Az Alnatura eladásai elérték az egymilliárd eurót
Az elmúlt üzleti évben az ökológiai termékek kereskedelmével foglalkozó németországi Alnatura cég eladásait mintegy 20%-kal növelte. Götz Rehn alapító szerint sikerének kulcsát a vásárlóiknak a hiteles, valódi termékek iránti elkötelezettsége jelenti. E nagymértékű forgalomnövekedéssel az Alnatura napjainkban elérte és meghaladta az egymilliárd eurós értékhatárt. Az 1,077 millió eurós forgalom kilencven százaléka Németországban realizálódott.
Götz Rehn az ökológiai piac további, legalább 17%-os növekedését prognosztizálja ebben az évben is, a szakkereskedelemben pedig mintegy 30%-kal nagyobb eladásokat jósol. „A járvány kezdete óta általánosságban megfigyelhető, hogy az emberek ritkábban mennek ugyan vásárolni, de egy alkalommal több terméket helyeznek kosarukba. Ez az Alnatura esetében is jól megfigyelhető” – mondta Ruediger Kasch, a cég igazgatóságának tagja.
A sütési alapanyagok, a konzerv és fagyasztott ételek, a tésztafélék különösen népszerűek a járvány idején, a gyakorlatban tulajdonképpen minden, amit hosszabb időre be lehet raktározni otthon is.
https://organic-market.info
(Biokultúra 2020/6)