő-utód kapcsolat biztosítása, az emberre történő reagálása, a vérmérséklet természetes kiteljesedése, a mozgás- és aktivitásigény biztosítása, a területőrzés, a táplálkozási viselkedés, a rendellenes viselkedésű egyedek kiszűrése stb.), a természetes táplálékigény egészséges takarmányozással történő kielégítésének nagy jelentőségű szempontjai, a bio állattartásban plusz-előírású csonkolás-mentesség megvalósítása (pl. tilos a csőr-, karom- és farok-kurtítás, csak külön engedéllyel indokoltan a szarvtalanítás és a malacfarkasfog eltávolítása stb.), a káros stressz-tényezőktől való mentesség lehetővé tétele, a szállítási és vágási körülmények „állatságossá” alakítása, az állategészségügy „ellenállóképességen” alapuló megvalósítása stb.

Az állatjólléti szempontok gyakorlati érvényesülésének iparszerű és bio termelésbeni vizsgálati adatai szerint jelentős különbségek vannak a két rendszer között, az állatállományokra vonatkoztatva (1. táblázat).

	Iparszerű	Bio
A szarvasmarha megbetegedések gyakorisága (%)	9,7	5,5
Az előzőeken belül a súlyossági fok (%) – Könnyű – Mérsékelt – Súlyos – Nagyon súlyos	7,9 45,4 39,5 7,2	13,7 78,3 8,0 0,0
Kocák megbetegedési gyakorisága (%) – MMA-szindróma – 8 órán túli fialási tartam – Emésztőszervi megbetegedés – Állatorvosi beavatkozás	11,2 5,4 24,1 16,8	6,7 2,3 12,8 10,0

1. táblázat | Iparszerű és bio tartásmód vizsgálatai

Mindezen adatokból is jól megállapítható, hogy a természetességre törekvő bio állattartás mennyivel jobban szolgálja a megfelelő állatjólléti körülmények biztosítását.

Környezet

Mindezek előtt a bio állattartás környezeti kapcsolatával összefüggésben hivatkoznom kell a már idézett ökológiai gazdálkodási alap törvényszerűségre, valamint a természeti élőhelyek fenntartásának szükségességére, és így ezen fontos alapelvekre épülve ismét megerősíthető, hogy a környezet használatában a növény (talaj) és az állat egymásra épülve és egymást kiegészítve szerepel.

Mindezek mellett azonban le kell szögeznem, hogy az állattartás általában (még a bio is) valamilyen mértékű környezetszennyezést mindig jelent, éppen ezért alapvető érdekünk a környezetterhelés, illetve állateltartó képesség fogalmával és mérőszámainak megismerésével foglalkoznunk.

Alapfogalmak és mérőszámok

Az állateltartó képesség az egy állat eltartásához szükséges takarmánytermő területen eltartható állatok számával fejezhető ki. Ezzel utalni lehet a gazdálkodás belterjességére (intenzitására) is. Hasonló fogalom az állatsűrűség, mint pl. a terület és az állatlétszám viszonya, az egy állatra vetített terület nagysága stb. A kiszámításához általában számosállatra (szá = 500 kg élőtömeg egyenértékű haszonállat) átszámított adatokat használjuk.

A fenti fogalmakon alapuló és az arányokat jól érzékeltető mérő és mutatószámok gyakorlati megítélése a következők szerint ajánlható: célszerű betartani a környezetgazdálkodó állattartás takarmánynövény-termesztésben és állattartásban a kiegyensúlyozott állateltartó-képességet mutató mintegy 1 szá/ha értéket (jellemző határérték = max. 1,5 szá/ha, illetve min. 0,5 szá/ha). Az intenzív takarmánynövény-termesztést és állattartást jellemzi a minimum 2,0 szá/ha érték. Az extenzív, ősi állapotot jellemzi a max. 0,5 szá/ha érték.

