A sikeres ökológiai növénytermesztés kulcskérdése – a fajtaválasztás
A növénytermesztés hatékonysága, a piaci feltételeken túl, elsődlegesen annak a függvénye, hogy a termesztetni kívánt faj mely fajtáját vagy típusát termesztjük egy adott gazdálkodási és ökológiai feltételrendszer keretében. (Fotó: az MTA Mezőgazdasági Kutatóintézete Martonvásár ökológiai tenyészkertje, dr. Roszík Péter felvétele)
Minden adott faj esetében számos tényezőt figyelembe kell venni, attól függően, hogy milyen piacot célzunk meg a termelés folyamán. Döntően árutermelő gazdaságokban a választás alapját egy adott termék előállítása szempontjából legfontosabb minőségi paraméterek a mérvadóak, vagyis az, hogy az adott alapanyag milyen termék előállítására ad lehetőséget a végtermék előállítójának. Ilyen esetekben általában a növénytermesztő kényszerpályán mozog, hiszen döntően a felvásárló (jobb esetben a gyártó) szabja meg azt, hogy milyen fajtát, illetve minőséget követel meg az alapanyag termesztőtől.
Ezzel a követelménnyel általában minden olyan ökológiai termesztő találkozik, aki elsődlegesen a globális piacra termel. Ebben a termelési körben a mozgástér viszonylag korlátozott, de egy kis mozgástér itt is marad. A felvásárlók (termékelőállítók) általában nem egy adott (megnevezett) fajta nevét adják meg kötelezően a termesztők számára (bár egyes termékek esetében ez is előfordul a nemzetközi gyakorlatban), hanem olyan minőségi paramétereket határoznak meg, melyek igen nagymértékben korlátozzák a termeszthető fajták körét. A globális piaci követelményeket a gyakorlatban csak a piaci minőséget (igényeket) teljesítő klasszikus értelemben vett nemesített fajták termesztésével lehet teljesíteni, melyekre vonatkozóan az UPOV* szabályok tételes előírásokat tartalmaznak. A globális piacra termelő gazdaságok esetében csak olyan fajták termesztése lehet gazdaságos, melyek minősített fajták, és a DUS** követelményeknek megfelelnek. Vetőmag-minőségük a szabályok szerint garantált, és a termelés teljes folyamata tanúsított. Elméletileg ez az ökológiai gazdálkodásban akkor teljesülhet teljes mértékben, ha a gazdálkodó számára ténylegesen rendelkezésre áll megfelelő minőségű, ökológiai nemesítésű fajta fémzárolt vetőmagja.
Napjaink gyakorlatában azonban ez nehezen teljesíthető. Sajnos még nemzetközi szinten is viszonylag kevés az ökológiai nemesítésű fajta, és ezek vetőmag ellátása is korlátozott. Az ökológiai (organikus) nemesítés igen szigorú feltételrendszerrel rendelkezik. Tételesen szabályozza a nemesítő tenyészkertek létrehozásának feltételeitől kezdődően a nemesítésben alkalmazható módszereken keresztül a teljes fajta-előállítási folyamatot. Egyes nagy kultúrák esetében már vannak elérhető organikus nemesítésű fajták, de a fajtaválaszték még mindig korlátozott. Hazánkban a helyzet még kritikusabb, hiszen Magyarországon gyakorlatilag egyetlen egy intézmény rendelkezik regisztrált organikus nemesítési tenyészkerttel (lásd az alábbi képet), és az organikus nemesítésű fajták köre is igen korlátozott.
Ezért a mindennapi gyakorlatban az árutermelő ökológiai gazdálkodók még mindig kénytelenek konvencionális nemesítésű fajtákat termeszteni. A konvencionális fajták esetében azonban alapvető probléma, hogy ezek a fajták ténylegesen nem az adott termesztési feltételekhez lettek nemesítve, és, mivel genetikai homogenitásukból következően alkalmazkodóképességük relatíve korlátozott, termesztésük komoly kockázatot jelent a gazdálkodók számára, különösen akkor, ha a klimatikus és talajadottságok jelentősen eltérnek a fajta előállítási körülményeitől. A konvencionális gazdálkodásban ezek problémák kiküszöbölhetők különböző termesztéstechnológiai elemekkel, de ezek alkalmazása az ökológiai gazdálkodásban általában nem kívánatos, egyes technológiai elemek alkalmazása pedig kifejezetten tiltott.
