A szúnyogirtásról növényvédős szemmel

Fekete István népszerű „Tüskevár” című könyvében az ifjú Tutajos nemcsak izgalmas kalandoknak volt részese a Kis-Balaton nádasaiban, de megtanult együtt élni a szúnyogokkal is. Pedig ebből ott annyi volt, hogy – Matula bácsi szavaival élve – „ha az ember megrúg egy bokrot, hát a fele elrepül”.

A mai ember már nem ennyire toleráns a szúnyogokkal. Ragaszkodik nyáresti szabadtéri programjaihoz, amit nem zárt ruházatban kíván eltölteni. Nem szereti a szúnyogriasztó füstölőket, idegenkedik a krémektől, sprayektől, amik távol tartanák a vérszívókat. A felelősöket azonnal vérpadra kívánó, égbekiáltó dolognak tartja, ha egy vízközeli településen esténként csípnek a szúnyogok. Ezzel együtt elégedetten szemléli a kora esti órákban repülő szúnyogirtó gépek, vagy az utcákat járó ködképző gépek munkáját.

Az irtógépek munkájának várható eredménye – a szúnyogmentes este ígérete – sokakban sajnos töröl minden egészségvédelmi, környezetvédelmi megfontolást. Pedig a kijuttatott irtószerek apró cseppjei eljutnak mindenhová. A konyhakerti növényekre, a fák gyümölcseire, a kiteregetett ruhákra, a kint hagyott gyermekjátékokra stb. Ez úgy tűnik senkit nem zavar. De vajon valóban ennyire kevés kockázattal járnak a szúnyogirtó eljárások, ennyire veszélytelenek az ott felhasznált anyagok? Ennek próbálunk utánajárni.

A szúnyogok irtására, helyesebben gyérítésére jelenleg kétféle lehetőség van. Vagy a lárvák ellen permetezünk az élőhelyükön, élővizek, tocsogók, pangóvizek területén, vagy a repülő szúnyogimágók ellen az emberek élőhelyein, a települések területén. Az alkalmazott eljárások között ez utóbbi a gyakoribb.

Az imágók ellen légi, vagy földi permetezésekkel, illetve földi melegködképző eljárással védekeznek. Gyakran kerül sor a légi permetezés és a földi melegködképző eljárás együttes alkalmazására is. Egy-egy településen szezononként két-három, de nem ritkán ennél jóval több alkalommal is sort kerítenek a beavatkozásokra.

A szúnyogimágók ellen három hatóanyag hat irtószer készítménye engedélyezett (lásd az alábbi táblázatot). Mindhárom hatóanyagnak van megfelelője az engedélyezett növényvédő szerek körében is, így összevethető a kijuttatásuk, felhasználásuk módja.

A piretroid (deltametrin, illetve lambda-cihalotrin) hatóanyagú irtószerek egy kivételével légi úton is kijuttathatók. Ezek az anyagok hígítás nélkül ULV szórófejekkel permetezhetők ki helikopterekről, vagy merevszárnyú repülőgépekről. Az ULV szórófejek használatával nagyon apró (90%-ban 50-60 µm átmérőjű) permetcseppek keletkeznek, amelyek lassan, akár órák alatt, szállnak le a talajszintre. Kontakt módon ható érintőmérgek, amelyek nemcsak az aktívan repülő imágókat találják meg, hanem behatolnak minden rejtett zugba, ahol a szúnyogok pihennek, rejtőzködnek. Ez biztosítja a jó hatékonyságukat.

Ez a módszer a növényvédelemben nem engedélyezett. Az apró permetcseppek már enyhe légáramlat hatására is messze sodródhatnak a tervezett kijuttatás helyétől. Ez a növényvédelmi jogszabályokkal ellentétes, hiszen a permetlé nem kerülhet olyan területre, ahová nem tervezték a kijuttatását. Ezért a mező- és erdőgazdasági légi munkavégzésről szóló 44/2005. (V. 6.) FVM-KGM-KvVM együttes rendelet előírásai szerint a permetlécseppek 50%-ának legalább 200 µm átmérőjűnek kell lennie. Az ULV technológia tehát szántóföldi körülmények között nem alkalmazható. A türelmi idők lejárta után 2008-ban végleg kivonták a forgalomból az utolsó ULV formájú növényvédő szert is.

A piretroidok használatának további korlátját jelentheti, hogy sajnos nemcsak a szúnyogokat, de valamennyi rovart elpusztítják, amellyel érintkezésbe kerülnek. Így a kezeléseknek áldozatul eshetnek a házi méhek, de a beporzást végző vadméhek és egyéb hasznos élő szervezetek is. Lakott területeken ugyan ritkán telepítenek méheseket, de azért a virágokon mindig találni berepülő méheket. A veszélyeztetettségük tehát fennáll.

