Negyven éves a Magyar Biokultúra Szövetség
1983-ban – amikor még a „három T” időszaka tombolt – alakult meg a Biokultúra Klub, amely a mai Magyar Biokultúra Szövetség természetes jogelődje. A fiatalok kedvéért: a „három T” az államszocializmus kultúrpolitikájának a tömény összefoglalása. Az első T a „támogatott”, a második a „tűrt” a harmadik a „tiltott” kategória volt. Valahol a „tűrt” és a „tiltott” határán született meg a Biokultúra Klub, hiszen akkor a „minél többet, bármi áron” volt a magyar mezőgazdaság agrárpolitikájának lényege; etetni a világ hatodát lefedő szocialista, kommunista világot.
Az agrár-környezetvédelem még szóba sem került, a vegyszer-koktélokkal terhelt élelmiszer biztonsága megkérdőjelezhetetlen volt, amikor néhány ember úgy döntött – Seléndy Szabolcs biogazdálkodásról a Kertészet és Szőlészet folyóiratban írt cikk-sorozata következményeként –, hogy nem jó, nem fenntartható ahogyan a mezőgazdálkodás, kertgazdálkodás folyik. Budapesten a Molnár utcai Belvárosi Ifjúsági Házban 1983. november 15-én mintegy száz fő gyűlt össze, ők voltak, akik elindították a magyar biogazdálkodást azzal, hogy megalakították az Országos Biokultúra Klubot.
A nem sokkal korábban megalkotott „civil törvény” lehetővé tette, hogy az Országos Biokultúra bejegyzett egyesületté alakuljon, így tudott megalakulni Frühwald Ferenc elnöksége alatt 1987-ben a Biokultúra Egyesület, amely már jogi értelemben is jogelődje a mai Magyar Biokultúra Szövetségnek.
Az alapítók és a korán csatlakozók (köztük talán e sorok írói is) a jövőbe láttak. A fejlődés óriási. Akkor néhány kiskertben, továbbá becslések szerint egy-két ezer hektár mezőgazdasági területen folyó ökológiai gazdálkodás mára háromszázezer hektár fölé nőtt Magyarországon, területe már egy nagy megye mezőgazdasági területét lefedné. Az akkori egy-két száz árutermelő gazdaság-szám mára több, mint hatezer lett. És nincs megállás!
Hála az alapítóknak és a régi biósoknak! A jó Istent kérjük, hogy fogadja magához a már elköltözötteket, áldása legyen a még élőkön és a biogazdálkodáson, amely a jövő mezőgazdaságának, élelemtermelésének az egyetlen lehetősége.
Magyar Biokultúra Szövetség
(Biokultúra 2023/2)