A probléma megoldása egyértelműen a fajták klimatikus alkalmazkodóképességében rejlik. Abban az esetben, ha egy hazai árutermelő gazdaság olyan fajta termesztésére koncentrál, melyet hasonló talaj és klimatikus viszonyok között állítottak elő, lényegesen kisebb kockázatot visel, mint aki olyan fajtákat próbál ökológiai gazdálkodásban termelni, amit pl. mediterrán, vagy maritim klímatikus viszonyok között nemesítettek. Ez, túl azon, hogy a biogazdálkodás filozófiája támogatja a „hazai” termékek forgalmazását, jelentős gazdasági kockázat csökkentő tényező is a termelő számára. A tudományos kísérletek egyértelműen igazolták, hogy egy adott klimatikus feltétel között előállított fajta lényegesen nagyobb termés és minőségstabilitást mutat az előállítási feltételhez hasonló körülmények között, mint azok a „kozmopolita” fajták, melyek széles alkalmazkodóképességük következtében elvileg a világon mindenhol termeszthetők. Hazánk klimatikus feltételei elég speciálisak, a Kárpát-medence zárt ökológiai rendszert alkot, ahol különböző klimatikus zónák speciális feltételek között keverednek. Ez az európai termesztési körülményektől teljesen eltérő feltételrendszert jelent. Ezért a hazai nemesítésű fajták előnye egyértelmű akkor is, ha a minőség az elsődleges piaci követelmény, hiszen ezek a fajták e feltételrendszer között lettek előállítva és szelektálva.
Természetesen a fajtaválasztás szempontjai ma még egy gazdálkodó részéről döntően nem azon alapul, hogy egy adott fajta milyen alkalmazkodóképességgel, minőség és termésstabilitással rendelkezik.
A gazdaságosság, és a várható nyereség még mindig többet nyom a latban. Azonban az elmúlt évek tapasztalatai, piaci áringadozásai, és a klimatikus viszonyok instabilitása egyre inkább előtérbe helyezi a hosszú távú tervezhetőség szempontjait. Ezért várhatóan növekedni fog azon fajták súlya az ökológiai gazdálkodásban, melyek a lokális viszonyokhoz hosszú távon a legjobban alkalmazkodtak, és ezek egyértelműen a hazai nemesítésű fajták lesznek, hagyományos adaptációjuk erre rendeli őket.
Elméletileg lényegesen egyszerűbb a helyzet a lokális piacra termelő gazdaságok esetében, hiszen ezek döntően olyan marginális feltételrendszer között gazdálkodnak, melyek nem alkalmasak nagy volumenű árutermelésre. Ezek a gazdaságok, ha hozzáértő kezek között vannak, hatalmas értéket képviselnek. Ennek oka, hogy a speciális termesztési feltételek között kommersz terméket nem lehet gazdaságosan termeszteni, ezeken a helyeken általában olyan speciális termékeket állítanak elő, melyek egyedi minőséggel rendelkeznek, és a lokális (tradicionális) tudást koncentrálva prémium osztályú termékként jelennek meg a piacon. A marginális területek fajtaválasztása ebből következően alapvetően eltér a „mainstream” gazdálkodás választásától. Itt csak azok a helyi adaptációval rendelkező fajták jöhetnek szóba, melyeket hosszú időn keresztül sikeresen termesztettek ezeken a területeken, és felhalmozódott az a hagyományos tudás, mely ezekhez a speciális típusokhoz kötődik. Vagyis a marginális területeken kizárólag a hagyományos tájfajtákat, vagy olyan régi nemesítésű fajtákat célszerű termeszteni, melyeknek az adott körzetben hagyományai vannak, és genetikai diverzitásuk elegendően nagy fenntartásukhoz.
Ez utóbbi gazdálkodás megőrzése komoly kihívás. Napjainkban elveszőben van a hagyomány, és kiveszőben a sikeres gazdálkodáshoz szükséges alapanyag. Az ökológiai gazdálkodók talán egyik legfontosabb feladata a meglévő hazai tájfajták megőrzése, in situ fenntartása, és a hagyományos értékek megőrzése.
A ökológiai gazdálkodás sikeres fejlesztéséhez, és piaci arányának növeléséhez a biogazdálkodás minden szektorának alapvetően szüksége van a termelés bázisát képező fajtaválaszték bővítésére, és a termelési feltételekhez legjobban alkalmazkodó fajták, genotípusok elterjesztésére. Ez komoly kihívást jelent a hazai nemesítő intézmények számára, hiszen nyilvánvalóan a hazai nemesítésű fajták képesek a legjobban alkalmazkodni a hazai termesztési viszonyokhoz.
Hasonlóképpen kihívás az ökogazdálkodók számára, hiszen a csábító nemzetközi felvásárlói ajánlatokkal szemben célszerűen preferálniuk kellene a hazai fajtákat és az adaptálódott tájfajtákat, hosszú távú piacon maradásuk érdekében. Kihívás ez az irányító szervek számára is, hiszen jelenleg a fejlesztések feltételei messze nem optimálisak. Lényegesen nagyobb összefogásra lenne szükség a kutatás és a gazdálkodás résztvevői között. A hazai ökológiai gazdálkodás jelentős része még mindig szétaprózódott kis gazdaságokban, melyek gazdaságilag nem elég erősek növekedéshez, korlátozott információval rendelkeznek az elérhető források vonatkozásában, és legfőképpen nincsenek tisztába helyi értékeikkel.
dr. Kovács Géza
nemesítő, Martonvásár
(Biokultúra 2010/1)
A lektor megjegyzése:
* Új növényfajták oltalmára létesült nemzetközi egyezmény.
** DUS: megkülönböztethetőség, egyneműség és állandóság.