Állatcsoportok neve	Az állatok maximális egyedszáma hektáronként 170 kg N/ha/év-nek megfelelő egyedszám
6 hónapnál idősebb lófélék	2
Hízóborjú	5
Egyévesnél fiatalabb szarvasmarhafélék	5
Egyévesnél idősebb szarvasmarhafélék	3,3
Egyévesnél idősebb és kétévesnél fiatalabb nőivarú szarvasmarhafélék	3,3
Kétéves vagy annál idősebb hímivarú szarvasmarhafélék	2
Tenyészüsző	2,5
Hízóüsző	2,5
Tejelőmarha	2
Szárazon álló tejelőmarha	2
Egyéb tehenek	2,5
Nőivarú tenyésznyúl	100
Juhok	13,3
Kecskék	13,3
Malacok	74
Tenyészkoca	6,5
Hízósertés	14
Egyéb sertések	14
Broilercsirke	580
Tojótyúk	230

2. táblázat | Az állateltartó képesség maximuma (EU-előírás)

Környezetterhelés – trágyaterhelés

A környezetgazdálkodó állattartás trágyatermelő képességének megítélésében igen jelentős különbségek, sőt sokszor szélsőséges nézetek is megtalálhatók. Idézhetünk olyan véleményt, amely az istállótrágya-szolgáltatás teljes mellőzését is lehetségesnek tartja, még mások – szintén erősen túlozva – a mértéktelen és korlátozás nélküli hígtrágya-kijuttatást javasolják folyamatossá tenni. Miközben kizárjuk az ilyen szélsőségeket a saját nézeteinkből, olyan különbségtételt viszont világossá kell tennünk, amely szerint egyrészt – főleg Közép- és Kelet-Európában – az átalakulásban lévő kis- és középüzemek, no meg az átállással „küszködő” biogazdaságok nagyon-nagyon hiányolják az elegendő és jól komposztált istállótrágyát, másrészt – főleg Nyugat-Európában – már az állateltartó-képesség és a trágyaterhelés korlátozásáról, az új trágyaegység (TE) alkalmazásáról beszélnek elsősorban. Bizony, igen eltérők a trágyatermelés-felhasználás kérdésében az igények és nézetek!

Istálló- és hígtrágyatermelés, felhasználás

A talaj termékenységét, amely az állandó változás állapotában van, a termelés folyamán újból és újból fel kell frissíteni. A talaj életének és a humusznak állandóan meg kell újulnia.

Ebben legfőképpen a megfelelő állattartás, különösen pedig a szarvasmarha tartása tölt be fontos szerepet, elsősorban a trágyaszolgáltatás révén.

Bebizonyosodott, hogy kb. 1-1,5 szá/ha a szántóföldi művelésben az egész gazdaság fejlődését kedvezően befolyásolja. A nagyobb állatállomány a talaj gyorsabb szervesanyag-feltöltődését, illetve a veszélyes nitrát-nitrit hatást eredményezheti.

A szokványos NPK-műtrágyázás csupán bizonyos hozamok mennyiségi elérését célozza, ám ugyanakkor olyan erőket mozgósít a talajban, amelyek két-négyszeres nitrátképződést okoznak (a trágya adagjához képest). Ennek következménye részint a növények túltelítődése nitrogénnel, részint pedig a talaj- és ivóvíz elnitrátosodása.

A 3-4. táblázat az almozás, az évi trágyatermelés és tárolás, valamint a tartás és almozás összefüggéseit mutatják.

Számosállat	hl/szá
Átlagban egy számosállat	40-50
Csikó, legeltetve	5
Igásló	10-15
Sertés	50
Szarvasmarha, rövid állásban	44
Szarvasmarha, középhosszú állásban	35
Szarvasmarha, hosszú állásban	25
Szarvasmarha, legeltetve	10-20

3. táblázat | A trágyalé mennyisége számosállatonként hektoliterben
(várható évi termelés külön gyűjtéssel és gondos kezeléssel)

 

Napi alom	Napi trágyatermelés 30% erjedési veszteség mellett (kg)	365	300	250	200	150
2	23,0	8,4	6,9	5,8	4,6	3,5
3	25,4	9,3	7,6	6,4	5,1	3,8
4	27,8	10,8	8,3	7,0	5,6	4,2
6	32,7	11,9	9,8	8,2	6,5	4,9
8	37,5	13,7	11,2	9,4	7,5	5,6
10	42,3	15,4	12,7	10,6	8,5	6,3

4. táblázat | Az istállótrágya mennyisége almozás szerint, számosállatonként

Dr. Márai Géza
(Biokultúra 2013/3)