2019 Júl 26

A hazai ökológiai (bio) gazdálkodás helyzete és középtávú versenyképessége (1.)

Nincs hozzászólás

Az ökológiai (bio) gazdálkodás az európai mezőgazdaság dinamikusan fejlődő szegmense. Magyarországon másfél évtizedes stagnálás után 2016-ban vett lendületet a fejlődés – elősorban a növénytermesztés és kertészet területén. Négyrészes cikksorozatunkban arra vállalkozunk, hogy bemutassuk az ökológiai gazdálkodás helyzetét, értékeljük a hazai biogazdálkodás versenyképességét, és ebből eredően középtávú kilátásait. Munkánk szekunder adatbázisokra és – a hazai piaci szereplők körében végzett – primer kutatómunkára alapoz. Elemzésünk szárazon közgazdasági megközelítésű: a piacot, a hatékonyságot, a szervezettséget és a versenyképességet helyezi középpontba és nem foglalkozik az ökológiai gazdálkodás társadalmi és ökológiai hatásaival.

A versenyképességet meghatározó tényezők

A versenyképesség értékelése során, továbbá a fejlődési és fejlesztési lehetőségek meghatározásához abból a definícióból indulunk ki, hogy versenyképes az

  • amire van fizetőképes fogyasztói, vevői igény,
  • amit piacra tudunk juttatni,
  • és aminek a termelése hatékony/gazdaságos.

A versenyképességnek számos definíciója létezik, de megítélésünk szerint ez a leegyszerűsített megközelítés az, amellyel a leginkább rendszerezhetők a versenyképesség feltételei a termelésre és a feldolgozóiparra egyaránt (1. ábra).

1. ábra | A versenyképes termelés értelmezése (Forrás: saját szerkesztés)

1. ábra | A versenyképes termelés értelmezése (Forrás: saját szerkesztés)

A versenyképesség e három fő tényezőjének állapotát értékeljük a cikksorozat első három részében, majd a negyedik (záró) részben ez alapján foglaljuk össze következtetéseinket és fogalmazzuk meg a középtávú kilátásokkal összefüggő megállapításainkat.

A biotermékek fogyasztása

A bioélelmiszerek piaci részaránya az élelmiszer-forgalmazáson belül az EU tagállamai és egyéb európai országok között jelentős eltérést mutat (2. ábra).

2. ábra | A biotermékek piaci részaránya az élelmiszer-forgalmazáson belül (Forrás: IFOAM, 2016. Megjegyzés: más európai országokról nem áll rendelkezésre adat)

2. ábra | A biotermékek piaci részaránya az élelmiszer-forgalmazáson belül (Forrás: IFOAM, 2016. Megjegyzés: más európai országokról nem áll rendelkezésre adat)

A legnagyobb jelentősége a biotermékek fogyasztásának a legfejlettebb nyugat- és dél-európai, valamint a skandináv országokban van, élenjáró ezen belül is: Dánia, Svájc, Ausztria, Svédország, Németország, Luxemburg és Hollandia, ahol a biotermékek élelmiszerpiacon belüli részaránya meghaladja a 3%-ot. Meglehetősen szerény részarányt képvisel azonban elsősorban a közép- és kelet-európai országokban, köztük Magyarországon, ahol biotermékek piaci részesedése nem éri el a 0,5%-ot sem. (IFOAM, 2016)

Szintén jelentős eltérések tapasztalhatók Európa országai között a biotermékekre fordított, egy főre jutó kiadások alapján is (3. ábra).

3. ábra | Az átlagos (1 főre jutó) biotermék-fogyasztás és az éves nettó átlagjövedelem alakulása (2014-2015) (Forrás: IFOAM, 2016; Eurostat, 2016. Megjegyzés: más európai országokról nem áll rendelkezésre adat)

3. ábra | Az átlagos (1 főre jutó) biotermék-fogyasztás és az éves nettó átlagjövedelem alakulása (2014-2015) (Forrás: IFOAM, 2016; Eurostat, 2016. Megjegyzés: más európai országokról nem áll rendelkezésre adat)

A legjelentősebb „biofogyasztó” országokban 100 € fölötti összeget költ egy fő a biotermékek vásárlása, míg Magyarországon mindössze 2,5 € a becsült értéke (a dél- és nyugat-európai, valamint a skandináv országok az élenjárók).

Amennyiben a biotermékekre fordított kiadások mértékét összevetjük az országok egy főre jutó nettó átlagkeresetével (3. ábra), egyértelműen arra a következtetésre juthatunk, hogy az egyes országok biotermék-fogyasztásának színvonala nagyon szoros korrelációban van a háztartások átlagjövedelmével.

Tekintettel arra, hogy a magyarországi átlagjövedelmek mindössze 1/4-1/6-od részét teszik ki a biotermék-fogyasztásban legjelentősebb országokénak (illetve Bulgária és Románia után a harmadik legrosszabb értéket mutatja az EU-ban), nem meglepő, hogy hazánkban a biotermékek fogyasztása messze elmarad a fejlett bio szegmensekkel rendelkező országokétól, de még az EU-28 átlagától is (vö. 4. ábra).

