Múlt idő – jelen idő: Bereczki kertjének megmentésére tett lépések az Erdélyi Gazdában

Néha úgy tűnik a történelemben, mintha csak lennének hasonlatosságok és ismétlődések. A véletlen úgy szervezte, hogy Tolnay Gábor történész-levéltáros hatalmas munkája recenzálásra került a kezembe. A zseniális Bereczki Máté teljes levelezésének anyaga az e-könyv tárgya (Verseghy Könyvtár, Szolnok). Többek között olvasható lett számunkra az Erdélyi Gazda című lap 1888. évi 7. számában írottak (1888. április 1.). A szerkesztőségi cikk okkal aggódott Bereczki pomológiai kertje miatt. Minden erdélyi próbálkozás dacára, pár kilométerrel odébb kellett „átplántálni” a híres fajtagyűjteményt. A nemesember ezt is megtette, igaz belerokkant és eltemette az ország Kunágotán. Eltűnt a mintegy 3000 fajtás gyűjtemény, hiába mentette Unghváry László, Petrovay György és sokan mások. Megsemmisült, mint a kamaraerdői Erzsébet királyné kert…

„Ki hiszi, hogy érdemes ősz pomológusunk megérdemlett csendben töltheti hátralévő napjait, hogy gond nélkül foglalkozhatik szeretett gyümölcsfajainak ápolásával és dédelgetésével, ki ezt hiszi – mondjuk – az bizony nagyot csalódik! A béke emberének küzdenie kell, küzdenie kell azért, hogy engedjék meg nagy kegyesen nékie továbbra is másoknak hasznára működni!

Néhány év óta mintha készakarva törnének a mezőkovácsházi, bátran mondhatjuk világhírű telep megrontására, megszüntetésére. Tán valami lelketlen uzsorás kívánja exequáltatni (kiegyenlíttetni) e nagybecsű kincset? Óh nem, a magas kormánynak, illetve pénzügyminisztériumnak intézkedései függenek Damoklész kardként a közhasznú vállalat felett, azt percről percre megsemmisítéssel fenyegetve s míg másutt az ily kert, melyet egy emberélet verejtéke és kutatása tett rideg helyen termékennyé, az állam méltányló gondoskodásának képezi tárgyát, addig nálunk tán néhány ezer forintért készek veszendőbe hagyni az egészet! Azonban legyen elég a keserű kifakadásokból, mondjuk el röviden és híven a tényeket!

(…) Kitűnt, hogy a kérdéses telep Mező-Kovácsházán (Csanád megyében) kincstári bérjószágon fekszik, területe körülbelül hat hold és van benne (1882-ben) teljesen megbízható forrásokból szerzett és Bereczki által a legjobb szakkönyvek nyomán becseseknek talált gyümölcsfajokból 1200 fajta, melynek fele már akkor termett és valódinak bizonyult, a többi pedig tanulmány alatt állott. Magát a bérletet, melyben e nevezetes kerti telephelyet foglal, Sármezey Antal úgy bírta addig haszonbérbe, kinek vendégszerető házánál Bereczki kedves menhelyet talált. A bérleti idő 1883-ban járván le, a megújításnál – állítólag – olyan magasra lett felhágtatva a bérösszeg, hogy Sármezey úr ahhoz hozzá szólni nem kívánt… más kézbe jutva a jószág, Bereczkinek is a régi bérlővel együtt el kell hagynia a helyet, a mi a magyar pomológiára általában, az Alföld gyümölcsészetére nézve pedig különösen nagy kárral járt volna…

Az erdélyiek tehát felvetették a kérdést: mi történjék ennek meggátolására? Tanácskozásunk eredménye az lett, hogy bizalmas átiratot intéztünk az Országos Magyar Gazdasági Egyesülethez Budapestre, melyben a megoldásnak két módját ajánlottuk: vagy azt, hogy a jószág a jelenlegi bérlőnek újból kiadassék, vagy azt, hogy a kert a bérlettől elkülöníttessék és továbbra is – megfelelő anyagi segély mellett – a Bereczki kezén hagyassék. Továbbá még azt is hangsúlyoztuk, hogy nemcsak magát az anyagot, hanem azt a sok becses tapasztalatot is meg kellene menteni a tudomány, a gyakorlat számára, melyet Bereczki tevékeny életén át szerzett és ezt csak úgy lehet elérni, ha melléje alkalmas, tanult, fiatalabb segéderőt adva, a ritka szellemi örökség átszállása biztosíttassék.

(…) De örömünk nem volt sokáig zavartalan: új vészhír érkezett ez év elején kertészeti szakosztályunk érdemes elnökéhez, Bodor Pál úrhoz, melyben már nem is a bérösszeg felemeléséről, hanem tisztán és határozottan a jószág eladásáról volt szó és így Bereczkinek ismét az egyszer már szerencsésen félreértett vándorbotot kellene kezébe venni!

