A zaï módszer újrafelfedezése a sivatagos tájakon

A jelenkorunkban zajló klímaváltozás, a globális felmelegedés kapcsán újra széleskörű érdeklődésre és figyelemre tesz szert egy ősi technika, mellyel vízhiányos, sivatagos területeken is lehetséges gabonaféléket termeszteni. Az úgynevezett zaï módszer keretében lényegileg minden csepp esőt hasznosítanak a kopár, száraz vidékeken.

A Száhel-övezet vagy más néven éhségöv Afrikában, a Szahara déli részén található. Ezen a területen az időszámításunk kezdete előtti 3000 évben az itt élő emberek már megtermelték maguknak a szükséges élelmiszereket az ismert mostoha időjárási körülmények között is.

A zaï módszer mostani újrafelfedezése Yacouba Sawadogo nevéhez kötődik, aki e módszer segítségével 27 hektárnyi erodálódott talajú területen végzett sikeresen erdősítést. A gyakorlatban még a száraz évszakban megkezdik az előkészületeket, mely során 10-15 cm mélységű, 20-40 cm átmérőjű lyukakat ásnak a földbe, melyekbe aztán szervestrágyát, valamint köles és cirok vetőmagot helyeznek. Az első esők feltöltik vízzel a lyukakat, így a tápanyag bejut a földbe, ami aztán odavonzza a Trinervitermes nemzetségbe tartozó termeszfajokat. A rovarok a föld alatt járatokat vájnak, segítve a csapadék eljutását a további, mélyebb rétegekbe. Emellett a szerves trágyát is átalakítják a növények számára felvehető tápanyaggá.

Meglepő, de ez a zaï módszer olyan sikeres, hogy egyes vélemények szerint a köles és cirok esetében az általánosnak mondható 500 kg/hektár terméshozam akár háromszorosa is elérhető ebben a térségben. A módszer humánerőforrás igénye a lyukak ásása kapcsán hatalmas, hektáronként mintegy 380 munkaóra. A feladat lehetőség szerint állati erővel vont ekével könnyíthető úgy, hogy egymásra merőleges sorokat szántanak, és az így keletkező metszéspontokba vetnek, így a szükséges munkaórák száma hektáronként 50-re csökken. Egy szenegáli kisvárosban már mechanikus fúrókkal igyekeznek gyorsítani a gödrök kialakítását, melyet a polgármester vásárolt a munka megkönnyítésére.

A Burkina Faso-ban működő Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Kutatóintézetben (INERA) több dologgal is kísérleteznek a zaï módszer továbbfejlesztésére. Az egyik kísérletben mikrodózisú ásványi alapú műtrágyákkal próbálkoznak, mivel az organikus tápanyag csak drágán szerezhető be. Egy másik kísérletben növénytársításokat vizsgálnak, a cirok mellé hüvelyeseket, például tehénbabot vetnek. Új fajokkal is próbát tesznek, így kerül a figyelem fókuszába a kukorica, a gyapot, a görögdinnye és a padlizsán is.

Sok más, szintén régóta alkalmazott technika mellett a zaï módszer is jó megoldás lehet a szélsőséges meleghez és a vízhiányhoz való alkalmazkodásra, mely a századforduló tájékán már a mediterrán országok számára is aktuális kihívássá válhat.

Forrás: https://magyarmezogazdasag.hu/
(Biokultúra 2024/1)