4. ábra | Az ökológiai termékek egy főre jutó fogyasztásának változása (Forrás: IFOAM, 2016.)

4. ábra | Az ökológiai termékek egy főre jutó fogyasztásának változása (Forrás: IFOAM, 2016.)

Egyértelmű következtetés az, hogy a hazai ökológiai gazdálkodás mögül gyakorlatilag teljes mértékben hiányzik a belföldi felvevőpiac. Tekintettel arra, hogy a biotermékek fogyasztása erősen jövedelemfüggő (a hazai átlagjövedelmek hirtelen és jelentős mértékű növekedésére pedig nem számíthatunk a következő 5-8 évben sem) erősen valószínűsíthető, hogy a belpiac hiányával tartósan számolnunk kell. A bérek évi 8-15%-os emelkedése miatt azonban hosszabb távon van esély a beföldi fizetőképesség kialakulására.

A biotermékek fogyasztásának dinamikája egyértelműen és töretlenül növekvő: mind az EU-ban, mind egész Európa szintjén az elmúlt másfél évtizedben több mint duplájára nőtt a biotermékek egy főre jutó fogyasztása (4. ábra), ami folyamatosan bővülő piacról árulkodik.

A piaci igények alakulása

Egy termék iránti piaci igény mennyiségileg becsülhető a termelés, a fogyasztás és a nemzetközi kereskedelemben mozgó tételek, vagyis az export (eladói) és az import (vevői) oldaláról. Az 5. ábra alapján a kiskereskedelmi forgalom változásával kívánjuk szemléltetni a biotermékek iránti piaci igény változását. Megállapítható, hogy – a 4. ábrával összhangban – a piaci igények folyamatosan növekednek (2005 óta több mint duplájára nőtt az európai fogyasztás), és nem érték el a telítődési pontot, tekintettel arra, hogy mind a kiskereskedelmi forgalom, mind a fogyasztás 10-15 éve lineárisan növekvő.

5. ábra | Az ökológiai termékek becsült kiskereskedelmi forgalma (Forrás: IFOAM, 2016.)

5. ábra | Az ökológiai termékek becsült kiskereskedelmi forgalma (Forrás: IFOAM, 2016.)

Megjegyzendő, hogy a piaci szereplőkkel folytatott interjúink alapján egyértelmű, hogy az európai biotermék piac túljutott a 2008. évi gazdasági-pénzügyi világválság okozta hullámvölgyön és a biotermékek iránti intenzív kereslet „visszatért”. A biotermék-kereskedelem hazai szereplőinek egyöntetű véleménye, hogy a piaci szívóerő következményeként a jelenlegi hazai termelés többszörösét is értékesíteni lehetne az európai piacokon, de élénk a kereslet Kanada és Japán irányából is.

A 6. ábra adatai alapján megállapítható, hogy Európában abszolút értékben a legnagyobb bio felvevő piaccal Németország (7,9 Mrd. €), Franciaország (4,8 Mrd. €), Egyesült Királyság (2,3 Mrd. €), Olaszország (2,1 Mrd. €) és Svájc (1,8 Mrd. €) rendelkezik, de méreteit tekintve meghatározó jelentőségű még Svédország, Ausztria, Spanyolország, Hollandia és Dánia is. Az IFOAM 2014. évre vonatkozó adatai alapján az öt legjelentősebb ország adja az EU bioélelmiszer piacának közel 75%-át, míg a 10 legjelentősebb ország együtt már mintegy 90%-ot. A kelet- és közép-európai országok nem képeznek jelentős felvevőpiacot, Magyarország nagyságrendje is elhanyagolható. Hazánk legjelentősebb piacai is (a 6. ábrával összhangban) Németország, Ausztria, Svájc és kisebb jelentőséggel, de jelen vannak a skandináv piacok is.

6. ábra | A biotermék-forgalom (értékesített termékek értéke) Európa főbb országaiban (Forrás: IFOAM, 2016. Megjegyzés: más európai országokból nem áll rendelkezésre adat)

6. ábra | A biotermék-forgalom (értékesített termékek értéke) Európa főbb országaiban (Forrás: IFOAM, 2016. Megjegyzés: más európai országokból nem áll rendelkezésre adat)

Az élelmiszerek piacán a vevők elvárása tekintetében egyre inkább külön válnak a „tömegtermelés” és az egyedi termékek „réspiacai”. A réspiacokon a termék egyediségén, valamely kiemelt minőségi jellemzőjén van a hangsúly, és nem az árán, mert általában egy olyan szűk piaci szegmens „egyedi” igényeit elégíti ki, amely hajlandó a relatíve magas árat is megfizetni. A tömegtermékek piacán kerül forgalomba az áru kb. 90%-a és ez jelentős részben (50-60%) a kiskereskedelmi áruházláncokhoz kötődik. A biotermékek piaca döntően az egyedi termékek közé sorolható: a fogyasztók hajlandóak sokkal magasabb áron megfizetni. Ennél fogva nem alakul ki akkora árverseny, mint a tömegtermékek piacán, melynek következtében a termelés hatékonysága – bár fontos – más súllyal esik latba, mint a tömegtermelésben, illetve a jóval magasabb ár a jóval távolabbi piacok szállítási költségeit is „elbírja”.

