2017 Júl 01

Kártevő rovarok a szőlőben

0 Comment

A napjainkban termesztett csemege- és borszőlő fajták a vadon élő rokonaiktól származnak ugyan, de tőlük sokban különböznek. A gondozatlan tőke hajtásai a fára kapaszkodnak, vagy a földön kúsznak, a kicsiny fürtök apró bogyóinak savanyú a leve.

A több ezer évvel ezelőtt elkezdett nemesítés a szőlőnek azon a tulajdonságán alapult, hogy az egyéves vesszőnek mindig a legmagasabb részén lévő rügyei hajtanak ki. A növekedés mesterséges szabályozásával a törzset metszéssel alakítjuk ki megfelelő formájúra és ezen végezzük el minden évben a vesszők rendszeres kurtítását. A tőke növekedési erélyét észszerűen osztjuk meg a fürthozam és a hajtások kinevelése között. A többféle művelési és metszésmód segítségével kialakított, nagy fürtű és nagy bogyójú, cukorban gazdag, kiváló zamatú fajtákkal évi rendszeres, kiegyenlített terméshozamot biztosíthatunk.

A kerti szőlő (Vitis vinifera) a mai Törökország, Irán és Örményország területéről a rómaiak hódításai során jutott el a Kárpát-medencébe. A honfoglaló magyarok folytatták az itt lévő virágzó ültetvények művelését. A kialakult történelmi borvidékek fejlődésének az Amerikából 1860-ban Európába behurcolt kártevő, a szőlőgyökértetű pusztítása (filoxéravész) vetett véget. Franciaországban és nálunk is tönkretette a saját gyökerű szőlőket, de az első világháború előtt sikerült a szőlőterületek 90 százalékát ellenálló amerikai alanyokra oltott európai fajtákkal újratelepíteni. Napjainkban 60-70 ezer hektáron folyik Magyarországon szőlőtermesztés, amiből évi 3 millió hektoliter bor készülhet.

A termés mennyiségét nagymértékben befolyásolja a kártevők és kórokozók elleni védekezés sikere. A fellépő rovarkártevők a következők lehetnek: szőlőmolyok, szőlőilonca, kormospille, ékköves araszoló, szőlőeszelény, cserebogarak, pajzstetvek, szőlőgyökértetű, kabócák, tripszek.

LEPKÉK

Szőlőmolyok:

  • Tarka szőlőmoly (Lobesia botrana),
  • Nyerges szőlőmoly (Eupoecilia ambiguella).

Nyerges szőlőmoly imágó

A tarka szőlőmoly a szőlő egyik legjelentősebb kártevője, vele együtt fordul elő a nyerges szőlőmoly az ültetvényekben. A hasonló életmódú lepkekártevők arányának eltérése a fajok ökológiai igényének különbözőségében rejlik. A háromnemzedékes tarka szőlőmoly a melegebb, szárazabb évjáratokat és a délebbi területeket, míg a kétnemzedékes nyerges szőlőmoly a hűvösebb, csapadékosabb, hegyvidéki klímát kedveli. Tömeges felszaporodásukra 8-12 évente lehet számítani.

Kártétel alapján a két faj nem különíthető el, a szőlő generatív részeit károsítják. Az első nemzedék bimbós vagy virágzó szőlőfürtökbe behatoló hernyói „gubancot” képezve, szövedékfészek védelme alatt rágják a növényt. A második és harmadik nemzedék lárvái már mélyebb, nagyobb sebeket ejtenek és több fürtöt károsítanak. Körbemásszák, kívülről rágják a bogyókat és csak később hatolnak azok belsejébe.

A károsított szőlőszemen lilás udvarral körülvett lyuk, némi szövedék és ürülék látható. Kártételük mellett utat nyitnak a botritisznek, így egész fürtök rothadnak el.

Nyerges szőlőmoly lárva

A 12-14 milliméter nagyságú lepkéket szárnyaik színe és mintája alapján lehet megkülönböztetni. A tarka szőlőmoly elülső szárnyai márványmintásak, rozsdabarna színárnyalatúak. Zöldes-szürke hernyójának világosbarna feje van. A nyerges szőlőmoly nevét onnan kapta, hogy összecsukott elülső, sárga színű szárnyain egy nyereghez hasonló sötét rajzolat látható. Lárvái hússzínűek, fejük barnás-fekete.

A hímek rajzása megelőzi a nőstények előjövetelét. A párosodás utáni tojásrakás módjában is különbözik a két faj. A tarka szőlőmoly tojásainak zömét a levelek színére és fonákjára helyezi és csak kis százaléka jut a bimbós virágzatra. A nyerges szőlőmoly tojásai ugyanakkor inkább a bimbók közé és a bogyókra kerülnek. A tojásokból 6-12 nap alatt kikelő lárvák a szőlővirágzatban való kifejlődésük után (25-40 nap) vékony fonálon leereszkedve a tőke törzsén és a kéregrepedések alatt fehér kokonokban bábozódnak. Telelésük is báb alakban történik.

