Otto Greither 95. születésnapjára
A németországi Salus cég igazgatója nemrégiben ünnepelte 95. születésnapját. Az egészséges, természetes alapú teákat, étrendkiegészítőket, immunerősítőket forgalmazó cég vezetőjének, Otto Greithernek a neve egybeforr az egészség, az emberiesség és a jövő fogalmával.
A Salus cég vezetését húszas éveinek elején vette át, azóta töretlenül, szenvedéllyel és odaadással áll a vállalat élén a sikeres időkben csakúgy, mint a nehezebb periódusokban. 1974-ben majd 1986-ban is sajnálatos tűzeset árnyékolta be a cég életét, mely lehetőséget kínált arra, hogy túljutva az akkori vészterhes időkön, még jobban összekovácsolja őket.
Ma a Salus cégcsoportnak több mint 400 alkalmazottja van, éves forgalma meghaladja a 100 millió eurót. A Salus termékeket a világ több mint 65 országába szállítják. Az elmúlt hét évtizedben a vállalat működése széleskörű tudományos alapokon nyugszik. Otto Greither a mai napig a fejlődés, a haladás szellemében végzi vezetői munkáját, mindeközben mindenkor munkatársai és embertársai egészségének fontosságát helyezi az előtérbe. Greither úr számára az emberi kapcsolatok számítanak a világ legtermészetesebb dolgának. Minden reggel, amikor megérkezik a cégéhez, mielőtt felmenne második emeleti irodájába, a gyakornokoktól kezdve a részlegvezetőkig, mindenkinek barátságos üdvözléssel jó reggelt kíván. A jó munkakapcsolatok és a pozitív munkahelyi légkör nagyon fontos a számára. Öt évvel ezelőtt például egy ökológiai étkezőt nyitott, hogy kollégái és barátai együtt ebédelhessenek és minőségi ételeket fogyaszthassanak. Azonban ez a hozzáállás nem csak a cég falain belül működik. Greither úr több évtizede számos társadalmi ügyet is támogat, legyen szó akár helyi, akár regionális, akár globális projektekről, legyen szó természetvédelemről, hátrányos helyzetű gyermekek segítéséről vagy ugandai újraerdősítési programról.
Otto Greithert cégvezetési módszereiben nem a rövidtávon elérhető profit vezérli. Családi vállalkozását hosszú távra tervezte, mely a jövőben is fenntartható. Ezt akkor is szem előtt tartotta, amikor a cégvezetésben utódját kereste, ezért 2015-óta vezetőtársa unokájának férje, Dr. Florian Block lett, azóta együtt alakítják cégük arculatát a jövő kihívásaihoz. Ember- és természetszeretetük vezérli őket nap mint nap, hogy értékes erőforrásaikat az emberiség javára használják. A teljes Salus cégcsoport köszönti Greither urat 95. születésnapján, a legjobbakat kívánva jövőjéhez és további terveihez.
Forrás: https://organic-market.info
(Biokultúra 2020/2-3)