A Biokultúra című szakfolyóirat megjelentetése (2008-2009)

tamogatas_apponyi-300px

A Biokultúra című szakfolyóirat megjelentetése (2008-2009)


tamogatas_apponyi-300px 2008 májusában a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) által meghirdetett MECENATÚRA pályázat keretében egyéves támogatást nyertünk a Biokultúra c. szakfolyóirat hat számának összeállítására és megjelentetésére.

A „Biokultúra” szakfolyóirat a hazai biogazdálkodók, környezetvédők és tudatos fogyasztók szaklapja. Első számát 1983-ban még Klubként működő Magyar Biokultúra Szövetség adta ki. Évekig havilapként működött, majd kéthavonta megjelenő színes kiadvánnyá vált.

Az újság rendszeresen és magas színvonalon tájékoztatja olvasóit az ökológiai gazdálkodással kapcsolatos új információkról, jogszabályokról. A Biokultúra szakfolyóirat mint speciális kiadvány témainak célzott összeállításával alapvető szerepet tölt be a vidéki területek újjáélesztésében, új munkahelyek megtartásában és teremtésében, és végeredményben ténylegesen hozzájárul a versenyképes és innovatív mezőgazdasági és élelmiszeripari termelés megvalósításához.

A Mecenatúra pályázaton elnyert támogatásból eddig az alábbi eredményeket értünk el: a lap kiadása biztonságossá vált; 2008-ban három lapszám plusz színes oldalakkal jelent meg; a novemberi-decemberi lapszám terjedelmét 36-ról 40 oldalra növeltük; bővítettük a tiszteletpéldányok számát 100-ról 200-ra.

A Biokultúra szakfolyóiratot jelenleg partnereink, felügyeleti szervek, kutatóhelyek, felső- és középfokú szakoktatási intézmények részére terjesztjük, de a lapot a kiadótól minden érdeklődő is megrendelheti. Megjelenés helye és ideje: Budapest, kéthavonta. A kiadó neve: Biokontroll Hungária Nonprofit Kft., 1027 Budapest, Margit krt.1. III/16-17.

A támogatásból eddig elkészített számok aktuális szakmai cikkei itt olvashatók: 2008/4, 2008/5, 2008/6, 2009/1, 2009/2.

 

Vissza: Kommunikációs projektek»