Agrotechnika és nemesítés a fuzárium megelőzésére

Bár első pillanatra nem agrotechnikai kérdés, mégis a fajtaproblémával kezdem az elemzést. Nem véletlenül, hiszen ez az összes további munka hatását és eredményességét nagymértékben befolyásolja. A bio- vagy ökotermesztés egyik legnagyobb problémája a fajtakérdés megoldatlansága. Jelentős részben a fajták azonosak a köztermesztésben lévő fajtákkal, részben más búzafajok állnak a termesztés előterében, legyen az a T. spelta, a T. turgidum vagy T. monococcum. Ezek fuzárium ellenállóságáról sincs megbízható adat, az irodalmi adatok szerint e fajokon belül is szór az ellenállóság. Vagyis az a tény, hogy egy másik fajról van szó, annak nincs különösebb jelentősége, éppúgy, ahogy a T. aestivum-on belüli nagy variabilitás is természetes. Talán mint faj, nagyfokú fogékonyságával és kicsi variabilitásával a T. durum tűnik ki, de ennek a biotermesztésben nincs jelentősége. Ezért ezen fajták még nem automatikusan alkalmasak biotermesztésre, találtunk olyan tönkölybúza terméket, amelynek toxintartalma jóval határérték felett volt. Azt gondolom, hogy a biotermesztésre szánt fajtaválasztékot előzetesen tesztelni kellene, mert az abszolút nem idevaló anyagokat már be sem kellene venni a termesztési programba. Fontos, hogy a bioterületek 95%-án hagyományos fajtákat vetnek, mert a kis területekre nem látszik gazdaságosnak nemesíteni. Így a tág fajtaválasztékból azokat válogatják ki, amelyek termése, minősége és ellenállósága még megfelelőnek látszik. A fuzáriumnál azonban még ilyen adat se nagyon van.

Az 1. ábra mutatja a komplex ellenállósággal rendelkező törzseket, köztük van egy kontroll is, amely a rozsdafertőzés után egészséges levélzettel már nem rendelkezik.

A minőségi programnak is vannak újabb eredményei. Ezeknek a növényeknek a minősége Mininfrával már 2016 óta jó vagy nagyon jó eredményeket adott, így 2018-ban bioterületen is kiróbáltuk. Pillangós elővetemény után csak 10 L/ha Azoter L kezelést kapott (bioterületre engedélyezett), a baktériumok a levélben N-t állítanak elő, megfelel kb. 30 kg hatóanyagú műtrágyázásnak. A nedvessikér tartalom 30.6 és 43.4 % között volt, a szárazsikér 10.7-14.3%a sikérterülés 1.8-11 között volt, de a 24-ből csak ötnél volt 6, vagy annál magasabb. Az 1.8 már túl jó, ezt csak keverve lehet felhasználni (javító minőség). Egy törzs mutatott csak B1-et, a többi A2 és A1 volt. 7 anyagnál volt a stabilitás 10 perc alatt, 4 esetben 10.1-15 között, 9 esetben pedig 17 perc felett. A nagyon kései vetés nem adott megfelelően értékelhető termőképességet, talajborítottságot sem lehetett mérni, viszont néhány levélrozsdás törzs kivételével mindegyik érésig zöld volt. Úgyhogy itt további munkára lesz szükség, hogy a legjobbak kiválasztásra kerüljenek mind a bio, mind a minőségi búza kategóriában.

Van még egy probléma, ez a minőség. A hagyományos búzatermesztésnél közismert, hogy a N trágyázás igen gyakran jelentős minőségjavulást idéz elő, akár a nedvessikér mennyisége, akár minősége tekintetében. A száraz tavaszokon viszont a kiszórt műtrágya nem hasznosul, gyakori az igen alacsony fehérjetartalom. Lehet, hogy a biotáblákon kísérletes formában érdemes lenne az Azoter L-t kipróbálni, úgy hogy nem kezelt kontroll kezelés is legyen mellette. Itt ez a probléma nem jelentkezik. Ha beválik, az komoly minőségjavulást is eredményezhet. A fajtareakciók természetesen eltérőek is lehetnek.

