A bírák szerint a Monsanto emberi jogokat sért
A Monsanto Tribunal egy nemzetközi civil kezdeményezés, melynek célja, hogy felelősségre vonják a Monsantot az emberi jogok megsértéséért és az ökocídium bűncselekmény elkövetéséért. A neves bírákból álló testület számos áldozat beszámolóját meghallgatta, és nyilvánosságra hozta jogi álláspontját a Nemzetközi Bíróság eljárásával összhangban. Egy független, párhuzamos esemény, a Népgyűlés során pedig a világ minden tájáról összegyűlt társadalmi mozgalmak képviselői egyeztették véleményüket, gondolataikat az üggyel kapcsolatban és megfogalmazták a jövőre vonatkozó terveiket.
Az események háttere
A Monsanto bírálói azzal vádolják a vállalatot, hogy az figyelmen kívül hagyja az általa előállított termékek emberekre és környezetre gyakorolt káros hatását, és tevékenységéhez tisztességtelen stratégiát folytat a szabályozó kormányzati hatóságok befolyásolásával, hamis információkkal, korrupcióval, színlelt tudományos kutatásokkal, a független kutatók nyomás alá helyezésével és a sajtó manipulálásával.
A jelenlegi mozgalmat az a megfigyelés indította el, hogy az amerikai multi áldozatai csak polgári intézkedéseken keresztül juthatnak kártérítéshez. Az eljárások szinte áthághatatlan akadályt jelentenek a károsultak számára. Az emberek egyszerűen nem áldoznak időt és pénzt a pereskedésre, mert nem bíznak annak pozitív végkimenetelében. Gyakran előfordul, amikor egy olyan vállalat az alperes, mint pl. a Monsanto, hogy peren kívüli megegyezés születik, amellyel elérik, hogy az ügyben nem születik kedvezőtlen jogi precedens.
Jelenleg, jog szerint nem lehetséges, hogy egy olyan vállalattal szemben, mint a Monsanto, büntetőeljárást kezdeményezzenek az emberi egészséggel és a környezettel szemben elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatban.
A 2016. október 15-16-án történt meghallgatások során Hágában az öt nemzetközileg elismert bíró 30, öt különböző kontinensről érkező tanút és szakembert hallgatott meg.
A Monsanto tevékenységének hatását a következő hat területre vonatkozóan vizsgálták: egészséges környezethez való jog; egészséghez való jog; élelemhez való jog; véleménynyilvánítási szabadság és a tudományos kutatások szabadsága; háborús bűncselekményekben való részvétel; ökocídium bűncselekménye.
Eredmények
2017. április 18-án a Monsanto Tribunal öt bírája nyilvánosságra hozta jogi álláspontját, amely kulcsfontosságú következtetéseket foglal magában a Monsanto tevékenységére vonatkozóan, illetve arról, hogy fontos változásokat kell végrehajtani a multinacionális vállalatok működését szabályozó nemzetközi jogszabályok területén.
A bírák arra a következtetésre jutottak, hogy a Monsanto magatartása sérti az egészséges környezethez, az élelmiszerhez és az egészséghez való alapvető emberi jogokat. Ezen kívül a Monsanto működése negatív hatást gyakorol a kutatók azon jogára, hogy szabadon végezhessék kutatómunkájukat.
A bírák ugyancsak megállapították, annak ellenére, hogy a környezet védelme érdekében számos jogszabály született, jelentős űr tátong a nagyvállalatok kötelezettségvállalása és a megvalósulás között. A nemzetközi jogban most pontosan és egyértelműen érvényesíteni kell a környezetvédelem érdekeit és létre kell hozni az ökocídium bűncselekmény fogalmát. A Monsanto Tribunal szerint, amennyiben a nemzetközi büntetőjogban létezne az ökocídium, mint bűncselekmény, a Monsanto tevékenysége valószínűleg kimerítené ennek fogalmát.
Tanácsadói véleményük harmadik részének központi témája a nemzetközi emberi jogok és a nagyvállalatok jogi felelősségvállalása közötti, egyre növekvő szakadék. Kiemelik, hogy a nemzetközi emberi jogoknak és környezetvédelmi jognak elsőbbséget kellene biztosítani. Számtalan olyan jogi intézkedés van érvényben, amely a befektetők érdekeit védi a Kereskedelmi Világszervezet keretein belül, vagy kétoldali beruházási szerződések és szabadkereskedelmi megállapodások révén.
Ezek az intézkedések jelentősen rontják az egyes nemzetek lehetőségeit, hogy fenntartsák saját, az emberi és környezetvédelmi jogok védelmét szolgáló jogszabályaikat, gyakorlatukat. Az ENSZ testületeinek sürgősen cselekedniük kell, máskülönben az emberi jogokkal és a környezetvédelemmel kapcsolatos jogsértéseket az ENSZ keretein kívül működő törvényszékek fogják vizsgálni.
A Monsanto Tribunal ugyancsak sürgeti olyan nem állami szereplők kijelölését, akik felelőssé tehetők a nemzetközi emberi jogi jogszabály keretein belül. Kiemelik, hogy a multinacionális vállalatokat felelős szereplőként kellene tekinteni és az alapvető jogok megsértése esetén a Nemzetközi Büntetőbíróság eljárásának kellene alávetni. Egyértelműen meghatározzák és elítélik a multinacionális vállalatok jogai és kötelezettségei közötti hatalmas eltéréseket. Ezért a tanácsadói véleményben arra ösztönzik a szabályozó szerveket, hogy óvják meg a nemzetközi emberi jogokat és a környezetvédelmi jogszabályokat a multinacionális vállalatok tevékenységével szemben.
Az egyértelmű következtetések érdekesek lesznek mind a Monsanto és az ipari mezőgazdaság kritikusai, mind a vegyipari vállalatok, különösen a Bayer részvényesei számára. A Monsanto, és az azt felvásárló Bayer megítélése nem igazán fog javulni a bírák véleménye alapján. A tanácsadói vélemény erős jelzésként szolgál a nemzetközi jog érintettjei, de a toxikus vegyszerek károsultjai számára egyaránt.
A Monsanto Tribunal kapcsolatot teremtett és fontos információkat osztott meg az ügyvédek és az áldozatokat képviselő szervezetek között. Így valószínű, hogy a bírák következtetései további felelősségre vonási esetekhez vezetnek majd a Monsantoval és más hasonló vállalatokkal szemben. Most végre napvilágra kerül a gyártás valódi költsége és ez hosszú távon befolyásolja majd a Monsanto (Bayer) tulajdonosi tőkeértékét. Azok a vállalatok, amelyek károsítják az egészséget, az élelmiszereket és az egészséges környezetet, végre elszámoltathatóak lesznek ezekért a cselekedeteikért.
Fordította: Nagy Judit
Forrás: http://sustainablepulse.com
(Biokultúra 2017/2-3)