300 éves körtefa Erdélyben

(…) Az Erdélyi Gazd. Egylet kertészeti szakosztályának elnöke levelet kapott Bereczki Máté ismert pomológustól, melyben kifejti, hogy azon kertet, melyben eddig oly buzgón és sikeresen működött, az eladás veszélye fenyegeti! Igaz, hogy majdnem egyidejűleg adott kifejezést a képviselőházban Törzs Kálmán képviselő úr azon aggodalmának, hogy mi fog az európai hírű Bereczki-féle teleppel történni? valamint igaz az is, hogy Matlekovits Sándor államtitkár úr nagyjában megnyugtatólag nyilatkozott; de elég fontosnak tartjuk…

Van azonban a kérdésnek egy más ága is! Nem kételkedünk benne, hogy a Bereczki-féle telepen a legnagyobb rend uralkodik, hogy minden ‚anya és fajfa’ a legpontosabban lajstromozva van. De a dús tapasztalatoknak tetemes része fog kihasználatlanul, vagy legalább nem eléggé kihasználva elveszni, ha a már hajlott korú pomológus örök álomra csukja be szemét! Kérjük azért a t. egyesületet, méltóztassék a viszonyok kellő mérlegelésével lehetőleg oda hatni, hogy Bereczki egy-két fiatalabb szakerő segédkezésének elfogadására legyen reábírható, kiket legczélszerűbben az állam küldhetne ki, esetleg az arra alkalmas volt szőlészeti vándortanítókból, vagy intézeti kertészekből. Idővel azután a telep anyaga az Alföld egy más vidékére helyeztetvén át – lehetőleg oda, hol valamely állami intézet létezik –, a rendkívüli intézkedések is megszüntethetők volnának. Ezekben bátorkodván nézeteinket a t. egyesület tudomására hozni, kérjük azoknak legjobb belátása szerint érvényt szerezni.”

Később nemes törekvésével Rudinai Molnár István is vállalta a nyilvánosságot, példáját szolgálva, hogy hivatali tisztségért nem feltétlen kell odavetni a szakmai tisztességét. Persze, volt másféle megközelítés is, gondolva Villási Pál nézetére, akivel – igaz – Bereczki Máténak sosem volt felhőtlen a kapcsolata.

„Hajós szakosztályi elnök hiszi, hogy maga a kormány is nagy súlyt fektet a Bereczki-féle gyümölcsfa-telep fenntartására; de mivel állandóan ott sem maradhat egy minta gyümölcsfa telep, mert ama talaj csakugyan nem alkalmas gyümölcstenyésztésre, a czél legfeljebb az lehetne, hogy a meglévő fajok áthelyeztessenek máshová, pl. az állami gyümölcsfa iskolákba. Azt az eszmét azonban, a melyet az erdélyi gazdasági egyesület javasol, t. i. a gazdasági egyesületek által leendő megszerzését, több oknál fogva nem tartja elfogadhatónak, hanem csak a jelen állapotnak fenntartását kívánja a kormányhoz intézendő felterjesztés által biztosítani, hogy Bereczki Máté nagybecsű munkásságát továbbra is háborítatlanul folytathassa, a magyar gyümölcsészet hasznára…

(…) Molnár István, a budai vinczellér-képzés igazgatója is hangsúlyozta, hogy a mező-kovácsházi gyümölcsfa telep csak a Bereczki kezében mondható igazán nagybecsűnek. Az áttelepítés iránt ő már régebben intézett felszólítást Bereczkihez, s ajánlotta a Nádorkertet e czélra, melynek 90 holdnyi alluvialis (öntéstalajú) területe kitűnően alkalmas gyümölcstenyésztésre. De Bereczki nem volt hajlandó az áttelepítés eszközlésére. Törzs Kálmán aztán igen szépen és egész részletesen előadta, hogy minő előzményei vannak a szóban forgó kérdésnek. S mint a szakosztály elnöke, úgy ő is, azon óhajának adott kifejezést, hogy ámbár a kormány igazán nagy érdeklődést tanúsít ezen ügy iránt, a mennyiben Matlekovits államtitkár a telepet esetleg nagyobb szabású kertészeti tanintézettel is kapcsolatba óhajtaná hozni, ha az e czélra igényelt eszközök a rendelkezésre bocsáttatnának. De miután mégis fennforog a veszély arra nézve, hogy az egész pusztára, mely eladó állami birtokok közé van sorolva, vevő jelentkezik s az annak el is adatik és Bereczki aztán tovább nem maradhatna e helyen. Csakugyan lépést kellene tenni a kormánynál, hogy ne adja még el azt a kincstári birtokot, melyen Bereczki az általa, illetőleg Sármezey Antal által bérelt földön a most már világhírűvé vált s a maga nemében páratlan gyümölcstelepet létesíté…”

Amennyiben bárki olvasónk a mába mutatóan hasonlóságokat talált, vegye a tanulságokat és igyekezzék jó döntést hozni. Ma már azt is tudjuk, hogy egy fajta megőrzése nem két, hanem három lépcsős folyamat. Egyedek kijelölése (on situ) és leszaporítása után az értékes forma gyűjteménybe kerül (ex situ), de szükséges annak minimum házikerti termesztése is (on farm).

Surányi Dezső
botanikus, történeti-ökológus nemesítő
(Biokultúra 2019/1-2)