A neonikotinoidokról
Nem titok, hogy a neonikotinoidok káros hatással vannak a méhekre és más rovarokra, hiszen azzal a céllal fejlesztették ki őket, hogy elpusztítsanak bizonyos ízeltlábúakat. Az utóbbi években azonban egyre több, a neonikotinoidok veszélyességét alátámasztó bizonyíték látott napvilágot. Számos tanulmány állítja, hogy ezek a hatóanyagok kifejezetten ártalmasak a méhekre, közben növényvédelmi funkciójukat sem töltik be megfelelően. Miért is használjuk még őket?
A neonikotinoidokat a ’80-as ’90-es években fejlesztették ki. Az akkoriban használt rovarirtószerekhez képest környezetkímélő anyagoknak számítottak. Alkalmazásuk módja is eltérő a megszokottól. Ahelyett, hogy a vegyszert a növényekre permeteznék, a magokat vonják be vele, ezzel a növekedés korai szakaszában a fiatal növényeket védve a kártevő rovaroktól.
Annak ellenére, hogy ezzel a módszerrel kevesebb a hatóanyag felhasználás, a kijuttatott mennyiség jelentős része a talajban és a talajvízben köt ki. Prof. Nigel Raine (Guelphi Egyetem, Kanada) szerint majdnem az összes vegyszer a környezetbe kerül. Tapasztalatai alapján a hatóanyagnak csupán 2-20%-a szívódik fel a növénybe, a többi a talajba és a talajvízbe jut.
Egy nemrég megjelent tanulmányban arról olvashatunk, hogy Iowa város ivóvizében háromféle neonikotinoid hatóanyag nyomára bukkantak 0,24 – 57,3 nanogram / liter koncentrációban. Ez az érték szerencsére alacsonynak számít, viszont mégis aggasztó, hiszen erre az esetre nincs megállapítva határérték.
Az EPA (Environmental Protection Agency, Környezetvédelmi Hivatal) dolgozik a probléma megoldásán. 2018-ban tervezik 5 neonikotinoid hatóanyag (imidacloprid, clothianidin, thiamethoxam, dinotefurán és acetamiprid) felülvizsgálatát. Addig is elindult egy széleskörű kockázatértékelő felmérés, melynek célja a neonikotinoidok méhekre, vízi állatokra és emberekre gyakorolt negatív hatásának felmérése. www.alternet.org
(Biokultúra 2017/5)