Szőlőmoly kártétele szőlő bimbón

A védekezés időpontját az ültetvénybe kihelyezett, ragacsos csapdaaljjal és a nőstények mesterségesen előállított illatanyagával ellátott feromoncsapdák segítségével, az illatra odarepülő hím lepkék száma alapján állapítjuk meg.

Az első nemzedék fiatal lárvái ellen jól időzített védekezéssel a további nemzedék elleni kezelésekre nincs szükség. Ha az áttelelt nemzedék rajzásakor kevés hímet észlelünk (a rajzás kezdetétől számított 2 hét alatt csak 100 alatti lepke van csapdánként), a védekezés elmaradhat. Az esetleges minimális kárt nagyobb bogyók kinevelésével még kompenzálhatja a tőke.

A második nemzedék elleni védekezésre főleg a lárvák rágása során terjedő szürkerothadás megakadályozása miatt lehet szükség. A harmadik nemzedék lárváinak száma védekezés nélkül is a veszélyességi küszöb alá csökken a korai diapauza következtében.

Szőlőmoly kártétele szőlő bogyón

A védekezés időpontját mindig úgy kell megválasztani, hogy a hernyók a legérzékenyebb fejlődési stádiumban legyenek. A környezetbarát Bacillus thuringiensis készítmények (Dipel, Novodor) baktériumok által előállított spórákat tartalmaznak. Emlősökre, halakra, madarakra nem mérgezőek. A fiatal lárváknak kevesebb, a nagyobbaknak több méreganyagra van szükségük a megfelelő hatás eléréséhez. A rovar bélcsatornájába jutott toxinok fellazítják a hernyó bélfalának hámsejtjeit, a sérült bélfalon keresztül bejutó baktériumok fertőzést indítanak el. Az állatok befejezik a táplálkozást, de a hagyományos szerek hatásától eltérően, lassabban (3-4 nap múlva) pusztulnak el.

A vegyszer nélküli légtértelítéses védekezési módszer lényege, hogy a nőstények párosodás, illetve a hímek csalogatása céljából, a potrohukból szexferomont (illatanyag) bocsátanak ki. A szőlőültetvény teljes légterét diszpenzerek segítségével, ezzel a szintetikusan előállított anyaggal töltik fel. A hímek mindenütt egyformán érzékelik az illatot és nem találják meg a nőstény lepkéket. Elmarad a párosodás, a tojásrakás és a kártétel.

Szőlőilonca (Sparganothis pilleriana)

Szőlőilonca lárváinak jégverésre hasonlító kárképe szőlőlevélen

Az egynemzedékes, sok tápnövényű kártevő, de fő tápnövénye a szőlő, 10-12 évenként szaporodik fel tömegesen. A termő részek károsítása mellett főleg a leveleket rágja. Tavasszal a rügyeken apró, kicsi mélyedéseket fúrnak a hernyók. Utána az 5-10 centiméteres hajtásokat támadják. A kibomlott leveleken jégverésre hasonlító, rendszertelen elhelyezkedésű lyukak láthatók. A levelekkel összeszövött, majd később rozsdavörösen elszáradó hajtásokon élnek a fiatal lárvák. Az idősebbek már az összegubancolt fürtkezdemény védelme alatt folytatják a táplálkozást. A beteg tőkék legyengülnek, a fejlődésben visszamaradnak.

A sárgás testű lepkék nyugvó állapotban lapos nyeregtetőhöz hasonlóan tartják 20-25 milliméter fesztávolságú szárnyaikat. Az elülsők sárgásak, csillogók, rajtuk 2-2 barnás, vagy vöröses színű harántsáv látható. Ez a rajzolat a nőstényeknél elmosódottabb. A levelek színére csomókban helyezett tojások háztetőszerűen fedik egymást. A kifejlett lárva 18-20 milliméter hosszú, sötét fejű, színe a fejlődés során sárga színből fűzöldre vált. A fiatal hernyók telelnek át a kéreg, vagy a tőkefej repedéseiben, majd a rügypattanást követően a hajtásfejlődés megindulásakor előjönnek és megkezdik a károsítást. Hűvös tavaszban csak májusban jelennek meg. Júniusra befejezik fejlődésüket és bábjaikból július közepétől kirajzanak a lepkék. Az új nemzedék hernyói abban az évben nem károsítanak, hanem szövedékgubóban karók, tőkék repedéseiben, gyomokban áttelelnek. Védekezésre már a szőlő fakadásakor szükség lehet. Rügypattanás előtt a tőkék, karók lemosó permetezésével elejét vehetjük a felszaporodásnak. Tavasszal kisebb szőlőskertekben elég, ha a károsított rügyeket letörjük, és a hernyókat elpusztítjuk. A Bacillus thuringiensis (Dipel) készítményt nagyobb területen a növény 3-4 leveles állapotában alkalmazhatjuk leghatékonyabban ellenük.