A biotermékek iránt növekvő igényt az váltotta ki, hogy a lakosság jelentős része vissza akart térni a természetes anyagokat tartalmazó táplálékokhoz. A búzánál az ellentmondás ott volt, hogy az alig mérgező fungicidek (pl. tebukonazol 5000 mg/kg LD50 érték patkányokon) mint környezetkárosító anyagok kiküszöbölendővé váltak, de pl. a deoxynivalenol (LD 50 érték 46.7 mg/kg patkányokon) százszor mérgezőbb, és nem is bomlik le sütéskor és főzéskor sem, míg a növényvédőszerek aratásra már gyakran nyom nélkül lebomlanak. Közben a fajtastruktúra megváltozott, számos ok miatt a fajták fogékonysága megnőtt, így a toxinszennyezés esélye is. A fenti törzsek viszont reményt adnak, hogy járványos években sem kell komoly toxinszennyezésre számítani. A fentiek miatt a toxikus gombákkal szembeni jó vagy igen jó ellenállóság kulcskérdés és ma már nem lehetetlen.

Járványtanilag fontos, hogy az elmúlt 45 évben 13-14 évben voltak járványok, amelyek a búzatermesztő terület jelentős részére terjedtek ki. Ebben az évtizedben 2005, 2006, 2008, és 2010 mutatott jelentős járványokat, de a Dél-Alföldön 2015 is jelentős fertőződést hozott. 2018-ig jelentős járvány nem volt. A járványokra ezután is számítani kell, ahogy az elmúlt évtized egyre melegebb évjáratai ellenére is voltak járványok a pusztító aszályos évek között.

Sokat cikkeznek a globális felmelegedésről. Az is gyakran elhangzik, hogy ez nem egyre fokozódó szárazságot fog jelenteni (2012), hanem egyre kiszámíthatatlanabb időjárást. Amibe a hónapokig tartó aszály mellett a néhány nap alatt lezúduló 200 mm csapadék is belefér, pl. Kiszomboron ez utóbbi történt 2008-ban vagy 2010-ben. A lényeg az, hogy ez nagyrészt előre jelezhetetlen, ezért a fajtának mind a szárazság, mind a betegségek elleni ellenállóságának jónak kell lennie, egyébként a fajták tartósan nem tudnak megmaradni a piacon. A fogékony fajták vegyszeres védelem nélkül igen sérülékenyek lehetnek. A 2. ábrán a bal oldalon fogékony fajta termését látjuk 2006-ból. Mellette ellenálló búza termése, ugyancsak fertőzés után.

A 3. ábrán egy kukorica után vetett fogékony fajta természetes fertőzöttségű táblájának részlete látható, amely vegyszeres védelmet nem kapott.

Mára új helyzet alakult ki. A kihívás az, hogy a biogabona termékek ne csak a növényvédőszer-, illetve műtrágyamentes termesztés feltételeinek, hanem a toxikológiai előírásoknak is megfeleljenek. 2006 óta az EU rendelet szerint a határértékek minden gabonatermékre érvényesek, azaz a biotermékekre is. A búzában a DON 1.25 ppm értéke nem olyan sok, 1-2%-os vizuálisan is észlelhető fertőzöttségnél már könnyen meghaladhatjuk ezt az értéket. 5-10%-nál pedig többszörösen. Mivel a piaci igény megvan, és jól fizető piacokról van szó, ezek megtartása igen fontos a termelőknek és az országnak is. Itt a teljes kiőrlésű lisztet kell említeni, ennek ugyanúgy 0.75 mg/kg az értéke, mint a hagyományos lisztnél. Az 1.23-as DON tartalmú szemből azonban nem lehet 0.75-ös lisztet készíteni. Ezért ehhez olyan búza kell, amely 0.5-6 mg/kg toxinnál többet nem tartalmaz, egyébként, figyelembe véve a mintavételi hibát, nem lehet minőségi terméket előállítani.

Az agrotechnika is sokat változott. A biotermesztésben ma már sokkal jobban betartják a növénysorrend törvényt. Egy jól szervezett biogazdaságban ma már nem fordulhat elő, hogy kukorica után búzát vessenek. Ahol még nem, ott sürgősen pillangóst kell előveteménynek felhasználni, már csak a nitrogén miatt is. A szokványos termesztés problémái is csökkentek, a búza és a kukorica is 1 millió ha-ra ment vissza, ami a kukorica elővetemény gondját csökkentette. Viszont ennek a biotermesztésben nem szabad problémának lennie.

