Olaszország ellenzi a műhús fogyasztását
Olaszország mezőgazdasági minisztere, Francesco Lollobrigida egy a közelmúltban tartott kormányülést követően tartott sajtótájékoztatón ismertette, hogy az olasz kormány jóváhagyta és elfogadásra javasolta a laboratóriumban előállított élelmiszerek és állati takarmányok használatát megtiltó törvényjavaslatot, az ország agrár-élelmiszeripari örökségének a megőrzése érdekében. Amennyiben a parlament is elfogadja a törvényjavaslatot, úgy Olaszországban a jövőben nem lehet „gerinces állatok sejtkultúráiból vagy szöveteiből” élelmiszert, illetve takarmányt sem előállítani.
A törvényjavaslat értelmében e szabály megszegése akár 60 ezer euró, vagyis 24 millió forintos büntetés kiszabásával is büntethető lesz, továbbá a törvénysértő üzemeket bezárhatják, tulajdonosaiktól az állami finanszírozáshoz való jogukat akár három évre is megvonhatják. Az agrárminiszter kifejtette, hogy a termékek laboratóriumi előállítása nem garantálja azok minőségét, sem a jóllétet, és nem szolgálja az olasz kultúra és tradíciók megőrzését sem. Mindemellett a kormány ígéretet tett arra, hogy a károsnak tartott technológiai újításokkal szemben megvédi az ország élelmiszereit. Még a mezőgazdasági minisztérium nevét is megváltoztatták, Mezőgazdasági és Élelmiszer-szuverenitási Minisztérium névre keresztelték.
A törvényjavaslat Európa-szerte megosztotta az ágazat érintett szereplőit. A „sejtalapú” mezőgazdasági termékek fejlesztésében anyagilag érdekelt szervezetek felháborodása mellett az állatvédő szervezetek is hangot adtak aggályaiknak. Véleményük szerint a törvényjavaslat elfogadása indokolatlanul nehezítené meg ennek a még születőben lévő iparágnak a fejlődését, korlátozná annak terjeszkedési lehetőségeit, továbbá akadályozná a tudományos fejlődést. Az érdekelt európai kutató-fejlesztő vállalatokat tömörítő szervezet, a Cellular Agriculture Europe szerint aránytalanul korlátoznák a fogyasztók választási lehetőségeit, az élelmiszerek környezeti hatásai és az állatjólét vonatkozásában. Ezzel egyidejűleg a törvényjavaslatot támogató mezőgazdasági szereplők szerint az úgynevezett „szintetikus élelmiszerek” elleni tilalom az olasz termelők védelmét biztosítaná a multinacionális vállalatok erőfölényével szemben.
https://magyarmezogazdasag.hu
(Biokultúra 2023/2)