Kormospille (Theresimima ampelophaga)

Kormospille imágó (hím)

Az ország melegebb szőlővidékein károsító fajt a huszadik század végétől észlelték a faunában. A mediterrán jellegű, kemény teleket átvészelni nem képes károsítónak a globális felmelegedés hatására azonban változott a fejlődésmenete és időnként felbukkanhat Magyarország déli részén. A tőlünk délre fekvő országokban rendszeres kártevőnek számít.

A telelőhelyről előbújó hernyók már kora tavasszal elkezdik kiodvasítani a rügyek belsejét. A lehullott rügypikkelyek miatt olyan a kárkép, mintha a fiatal hajtást a rügyalapnál elvágták volna. Május-júniusban az idősebb lárvák ennél is súlyosabb kárt okoznak a szőlő leveleinek esetenkénti tarrágásával. Kezdetben a levelek fonákján tartózkodó hernyókat nehéz észrevenni, érintéskor leesnek a földre és mozdulatlanná válnak. Általában éjszaka táplálkoznak, nappal ritkán tartózkodnak a szőlőn. A 20-26 milliméter szárnyfesztávolságú lepke koromszínre emlékeztető, csillogóan feketésbarna vagy barnásszürke színű. A 12-20 milliméteres, fekete fejű, piszkos-zöld színű lárva hátoldalán csillag alakú szőrözettel borított szemölcsök vannak.

Kormospille imágó (nőstény)

Az évi egy nemzedéket létrehozó kártevő nyáron repülő lepkéinek tojásaiból kelő hernyók táplálkozásuk befejezése után a lehullott levelekben, növényi részeken, szőlőtőkén vagy a talajban készített, fehér gubóban telelnek át. Néhány százalékukból kifejlődhet egy csonka nemzedék, de a gubókban lévő lárvák zöme a következő év tavaszáig nyugalomban marad, és csak akkor folytatja a károsítást.

Ha kora tavaszi rügykártételt, illetve májusban a szőlő levelein szabálytalan alakú rágásokat tapasztalunk, gyanakodhatunk a károsító jelenlétére, de bizonyosságot csak a szexferomon csapdák szolgáltatnak. Az ország déli megyéiben június végén, július elején számíthatunk a lepkék megjelenésére. Tavasszal a tőkék lemosó kezelésével a kormospille gubóban telelő hernyóit is elpusztíthatjuk.

Ékköves araszoló (Boarmia hromboidaria)

Magyarországon eddig csak a szőlőn figyelték meg. Dél-Európában a teacserjék kártevőjeként is számon tartják.

Az áttelelt hernyók a szőlő rügyeit a rügyalapig kirágják. Helyettük az alvórügyek kifakadnak ugyan, de a belőlük fejlődött hajtásokon nem lesz termés. A kártétel észlelésekor az éjszaka károsító hernyót nehéz megtalálni. Nappal mozdulatlan és száraz ágdarabhoz hasonlító, álcázó helyzetet vesz fel. Egyetlen hernyó pusztítása egy tőke termésének (40-50 rügy) megsemmisülését eredményezheti.

A lepke szárnyainak fesztávolsága 28-30 milliméter, alapszíne szürkés-sárga, az elülső szárny szegélyén félhold alakú foltokból álló vonal látható. Szürkésbarna araszolóhernyói kifejlődve elérik az 50-80 millimétert is. Nálunk évi egy, esetleg két nemzedéke van, de melegebb országokban három is kialakulhat. Közepesen fejlett hernyóként telelnek át a tőkén, vagy a lehullott lomb között. A szőlő fakadásának idején előjönnek, majd a kifejlett lárvák a talaj felső rétegében bábozódnak be. A lepkék május-júniusban, illetve augusztus-szeptemberben rajzanak. Tojásaikat csoportosan rakják le a levelek színére és a kéregrepedésekre. A lárvák telelőre vonulásuk előtt még kisebb rágásokat ejtenek a szőlőn.

A lepkék éjszaka aktívak, fénycsapdával jól megfigyelhetők. Ha a csapda júniustól szeptemberig nagy számban gyűjti az imágókat, tavasszal kártétel várható. A fakadás előtt végzett növényolaj tartalmú lemosó kezeléssel elpusztíthatjuk a tőkék és a karók repedései alatt telelő hernyókat.

