Eltérő gazdálkodási rendszerekből származó élelmiszerek fogyasztásának következményei

Az öko- vagy biogazdálkodás

Ha generációs időben mérve tekintjük át az emberiség és a mezőgazdasági termelési módok történelmét, a kép igen meglepő. (Generációs időnek azt az átlagos életkort nevezzük, amikor az anyák első gyermeke megszületik. Ez a történelem folyamán helyenként és időszakonként változott és változik, az átlagos generációs idő 20-25 év.)

Hogy miért mérik az időt generációkban is, annak több oka van. A táplálkozás szempontjából az egyik érv, hogy a gyermekek egészségét az anya és a nagymama táplálkozása is befolyásolja. Közismert, hogy azokat az ételeket, amelyeket az anya fogyaszt a terhesség alatt, a gyerek eleve „szereti”. Senki nem lepődik meg azon sem, hogy az édesanya terhesség alatti táplálkozása befolyásolja a magzat és a gyermek későbbi egészségét, fejlődését. Arra kevesen gondolnak, hogy amikor a lánygyermek (vagy nőstény emlős) megszületik, születése pillanatában a petefészkében már ott vannak a következő generáció számára a genetikailag „kész” petesejtek. Az ezekből születő gyermekek egészségét „nagymamájuk” környezetének tisztasága és táplálkozása is befolyásolja. Így az sem olyan meglepő, hogy nagyanyánk táplálkozása hatással volt és van a mi egészségünkre. Ha ezt a generációk szempontjából vizsgáljuk, akkor a két generációval korábbi történések kihatással vannak az életünkre, egészségünkre.

Az emberiség történetének fenntartható időszakát az első 100 000 generáció képviselte, amikor az ember még gyűjtögető-, halász-, vadász életmódot folytatott. Ez alatt az idő alatt volt az elképzelhető „legegészségesebb” a környezet és a táplálék: még nem létezett a környezet szennyezés. Tiszta talajból nőttek a növények, tiszta vízben éltek a halak, a vadak húsa sovány, tejük, tojásuk vegyszermentes volt. Sajnos az emberek gyakran éheztek, ezért tudatosan törekedtek a folyamatos élelem ellátásra. 500 generáción át folyt az a fenntartható mezőgazdaság, mely megfelelt a mai legszigorúbb öko/bio előírásoknak. Ez idő alatt az emberek a növények és állatok természetének megfigyelésével, a jó tulajdonságúak kiválasztásával és nemesítésével, a növények és állatok jobb életkörülményeinek biztosításával próbáltak elegendő élelemhez jutni. 500 generáción át a nehéz fizikai munkát csak egyszerű eszközök és az állati erő segítette.

A TÖRTÉNELEM, GENERÁCIÓS IDŐBEN MÉRVE
Vadász és gyűjtögető életmód:	100 000 generáció
Hagyományos mezőgazdaság:	500 generáció
Ipari forradalom óta:	10 generáció
A „zöld” forradalom óta:	2 generáció
A GMO-k bevezetése óta:	0,5 generáció

Az ipari forradalommal a mezőgazdaságban is elkezdődött a gépesítés. A gőzgépet követték a cséplő- és aratógépek, a traktorok, a kombájnok és sokminden más. A gépek mechanikai- és vezérlő egységeinek fejlődése töretlen volt az elmúlt 200-250 évben és tovább folyik napjainkig. Ma azon sem lepődik meg senki, ha azt hallja, hogy Ukrajnában (vagy Magyarországon) szatellit- és számítógépes rendszerek segítségével Nagy-Britanniából művelik a földet. Az ipari forradalom nem csak a mezőgazdaságban, hanem az élelmiszeriparban is változást hozott. A gépesítés lehetővé tette az olcsó cukorgyártást, a hengermalmok mindenki számára olcsón hozzáférhetővé tették a fehérkenyeret, az élelmiszerek közt megjelentek a sózott húsok, halak, a konzervek, amelyeket nagy távolságokon keresztül lehetett szállítani. Ahogy az emberek otthagyták a földeket (és a friss, helyben termelt táplálékot), hogy a városban a gyárakba menjenek dolgozni, sokuk egészsége is romlásnak indult. A feldolgozott és tartósított ételekkel együtt megjelent a vitaminhiány, gyakoribbak lettek a csontrendszeri és egyéb megbetegedések. A tartósított élelmiszerek ugyanis a gyártás, szállítás és tárolás során elvesztették tápértékük jó részét.

