Kárpát-Medencei Biobor Est

2017. augusztus 25-én Magyarországon elsőként került megrendezésre a Kárpát-Medencei Biobor est a gyöngyös­patai Művelődési házban, melynek célja az volt, hogy a szőlészek, borászok és a borkedvelő közönség átfogó képet kapjon az ökológiai gazdálkodásról. Mindez Juhász René és párja Balogh Zsuzsanna, valamint a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. társrendezésében valósult meg, országhatáron átívelő biobor kóstolóval egybekötve.

Az est folyamán számos előadó nyújtott betekintést az biogazdálkodás jogi hátterébe és gyakorlati oldalába.

Az előadásokat elsőként dr. Roszík Péter a Magyar Biokultúra Szövetség általános alelnöke és a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. ügyvezetője kezdte, aki átfogó képet mutatott a bioszabályozás alapjairól, filozófiájáról. Előadása során szót ejtett magáról a szabályozásról, a Kft. működési alapjairól, valamint a jogszabályi és előírási rendszerről. Ezt követte Siku Szabolcs, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. vezető ellenőrének előadása, aki bemutatta a bioborkészítés szabályrendszerét, megismertette az erre vonatkozó előírásokat.

Az előadás folytatásában dr. Donkó Ádám az ÖMKI kutatási szakreferense takarónövényes talajápolás bemutatóját láthatták a jelenlévők, amely hasznos gyakorlati tanácsokkal útmutatóként szolgált a kezdő, vagy már működő termelők számára is.

Őt követően Wille-Baumkauff Márta, Magyarország első tanúsított biodinamikus gazdálkodója mutatkozott be, aki már évek óta megkapja a Demeter jelölés jogát is. Előadásában kötetlen módon ismertette a biodinamikus gazdálkodás ökológiai gazdálkodást meghaladó többletigényeit.

Az előadások végéhez közeledve dr. Solti Gábor a Kárpát-medence mezőgazdaságába, szőlőtermesztésébe engedett széles körű betekintést, amely visszamenőleg közel 100 évet foglalt magába.

Zárásképp dr. ing. Palík László határon túli, Felvidéki előadó mutatkozott be; bizton állíthatjuk, hogy követendő mintagazdaság az övé és családjáé, nem mellesleg övék Szlovákia első tanúsított bioborászata!

A rendezvény során az alábbi borok kerültek bemutatásra:
  • Biocentrum-Nagypeszek – Peszeki leányka 2016, Zöld Veltelini 2015, Dornfelder 2012, Portugieser 2012, Feketeribizli (gyümölcsbor) 2017
  • Pendits – Furmint 2013, Édes Szamorodni 2013
  • Tokaj-Hétszőlő Szőlőbirtok – Furmint 2016, Sárgamuskotály 2016
  • Patrícius Borház – Furmint 2016
  • Dobosi Pince – Kéknyelű 2015
  • Gajdos Pince – Bikavér 2011
  • Vincze Béla – Syrah 2013
  • René’s Wine Heaven – Kékfrankos siller 2016
  • René’s Wine Heaven – Bíborkadarka 2015

A rendezvény lebonyolítását segítették, támogatták: Biokontroll Hungária Nonprofit Kft., Magyar Biokultúra Szövetség, René’s Wine Heaven, Gyöngyöspata város önkormányzata, Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet, Kárpát-medencei Ökogazdálkodók Szövetsége, Tokaj Pendits Hungary, Biocentrum (sk), Hubai és Társai Kft. és természetesen a borászatok.

A rendezvény menetét végig nagy érdeklődés kísérte, a résztvevők között nem csak helyi termelők és érdeklődök voltak jelen, egyaránt találkozhattunk más országbeli (Szlovákia, Románia) résztvevőkkel is.

Az est végeztével a programlehetőségek nem zárultak be, hiszen a következő napon került megrendezésre a II. Vulkanikus Borok Fesztiválja amely kitűnő lehetőséget kínált a helyi borászatok, illetve a gyöngyöspatai 7 soros pincefalu megismerésére.

Mindez abban a hitben és reményben valósult meg, hogy itt a Kárpát-Medencei Biobor est nem ér véget és a pozitív visszajelzések szellemében immár még nagyobb létszámmal kerülhet újra megrendezésre.

Torda Rebeka – Juhász René
(Biokultúra 2017/4)