Ha mégis kukoricát kell vetni, jobb a silókukorica, vagy szuperkorai, ami után a szármaradványokat a be lehet szántani. Itt nagyon fontos, hogy a nyári szántásokat a vízveszteség megakadályozása miatt le kell zárni hengerrel. Ezzel a kukorica káros elővetemény hatását jelentősen mérsékelni lehet. Az lehet, hogy a korai kukorica valamivel kevesebbet terem (nem biztos), viszont a búza lényegesen jobb egészségi állapota miatt ez sokszorosan visszajön. Ezen túl a korai kukoricák csőfuzárium fertőzésre is kevéssé kitettek, mint a kései hibridek, amelyeket a hideg őszi esők még kint találnak. Ez 2014-ben történt utoljára. Az a gazda, aki idén nem tudja a terményt eladni a magas fertőzés miatt, az pontosan tudja ennek a tanácsnak az értékét. Egyébként a biotermesztés számára ökölszabály legyen, hogy a kukorica után bármilyen formában búzát vetni tilos. A biobúza, illetve biogabona felülete nem nagy, ennek a szükséges optimális előveteményt biztosítani lehet. Ez rendszerint meg is történik. Kisebb járványokat ezzel, és a jó agrotechnikával (szántás) bőségesen ellensúlyozni lehet, a nagyobbaknál már nem feltétlenül, ld. Kükedi fentebb idézett elemzését. Ide már a sokkal jobb ellenállóság kell.

Sokszor felmerül a tápanyagellátás és a vetőmagnorma kérdése. Az köztudott, hogy a biotáblák tápanyagellátása gyengébb, mint a csúcsra járatott, intenzív művelésű tábláké, a termésátlagok is lényegesen kisebbek. A lisztharmat, ill. a rozsdák alacsony tápanyagszinten kevésbé veszélyesek, ritkán fordulnak elő veszélyes mértékben. A levélfoltosságoknál és a kalászfuzáriumnál a tápanyagszint legfeljebb kisebb változást okoz, tehát nem lehet azzal a hatással számolni, mint a rozsda és lisztharmat betegségek esetében. A vetőmagnorma nem tűnik kulcskérdésnek. Az természetesen fontos, hogy az állomány gyorsan takarja a talajt a gyomok jobb elnyomásának érdekében. Mivel az alacsonyabb tápanyagszinten a növényállomány fejlődése is kisebb, a bokrosodás is csekélyebb, a talajtakarás miatt lényeges vetőmagnorma csökkenést nem célszerű végrehajtani. Ezzel együtt az 5 millió körüli csíra kiválóan előkészített talajba elegendő, ha rosszabb a talaj, rögös, akkor 10-20%-os normanövelés célszerű. A vetésidő tekintetében a fajtaismertetőket célszerű átböngészni (más tekintetben is ajánlott). Ha a fajta vírusérzékeny, a kései vetés előnyösebb. Nálunk szeptember végi vetés járt már teljes állománypusztulással vírusfertőzés miatt, míg ugyanezen fajták október végi vetésnél semmiféle károsodást nem szenvedtek el.

Kevesebbet beszélünk a dőlésről, amely igen erős járványfaktor. A 4. ábra dőlt búzában kedvező mikroklíma miatti erős kalászfertőződést mutat, intenzív micélium képződéssel.

Ebből kiváló minőségű búza biztosan nem lesz. Ezért van a biotermesztésben hallatlan fontossága a szárszilárdságnak, hiszen az álló gabona sokkal gyorsabban szárad ki, sokkal rövidebb a gomba fertőzését és a toxinok felhalmozódását elősegítő nedves periódus hossza. Itt sem mindegy, mikor dől meg. A korai, virágzás körüli dőlések még kevésbé veszélyesek, mert a növények túlnyomó része még feltérdel, igaz a levélzet intenzívebb károsodása már így is termés- és minőségi veszteséggel jár. A virágzás után 2-3 héttel bekövetkező erős dőlésből a búza már nem tud feltérdelni, a hajnali harmat jó esetben késő délelőttre szárad fel és igen jelentős pótlólagos fertőződést okozhat.

Nagyon fontos a növénymagasság kérdése, vizsgálataink szerint ugyanolyan genetikai fogékonyságú fajták 70 cm-es és 120 cm-es változatban akár 2-3-szoros fertőzöttségi különbséget is felmutathatnak. Ezért célszerű a magasabb fajták felé elmozdulni, feltéve, hogy azok a megdőlésre kevéssé hajlamosak. Ez részben tápanyagkérdés is, alacsonyabb N szinten a probléma nem olyan éles. 2014-ben találtunk 115 cm-es tökéletesen álló búzatörzseket, de mellettük a némely 90 cm-esek már akár súlyos dőlést is mutatnak. Ez utóbbiak előnye, hogy a szem-szalma arány jobb, azaz nagyobb szemtermést adhatnak ugyanakkora biológiai termésnél (teljes növény).

