Mentsük meg a méheket – de hogyan csináljuk jól?
A méhek védelme fontos kérdés, ez nem vitás, azonban ideje eloszlatni az ezzel kapcsolatos tévhiteket.
A méhekről a legtöbb embernek a mézet termelő (és néha méhszúrást osztó) háziméhek jutnak eszébe, pedig csak Magyarországon mintegy 700 vadon élő méhfaj él. Nem csak a háziméhekről (és a mézről) van szó, rajtuk kívül léteznek például bányászméhek, szabóméhek, faliméhek, kakukkméhek, művészméhek. A közelmúltban szerencsére egyre több cikk jelent meg a témában, többek között az Egyesült Királyságban, Spanyolországban és az USÁ-ban is végeztek kutatásokat, és fontos összefüggésekre derült fény, melyek segíthetik a vadon élő méhfajok védelmét. Az alábbiakban ezek eredményeiről számolunk be, hogy ezzel is segítsük megérteni a vadon élő méhek védelmének jelentőségét és annak valódi lehetőségeit.
„Mentsük meg a méheket!” – halljuk évek óta, miközben zümmögő, fekete-sárga mézelő méheket képzelünk magunk elé, ahogy szívogatják a színes virágokból a nektárt, vagy ahogy nyüzsögnek a lépeken a kaptárakban. A mézelő méheket azonban nem fenyegeti a kihalás veszélye. Igaz, hogy a betegségek, paraziták és egyéb veszedelmek valódi problémát jelentenek a méhészek számára, de a háziméhek száma világszerte 45%-kal nőtt az elmúlt fél évszázadban.
„A háziméhek nem fognak kihalni” – jelentette ki Scott Black, a Xerces Society (egy gerinctelen élőlények védelmével foglalkozó szervezet az Egyesült Államokban) ügyvezető igazgatója. Jelenleg több méhkaptár van a világon, mint eddig bármikor és ez azért van, mert az ember háziméheket tart. De a háziméheket védeni azért, hogy megmentsük a megporzó rovarokat olyan, mintha a csirkéket vennénk védelmünkbe azért, hogy megmentsük a madarakat.
A közfelfogással ellentétben a háziméh családok pusztulása egy mezőgazdasági probléma, nem pedig természetvédelmi kérdés. A háziméheket kb. 9 000 évvel ezelőtt kezdte el háziasítani az ember, azok nem különböznek a többi háziállattól. Az Egyesült Államokban nem őshonosak, Európából hozták be őket 1622 körül.
A világszinten több, mint 20 000 méretben, formában, színben eltérő vadon élő méhfaj mindeközben óriási veszteségeket szenved el. Csak az Egyesült Államokban a 4 000 őshonos méhfajból 4 poszméh faj egyedszáma 96%-kal csökkent az elmúlt 20 évben, további három másik faj valószínűleg kihalt. Az elmúlt 100 évben a középnyugati területek őshonos méhfajainak 50%-a eltűnt az elterjedési területéről.
Scott Black a méhek veszélyeztetettsége körüli zűrzavar keletkezését kb. 2006-ra teszi, akkor kezdtek el hírt adni a háziméh családokat érintő kaptárelhagyásról (CCD), ami lázba hozta a közvéleményt. A méhek körül felpezsdült a nemzetközi párbeszéd, de mivel ez volt az első alkalom, hogy a megporzók a köztudatba kerültek, így a téma nem volt sem elég egyértelmű, sem elég árnyalt. Akkoriban számos jószándékú aktivista és politikus megdöbbenve értesült arról, hogy a háziméheken kívül más megporzó rovarok is léteznek.
Juan P. Gonzalez-Varo, a Cambridge-i Egyetem kutatója szerint a közvélemény azért sem képes különbséget tenni a háziméhek mezőgazdasági jellegű problémái és a vadon élő megporzó fajokhoz köthető, biodiverzitással kapcsolatos problémák között, mert sokszor megtévesztik őket a téves jótékonysági kampányok és a média.
Sok mindent helyesen csinálnak és felhívják az emberek figyelmét a témára, de problémát jelent a háziméhek ökosziszémában betöltött szerepével kapcsolatos tévhit.
A méhekkel kapcsolatos aggodalom óriási robbanást idézett elő a háziméhek pusztulásának, illetve ennek a termesztett növényekre gyakorolt hatásának kutatásában. Ezzel szemben viszonylag kevés kutatást végeztek azért, hogy megértsék a vadon élő beporzók csökkenésének okait. Természetesen a háziméhek vizsgálata általában könnyebb, mint a vadon élő fajoké, mivel számos vadon élő méh faj nem képes a túlélésre azon az élőhelyen kívül, amihez alkalmazkodott. A háziméhek háziállatok, a kutatások során sok mindent megtehetnek velük, de a vadon élő fajok vizsgálata teljesen más műfaj, itt valódi tájakkal és társulásokkal kell dolgozni.