A kémia fejlődésével a XX. század közepétől világszerte elterjedt a mezőgazdasági vegyszerek használata. Először a műtrágyák, majd a különféle szintetikus vegyszerek (gyom- és rovarirtó szerek, gombaölők majd talajfertőtlenítők) jelentek meg a mezőgazdasági gyakorlatban. Hódított, és a harmadik világban ma is terjed a termés mennyiségét vegyszeresen növelő termelési mód, a „zöld” forradalom. A világon mindenütt az iskolákban és az egyetemeken is a nagyüzemi mezőgazdasági módszereket tanítják, mint azt a módszert, amely az emberiség folyton növekvő élelmiszer igényét képes kielégíteni.

A zöld forradalom azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A termés mennyiségének kezdeti gyors növekedését követték az egyre gyakrabban felbukkanó problémák. A talaj kimerült, a termés mennyisége sem fokozható tovább, még újabb vegyszerekkel sem. Kiderült, hogy a nagyüzemi mezőgazdaság az egyik legnagyobb környezetszennyező és energiafelhasználó. Gyűlnek az adatok, melyek szerint az intenzív módszerekkel előállított táplálék sok betegség forrása. Világossá vált, hogy a „zöld forradalom”, a vegyszeres nagyüzemi mezőgazdasági rendszerek nem fenntarthatók.

A nagyüzemi mezőgazdasági gyakorlat bevezetése óta mindössze két generációnyi idő telt el. Hogy a táplálékból és környezetből a testünkbe jutott vegyszereknek mi a hatása ránk és az utódainkra, az csak a közeljövőben derül ki. Most érünk annak a két generációnyi időnek a végére, melyet még nagyanyáink vegyszermentes tápláléka és tiszta környezete képviselt. Az emberek többsége, sajnos a szakembereket is beleértve, még nem ismerte fel, vagy nem akarja tudomásul venni, hogy a vegyszeres nagyüzemi mezőgazdasággal mekkora kárt okozott magunknak és a környezetünknek. Ahhoz is 1-2 generációnyi időre van szükség, hogy az emberek szemlélete megváltozzon.

Már az 50-es évek végére világossá vált, hogy a műtrágyázott talajon vegyszerrel termesztett növényekben kevesebb a vitamin és az ásványi anyag (Dramont Lectures, 1951). Sokan észrevették a nagyüzemi vegyszeres módszerekkel előállított táplálék egészségkárosító hatását és ezt összekapcsolták a civilizációs betegségek megjelenésével. A természetnek okozott kár, a levegő, a víz, az élelmiszerlánc elszennyeződése sem maradt észrevétlen. Nagy-Britanniában a „Zukkermanal Enquery” bizottság véleménye már 1960 végén az volt, hogy „míg a mezőgazdaság profitját meg lehet pénzben határozni, addig a környezetben okozott kárt nem.” Mára nagy mennyiségű adat áll már rendelkezésre a peszticidek hosszútávú egészségkárosító hatásáról. 2006-ban az Európai Bizottság azt nyilatkozta, hogy „a peszticideknek való kitettség hosszú időn át komoly károkat okozhat az immunrendszernek, szexuális zavarokhoz és rákképződéshez vezethet, sterilitást, születési rendellenességeket, genetikai defektusokat eredményezhet és megkárosíthatja az idegrendszert.”

A 1960-as évek végén indult meg Angliában az egészség védelmére a hagyományokon alapuló, vegyszermentes gazdálkodási mozgalom, amiből a mai öko/biogazdálkodás kifejlődött. A Soil Associationt a világon sok hasonló szervezet megalakulása követte. Azok a gazdák, akik meg akarták védeni a maguk és családjuk egészségét a szintetikus vegyszerektől, egyre nagyobb számban csatlakoztak az ökomozgalomhoz. Sokan rájöttek arra, hogy az ökogazdálkodásnak, és az ökológiai módszerekkel előállított élelmiszereknek, ha más táplálkozástani előnye nincs is, az egészség szempontjából rendkívül fontos, hogy garantáltan szintetikus vegyszermentesek, így mindenképpen egészségesebbek a nagyüzemi módszerekkel előállított társaiknál.

