A biovilág hírei itthon és a nagyvilágban

A klímaváltozás hatásait ma már mindannyian megtapasztaljuk: egyre gyakoribbak a hőhullámok, a hosszú aszályos időszakok, a vízhiány és a szélsőséges időjárási események. Ezek az élelmiszer-termelésen és a mezőgazdaság jövőjén túl, a természetet és az egészségünket is veszélyeztetik.

Egy alkotmánybírósági döntés értelmében az Országgyűlésnek új klímatörvényt kell megalkotnia, mivel a korábbit nem találták alkalmasnak az ország és a jövő generációjának védelmére.

Közel 200 civil szervezet – köztük tulajdonosunk, a Magyar Biokultúra Szövetség – szakértői közösen dolgozta ki egy új, átfogó és számonkérhető klímatörvény szakmai tervezetét. A javaslat célja, hogy Magyarország felkészültebben reagáljon a klímaváltozás hatásaira, miközben hatékony intézkedésekkel járuljon hozzá az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez és természeti erőforrásaink megóvásához. A tervezet kiemelten foglalkozik többek között a vízkészletek, a termőföldek, a biológiai sokféleség és az élelmiszer-biztonság védelmével.

A kezdeményezés részeként békés kiállásra várják mindazokat, akik fontosnak tartják, hogy Magyarországnak korszerű, a klímaváltozás kihívásaira valódi válaszokat adó klímatörvénye legyen.

Időpont: 2026. július 10. (péntek) 17:00 és 19:00 óra között

Helyszín: Budapest, Városliget – Napozórét

A program részeként civil és ifjúsági szervezetek mutatkoznak be, szakértői beszélgetésekre kerül sor, majd 18:30-kor közös ernyőnyitási akcióval hívják fel a figyelmet arra, hogy egy jó klímatörvénynek ugyanúgy védelmet kell nyújtania az emberek és a természet számára, mint egy ernyőnek a szélsőséges időjárás ellen.

A szervezők azt kérik az Országgyűléstől, hogy 2026. november 9-ig – az ENSZ 2026-os klímacsúcsának kezdetéig – fogadjon el egy olyan új klímatörvényt, amely a civil szervezetek által kidolgozott szakmai javaslatokra épül.

A részvétel ingyenes. A közös ernyőnyitási akcióhoz előzetes regisztráció szükséges.

További információk az eseményről és az új klímatörvény kezdeményezésről:
https://ujklimatorveny.hu/nyissunk-ernyot-a-jovoert-bekes-kiallas-az-uj-klimatorvenyert/

A Greenpeace Magyarország, a Magyar Biokultúra Szövetség és a Magyar Természetvédők Szövetsége szerint a magyar kormánynak egyértelműen ki kell állnia a GMO-mentes mezőgazdaság mellett, és szükség esetén az Európai Unió Bíróságához kell fordulnia az új GMO-kra vonatkozó uniós szabályozás miatt.

A Tisza EP-képviselői tegnap olyan szavazatokat adtak le az Európai Parlamentben, amelyekkel hozzájárultak az új génkezelési technikákkal előállított növényekről szóló uniós rendelet elfogadásához. A többi jelen lévő magyar EP-képviselő a GMO-mentes magyar álláspontot képviselte.

A helyzet azért különösen súlyos, mert Magyarországon több mint húsz éve politikai konszenzus van a GMO-mentes mezőgazdaság védelméről. Ez nemcsak szakpolitikai vállalás: az alkotmány is rögzíti, hogy Magyarország a testi és lelki egészséghez való jog érvényesülését többek között a genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdaság biztosításával segíti elő.

Az Európai Parlamentben tegnap nem egy hagyományos végszavazás zajlott. A képviselők második olvasatban a módosító indítványokról döntöttek, köztük arról is, hogy az EP utasítsa el a Tanács álláspontját. Mivel a módosítók nem kaptak többséget, a Parlament változtatás nélkül jóváhagyta az új GMO-król szóló rendeletet. A Tisza képviselői nem támogatták az elutasítást, és nem szavazták meg azokat a módosítókat sem, amelyek erősebb garanciákat építhettek volna a szabályozásba.