BOGARAK

Szivarsodró eszelény (Byctiscus betulae)

Szivarsodró eszelény frissen sodort szivarjai a szőlőn

A kárképére jellemző megbarnult, szivarrá sodródott levelek jelzik a tojásrakás idejét.

A bogarak főbb tápnövénye a szőlő, körte, alma, birs, szilva, galagonya és a mogyoró. Az április közepén előjövő áttelelt imágók érési táplálkozást folytatnak. De ennél is nagyobb termésveszteséget okoznak különleges sajátosságukkal, az ivadékgondozással. Először a levélnyél megfúrásával, illetve az edénynyalábok átrágásával elfonnyasztják, hajlékonnyá, sodorhatóvá teszik a leveleket, hogy azokból szivart göngyölhessenek össze és belsejükbe lerakhassák tojásaikat. A nőstények sokkal több levelet rágnak meg, mint amennyire szükségük van. A kártétel során zavar támad a gyökérrendszer és a lombozat között. A leveleket befedő, szürkés váladékuk segíti a sodrat összetapadását, így még az eső sem bomlasztja ki. A nőstény munkája közben időnként bemászik a levelek közé tojást rakni. Az összesodort levelek táplálékul szolgálnak a lárváknak. Egy-egy nőstény (néha többedmagával) általában 30 szivart készít és bennük 5-6 tojást rak le.

Az ormányosbogár 5-7 milliméter hosszú, fémesen csillogó, rézvörös, smaragdzöld vagy sötétkék színű. Hasonló nagyságú lárvája lábatlan, teste fehér, de feje világosbarna. Egy nemzedéke van. Az áttelelt imágók tavasszal érési táplálkozást folytatnak, párosodnak, a nőstények elkészítik a szivarokat, majd tojást raknak. A talajra lehullott, elszáradt levélszivar belsejében lévő kifejlett lárvák átrágják magukat a levélrétegen és a talaj felső rétegében bebábozódnak. A 3-4 hetes bábokból nyár végén előbújó fiatal bogarak a levelek hámozgatása és lyuggatása után a hideg beálltával telelőhelyet keresve visszahúzódnak a talajba.

Áprilisban a tőkére felmászó imágók lerázásával és összeszedésével megakadályozhatjuk a rügykártételt. Félméteres ágrészen található 4-5 mászkáló eszelény esetén a rügyduzzadáskor alkalmazott rezes lemosó kezelés repellens hatással bír. Lombosodás után, kisméretű fertőzésnél elég a szivarokat összeszedni és elégetni.

Cserebogarak:

  • Májusi cserebogár (Melolontha melo­lontha),
  • Erdei cserebogár (Melolontha hippocastani),
  • Zöld cserebogár (Anomala vitis),
  • Rezes cserebogár (Anomala dubia).

Májusi cserebogár lárvák

A különböző cserebogár fajok közül a zöld és a rezes cserebogárnak csak az imágói károsítják a szőlő lombozatát homoktalajú ültetvényekben. Ha június-júliusban helyenként nagy egyedszámban (4-6 bogár/levél) lepik el a tőkéket, a tarrágásuk után csak a vastagabb levélerek maradnak meg. A májusi és az erdei cserebogárnak azonban sokkal nagyobb jelentősége van, mert nemcsak a bogarak, hanem a lárvák is veszélyeztetik a kötött talajú szőlőültetvényeket.

Erős rajzású évjáratokban és erdős területek közelében a fiatal szőlőhajtásokon már márciusban súlyos károkat okozhatnak. Különösen az új ültetvényekben még az imágóknál is nagyobb pusztítást végeznek a lárvák. Minél fejlettebbek és minél nagyobb egyedszámban vannak jelen (főleg a bebábozódás előtti évben), annál nagyobb a kár.

A bogarak karéjokat hasítanak ki a levelekből, a lárvák pedig a fiatalabb gyökereket rágják, a vastagabbak héjrészét hámozzák. A szőlődugványokat keresztben vagy hosszában félig is elrághatják. Tömeges kártételüket a foltokban elpusztult, elhervadt hajtású növények jelzik. Ha leásunk a gyökerekig, a talajban megtaláljuk a pajornak vagy csimasznak is nevezett lárvát.

A 20-28 milliméter hosszú májusi cserebogár szárnyfedője barna. Testét fehér, apró szőrök borítják, nyakpajzsa fekete, illetve barna, lábai vörösesbarnák. A kifejlett, hátsó részén vastagabb, 40-50 milliméteres görbe lárvája elől piszkos-fehéres, csontszínű, hátul kékes-szürke.

