Hazai siker az új gyógynövénykomposztálási szabadalom

A Széchenyi István Egyetem sikeresen bejegyeztette új szabadalmát, mely a gyógynövénykomposztálás technológiájával a gyakorlatban jelentősen hozzájárul a hulladékfelhasználás csökkentéséhez.

A szabadalom benyújtása három évvel ezelőtt történt, megszületését egy a Kisalföldi Mezőgazdasági Zrt.-vel és a Pannonhalmi Apátsági Pincészettel folytatott közös projekt előzte meg, amely gyógynövények élelmiszeripari felhasználási lehetőségeit vizsgálta. A gyógynövénymaradványokból szarvasmarhatrágya és szalma felhasználásával gyógynövénykomposztot készítettek. Ehhez egy tesztelt baktériumkeveréket állítottak össze, melyet mikrobákkal beoltva figyeltek, hogy van-e és ha igen, milyen hatása van a komposztálásra. A szabadalom tárgya tehát ez a komposztálási technológia.

A Széchenyi Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar Élelmiszertudományi Tanszékének tudományos munkatársa dr. Greff Babett az alábbiakban foglalta össze a folyamat lényegét: „Fő kérdésünk az volt, hogy a baktériumkeverék gyorsítja-e az alapvetően lassú folyamatot. A komposzt mikrobiológiai, kémiai és fizikai paramétereit megvizsgálva láttuk, hogy mind az alkalmazott baktériumkeverék, mind a használt technológia eredményes volt, ebből született meg a szabadalom. Emellett elemeztük azt is, hogy milyen paraméterekkel rendelkezik a kész termék: hogyan hat a csírázásra és képes-e visszaszorítani a kórokozókat. Az eredmény pozitív volt és megállapítottuk, hogy a komposzt növekedésserkentő hatással rendelkezik.”

A szabadalom megszületésében részt vevő kutatók: Sáhó András (Kisalföldi Mezőgazdasági Zrt.), Dr. Varga László, Hanczné Dr. Lakatos Erika, Dr. Greff Babett, Dr. Ásványi Balázs és Dr. Molnár Zoltán a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári kampuszán. (Fotó: Széchenyi István Egyetem/Adorján András)

A szabadalom megszületésében részt vevő kutatók: Sáhó András (Kisalföldi Mezőgazdasági Zrt.), Dr. Varga László, Hanczné Dr. Lakatos Erika, Dr. Greff Babett, Dr. Ásványi Balázs és Dr. Molnár Zoltán a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári kampuszán. (Fotó: Széchenyi István Egyetem/Adorján András)

Hanczné dr. Lakatos Erika, a kar innovációs dékánhelyettese, a projekt szakmai vezetője hozzátette: „Szabadalmunk azért is fontos, mert a gyógynövények egyre nagyobb teret hódítanak világszerte: emelkedik a felhasználásuk, nagyobb területen folyik a termesztésük, és ebből kifolyólag több hulladék keletkezik. Ebben pedig marad kihasználatlan hatóanyag, és ezáltal sokkal értékesebb komposztot képez, mintha ezt más zöldhulladékból készítenénk. Ez volt szabadalmunk elvi alapja, amit aztán a gyakorlatba is átültettünk.”

Az egyetem első megadott szabadalma kiemelkedő tudományos eredménynek számít, reméljük a jövőben sok hasonló értékes innováció követi majd.

Forrás: https://agrotrend.hu
(Biokultúra 2024/1)