A vadon élő beporzók kutatásának hiánya különösen problematikus, figyelembe véve azokat a vizsgálatokat, amelyek azt igazolják, hogy a háziméhek negatívan befolyásolhatják az őshonos méhfajokat. Amikor a háziméhek éppen nem a termesztett növények beporzásával vannak elfoglalva, a méhészek gyakran köztulajdonban lévő területeken tartják őket. A háziméhek egész évben táplálkoznak, kilométereket megtesznek virágport és nektárt gyűjtve a vadvirágokról olyan területeken, ahol az őshonos méhfajok is táplálkoznak.
A vadméh fajok, amelyek gyakran magányosan élnek, és rövidebb időszakban aktívak, nem mindig képesek versengeni a kaptárakban óriási számban élő háziméhekkel, különösen a szárazabb években, amikor kevesebb a vadvirág. Kaliforniában a mandula ültetvények beporzásában óriási szerepet játszanak a háziméhek. Egy itt végzett kutatás során kiderült, hogy egy adott területen a háziméhek számának növekedésével a poszméhek száma csökkent.
A problémát azonban nem csak a versengés jelenti. A betegségeket is átadhatják a háziméhek a vadon élő méh fajoknak, amikor azonos virágokon táplálkoznak. Az intenzív módon tartott egyéb háziállatfajokhoz hasonlóan, a zsúfoltság és a monoton étrend következtében a háziméh családokban is egyre több kórokozó és parazita jelenik meg. Kanadában, Írországban és az Egyesült Királyságban a kutatók úgy találták, hogy a méheket használó üvegházak környezetében a vadméhek körében nagyobb arányban fordulnak elő különböző megbetegedések.
Ez rossz hír a méhek és a növények számára egyaránt.
A háziméhek mellett a vadméhek is kulcsfontosságú szerepet játszanak a mezőgazdasági rendszerekben, biztosítják a termesztés stabilitását, hozzájárulnak a hozamok növekedéséhez és beporoznak olyan növényeket is, amelyeket a háziméhek kerülnek, mert nincs nektárjuk, vagy mert a virágporuk nehezen hozzáférhető, ilyen növény például a paradicsom.
A kutató szerint jó, hogy felhívják az emberek figyelmét arra, hogy a növényvédőszerek és az élőhelyek megfogyatkozása kockázatot jelent a méhek számára. Az Egyesült Államokban a méhészek a méhcsaládok mintegy 40%-át veszítik el minden évben, és ennek egy része olyan tényezők következménye, amelyek az őshonos méhek számára is problémát jelentenek, mint például a növényvédőszerek, rovarölők és a különböző betegségek. De valódi tudatosság birtokában az emberek felismernék azt, hogy ami jó a háziméheknek, az nem mindig előnyös a vadon élő méhfajok számára. „Leginkább azt a változást szeretném látni, hogy a méhészetet kitermelő tevékenységnek tekintsék” – mondja Gonzalez-Varo. „Sok más kitermelő tevékenység engedélyezett a védett területeken is, mint a vadászat, vagy a legeltetés, de mindegyiket szabályozzák. Eddig a természetvédők nagyon megengedőek voltak a méhészekkel.”
Ami a mézelő méhek és a vadméhek megkülönböztetését illeti, néhány „Mentsük meg a méheket” kampány megpróbálta kijavítani a korábbi hibákat. Tavaly bíráltak egy kampányt, mert olyan vetőmagcsomagokat osztogattak, amelyek nem őshonos növényfajokat terjeszthettek és kiszoríthatták a vadon élő méhfajok táplálékául szolgáló fajokat. Azóta szakembereket kértek fel, hogy segítsenek a kutatásokban és a vadon élő beporzók élőhelyeinek helyreállításában.
Sok még a tennivaló. Először is a méhek megmentésére irányuló kampányokban a háziméhek kiemelése helyett megmutathatnák a méhek sokféleségét. Mint sok más környezetvédelmi kérdésben, itt is az oktatás a kulcs.
Nem titok, hogy a méhpopulációk fogyatkoznak az Egyesült Királyságban és Európában is. Az elmúlt években hatalmas figyelem irányult erre a kérdésre, sokan kaptárokat helyeztek el a kertjükben, vagy a tetőn. De nem biztos, hogy ez igazán segít. Az Egyesült Királyságban kb. 270 méhfaj él. Szinte mindenki ismeri a karizmatikus poszméheket, de a 250 magányos méhfaj már sokkal kevésbé ismerős a hétköznapi emberek számára. Ahogy a nevük is elárulja, ezek a méhek nem kaptárokban, családokban élnek, hanem magányosan fészkelnek hasadékokban, vagy a talaj felszíne alatt.
