Hírek, cikkek

2011-10-29

A bioélelmiszerek értéktöbbletei

Manapság gyakran alkalmazzák a “bio”, illetve az “öko” jelzőt az élelmiszerekhez, a napi használati tárgyakhoz, vegyipari cikkekhez, a szórakoztató elektronika eszközeihez kapcsolva azok készítői, forgalmazói azért, hogy termékeiket jobban tudják értékesíteni. Ez azért sikerülhet, mert a fogyasztók számára ezek a jelzők pozitív üzenetet hordoznak, mégpedig azt, hogy a termék az élet (=bio) folyamatainak, illetve a környezet (=öko) érdekeinek figyelembevételével készült, vagy használatával azt védik.

Gyakran a “bio”, “öko” szócska reklámfogás, hiszen ahol a jelölés feltételei nem szabályozottak, ott a termékek pozitív tulajdonságai viszonylagosak, vagyis egészen mást takarhatnak ezek a jelzők, mint amit a fogyasztók mögéje képzelnek.

Egészen más a helyzet a mezőgazdasági (növényi, állati) alapanyagok, a belőlük készült élelmiszerek és takarmányok esetében. Rájuk nézve az EU-ban, Svájcban, az USA-ban és máshol is közel azonos tartalmú jogszabályok írják elő, hogy milyen követelmények betartása esetén lehet a termék ökológiai (“öko”) = biológiai (“bio”) jelölésű. Ez azt jelenti, hogy a fogyasztók és a termelők között kizárt a félreértés, illetve azt is, hogy szabálysértést (sőt bűncselekményt) követnek el mindazok, akik a jelölést nem az előírásoknak megfelelően és az ellenőrzési rendszerben előállított termékre alkalmazzák.

A “bio” megjelölés a legismertebb Magyarországon, bár a hazai jogszabályok az “ökológiai” szó használatát írják elő. Az EU országok zömében saját nyelvükön ugyancsak ezeket a szinonim kifejezéseket és rövidítéseiket (öko, bio, eko, eco stb.) alkalmazzák az azonos értelmű “organic” mellett. A jogszabályok – az EU-ban a Tanács 834/2007 és a Bizottság 889/2008 rendeletei a meghatározóak – azonban nem csak a termék előállítási szabályokat írják elő, hanem a termelés folyamatainak kötelező ellenőrzését is, amelynek a célja, hogy a tévedéseket, csalásokat ki lehessen szűrni, megakadályozva ezzel a fogyasztók megtévesztését.

Természetesen a hatékony ellenőrzés nem csak a fogyasztókat, hanem az előírásokat becsületesen betartó termelőket is védi a csalók tisztességtelen magatartásával szemben. Az ellenőrzés alapján és a fogyasztók érdekeit nem sértő megállapítások esetében kiállított minősítő tanúsítvány (igazolás) hatalmazza fel a termelőt, feldolgozót, forgalmazót, hogy a tanúsítványokon feltüntetett termékek, termékcsoportok esetében alkalmazza az ökológiai jelölést. Az ilyen igazolást felmutatni nem tudó termelő, forgalmazó terméke nem lehet bio az EU jog értelmében.

A biotermékeknél az ellenőrzések alapján kiállított minősítő tanúsítványok végig kísérik a biotermék útját a teljes termékpályán, amely jelentősen megnehezíti az illegális termékcseréket, az éves átfogó ellenőrzések kiszűrik a szavatossági időn túl tárolt készletek nagy részét. A termelőtől a feldolgozón át a kereskedőig kiépített ellenőrzési-tanúsítási lánc pedig lehetővé teszi, hogy megtalálhatók legyenek azok a tételek, amelyek esetleg szennyezhetik az élelmiszereket. Az évenként legalább egyszer elvégzett átfogó ellenőrzések alkalmasak arra, hogy az ellenőrzést végzők meggyőződjenek egyebek mellett arról, hogy:

  • a bio növénytermesztésben nem használtak tiltott anyagokat, így műtrágyákat, növényvédő szereket, gén-módosított (GM) növényeket és GM származékokat stb.;
  • a gyűjtött növények gyűjtése nem természetromboló, az ökológiai egyensúlyt nem felbillentő, a gyűjtési terület nem szennyezett;
  • a biogomba termesztésnél a termesztő­közeg bio és/vagy természetes környezetből származó anyagokból álló és legfeljebb a bio növényvédelemben engedélyezett anyagokkal kezelt;
  • bio állattartásban az állatokat “állatságosan” – biológiai sajátosságainak, igényeinek viselkedési szokásainak stb. – megfelelően tartják-e: csoportosan, nem kötötten, nem ketrecben stb.;
  • a bioméhészetet úgy he­­lyezték el, hogy csak bio vagy természetes társulás növényeiről gyűjthessenek nektárt, pollent, hogy a méhek kezelése csak természetes, nem kockázatos anyagokra (illóolajak, szerves savak, gyógynövények, homeopátia) épüljön;
  • a bio halastavi haltartásban a víz nem szennyeződik, a halakat bio takarmányon tartják és legalább a takarmányszükségletük fele a halastó természetes hozamából származik, továbbá az egészségügyi eljárásokban kerülik az antibiotikumok, a kémia szerek alkalmazását, inkább gyógynövényekkel, homeopátiával, ásványi anyagokkal kezelnek;
  • a bio élelmiszer-feldolgozásban, bio borászatban az alapanyagok biogazdálkodásból származnak-e, hogy nem keveredik-e a biotermék a nem bioval, hogy nem tesznek-e kockázatos anyagokat (tartósítószereket, állományjavítókat, ízfokozókat, szintetikus ízesítőket, színezőket, GMO származékokat stb.) az élelmiszerekbe, hogy nem téveszti-e meg a címke a fogyasztókat stb.;
  • a kereskedelemben, hogy csak a valóban biotermék kerüljön bioként a fogyasztók elé.