Az erdei cserebogár kisebb méretű, 25 milliméter hosszú, előtora vörös, a tor alsó része gyengén szőrös. A májusi cserebogárhoz viszonyítva szárnyfedői világosabbak és kevésbé bordázottak. Mindkét faj megjelenése és életmódja nagyon hasonlít egymáshoz, de az erdei cserebogár főleg a tölgyerdőkkel határos szőlőkben károsít.

Fejlődési ciklusuk három-négy évig tart, utoljára az imágók telelnek, majd áprilisban, májusban rajzanak és érési táplálkozásuk után párosodnak. A nőstények a talaj felső rétegébe csomókban rakják le tojásaikat. A kelő lárvák kezdetben humusszal, később a növények gyökereivel táplálkoznak.

Az erős rágási tevékenységet folytató fejlett lárvák a mélyebb talajrétegekben bebábozódnak. A bábból kelő imágók a földből felfelé vándorolnak, így a rajzás előtti évben már az őszi ásás során megtalálhatók.

A lárvák ellen a rajzás évében, még fejletlenebb állapotukban védekezhetünk a leghatékonyabban. Ősszel a szőlő sorközére permetezett és bedolgozott Bora nevű gombaölő készítmény hatására a pajorok fokozatosan abbahagyják a táplálkozást és elpusztulnak.

Tavasszal a szőlő melletti lombos fákon (rajzófák) a rajzás évében összegyűlt és táplálkozni kezdő bogarakat kora reggel még dermedt állapotukban lerázhatjuk és megsemmisíthetjük. A bogarak kártételét emellett még az összecsalogatásukra szolgáló fénycsapdák kihelyezésével is csökkenthetjük.

Harlekinkatica (Harmonia axyridis)

A Kelet-Ázsiából származó, más néven ázsiai vagy sokszínű katicabogarat biológiai védekezésre használták Amerikában a levéltetvek, pajzstetvek és levélbolhák kordában tartására. A zárt termesztő helyekről kiszabaduló bogarak azonban több európai országban, így 2008-ban nálunk is megjelentek. Napjainkban ezek a ragadozó állatok sokkal több kárt okoznak, mint amennyi hasznot. Zsákmányállat hiányában az őshonos katicabogár lárváit is fogyasztják, a szőlőn tömegesen elszaporodva megrágják a sérült bogyókat. A termés feldolgozása során pedig az odakeveredett bogarak testében található vegyületek gátolják a must erjedését, kesernyéssé teszik a bor ízét.

Az 5-8 milliméter hosszú, a hazai katicabogárnál nagyobb és oválisabb alakú kifejlett egyedek nagyon változó színűek. A világosabb árnyalatúak narancssárga vagy vöröses szárnyfedőjükön sok fekete pontot viselnek, a teljesen fekete bogarakon viszont piros vagy vörös foltok láthatók.

Évente három vagy négy nemzedéket hoznak létre, szüretkor behúzódnak a szőlőfürtökbe, a bogyók közé. Csoportosan vonulnak telelőre az épületek belsejébe, vagy külső falára, esetleg a növények kérge alá. Elpusztításukra még nincs kidolgozott módszer.

Egyenlőszárnyúak

Pajzstetvek:

  • Közönséges teknős pajzstetű (Parthenolecanium corni),
  • Gyapjas szőlőpajzstetű (Pulvinaria betulae),
  • Juharpajzstetű (Pnenacoccus aceris).

Pajzstetvek szőlővesszőn

A pajzstetvek a növényi nedvek szívogatása mellett, az élő szövetekbe bejuttatott mérgező váladékukkal növekedési rendellenességet és a gazdanövény nedvvesztését, pusztulását okozzák. A kéregrészen és az ágakon bemélyedések keletkeznek, a növények fejlődésükben visszamaradnak, a tőke részben, vagy egészen kiszárad. A tavaszi és a nyári károsításuk során kiválasztott mézharmaton megtelepszik a korompenész is.

A szúró-szívó szájszervű pajzstetvek 10 milliméternél kisebb állatok. A törékeny, kétszárnyú hímekhez viszonyítva a nőstények szárny nélküliek, a lárvákhoz hasonlóak, párosodás után a hátukon kiválasztott pajzs védelme alatt rakják le petéiket. Váltivarúak, de képesek szűznemzéssel is szaporodni. Évente egy, vagy több nemzedéket hoznak létre.

A felsorolt pajzstetű fajok közül a szőlőkben leggyakrabban és legnagyobb egyedszámban a teknős pajzstetű fordul elő. A 3-7 milliméter hosszú közönséges teknős pajzstetű hímnek ovális/megnyúlt, szürke színű, míg a nősténynek kerek, barna színű pajzsa van. A gyümölcsfajták és a szőlő mellett az akácot is fertőzik. Évente egy nemzedéket fejlesztenek, lárva alakban telelnek át a szőlővesszőkön és a két-három éves tőkerészeken, majd tavasszal válnak ivaréretté. Júniusban jelennek meg a leveleket szívogató, új lárvák.