A piaci igény mint lehetőség/korlát a fejlődésben

Az előzőekben bemutatott eredményeket összefoglalva megállapítható, hogy a biotermékek tekintetében az európai szintű potenciális piaci igények a hazai termelés, illetve export sokszorosát teszik ki: a magyarországi termelés részesedése az európai termelésből, vagy akár a hazai export részesedése az összes exportból, minimális: általában 1% alatti. A piaci igények oldaláról tehát még szinte minden szakágazat, illetve feldolgozóipari termék esetében jelentős tartalékai vannak a termelés bővítésének. A kérdés tehát termékeink többsége esetében nem az, hogy van-e rá piaci igény, mert az tőlünk függetlenül fennáll, hanem az, hogy ezt az igényt ki szállítja be, illetve ebből mennyit tudunk beszállítani mi.

A piaci igények vonatkozásában alapvetően csak a következő, fejlődést korlátozó tényezőket azonosíthatjuk:

  • A belföldi fizetőképes fogyasztói igény mennyiségében nagyon alacsony, így eleve hiányzik a belpiac elsődleges szívóhatása, jóllehet a legtöbb jelentős biotermelő országban a belpiac az, amelyik a húzóerőt jelenti a fejlődésben.
  • Nem rendelkezünk egzakt és rendszerezett információkkal az európai szintű piaci igényekről (sem kvantitatív, sem kvalitatív tekintetben), ezáltal hiteles piaci információk hiányában korlátokba ütköznek mind az ágazatirányítás, mind a piaci szereplők fejlesztési döntései.

A piaci igények feltárása, fejlesztése érdekében középtávon a következő főbb feladatok megvalósítandók:

  1. A belföldi fogyasztás ösztönzése: termék- és ágazati szintű közösségi marketing kampányok folytatása, a fogyasztói tudat formálása, a biotermékek egészségre gyakorolt hatásának hiteles tisztázása.
  2. Piaci lehetőségek és korlátok azonosítása (piacelemzések, piackutatások révén az európai és a tágabb piacok igényeinek részletes elemzése, a versenytársak elemzése, végeredményben a versenyképesen beszállítható termékek körének lehatárolása).

Gyakori eszköz a konvencionális, illetve tömegtermékek piacán az import áru fokozott kontrollja (a termékminőség és a nyomonkövethetőség ellenőrzése, adóügyi ellenőrzések). Ugyan a feldolgozott, vagy más késztermékek 80-90%-a külföldről érkező importáru, megítélésünk szerint ezen eszköz alkalmazása nem feltétlenül indokolt a biotermékek piacán. Egyrészt a biotermékek szigorú tanúsítása miatt döntően jó minőségű termékek, másrészt a hazai feldolgozóipar nagyon alacsony kapacitásbeli színvonala révén rövid távon nem lenne képes pótolni a kieső mennyiséget (illetve fordítva is igaz, alig beszélhetünk hazai bio-feldolgozóiparról, amelyiknek az importáru erősen korlátozó versenytársa lenne). Hosszabb távon azonban cél kell legyen a hazai „bio” feldolgozóipari háttér megteremtése is.

Figyelembe kell venni, hogy a belföldi fogyasztás növelésében a legnagyobb korlát a hazai háztartások átlagjövedelmének a fejlett biopiaccal rendelkező országokénál jóval alacsonyabb, illetve abszolút értékben is nagyon alacsony színvonala (lásd korábban 3. ábra). Ez olyan makrogazdasági kérdés, mely jóval az ökológiai gazdálkodás, illetve az agrárium fölött áll, illetve ágazati szabályozókkal értelemszerűen nem is módosítható, ami miatt a belföldi fogyasztás érdemi növekedésére a következő 5-8 évben nem számítunk.

A feldolgozóipari alapanyagoknál piaci igény tekintetében figyelembe kell venni azt a korlátot, hogy a gyorsan romló alapanyagok termelése elsősorban a belföldi feldolgozóiparra alapozható (a jelenlegi szerény feldolgozó kapacitások így határt szabnak a termelésnek), míg a szállítást jól viselő alapanyagok a külföldi feldolgozókba is eljuttathatók, mert a bio felár gazdaságossági oldalról elviseli a nagyobb szállítási távolságokat is.

Dr. Apáti Ferenc egyetemi docens
Dr. Tóth-Kurmai Viktória – Kicska Tibor
Kunkliné Kovács Evelin
Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar
(Biokultúra 2019/1-2)

[felül]