Az MTA ATK NÖVI Állattani Osztály munkája

Tapasztalat, speciális műszerek, kísérletező kedv, innováció, fogékonyság az újra és a környezet iránti elkötelezettség – címszavakban ez jellemzi az MTA ATK NÖVI Állattani Osztály kutató munkáját. Mindegyikre szükség is van, mindegyik a többivel együtt kap igazán értelmet és mindezekről hosszan lehetne írni. Bepillantás­képpen viszont most csak néhány kiragadott pillanatfelvétel bemutatására szorítkozunk.

Környezet-tudatosság a kutatási témákban tegnap, ma és holnap

A hazai agroökoszisztéma vizsgálatok, a biológiai növényvédelem és a környezetkímélő, szelektív növényvédelmi módszerek kutatása, mint új irányoknak több évtizeddel ezelőtt kezdődtek intézetünkben. Ez az összehangolt nyitány úttörő jellegű vállalkozás volt, amely a fejlődés irányát kijelölte. A kutatások előrehaladtával a legfontosabb termesztett kultúrák, mint organikus rendszerek összetételének, működésének, a túlzott növényvédőszer terhelés kockázatának, valamint az ökoszisztémák sebezhetőségnek számos aspektusát sikerült tisztáznunk. De, ami tegnap még előremutató volt, az holnapra könnyen elavulttá válhat, így a kutatás folyamatossága a jövőnk záloga. Gondoljunk csak a klímaváltozás vagy éppen az elképesztő mértékben megnövekedett áruforgalom nemkívánatos hatására tömegesen megjelenő új kártevőkre, az egyes növényvédőszerekről újonnan feltárt mellékhatásokra, az aggodalmakra, a mezőgazdasági termékek élesedő piaci versenyére vagy éppen a megváltozott társadalmi táplálkozási szokásokra. Kutatási profilunk fejlesztésében mindezeknek az új kihívásoknak igyekszünk megfelelni.

A főbb kutatási irányaink rendszere

Ahogy a természetben is minden mindennel összefügg, úgy a kutatási irányvonalaink is egységes egészet alkotnak, amelyben az egyes részek ezernyi szállal kapcsolódnak egymáshoz. A filozófiánk alappillérei a biztonságos és versenyképes mezőgazdasági termékek előállításának segítése, a termesztett növények egészségi állapotának javítása a növényvédelem megújításával, az agrártáj és az azt körülölelő táj egységének, fenntarthatóságának megőrzése és ezáltal az emberi környezet és az életminőség javítása. Az 1. ábra sematikusan mutatja be a főbb kutatási témáink rendszerét.

Az ökológiai – ökoszisztéma kutatások a termesztett kultúrák vizsgálatából indultak ki, azonban újabban szervesen kapcsolódnak olyan újabb területekkel, mint a tájökológia, hiszen az agrártáj és a környező táj kölcsönhatása sok-sok kiaknázható bio lehetőséget rejt magában (pl. a mezőgazdasági kártevő rovarokat gyérítő, hasznos rovarok betelepülése – „ecosystem services”). Az invazív kártevők számára az autópályák ökológiai folyosók lehetnek, amely az áruszállítással együtt jelenti az új kártevők betelepedésének kockázatát. Ezekkel a kérdésekkel az útökológia kutatásaink foglakoznak. Egy további új terület a városi zöldterületek vizsgálata is, a városi/urbán ökoszisztémák kutatása. A Föld lakosságának több, mint a fele városlakó, kiváltképpen a fejlett országokban, ezért az életminőség szempontjából a városi zöldterületek növényeinek egészségi állapota társadalmi kérdéssé vált. Ezeket a vizsgálatokat az hívta életre, hogy számos új kártevő veszélyezteti a zöldterületi dísznövényeket. Számos rovarfaj terjeszt a termesztett növényekre veszélyes kórokozókat. Interdiszciplináris kutatások keretében ezzel a problémával a vektorológia foglalkozik. A témáink rendszere, a koncepció tehát illeszkedik az integrált növényvédelemhez (IPM).

Mindig érkeznek új, hívatlan kártevők

Évről évre egyre több idegenhonos kártevő rovar és egyéb ízeltlábú érkezik a térségünkbe, és ezek jelentős hányada okoz hosszabb-rövidebb idő elteltével komoly növényvédelmi problémát. Közülük sokat az intézetünk Állattani Osztályának munkatársai találtak meg először hazánkban, felhívva a figyelmet a várható kockázatokra (pl. pettyesszárnyú muslica, számos pajzstetű, kabóca és levéltetű faj).