A levélsodró vírusokat is terjesztő, szintén egynemzedékes, 4-8 milliméter nagyságú, rózsaszín-szürke színű gyapjas pajzstetű hátát fehér viaszos por és sok, fehér, rojtos szál borítja. A viaszréteg megóvja az állatot a külső behatásokkal szemben és a tojások védelmét is szolgálja. A sárgásbarna színű, kifejlett, megtermékenyített nőstények telelnek át az idősebb, fás részeken és csak tavasszal raknak petéket. A 4 milliméteres, zöldessárga juharpajzstetűnek a lárvái telelnek át, majd az új nemzedék júliustól kezdve őszig a leveleken táplálkozik.

A szőlő metszése során a pajzstetves vesszők levágásával, a nyesedék elégetésével, illetve drótkaparóval, drótkefével való tisztítással csökkenthető a kártevő létszáma. Gócos fertőzésnél azonban az egészségesek megvédése érdekében inkább vágjuk ki az egész tőkét. Különösen a vattás pajzs alatt élő gyapjas pajzstetű ellen fontos a nyugalmi időben végzett növényolaj tartalmú oldattal való lemosó kezelés.

Szőlőgyökértetű (Viteus fitifolii, syn.: Dactulosphaira vitifolii)

A szőlőgyökértetű, vagy filoxéra, korábbi nevén Phylloxera vastatrix kizárólag a szőlőt károsítja. A gőzhajózás felfedezésével jutott át Amerikából Európába. Hazánkban 1975-ben Pozsonyban találták meg először. A kártevő föld alatti (gyökérlakó nemzedékek) és föld feletti (levéllakó nemzedékek) körforgásszerű, bonyolult fejlődési ciklusa két év alatt megy végbe. Az európai szőlőfajtáknak csak a gyökerén tud kifejlődni. Az amerikai szőlőknek a gyökerén is él, de nagyobb tömegben a leveleket lepi el. A gyökérlakó alakot csak akkor találták meg Amerikában, amikor Európában már katasztrofális károkat okozott. Előtte ott csak a levéllakó alakot ismerték.

Ha a növésben lévő hajszálgyökereken táplálkozik az állat, a vékony gyökérvégek szívogatásának helyén gabonaszem nagyságú, kampószerűen meggörbült „nodozitás” képződik. Az idősebb, megkeményedett gyökereken pedig rákbetegségre emlékeztető daganat, „tuberozitás” jön létre. A duzzanatok először sárgásak és húsosak, később megrothadnak, elkorhadnak és barnás-feketére színeződnek. A duzzanatokon nagyítóval is látható az apró, sárgás-barna rovarok tömege. A gyökérsérülés miatt a tőkék elsatnyulnak, sínylődnek, kevés, kicsi levelet és kevesebb termést hoznak. A szőlőszemek nem növekednek, héjuk összeaszalódik. Az erős gyökérfertőzés akadályozza a főgyökerek fejlődését, a gyenge hajtások nem érnek be, a tőke néhány év múlva elhal. A föld feletti alak a szőlő leveleinek bőrszövetét szúrja meg, mérgező nyála sejtburjánzást idéz elő. A levelek fonákján kialakított, gömb alakú, borsónagyságot is elérő gubacsokban szaporodnak a tetvek. A kártétel miatt kialakult asszimilációs felület csökkenés, valamint a levélszáradás károsan befolyásolja a vesszők minőségét és mennyiségét. A torzulások és gubacsok akadályozzák a víz- és tápanyagforgalmat.

Filoxéra levéllakó alak károsítása alanyszőlő levélen

Az amerikai szőlőfajták tömör szerkezete ellenáll a filoxéra támadásának. Európai szőlőknél a gyökér laza felépítése miatt a központi tengelyig hatolnak a filoxéra szívósertéi. A kártevő terjedésében a növény fogékonyságán kívül szerepet játszik a talajszerkezet is. A filoxéra a kötöttebb, agyagos, rögös szerkezetű talajokat kedveli, a magas kvarctartalmú talajokon (legalább 75%) viszont nem él meg a homokszemcsék okozta sérülések miatt. A filoxéra behurcolása után emiatt terjedt el a saját gyökerű homoki szőlőtelepítés az Alföldön. A kötött talajokon pedig megkezdték az Amerikából származó alanyok vesszőire az európai fajták ráoltását és a gyökerek szénkéneggel való kezelését. De a veszélyes kártevő ma is megtalálható Magyarország területén, teljes mértékű kiirtása nem sikerült. A föld feletti alak nagyobb méretű kártételére csak az 1980-as évek közepe óta kezdtek felfigyelni a szőlő anyatelepeken, az alanyfajtákon.