A nagyfokú vegyszerhasználat és a nagyüzemi mezőgazdaság problémáinak megoldására a tudomány a génmódosított növények (és állatok) bevezetésével állt elő. A biotechnológiai ipar azt remélte, hogy a rovarölő szereket termelő GM növények, valamint a herbicid-rezisztens, vagy növényvédőszer-toleráns GM növények majd csökkenteni fogják a vegyszerhasználatot. Erre alapozva óriási PR kampány indult el világszerte a GM növények termesztésének támogatására. Mindössze fél generációnyi idő telt el a GM növények bevezetése óta, de már is nyilvánvaló, hogy a peszticidet termelő GM növények maguk váltak vegyszergyárakká. Sokkal több vegyszert juttatnak a környezetbe, mint a permetezés. Ahol termesztik ezeket, ott a herbicid-toleráns növények ellen szinte mindenütt kialakult a rezisztencia. Bevezetésük eredményeképpen nem hogy csökkent volna a vegyszerhasználat, inkább egyre több, az egészséget jobban károsító és a környezetet egyre jobban romboló totális gyomirtószer került a földekre. A GM növények hosszútávú hatását senki nem gondolta végig és senki nem vizsgálja. Mit csinálunk majd, ha két generáció múlva kiderül, hogy valamit alaposan elrontottunk? Képes lesz-e a tudomány erre a problémára megoldást találni?

Amikor kiderült, hogy az ökogazdálkodás nem engedélyezi a GMO vetőmagok használatát, egyre több ember kezdte keresni először Európában, majd később Amerikában és szerte a világban a bioélelmeket. A biotermékek világméretű forgalma jelenleg több mint évi 50 billió dollár. Még Kínából is a vegyszermentes élelmiszerek importja a 1990-es évek közepén meglévő 1 millió dollárról mára 150 millióra nőtt. Nagy-Britanniában a biotermékek forgalma évi 20%-kal növekszik. A megkérdezettek szerint az emberek azért keresik a biotermékeket, mert ezek garantáltan GMO mentesek. Tehát a génmódosított növények, a belőlük készült táplálékok és takarmányok bevezetése újabb lökést adott a biotermékek iránti keresletnek. Az igények olyan mértékben megnőttek, hogy egyes országokban, mint pl. Nagy-Britanniában és Németországban ellátási problémák jelentek meg. Amikor a biotechnológiai vállalatok rájöttek, hogy az emberek közül sokan a GMO-k elutasítása miatt fordulnak a biogazdálkodás felé, óriási erővel indult meg az ökotermelés elleni propaganda. Különböző ételmérgezésekre próbálták ráfogni, hogy azok azért terjedhettek, mert a nem higiénikus ökogazdálkodásból eredtek. A „fizetett” tudósok a bioélelmek tápértékét kezdték el szapulni, és olyan cikkeket jelentettek meg, melyeknek célja annak bizonyítása, hogy az ökoételek semmivel sem egészségesebbek a vegyszeres nagyüzeminél. Ez a „tudományos vita” ma is folyik és a biotermelők egyre gyakoribb támadásokra lehetnek felkészülve, hiszen termékeiket felfogadott PR vállalatok ócsárolják és pontozzák le. Erre egyik példa az angol Élelmiszerbiztonsági Hivatal, az FSA véleménye. E szerint a bio- és a nagyüzemi mezőgazdaságból származó termékek közötti különbségek nem lényegesek. Az FSA arra a tanulmányra hivatkozott, amelyet a London School of Hygiene and Tropical Medicine kutatói végeztek. Ennek ellenére az FSA tanulmány a biotáplálékok javára a következő szigifikáns különbségekről számol be: a fehérje + 12,7%-kal, a béta-karotin + 53,6%-kal, a flavonoidok szintje + 38,4%-kal, a réz + 8,3%-kal, a magnézium + 7,1%-kal, a foszfor + 6%-kal, a kálium + 2,5%-kal, a nátrium + 8,7%-kal, a kén + 10,5%-kal, a cink + 11,3%-kal volt magasabb a biotáplélékokban. Az egészségvédő és gyökfogó fenolok mennyisége 13,2%-kal volt több a biotermékekben.

