A német söripar döbbenten áll a sörök glifozát szennyeződésével szemben
Az év elején a müncheni környezetvédelmi intézet megdöbbentő eredményeket közölt a Németországban legtöbbet eladott 14 sör laboratóriumi vizsgálatát követően. Valamennyi sörből kimutatták a világ leggyakrabban használt gyomirtóját, a lehetséges rákkeltő hatásúnak minősített glifozátot. A német sörök vizsgálati eredményei:
- Hasseröder Pils 29,74 μg/l (ppb)
- Jever Pils 23,04 μg/l
- Warsteiner Pils 20,73 μg/l
- Radeberger Pilsner 12,01 μg/l
- Veltins Pilsener 5,78 μg/l
- Oettinger Pils 3,86 μg/l
- König Pilsener 3,35 μg/l
- Krombacher Pils 2,99 μg/l
- Erdinger Weißbier 2,92 μg/l
- Paulaner Weißbier 0,66 μg/l
- Bitburger Pils 0,55 μg/l
- Beck’s Pils 0,50 μg/l
- Franziskaner Weißbier 0,49 μg/l
- Augustiner Helles 0,46 μg/l
2015-ben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Nemzetközi Rákkutató Ügynöksége (IARC) a glifozátot lehetséges emberi rákkeltő hatásúnak minősítette. A német sörfőzdék szövetsége a müncheni környezetvédelmi intézet tanulmányát nem tartja hitelesnek, ugyanakkor elismerte, hogy a lehetséges emberi rákkeltőnek minősített glifozát kismértékű szermaradványa elkerülhetetlen, mivel a gyomirtószer szinte mindenhol fellelhető, miután évtizedek óta használják az agráriumban. Míg a múltban úgy ítélték meg, minél nagyobb dózisú vegyi anyagról van szó, annál veszélyesebb, addig a modern független tudomány megítélése szerint számos mérgező vegyi anyag alacsony dózisban is hatással van az egészségünkre, amelyek endokrin rendszert károsító anyagként ismertek. Egy 2015 márciusi tanulmány szerint az endokrin rendszert károsító vegyi anyagok egészségügyi költsége az Európai Unióban több mint 130 milliárd eurót tesz ki évente. A tanulmány megállapította, hogy az endokrin rendszert károsító anyagoknak való kitettséggel alacsonyabb IQ, felnőttkori elhízás és 5%, vagy még annál is több autista eset hozható összefüggésbe. A független tudomány szerint a glifozát valószínűleg endokrin rendszer károsító vegyi anyag.
http://sustainablepulse.com
(Biovilág hírei, Biokultúra 2016/2-3)