A gyökérlakó alak csak szűznemzéssel szaporodó nőstényekből áll és egy tenyészidőben négy-hét nemzedéket is létrehoz. A kifejlett gyökérlakó példány 1-1,5 milliméter hosszú, ovális alakú, sárgás, olajzöld vagy világosbarna színű. A peték sárgásak, oválisak. A föld feletti levéllakó, ivaros népességben a sárga hímek 0,3, a világosabb nőstények 0,5 milliméter hosszúak és szintén több generációjuk fejlődik egy vegetáció alatt. Mindkét alak tojásból kelő lárvája, többszöri vedlés után nimfává, majd kifejlett egyeddé, imágóvá alakul.

A filoxéra szabályszerű fejlődésmenete csak gubacsképződésre alkalmas szőlőnél, enyhe éghajlat alatt megy végbe az amerikai és a direkttermő fajtákon. Ilyen esetben a föld feletti ivaros nemzedék által a kéregrepedések alá lerakott téli petéből kibújó „ősanya” májusban megkezdi szívogatását a fiatal hajtásokon. A megszúrt helyen, a levélen besüllyedő és a tetűt körülnövő, üreges gubacsban a nőstény által lerakott, megtermékenyítetlen petékből kelő szárnyatlan nőstények más levelekre telepednek. Az új levélgubacsok kezdetben aprók és pirosak, később bezöldülnek. Nyár közepén a tojások egy részéből ugyancsak szárnyatlan, de erősebb testalkatú és hosszabb szipókájú gyökérlakó lárvák kelnek ki és húzódnak le a talajba, majd petéiket szintén megtermékenyítés nélkül rakják a gyökerekre. A föld alatt szűznemzéssel szaporodó nőivarú tetvek több éven át képesek a szőlőnek újabb és újabb gyökerére telepedni. Bizonyos körülmények között azonban (többnyire az őszi időszakban) a gyökérlakók között szárnyat növesztő egyedek jelennek meg, a föld felszínére kúsznak és ott ivaros nemzedéket hoznak létre. Ennek a nemzedéknek a hímjei és nőstényei újra szárnyatlanok. Mindegyik nőstény egy-egy megtermékenyített, olajzöld petét rak a tőke kéregrészei alá. Ebből a telet átvészelő téli tojásból tavasszal kel ki a föld feletti nemzedékeket elindító gubacstetű („ősanya”).

Májusi filoxéra gubacsok alanyszőlő levélen

A védekezés szempontjából a megelőzés azért is fontos, mert nincs talajfertőtlenítésre engedélyezett készítmény. A filoxéravész azonban nem ismétlődhet meg, ha rezisztens alanyfajtákra (amerikai alanyok) történik az európai szőlőfajták oltása.

Az európai szőlők levelén általában nincs gubacsképződés, de a telepítés utáni első években amerikai fajta-hibrideken (pl. Kéknyelű) kismértékben előfordulhat. Az amerikai alanyokon lévő oltványszőlőkben nem kell permetezni filoxéra ellen, a szaporítóanyagot előállító anyatelepeken viszont a fogékony fajtákon néha szükség van rá, amikor a leveleket teljesen beborító gubacsok miatt csak felhasználásra alkalmatlan, gyenge vesszők fejlődnek. A permetezést május közepétől-végéig a téli tojásból való lárvakelés idején, még a kártevőt megvédő első, piros gubacsok képződése előtt tanácsos elvégezni. Védekezésre javasolt készítmények az alábbiak: Biosol-káliszappan vizes oldata, csalánfőzet tízszeres hígításban, fokhagyma olajos permetlé, folyékony mosogatószer vizes oldata.

Kabócák:

  • Amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus),
  • Sárgalábú recéskabóca (Hyalesthes obsoletus),
  • Szőlő kabóca (Empoasca vitis),
  • Amerikai lepkekabóca (Metcalfa pruinosa),
  • Szarvaskabóca (Centrotus cornutus).

Az állatvilág kabócái közt kisebb és tekintélyesebb méretűek egyaránt megtalálhatók. Nyugvó állapotban tető alakban elhelyezkedő, többnyire négy, üvegszerűen átlátszó szárnyuk egyik vedléstől a másikig fokozatosan fejlődik ki. A nőstények tojócsövük segítségével helyezik tojásaikat a levelek bőrszövete alá. A kabócák szívogatásukkal legyengítik a haszonnövényeket, de ennél is nagyobb veszélyt jelentenek a fitoplazmás betegségek terjesztésével.