Az évenként egyszeri ellenőrzés esetenként kevés lehet, ilyenkor lehetőség van az ellenőrzések sűrítésére is.

Az ökológiai gazdálkodásból származó termékekre is maradéktalanul érvényesek az élelmiszerekre vonatkozó hatályos előírások, egyetlen eset sem ismert, ahol ezeken “enyhítenének” a biotermék “kedvéért”.

A bioélelmiszerek azzal is többet érnek, amiből több van bennük – ezek az élelmiszerek hasznos összetevői és azzal is amiből kevesebb – ezek az élelmiszert szennyező idegen anyagok.

A hasznos összetevők meglétét a fogyasztók elterjedt vélekedésén túl számos tudományos közlemény is rögzíti, közülük számos az EU által hivatalosan támogatott, nemzetközi kutatói együttműködés eredménye. A legáltalánosabban az alábbi bel­tartalmi változásokra számíthatnak a biotermék fogyasztók.

Nézzük, hogyan állnak a biotermékek az élelmiszerben nem kívánatos ágensek tekintetében, összehasonlítva a szokványos (nem bio) termékekkel! A korábban vázlatosan ismertetett szakmai előírások is jelzik, a részletes előírások pedig egyértelművé teszik, hogy az alkalmazható mezőgazdasági és feldolgozóipari eljárások közül kiszűrésre kerülnek a kiszűrhető és jelentős kockázatot hordozó anyagok és eljárások, vagyis a bioterméknél az élelmiszerbiztonság nem a felületes ismeretekre (“jelenleg a tudomány nem ismer káros hatásokat”), nem a fogyasztó “vegyszertűrő” képességére, vagy várakozási időkre, esetleg korlátozott dózisokra épül. Természetesen az ökológiai gazdálkodástól független, az élelmiszerbiztonságot veszélyeztető jelenségek itt ugyanúgy előfordulhatnak, mint a szokványos (nem bio) élelmiszereknél (pl. megromlik a termék, fizikai, mikrobiológiai szennyezés történik, romlik az állag stb.).

A mezőgazdasági alapanyagok esetében a bioterméknél a következő élelmiszerbiztonságot veszélyeztető jelenségekkel – pont a technológiákból eredően – gyakorlatilag nem kell számolni:

  • növényvédő szer-maradék a terményekben,
  • magas nitrit-, nitrátszint a növényekben,
  • géntechnikailag módosított termékek jelenléte,
  • géntechnikailag módosított szervezetek származékainak jelenléte,
  • antibiotikumok az állati termékekben,
  • hormonok az állati termékekben,
  • BSE-vel érintett állati termékek,
  • egyebek.

A feldolgozott bio élelmiszereknél – ugyancsak az alkalmazási tilalmak miatt – figyelmen kívül hagyható kockázati források a következők:

  • tartósítószerek,
  • ízfokozók,
  • szintetikus ízesítők, színezékek,
  • szintetikus állományjavítók,
  • egyebek.

Általánosságban is elmondható, hogy az alkalmazható adalék- és segédanyagok főként természetes eredetűek, illetve az élelmiszer-készítésben ősidők óta használatosak.

A ma még alkalmazható adalékanyagok közül élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentenek a következők:

  • a nátrium-nitrit (E 250) és a kálium-nitrát (E 252); az elhagyásuk azonban jelenleg valószínűleg még nagyobbat;
  • a növényi eredetű (nem bio) adalékok (ilyen lehetett volna a guar gumi).

Sajnos a bio élelmiszerek biztonságát veszélyeztethetik még:

  • a régen kijuttatott, de még most is jelen lévő és növények által felvehető perzisztens szennyezők (DDT, DDE stb.), továbbá
  • a biogazdálkodást sértő gondatlan jelenségek (vegyszer elsodródás, rossz takarítás, helytelen elkülönítés, termékek együtt tárolása stb.).

A biotermékek számos közlemény szerint kevesebb gombatoxint tartalmaznak, amely vélhetőleg a vetésváltásból és a harmonikus tápanyagellátásból következhet.

Ismereteink szerint nincs eltérés a szennyezés kockázatában a bio és nem biotermékek között, ahol nincs technológiabeli különbség: ilyenek a környezetből származó szennyezők (nehézfém, régi vegyszer maradványok stb.), fizikai, biológiai (pl. gyommag), mikrobiológiai, csomagolóanyag, tisztító és fertőtlenítőszer eredetű szennyezők esetei.

Súlyos előzmények irányították rá a figyelmet az élelmi-szerbiztonság fontosságára a közelmúltban. A korábbiakban is előfordultak szórványosan, helyi, gyakran egypár embert érintő élelmiszereredetű problémák, a kockázat azonban számottevően nőtt a nagy élelmiszer vállalatok megjelenésével, hiszen gyakran, több százezer embert, akár más kontinenseken élőket is ellátnak ma már sokféle táplálékkal. Sorakoznak az esetek: GM rizs a rizsben, metilalkohol az üdítőben, antibiotikum (chloramfenicol stb.) a csirkehúsban, hormon a sertés- és marhahúsban, dioxin a sertés- és baromfihúsban, szivacsos agysorvadásban szenvedett marha húsa a tányérokon és így tovább.

A biotermelők büszkén jelenthetik: a biotermékeket a körültekintő szabályozás és a szabályok betartása miatt ezek a szennyezések mind elkerülték!

Dr. Roszík Péter
(Biokultúra 2011/5)

 

Érvek a bio mellett , ,