Az ökogazdálkodás is ellentámadásba lendült. Az amerikai „Organic Assosciation” megkért négy szakembert, hogy nézzen át minden addig megjelent cikket, amely a nagyüzemi mezőgazdaságból és az ökogazdálkodásból származó élelmek tápértéket hasonlítja össze. A kutatók minden egyes cikk esetében megvizsgálták, hogy az élelmet valóban öko, illetve nagyüzemi, vegyszeres módszerrel állították-e elő, és hogy a növényeket valóban hasonló körülmények között termesztették-e. Ha igen, akkor megnézték, hogy a kísérleti terv, illetve a beltartalom mérésére vonatkozó analitikai módszerek is alkalmasak voltak-e.

A tudományos irodalomban mindössze 145 cikket találtak, amely megfelelt az összes szempontnak. Ennek alapján lehetővé vált, hogy 11 különféle tápanyagot, a fehérje és a nitrát mennyiségét, az antioxidáns (teljes polifenol, teljes antioxidáns, quercitin, kampferol) tartalmat, az A, C, és E vitamin mennyiségét, a K és P szinteket hasonlítsák össze a nagyüzemi és az öko módszerekkel előállított táplálékokban. A hagyományos és a bio termesztésű növények összetételének összehasonlításakor azt találták, hogy a nagyüzemi módszerrel termesztett növények valamivel több fehérjét, béta-karotint és sokkal több nitrátot tartalmaztak. Ennek oka műtrágyázást követően a fölöslegben lévő N jelenléte a talajban. A N felesleg ugyanis megnöveli a növényi sejtekben a kloroplaszt mennyiségét és a fotoszintetizáló kapacitást. Ennek eredményeképpen megnő a cukrok és a béta-karotin mennyisége és ez a vegetatív növekedésnek kedvez. Ilyen körülmények között nő a növényben a nitrát tartalom, ugyanakkor a C vitamin tartalom alacsonyabb, ugyanis a C vitamin szintézis csak a növény reprodukciós ciklusában kezdődik. A reprodukciós ciklus beindulásakor ugyanis a gyökerek abbahagyják a legtöbb alapvető összetevő és mikrotápanyag felvételét. Ha ekkor hiányos a növény valamely tápanyagban, az is marad és a termés is hiányos lesz (kivéve, ha levéltrágyát permetezünk). A reprodukciós szakasz alatt és éréskor a növény a fölösleges energiát másodlagos metabolitok szintézisére fordítja. A növényt érő biotikus és abiotikus stressz hatására megnő a polifenolok, flavanoidok, terpének, alkaloidok és a kéntartalmú anyagok mennyisége. Ezek hatására alakulnak ki az ízek és a szín.

A felsorolt vegyületek egészségmegőrző szerepe bizonyított. Csökkentik a koleszterol szintet, védenek a ráktól, növelik az erek egészségét, rugalmasságát. Csökkentik a fájdalmat és a gyulladást. Késleltetik az öregedést. Amikor a megbízott kutatók 236 hagyományos és bio növény között elvégezték a tápösszetétel összehasonlítását és 43 féle termékben összehasonlították a tápanyag „sűrűségét” azt találták, hogy a vizsgált minták 61%-ában az ökotermékek több hasznos összetevőt tartalmaztak. A termékek 37%-ban a hagyományosaknak volt több a hasznos összetevője, és 2%-ban nem találtak különbséget az összetevők között. Bizonyítottnak találták, hogy az ökogazdálkodásból származó szárnyasok és egyéb állatok teje, tojása valamivel több fehérjét, szignifikánsan több vitamint és ásványi anyagot tartalmazott, több volt benne az omega-3 zsírsav, továbbá a konjugált linolsav (CLA), amelyek a szív és az érrendszer egészségét támogatják. Úgy találták, hogy az ökogazdálkodásból származó növények sokkal táplálóbbak. Egy átlagos adag bioétel körülbelül 25%-kal több vitamint, ásványi- és egészségvédő anyagot tartalmaz, mint a nagyüzemi, vegyszeres módszerekkel előállított társa.

