Portfolió Agrárium 2025. Kecskemét összefoglaló (1. rész)
Konferencia az Agrárium aktuális kérdéseiről
2025. március 19-én rendezték meg a Portfolió Agrárium 2025. című konferenciát Kecskeméten. Ez az esemény évek óta jó alkalmat kínál a magyar mezőgazdaság szereplői számára arra, hogy első kézből kaphassanak tájékoztatást az ágazat helyzetéről, kilátásairól, lehetőségeiről.
A helyszín ezúttal is zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel, pl. agrár szakemberekkel, mezőgazdasági cégek vezetőivel, kistermelőkkel, fiatal gazdálkodókkal, és jelen voltak az oktatási intézmények képviselői is. A résztvevők között biotermesztésben tevékenykedők is képviseltették magukat.
Az eseményt Fazekas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese nyitotta meg. A különböző témakörök előadásait követően a szakemberek kerekasztal-beszélgetéseken vettek részt. Ezeken olyan fontos tudnivalók kerültek elemzésre, mint pl. az agrártámogatások, az egységes kérelembeadás változásai és az uniós Közös Agrárpolitika új követelményei.
Dr. Apáti Ferenc, a Fruitveb elnöke, a Debreceni Egyetem egyetemi docense ismertette többek között, hogy a zöldség-gyümölcs ágazat – a többi ágazathoz hasonlóan – minden évben új problémákkal, kihívásokkal küzd, de természetesen vannak ismétlődők is. Most értelemszerűen a legaktuálisabb kérdés a termelővédelmi törvény, és annak a rendelkezései, különös tekintettel a fizetési határidőkre. Ezekben a napokban okozott először problémát az újra vissza-vissza térő tavaszi fagykár is. Már látható, hogy a barack-féléknél lesz kár, a többi gyümölcs kultúránál még ezt kevésbé lehet értékelni. A legfőbb ágazati kérdések minden évben lényegében ugyanazok. Az egyik a klímaváltozás és az időjárási káros jelenségek (pl. az aszály), a másik a munkaerőhiány és annak a kezelése.
Dr. Apáti Ferenc felhívta a figyelmet arra is, hogy a szakmaközi szervezetük tagjai sorában a biotermesztéssel foglalkozók is ott vannak.
A Hed-Land Hungária Kft. szakemberei már több alkalommal részt vettek ezen a meghatározó, év eleji konferencián. Balogh Lőrinc ügyvezető elmondta, azért, mert mindig vannak számukra is érdekes témakörök, valamint az azokhoz kapcsolódó hasznos információforrások. Mindenképpen jelen kell lenni ahhoz, hogy első kézből lehessen értesülni azokról a dolgokról, amelyek érdekesek lehetnek a jövőben. Itt lehet azt is leszűrni, hogy a magyar gazdálkodók milyen problémákkal küzdenek, mire várnak megoldásokat. A hatékonyság növelése és a költség-csökkentés előtérbe került minden gazdaságnak az életében.
Balogh Lőrinc ismertette még, hogy cégük portfóliójának közel 90 százaléka használatos a biotermesztésben, a szántóföldi, a gyümölcs- vagy a kertészeti kultúrában is, és a partnereik nagyon meg vannak elégedve a készítményeikkel.
A szója jövője Magyarországon című előadásában Bene Zoltán, a Karintia Kft. cégvezetője kiemelte, hogy ez a növény takarékosabb, piacképesebb, jövedelmezőbb lehet, ezért kedvelt a biotermesztők körében is. A cégük a szója termesztéséhez szükséges inputanyagok biztosítása mellett a termények értékesítésében is segítséget ad a partnereinek.
Nagy érdeklődés kísérte a Hogyan lehetünk sikeresek a vidékfejlesztési pályázatokban? című szekció előadásait és az azokat követő kerekasztal beszélgetést. A hallgatóság ezúttal megtudhatta többek között, milyen újabb agrár- és vidékfejlesztési pályázatok várhatóak 2025-ben, milyen szempontok szerint ellenőrzik a pályázatok megvalósítását és hogy mikorra várhatóak a támogatási kifizetések a nyertes projektekhez.