Az EU tagállamok továbbra is elutasítják a GM növények termesztését
Két GM növény termesztésére és egy GM növény engedély megújításra vonatkozó kérelemre is nemmel szavaztak (idén már másodszor) az Európai Unió tagállamai a 2017. március 17-én, Brüsszelben tartott egyeztetésen.
Az IFOAM arra kéri az Európai Bizottságot, hogy vonja vissza ezeket a javaslatokat. Eduardo Cuoco, az IFOAM EU igazgatója elmondása szerint a szavazás azt mutatja, hogy mivel sem a tagállamok, sem pedig az Európai Parlament nem támogatja a GM növények termesztését, ezért vissza kellene vonni a javaslatokat. Eric Gall, az IFOAM EU igazgatóhelyettese felhívta a figyelmet az EU mezőgazdasági trendjeire; az ökológiai ágazat erősödésével a fogyasztók igényei egyértelműen irányt mutatnak az európai mezőgazdaság jövője felé. Ráadásul jelenleg az európai mezőgazdaságnak sok előnye származik a GMO mentességéből.
A GM növények termesztésének lehetősége sok problémát és költséget jelentene az európai gazdálkodók számára (legyen szó ökológiai, vagy konvencionális gazdaságról). A Bizottság határozata jelentős hatással lesz az ökológiai és konvencionális gazdaságokra, hiszen a GMO termesztés növeli a szennyeződés kockázatát, többletköltséget jelent a gazdálkodóknak. A módosított kultúrák termesztése nem fér össze az ökológiai gazdálkodás alapelveivel, emellett termesztésük jelentős növekedést okoz a herbicid használatban is.
Forrás: IFOAM EU sajtóközlemény
A Biovilág hírei
(Biokultúra 2017/2-3)