Az egyes méhfajok eltérő módon táplálkoznak, válogatnak a virágokban, azok formája, illata, színe alapján. Ez a növények és a beporzók koevolúciójának következménye, és azt jelenti, hogy bizonyos virág típusok a hozzájuk passzoló méhektől függenek. Például a mély virágkehellyel rendelkező növényeket azok a méhfajok látogatják, amelyeknek elég hosszú a nyelvük ahhoz, hogy elérjék a nektárt. Ha csökken a vadon élő méhek változatossága, akkor számos termesztett és vadon élő növényfaj számára nem lesz elég hatékony a beporzás.
Mi a baj a mézelő méhekkel? Az európai mézelő méh (Apis mellifera) egy társas méhfaj, amelyet háziasítottak a növények beporzása és méztermelés céljából. A méhészetet gyakran hirdetik úgy, mintha az jelentené a méhek védelmét, emiatt egyre többen tartanak háziméheket az Egyesült Királyságban is. Nagyon jó látni, hogy az emberek az ügy mögé állnak, de a háziméhek tartása semmit sem segít a vadon élő beporzók védelmében. A háziméhek nagy mértékű jelenléte kifejezetten káros lehet a vadméh populációkra, mivel velük kell osztozniuk a virágpor és nektár forrásokon. Amikor sok a virág, ez nem feltétlenül jelent gondot, azonban nehezebb időkben, vagy olyan környezetben, ahol szűkös az élelem forrás, ott a vadméhek háttérbe szorulhatnak. A virágok hiánya a fő oka a méhpopulációk csökkenésének. Az olyan kezdeményezések, mint a városi méhészkedés, még nagyobb nyomás alá helyezik a vadméheket.
A háziméhek nagyon hatékonyan gyűjtik össze és szállítják a pollent a kaptárba, és ennek következtében keveset szállítanak a látogatott virágokra. Számszerűsíthetően kevésbé hatékony beporzók, mint a vadméhek, tehát a táplálkozási mintázat változása a növénytársulásokra is hatást gyakorol. Amikor a háziméhek nagyobb számban jelennek meg egy területen, akkor a vadméheket kiszorítják onnan, megnehezítve ezzel a vadon élő növényfajok reprodukcióját. A háziméhek nem helyettesítik a vadon élő beporzókat, ezért az egész közösséget meg kell védenünk a jó minőségű beporzás biztosítása érdekében.
A méhkaptárokat rendszeresen szállítják, akár nagyobb távolságokra is, ezzel lehetővé teszik a betegségek, paraziták gyors terjedését. A kaptárak lakóiról ezek átterjedhetnek a vadméhekre és a poszméhekre is, amikor ugyanazokat a virágokat látogatják.
Az amatőr méhészek számának növekedése valószínűleg több kárt okoz, mint amennyi jót. Senki nem tagadja a brit méhészek munkájának és az általuk előállított csodálatos méznek az értékét, de ha valaki szeretné megmenteni a méheket, akkor azért ennél hatékonyabb lépésekre van szükség.
Hogyan segíthetünk a méheken? A kertek fontos élőhelyeket jelentenek a méheknek. A méheknek szükségük van táplálékra, ezért a kertben érdemes minél több nektárban és virágporban bővelkedő virágos növényt telepíteni. Ha lehet, kerüljük a hibrid dísznövényeket, mert ezek bár mutatósak, gyakran alig, vagy egyáltalán nem termelnek nektárt. Ne feledkezzünk meg a változatosságról. Ültessünk többféle formájú, színű virágot, hogy minél változatosabb méh fajokat vonzzunk a kertünkbe.
A fa, vagy betonburkolatú járdák lehet, hogy egyszerűen fenntarthatóak, de ezek a talajban fészkelő méhfajok számára nem megfelelőek. Nagyobb méretű virágágyakba nemcsak több virágot tudunk ültetni, hanem növeljük a fészkelőhelyek területét is. A falakban, vagy kiszáradt növényi szárakban fészkelő méhek számára készíthetünk méhecske hotelt is.
Kerüljük a neonikotinoid növényvédőszerek használatát a kertünkben, ha lehetséges.
A makulátlan gyepek és virágágyak lehet, hogy lenyűgözik a vendégeinket, de a méhek ezekért nem rajonganak. Sok gyorsan növő, gyomnak tekintett növény kínál gazdag nektár és virágpor forrást a méheknek, ezért inkább felejtsük el a gyomirtást és hagyjuk a vad növényfajokat virágozni. A „lusta” kertész birodalmában, ahol ritkábban nyírják a füvet, akár 30%-kal is nőhet a méhek száma az olyan „gyomoknak” köszönhetően, mint a gyermekláncfű, és a fehérhere. A méhek védelmében a kaptár beszerzése helyett inkább tartsunk egy kis – tudományos tényekkel is alátámasztott – szünetet és ne nyírjuk annyit a füvet a kertünkben.
Forrás: https://theconversation.com,
www.sierraclub.org
Fordította: Nagy Judit
(Biokultúra 2021/5)