2009-ben lezárult egy EU-s nemzetközi kutatómunka, amelyben 31 európai kutatóintézet és egyetem vett részt. Munkájukból száznál több tudományos cikk született és a kutatás 18 millió euróba került. Ez a program is azt állapította meg, hogy az ökológiai élelmiszerek jobb beltartalmi értékűek. A biotej omega-3 zsírsav tartalma 60%-kal nagyobb a konvencionális tejénél. A biotermékekben több volt a vitamin és az antioxidáns. A jó kedélyállapotú állatok jobb minőségű élelmiszert szolgáltatnak, hiszen az állattartás körülményei nem csak állatvédelmi szempontból fontosak, de a termék minőségét is befolyásolják. Az EU projekt eredményei azt is bebizonyították, hogy „több a táplálkozás szempontjából kívánatos anyag (pl. az antioxidánsok, vitaminok, glikozinolátok) mennyisége a biotermékekben. A nemkívánatos anyagok (pl. a mikotoxinok, glikoalkaloidok, a kadmium és a nikkel) mennyisége vagy azonos, vagy alacsonyabb volt a biotermékekben. Az esszenciális zsírsavak (a CLA és az omega-3 zsírsavak) mennyisége 10-60%-kal magasabb volt a biotejben és a bio tejtermékekben, mint a nagyüzemiben. A C vitamin tartalom növekedése a 90%-ot is elérte a leveles zöldségekben és a gyümölcsökben. Ugyanebben az évben jelent meg egy francia tanulmány, melyet a Journal of Agronomy for Sustainable Development lap közölt, 2009-ben. A francia AFSSA tanulmány szerint:

• A bio növények több szárazanyagot tartalmaznak (nagyobb a tápanyag denzitásuk).
• Több bennük az ásványi anyag.
• Több antioxidánst (fenolt és szalicilsavat) tartalmaznak, amelyek védenek a ráktól, szív- és keringési rendellenességtől.
• Az állati termékekben több a többszörösen telítetlen zsírsav, amely véd a szívbetegségtől.
• A fehérjék, szénhidrátok, vitaminok különbségére nincs elegendő adat.
• A biotermékek 94–100%-a egyáltalán nem tartalmazott növényvédő szereket.
• A biozöldségek kb. 50%-kal kevesebb nitrátot tartalmaztak (a nitrátok rákkeltőek, a diabetes és az Alzheimer-kór kialakulásával hozhatók kapcsolatba.
• A biogabonák a konvencionálishoz hasonló mennyiségben tartalmaznak mikotoxinokat.

Ha ismét megnézzük a mezőgazdaság történetét generációs időkben mérve, láthatjuk, hogy mennyire „hagyományosak” az egyes termelési módok. A mezőgazdasági termelés 500 generáció óta folyik. Az ipari forradalom óta csak 10 generáció telt el. Az első zöld forradalom, a nagyüzemi mezőgazdaság bevezetése óta mindössze 2 generáció. Ennek hatásait már érzékeltük a környezetünkön, a talaj minőségének romlásán, a víz és a levegő elszennyeződésén keresztül, de az egészségünkre gyakorolt hatást csak most kezdjük érzékelni. A második zöld forradalom, a rekombináns DNS technológia bevezetése óta mindössze 17 év telt el, amely alig fél generációnyi idő. A történelem szempontjából csak egy szempillantás. Hogy ez a technika hosszútávon milyen hatással lesz az egészségünkre, azt csak jósolgatni lehet. Az előjelek rendkívül kedvezőtlenek. Kérdés, mit tehetünk mégis az egészségünkért.

Sajnos mára már hazánkban ismét kialakult a nagyüzemi, vegyszeres növénytermesztés és a szakosodott ipari állattartás. A rendszerváltást követő re-privatizáció, a hirtelen lecsökkent vegyszerhasználat lehetőséget adott volna a zöldség, gyümölcstermesztés felfuttatására, a családi állattartás támogatására, a mezőgazdaság zöldítése, a fejlettebb európai országokban folyamatosan terjedő biogazdálkodásra való átállásra. Kérdés, próbáljuk-e a régebben is használt ökobarát módszereket (biotermelés) felújítani és úgy továbbfejleszteni, hogy a biogazdálkodás a terméshozam csökkenése nélkül biztosítsa az emberiség egészséges jövőjét? Szerintünk az emberiség számára, ha tetszik, ha nem nincs más járható út. Talán a váltáshoz még nincs túl késő.

Bardócz Zsuzsa – Pusztai Árpád
(Biokultúra 2013/5)