Az elfogadott rendelet az új génkezelési technikákkal előállított növények jelentős részét kivonja a jelenlegi uniós GMO-szabályozás több alapvető eleme alól. A jövőben ezeknél nem lenne szükség a mostanihoz hasonló engedélyezésre, gyengülnének a nyomonkövetési és jelölési követelmények, és a fogyasztók sok esetben nem tudhatnák, ha új génmódosítási technikával előállított élelmiszer kerül eléjük.

A három szervezet szerint ez ellentétes az elővigyázatosság elvével, a fogyasztók tájékoztatáshoz való jogával, valamint az ökológiai és GMO-mentes gazdálkodók érdekeivel. Különösen aggasztó, hogy az új szabályozás tovább erősítheti a nagy agrár-biotechnológiai vállalatok és vetőmagcégek piaci pozícióit, miközben a gazdák és a fogyasztók mozgástere szűkülhet.

A szervezetek szerint az EP-szavazás után a magyar kormánynak haladéktalanul lépnie kell. Arra kérik a miniszterelnököt és a kormányt, hogy egyértelműsítsék: Magyarország továbbra is kiáll a GMO-mentes mezőgazdaság, a fogyasztók tájékoztatáshoz való joga és az elővigyázatosság elve mellett.

A három szervezet azt is kéri, hogy Magyarország más ellenző tagállamokkal közösen forduljon az Európai Unió Bíróságához a rendelet megsemmisítése érdekében. Erre a hatályba lépést követően csak rövid idő áll majd rendelkezésre, ezért a szükséges jogi és diplomáciai előkészítést azonnal meg kell kezdeni.

Közel kétszázezren küldtek már e-mailt európai parlamenti képviselőknek azért, hogy megállítsák az új géntechnológiával előállított termékek (NGT-k) deregulációját a közelgő parlamenti szavazások előtt. Olvass tovább

Az Európai Szabadalmi Hivatal (ESZH) egy közelmúltbeli döntése ismét ráirányította a figyelmet a növényekre és genetikai tulajdonságokra vonatkozó szabadalmak kérdésére. Olvass tovább

Az Agroturizmusra fel! roadshow első állomását 2026. május 5-én rendezték meg Noszvajon. Olvass tovább

A Magyar Biokultúra Szövetség írásban fordult dr. Nagy István agrárminiszterhez, kérve, hogy Magyarország minden lehetséges eszközzel lépjen fel az új géntechnológiák (NGT-k) szabályozására vonatkozó uniós rendelettervezet elfogadása és hatálybalépése ellen. Köszönjük, hogy az Agrárminisztérium eddig is mindvégig kitartott az EU döntéshozatal során amellett, hogy az új NGT-ket ne vonják ki a szigorú GMO szabályozás alól. Ennek ellenére az ügy rossz irányba látszik eldőlni. A Biokultúra most nemzetközi összefogást és együttes fellépést javasol, mivel más tagállamokban, sőt az EU-n kívül, Svájcban is tömeges tiltakozás kíséri a tervezetet. Olvass tovább

A hazai ökológiai ágazat kiugrási lehetősége a magasabb hozzáadott értékű termékek előállításában, a termelés hatékonyságának növelésében és az élelmiszerellátási lánc szereplőinek együttműködésében rejlik. Olvass tovább

Idén március 10-én, Kecskeméten került megrendezésre a Portfolio nívós agrárszakmai eseménye. Az ökológiai termelési szereplők már második alkalommal vehetnek részt óriási kedvezménnyel ezen a rendezvényen. Olvass tovább

Az Európai Bizottság ismét meghirdette az EU Organic Awards 2026 pályázatot, amelynek célja az ökológiai ágazat kiemelkedő szereplőinek és innovatív kezdeményezéseinek elismerése Európa-szerte. Olvass tovább