Országos és Nemzetközi Burgonya Tanácskozás, Fajta- és Növényvédelmi Technológiai Bemutató
A Nébih Gyulatanyai Fajtakísérleti Állomásán az idén újra megrendezik az Országos és Nemzetközi Burgonya Tanácskozás, Fajta-és Növényvédelmi Technológiai Bemutatót július 30-án, kedden.
A 9 óra 30 perckor kezdődő rendezvényen előadást tart majd többek között Kecskés Gábor, az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács elnöke, Elekes Gábor, a Biokultúra Hungária Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója és Vázsonyi László, a VulcanAgro Kft. cégvezetője, termékfejlesztője is.
„Ezúttal mintegy 2 hektáros vetésterületen, több, mint 30 burgonyafajtát állítottunk be a kísérleteinkbe” – ismertette Augusztinyi András, az állomás fajtakísérleteinek vezetője. Hozzátette, együttműködtek többek között az ország legjelentősebb hazai nemesítőivel és vetőgumó forgalmazóival, úgy mint a keszthelyi MATE Agrárcsoport Kft.-vel, a kiskunhalasi Bács Gazda-Coop Zrt.-vel, valamint a fővárosi HZPC-vel.
„A neves szakemberek előadásai után következik a már hagyományosnak számító szántóföldi szemle, az érdeklődők megtekinthetik, hogyan is teljesítettek a különféle fajták. A programot növényvédelmi drónbemutató is színesíteni fogja. A burgonya-nemesítők, fajtatulajdonosok mellett többek között a különféle input-anyagok, növényvédőszer-, illetve növénykondícionáló készítmények gyártói, forgalmazói is jelen lesznek a gyulatanyai rendezvényen. A cégek, a közreműködő szervezetek a rendezvény egész ideje alatt kiállítói standokon mutatják majd be a termékeiket és adnak tájékoztatást szolgáltatásaikról” – mondta Augusztinyi András.
Nádasi Zoltán
Helyszín: 2JR5+7P Nyírtelek, Magyarország
GPS: N 48°04’1123” E 21°60’9222”
A meghívó és a program letölthető honlapunkon az Eseménynaptár oldalon: https://www.biokontroll.hu/esemeny/orszagos-es-nemzetkozi-burgonya-tanacskozas-fajta-es-novenyvedelmi-technologiai-bemutato/, illetve a képére kattintva is.