Ha fajtaválasztásról van szó, a lazább kalászú fajták a jobbak, ezek gyorsabban kiszáradnak, ezért fertőződésük is mérsékelt marad.

A második helyen a fajtakérdést kell tárgyalni. A fajtatulajdonságoktól függő agrotechnikai elemeket már említettük. De rezisztenciakülönbségek is vannak. A szegedi fajták közül az újabb szortimentben GK Csillag, a GK Pilis, GK Igéret, GK Bakony és a GK Körös mutatott kalászfertőzöttségnél az átlagnál jobb ellenállóságot többéves adatok alapján. Ezek ma is elérhetőek.

Igaz, ezek nem tudnak tíz tonnás termést, de biotáblán ez egyébként sem lehetséges. Az ellenálló fajta már bio­termesz­tés során sem jelent kockázatot, míg a fogékony fajta biotermesztési alkalmassága erősen kétséges és használata kockázatos. Ma már rendelkezünk olyan törzsekkel, amelyeknek kipróbálása biokörülmények között is szóba jöhetne. Más problémákkal kapcsolatban már felvetődött a termesztés koncentrációjának mérséklése. Ha a biotáblákat egyenletesen szétterítjük az országban – amennyire lehetséges – akkor még járványos években is a táblák jelentős részén a megfelelő minőséget el lehet érni. Érdemes azokat a területeket előnyben részesíteni, amelyeknél jók a talajviszonyok, a talajok vízgazdálkodása, de az éves csapadék kisebb. A lapos részeket, ahol hajnalban erős a párásság és harmat, célszerű nem biotermesztésre használni. Ez is mérsékelheti a fuzáriumos fertőződés problémáit országos szinten.

Ez azért is fontos, mert ez a közepes, vagy annál jobb ellenállóság hatékony vegyszeres védelemmel együtt már biztosíthatja a megfelelő határérték alatti toxintartalmat a járványhelyzetek túlnyomó részében. A nemesítési anyag szűrése is beindult. 2008-ban 1400 B törzset teszteltünk le, fertőzöttségük 0 és 100% között volt. Több mint 200 C törzs pedig 0 és 60% közötti értéket vett fel. A jók aránya összességében 15-20% volt, azaz bőségesen van lehetőség ellenállóbb törzsek azonosítására és később, ha egyéb tulajdonságaik is megfelelnek, állami bejelentésre. A fuzárium programból is egyre jobb törzsek jönnek ki, tehát nemcsak a véletlent fogjuk meg, hanem a kombinációkat ezt figyelembe véve hozzuk létre és szelektáljuk. Egy ilyen jellegű együttműködésre nyitottak vagyunk, akár fajtavizsgálat, akár nemesítés vonatkozásában a termelők felé is.

Az agrotechnikai lehetőségek mérsékeltek. A már említett tapasztalatok szerint egy hosszú, meleg esőperiódus hatását agrotechnikai eszközökkel aligha lehet teljesen ellensúlyozni. Kisebb járványok esetén azonban már hatásos eszköz. A statisztika alapján ez a gyakoribb. Önmagában nem is lehetséges minden helyzetre érvényes agrotechnikai ajánlást adni. Ma már túllépünk a fajtaspecifikus agrotechnikán, és a táblaspecifikus komplex védelem felé fordultunk el. Ezt elsősorban a fuzárium indokolja, ahol a különböző helyzetekben igen eltérő a járványveszély. Ehhez viszont a fajtákat is ismerni kell, és a célnak leginkább megfelelő fajtához célszerű igazítani.

Azt gondolom, hogy a biotermesztés igen jelentős kihívás a biobúza termesztőknek. Míg a hagyományos termesztőknek számos eszköz áll rendelkezésre, addig itt ezek sokkal mérsékeltebbek. Ilyen körülmények között a szakma ismeretének minden csínjára-bínjára szükség van, hogy a megfelelő minőségű terméket elő lehessen állítani. Nehezíti a helyzetet, hogy a hagyományos fajtakísérletek és agrotechnikai vizsgálatok eredményeit alig lehet biokörülmények között alkalmazni. Ezért célszerű lenne ilyen irányba is tovább bővíteni a munkát. Ha ez az írás nem is old meg minden problémát (hogyan is tehetné), ha néhány újabb támpontot ad a termesztőknek, már elérte célját.

Mesterházy Ákos
MTA rendes tagja
(Biokultúra 2018/5)
(A Biokultúra 2015/3 számban megjelent cikk frissített változata)