A génszerkesztés jövője az állattenyésztésben
A biotechnológiai ipar évtizedek óta beszél a génmódosított növényekről és a belőlük készült élelmiszerekről. Folyamatosan végeznek új és újabb technológiákkal kapcsolatos kutatásokat, látványos sikereket ígérve a jövő valamely bizonytalan pontjában. Ez a tendencia az utóbbi években felgyorsulni látszik, manapság a géntechnológiai újítások a szántóföldi növényektől kezdve már a nagyüzemi istállókban tartott állattállományokig tartanak. Az olyan új genomszerkesztési technikákkal (amelyeket néha „génszerkesztésnek” neveznek), mint például a CRISPR, a biotechnológiai mérnökök a haszonállatok új világát szeretnék megteremteni, ami azt jelentené, hogy a jövőben ezek az állatok nem betegszenek meg, nem éreznek fájdalmat, több húst, tejet és tojást termelnek minden eddiginél alacsonyabb költségráfordítással.
A jelenlegi kutatás-fejlesztési munkák nagy része az intenzív ipari rendszerekben tenyésztett haszonállatok egészségügyi problémáira összpontosít. A genomszerkesztés az állatok betegségekkel szembeni védelmének egyik módjaként tervezi megváltoztatni immunválaszukat olyan betegségekkel szemben, mint a PRRS (sertés reproduktív és légzőszervi szindróma) és az ASFv (afrikai sertéspestis), valamint az ISA (fertőző lazac vérszegénység vagy „lazac influenza”). Azok a problémák, amelyeket a biotechnológiai ipar céloz meg, valósak. Többségük azonban az ember alkotta zsúfolt üzemi körülményeknek tudható be, amelyekben az állatokat nevelik, továbbá az ipari állattenyésztési tevékenységet gyakran olyan földrajzi területeken, például trópusi éghajlati viszonyok között folytatják, amely nem alkalmas az ilyen fajta gazdálkodásra.
A génszerkesztést, annak ellenzői szerint nem szabad felhasználni olyan betegségek kezelésére, amelyek elsősorban az állatok stresszes, zsúfolt körülmények között történő tartása miatt merülnek fel, mert az ilyen betegségek kezelhetők és mielőtt bármiféle szelektív tenyésztésbe fognánk, meg kell oldani a kiváltó okokat, mint a helytelen tartási mód, a nem megfelelő higiénia és a túlzott állománysűrűség.
A genomszerkesztés vélt előnyeit a növekvő világpopuláció fenntartható táplálásának megoldására is szokták javasolni. A gyorsabban növekvő és kevesebbet fogyasztó állatok előállítása – állítja a biotechnológiai ipar – csökkenti a gazdálkodók költségeit, globális szinten az állatoknak takarmányként „átengedett” növények mennyiségét és hozzájárul az ipari hústermelésnek a globális felmelegedésre gyakorolt hatásának mérsékléséhez is.
A génszerkesztést támogatók másik fő érve az, hogy felgyorsíthatja a nemesítési folyamatot, mivel 1- 2 év alatt előállít egy olyan állatot, amely a hagyományos tenyésztés útján 10–15 évbe telik.
A sebesség fogalma azonban félrevezető lehet. Noha a genomszerkesztést korlátlan lehetőségekkel bíró gyors technológiaként reklámozzák, addig még egyetlen génszerkesztés alatt álló állat sem hozta meg a várt előnyöket a gazdaságokban vagy az élelmiszerláncokban.
Az eddig eltelt évtizedek során összegyűjtött bizonyító erejű adatok arra utalnak, hogy a sajátos tulajdonságokra való szelektív tenyésztés eredményei nem olyan kiszámíthatók vagy megbízhatóak, mint a kutatók remélték, sőt negatív hatással is lehet az állatok egészségére, ideértve a csontváz- és anyagcsere-betegségeket, a sántaságot, a szaporodási problémákat és a masztitiszt. A médiában megjelenő „újítások” nagy része tanulmányokon alapszik, amelyek bemutatják, mi lehetséges elméletileg és technikailag.
A kutatóintézetek gyakran bocsájtanak ki ilyen, a nagyközönségnek szóló ismertetőket, azért, hogy felkeltsék a potenciális támogatók érdeklődését, akik elköteleződnének a további munkák finanszírozása mellett. Az intenzív, ipari gazdálkodási modellt manapság „fenntartható intenzifikációnak” nevezik.
Jelenleg bármelyik mércét is használjuk, legyen az a jólét, a fenntarthatóság, a környezetvédelem, táplálkozás – az ipari gazdálkodási rendszer káros és elavult. Ha amellett döntünk, hogy a gazdálkodás jövője tekintetében továbbra is az ipari modell maradjon domináns, akkor ebben a genomszerkesztés kiemelkedő szerepet játszhat. Ha azonban a gazdálkodás jövőjére nagyrészt agroökológiai szemlélettel tekintünk és ehhez kapcsolódó rendszer változásba, változtatásba kezdünk és lelkiismeretesen dolgozunk, akkor lehetséges, hogy a génszerkesztésnek nem lesz szerepe és ahelyett, hogy géntechnológiával módosított állatokat hoznánk létre az ipari gazdaságok és gyárüzemek számára, fenntartható és ökológiai állattenyésztési rendszereket dolgozhatunk ki, amelyek támogatják az állatok jólétét, megőrzik és helyreállítják a biodiverzitást, védik a közegészségügyet.
www.organicconsumers.org
(Biokultúra 2020/1)