Egy konkrét, új probléma: a darázs-szitkár váratlan felbukkanása szederültetvényekben

Olykor azonban egy őshonos, korábban csak csekély gazdasági jelentőséggel rendelkező faj is válhat váratlanul komoly kártevővé. Erre példa a darázs-szitkár (Synanthedon vespiformis). Ennek a fajnak a hernyója a tölgy, a szelídgesztenye valamint ritkábban a mandulára oltott őszibarack törzsének belsejében fejlődött, de észlelhető mértékű károkat évtizedekig nem okozott. Az elmúlt években azonban váratlanul rákapott a tüskétlen szederre. Áttelelést követően a gyökérnyakban tavasszal aktivizálódó hernyók átrágják a szeder edénynyalábjait, ezzel akár egy-két hét leforgása alatt az egész tő pusztulását okozva. Nógrád megyei ültetvényekben akár 30%-ot is elérte a tőpusztulás, amely akár egész ültetvények fenntartásának gazdaságosságát kérdőjelezte meg. Korszerű, új telepítésű ültetényeknél ennek drámai következményei vannak (telepítési költségek, támrendszer, csepegtető öntözőrendszer stb.). Aki nem folytat biogazdálkodást az persze növényvédőszer után nyúlna, de hiába, mert a lepkék rajzása egybeesik a szürettel, így kémiai védekezés szóba sem jöhetett. De gondot jelentett a biogazdának is, hiszen hogyan fékezze meg a rejtett életmódú kártevőt?

Egy új eredmény: bio-komfort, agrotechnikai módszer a szeder darázs-szitkár visszaszorítására

Ha új kártevő, akkor új módszer kell ellene. Ennek kikísérletezése pedig a kutatók feladata. Az Állattani Osztály kutatói a Nógrád Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának munkatársaival közösen kidolgoztak egy agrotechnikai módszert, amelynek lényege, hogy a szeder töveket az ültetvény talajával tavasszal, a rajzáskezdet előtt fel kell töltögetni, így a nőstény lepkék nem férnek hozzá a gyökérnyakhoz, ahová a tojásaikat raknák (2. ábra).

Két éven keresztül folytatott vizsgálatsorozatunk megmutatta, hogy ilymódon jelentős mértékben csökkenteni lehet a fertőzés mértékét. Fontos, hogy a feltöltögetést jóval a rajzás kezdete előtt elvégezzük, majd a szezon folyamán legalább egyszer megmagasítsuk. Ha rendszeresen évről-évre figyeljük a rajzás kezdetét, lefolyását (pl. feromoncsapdával), akkor következtetni tudunk arra, hogy kitavaszodást követően mikorra kell elkészülnünk a feltöltögetéssel.

A méhek és a bioméhészet védelmében

Két évvel ezelőtt megkeresést kaptunk az Országos Magyar Méhészeti Egyesülettől, hogy keressünk új, környezetbarát megoldásokat a kaptárokban előforduló ázsiai méh-atka (Varroa destructor) visszaszorítására. Jelenleg a nem-bio méhészek vegyszeres kezeléssel próbálják kordában tartani az ázsiai méh-atka populációt, így azonban a vegyszer maradványok megjelenhetnek a mézben, amely aztán a méz élvezeti értékét és szerepét az egészséges, valamint a biotáplálkozásban csökkentheti. Ezért is fontos, hogy új, lehetőleg vegyszermentes módszereket dolgozzunk ki az ázsiai méh-atka ellen. Azonban a vizsgálatoknak tisztázni kell, hogy milyen más állatok, főleg atkák élnek a méhekkel együtt, hiszen a kaptár életében hasznos fajok is élhetnek ott. Az atka-monitoringozó vizsgálataink meglepő eredményekkel jártak.

Idegen eredetű atka a kaptárban

Vizsgálataink első eredménye egy meglepetés volt. Egy pakisztáni eredetű, pollenfogyasztó atka faj (a pakisztáni méh-atka – Neocypholaelps apicola) került elő több kaptárból is. Ez az eredmény két szempontból is fontos, az egyik, hogy idegenhonos fajok bármikor, bármely növényi- vagy állati kultúránkban megjelenhetnek, vagyis nem vagyunk védettek az újonnan megjelenő kártevő fajokkal szemben. A másik ok, hogy bár a pakisztáni méh-atka pollenfogyasztó jellege miatt közvetlenül nem károsítja a méhcsaládokat, azonban a Varroa vagy más méhbetegség miatt legyengült családok tartalék táplálékát elfogyasztva, tovább csökkentheti a kaptárok túlélési esélyeit.

Hasznos atkák a kaptárokban

A vizsgálatok során azonban gyors mozgású, ragadozó életmódú atkákat is találtunk. Ezek az atkák elsődlegesen a kaptárokban előforduló lebontó életmódú, kisebb lágyabb testű készletatkákkal táplálkoznak, amelyek túlszaporodásuk esetén jelenlétükkel zavarhatják a méheket. Azonban a megtalált ragadozó atka fajok rokonait (főleg a hazánkban is élő Stratiolaelaps scimitus fajt) már sikeresen vetettek be az ázsiai méh-atka ellen. Ezek a nagyobb testméretű atkák (főleg a Macrochelidae család tagjai) sikeresek lehetnénk a Varroa vagy a viaszmolyok elleni küzdelemben, mint a biológiai védekezés egyik eszköze.

dr. Szőcs Gábor – dr. Kontschán Jenő
MTA ATK Növényvédelmi Intézet
(Biokultúra 2016/1)