A szőlőn élő kabócák közül a sárgalábú recéskabóca csak időnként fedezhető fel a szőlőn, így az általa fellépő „fekete vesszejűség” kártétele elhanyagolható. A legnagyobb problémát az amerikai szőlőkabóca előretörése jelenti. Vörös szőlőnél a levél szélén kezdődő vörös elszíneződés, fehér fajtáknál sárga színű, mozaikszerű foltok és a levél szélének besodródása utal a jelenlétére. Ez a kártétel azonban nem jelentős, az igazi gondot azzal okozza, hogy az „aranyszínű sárgaság” nevű fitoplazmának (sejtfal nélküli baktérium), a szőlő veszélyes új károsítójának egyetlen ismert vektora. A hazánkban 2013-ban kimutatott, háncsrészben élő, önmagában nem terjedő kórokozó oltással, szemzéssel, vagy a kabócák szívogatásával terjed. Kezdetben a tőkék terméshozamának nagymérvű csökkenését, majd az egész tőke kipusztulását eredményezi. Korai tünete az ízközök rövidülése és a levélszél felé történő, háromszög alakú besodródása.

Az amerikai szőlőkabóca fiatal lárvája 1,5-2, a kifejlett egyed 4-5 milliméter nagyságú. Teste sárgásfehér, oldalán egy-egy fekete rombusz alakú folttal. Az imágó feje enyhén csúcsos, elülső szélén fekete csík fut végig. Világosbarna, narancssárga vagy barnás színű szárnyain fehéres és fekete foltok vannak. Az egynemzedékes kártevő a két éves cser rész kérge alatt tojás alakban telel. A májusban kikelő lárvák a levelek fonákján tartózkodnak. Júliusban jelennek meg a hímek és a nőstények. Az erdőben lévő gazdanövényeiről (erdei iszalag, bálványfa, éger) is áttelepedhet a közeli szőlőkbe.

A védekezés módjai az alábbiak:

  • metszés során a fertőzött vesszők eltávolítása és a nyesedék, valamint tüneteket mutató tőkék elégetése;
  • a rügyfakadás előtti olajos permetezés elvégzése;
  • a szőlő virágzása idején tetvek elleni készítményekkel való permetezés;
  • a gazdanövények irtása, gyérítése;
  • a kabócák terjedésének nyomon követése sárga, ragacsos lapok kihelyezésével.

A betegség terjedésének zárlat útján történő megállítása végett a tünetek észlelését a gazdálkodó köteles jelenteni az illetékes szakhatóságnak.

Tripszek (Thysanoptera)

Szőlőtripsz (Drepanothrips reuteri)

A pillásszárnyúaknak is nevezett, megnyúlt testű, apró, sötét színű tripszeknek többnyire négy, nagyon keskeny, szélükön hosszú pillákat (rojtokat) viselő szárnyuk van, de akadnak köztük szárny nélküli fajok is. A lábaikon lévő, mászást segítő tapadóhólyagról pedig a „hólyagoslábúak” elnevezést kapták. A hímek nagyon ritkák, inkább szűznemzéssel szaporodnak.

A növényi szöveteket szívogató, szőlőn élő legfontosabb tripszfaj, a szőlőtripsz kártétele nagyon hasonlít a szőlő levélatkáéhoz. Fás cserjéken való gyakori előfordulása miatt az erdő melletti szőlők fertőzöttebbek. Tavasszal a rügyfakadást követően az atkáknál korábban jönnek elő és megkezdik a szívogatást. A fiatal, kicsi, torzult levelek fonákján apró, sárga, ezüstösen csillogó, később barnára színeződött pontok láthatók, a hajtástengely megrepedezik. Néha a levelek ki sem bomlanak, a megmaradtak pedig lehullnak, így a vesszők nem érnek be. A vegetációban a madárkás, rosszul termékenyült fürtök által okozott terméscsökkenés jelzi a kártételt. Korábban a tripszek nem voltak fontos kártevők a szőlőben, viszont Badacsonyban az utóbbi évek melegebb nyarain tömeges felszaporodást és súlyos kártételt tapasztaltak.

A kifejlett, sárgásbarna színű, két pár szárnyú tripsz eléri az 1 milliméter nagyságot. Évente két nemzedékük alakul ki, petéiket tojócső segítségével a növények bőrszövete alá helyezik. Ősszel a kifejlett állatok a rügyek pikkelylevelei, vagy a kéregrepedések alá vonulnak telelni.

A védekezés szükségességéről a szőlő nyugalmi állapotában végzett rügyvizsgálat és a rügyfakadás időpontjában folytatott színcsapdás megfigyelés nyújt segítséget. A telelőhelyüket kora tavasszal elhagyó tripszek megjelenése idején lehet szükség Biosol-káliszappanos permetezésre.

Györffyné dr. Molnár Júlia PhD
(Biokultúra 2017/2-3)

(A felvételeket a szerző és dr. Koroknai Balázs készítette.)

[top]