A növényvédő szerként engedélyezett piretroidok méh­veszélyességi besorolásuk szerint kifejezetten, vagy mérsékelten veszélyesek a méhekre. A kifejezetten mérgező szerek virágzó kultúrában nem használhatók, de olyan területeken sem, ahol az aljnövényzet, vagy a gyomnövényzet virágzik. A mérsékelten mérgező növényvédő szerek pedig csak méhkímélő technológiával juttathatók ki. Ez annyit jelent, hogy a permetezéseket a csillagászati naplemente előtt 1 órával lehet megkezdeni, amikor a méhek napi repülése már befejeződött. További megkötés, hogy a permetezéseket 23 óráig be kell fejezni, hogy a szer a másnap reggeli méhrepülés kezdetére biztonságosan le tudjon bomlani.

Az irtószerek esetében is találkozunk méhekre kifejezetten veszélyes és veszélyes besorolással. Ezek azonban nem utalnak egyértelműen a kijuttatás technológiájára, valamennyi szúnyogok ellen engedélyezett készítmény felhasználható méhkímélő technológiával. További eltérést jelent a méhkímélő technológia értelmezése. Irtószerek esetében ez annyit jelent – a szerek engedélyezési lapjai szerint –, hogy a permetezéseket legkorábban a csillagászati naplemente előtt 1 órával lehet megkezdeni, a befejezni pedig a csillagászati napkeltét követő 1 órával kell. Ez jóval hosszabb időszak, mint a növényvédő szerek esetében és bizony a méhek szempontjából ez már komoly kockázatot jelent. Tegyük gyorsan hozzá, hogy a gyakorlatban nem nagyon szokott előfordulni a hajnalig tartó szúnyoggyérítő repülés, a munkák időben történő befejezése érdekében azonban gyakoribbak a már este hatkor-hétkor megkezdett felszállások. A piretroidokkal eltalált méhek többnyire már nem érnek haza, így a mérgezés nem mutatható ki, csak a kaptárak népességcsökkenése utalhat a bajra.

Tapasztalat, hogy azokon a településeken, ahol évente 10-15, vagy ennél is több felszállást végeznek a szúnyogok ellen, a kertekben sokkal ritkábban, vagy egyáltalán nem kell védekezni a levéltetvek ellen. Ez azonban csak első közelítésben tűnhet hasznosnak. Ha belegondolunk, akkor ez azt is jelenti, hogy a hatóanyag ellenőrizetlenül rákerül minden egyéb kultúrára is, zöldségfélékre, kiskerti gyümölcsökre, amiknek termését frissfogyasztásra használnánk.

A piretroid tartalmú növényvédő szerek felhasználása általában nem engedélyezett közterületeken. Az egyetlen kivétel a Decis Mega, amelyet azonban a játszótereken és azok 10 méteres körzetében tilos felhasználni.

Hasonló korlátozással találkozhatunk az irtószerek engedélyezési lapjain is: „Ügyeljünk arra, hogy a permet élelmiszerre, játszótérre, homokozóra, pihenőpadokra, kutyára, macskára, illetve háziállatra ne kerüljön!” Ennek betartása azonban egy légi kijuttatás esetén enyhén szólva is kétséges.

A piretroidok a halakra is veszélyesek. Növényvédő szerként a deltametrin is és a lambda-cihalotrin hatóanyagtartalmú készítmények mindegyike a vízi szervezetekre kifejezetten veszélyes besorolású. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a készítményeket felszíni vizektől, vízfolyásoktól 5-50 m távolságon belül tilos felhasználni földi permetezés esetén. Ha a szer engedélyezett a légi felhasználásra, akkor a távolság akár 100 m is lehet. Ezzel szemben az irtószerek mindegyikénél elég egy 5 m-es biztonsági sávot tartani a vízfolyások partjaitól. Ez a szabályozás légi kijuttatás esetén természetesen betarthatatlan.

Szúnyoggyérítésre a földi gépekkel végzett melegködképző kezelések során a piretroidok mellett felhasználható az etofenprox hatóanyag is. Az eljárás során a szert fehérolajjal keverik és így juttatják ki. A technológia a növényvédelemben is ismert, üvegházak, magtárak fertőtlenítésekor alkalmazzák. A zárt térben akár órákig lebegő apró permetszemcsék csak védőfelszerelésben szórhatók ki.

Az etofenprox hatóanyagú Phobi Fenox irtószer engedélyezési lapjának utasítása szerint is ügyelni kell arra, hogy a szer bőrre, szembe, szájba ne kerüljön. Jóllehet a melegködképző gépek a későesti órákban dolgoznak, az utcákon még ekkor is találkozhatnak járókelőkkel, akik ha kis mennyiségben is, de szennyeződhetnek a szerrel.

Természetesen igaz az, hogy a szúnyoggyérítésre kipermetezett irtószerek dózisa töredéke a növényvédelemben alkalmazott készítmények dózisának. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy ezek az anyagok akkor is mérgek, ha kisebb dózisban kerülnek a környezetünkbe. A ma oly divatos kockázatelemzéseknek erre a területre is ki kellene térniük. Ha például élelmiszerbiztonsági kockázatot jelent egy – származási helyét tekintve – jelöletlen paprikaszállítmány forgalomba hozatala, akkor legalább annyira aggályos lehet a kiskertben termő paprikára magasból kipermetezett akármilyen kisadagú méreganyag is.

Havasréti Béla
növényvédelmi zoológus
(Biokultúra 2018/3)