Megjelent a várva várt új, ötéves támogatási program az ökológiai gazdálkodók támogatására

A Magyar Biokultúra Szövetség kitartó érdekképviseleti tevékenységének köszönhetően noha nem sikerült az összes észrevételünket elfogadtatni több ponton kedvezőbben alakul a meghirdetett pályázati felhívás, mint ahogyan az a társadalmi egyeztetés keretében várható volt.

Az előző, többéves támogatási programok folytatásaként az új támogatási program is azoknak nyújt lehetőséget 2025. január 1-től 2029. december 31-ig (kötelezettségvállalási időszak), akik konvencionális területeiket ökológiai művelés alá vonják, illetve azoknak, akik az ökológiai művelésbe vont területeiken fenntartják ezt a gazdálkodási módot.

A támogatási kérelmek benyújtására 2024. november 25. és 2024. december 23. között lesz lehetőség.

A részvétel feltétele az ÖKO támogatási programban, hogy a kedvezményezett vállalja, hogy a támogatásba vont területein az ökológiai gazdálkodás előírásainak megfelelő gazdálkodást folytat.

A kötelezettségvállalások alapján évente igényelhető vissza nem térítendő támogatás az egységes kérelem részét képző kifizetési kérelem benyújtásával. Az egyes földhasználati kategóriákra vonatkozó éves támogatási összegeket az alábbi táblázat foglalja össze:

Forrás: „Ökológiai gazdálkodás támogatása” című pályázati felhívás 22. oldal

 

Figyelemmel kell lenni arra, hogy a minimális támogatható területnagyság minden földhasználati kategória esetén 1 hektár, a kötelezettségvállalással érintett egybefüggő terület (KET) támogatható minimális területnagysága 0,25 hektár, valamint a kifizetési kérelemben megjelölt táblák minimális mérete 0,25 hektár.

A kedvezményezettnek a támogatásba vont KET teljes területére vonatkozóan a kötelezettségvállalás teljes időszaka alatt, az adott év minden napjára vonatkozóan hazai akkreditációval rendelkező ökológiai tanúsító szervezettel kötött érvényes, legalább 2025. január 1-től hatályos tanúsítási szerződéssel kell rendelkeznie. A kedvezményezettnek az átállás első évét követő évtől a kötelezettségvállalási időszak végéig rendelkeznie kell a tanúsító szervezet által kiállított, érvényes minősítő tanúsítvánnyal.

Szántóföldi földhasználati kategória esetében ‒ néhány kivételtől eltekintve ‒ támogatás igényelhető minden szántóföldi növény- és zöldségfélére, valamint ültetvényként termeszthető zöldségnövényekre, lágyszárú gyümölcsökre, gyógy-, aroma- és fűszernövényekre, rizsre, zöldugarra és méhlegelőre is.

Ültetvény földhasználati kategóriában a faiskola, a csemetekert és a hagyományos gyümölcsös hasznosítás nem támogatott, de továbbra is a támogatási rendszerben maradnak a vegyes gyümölcsösök és a 26 év feletti, termő ültetvények. A gyümölcs- és szőlőültetvényeket termeléssel kell hasznosítani, megfelelő kultúrállapotban kell tartani, amelynek teljesülését a Kincstár helyszíni vizsgálattal ellenőrizni fogja. Azok a területek támogathatók, amelyeken 2025.01.01-én már eltelepített ültetvény található, vagy a támogatási kérelemben tett nyilatkozat szerint az ültetvény eltelepítése legkésőbb a 2026. évi egységes kérelem benyújtásának jogvesztő határidejéig megvalósul. Amennyiben az ültetvény eltelepítése már a 2025. évi egységes kérelem benyújtásának jogvesztő határnapjáig megtörténik, a támogatást igénylő már 2025-ben is jogosult lesz kifizetésre.

Gyep földhasználati kategóriában a kötelezettségvállalás teljes időtartama alatt átlagosan legalább 0,2 ÁE/ha/év állatsűrűséget kell biztosítani legeltethető állat tartásával.

A támogatási kérelmek országos rangsorának összeállítása földhasználati kategóriánként, és ezen belül átállás alatti és átállt területenként külön-külön történik. Többletpontot kapnak a nitrátérzékeny, Natura 2000 és a magas természeti értékű területen gazdálkodók. Előny szerezhető legeltethető állatok tartásával, valamint azzal, ha a gazdaság minél nagyobb területe áll ökológiai gazdálkodás alatt.

A környezetkímélő gazdálkodást támogató programok közötti választásnál érdemes szem előtt tartani, hogy az ÖKO Program támogatási összegei az ökológiai előírásokon felüli, pótlólagos vállalások nélkül is elérhetők. Nagy előnye az ÖKO Programnak, hogy a 26 évnél idősebb, megfelelően gondozott ültetvények és a vegyes gyümölcsösök is támogatottak.

Az „Ökológiai gazdálkodás támogatása” című (KAP-RD20-1-24 kódszámú) pályázati felhívás részletei és a teljes pályázati dokumentáció itt ismerhető meg: https://kap.gov.hu/tamogatas/kap-rd20-1-24

Látogasson el országjáró rendezvényeink egyikére, ahol átfogó tájékoztatást kap az új Öko Program pályázati felhívásáról, az ökogazdálkodás főbb előírásairól, valamint a biogazdálkodás gyakorlati kérdéseiről. Az eseményen az agrárminisztérium képviselője mellett biogazdálkodók és a Biokontroll szakemberei osztanak meg fontos információkat és tapasztalatokat.

  1. Kecskemét: https://www.biokontroll.hu/esemeny/biokontroll-orszagjaras/
  2. Nyíregyháza: https://www.biokontroll.hu/esemeny/biokontroll-orszagjaras-2/
  3. Budapest: https://www.biokontroll.hu/esemeny/biokontroll-orszagjaras-3/
  4. Kaposvár: https://www.biokontroll.hu/esemeny/biokontroll-orszagjaras-4/
  5. Győr: https://www.biokontroll.hu/esemeny/biokontroll-orszagjaras-5/