Rangos elismerést kapott a NÉBIH NTAI Velencei Növényvédőszer-analitikai Laboratórium
Nagy örömmel és büszkeséggel tölt el bennünket, hogy Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság Velencei Növényvédőszer-analitikai Laboratórium, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. „gyanús” ügyek kivizsgálásában rendelkezésre álló laboratórium partnere 2017. szeptember végén az Európai Uniós Nemzeti Referencia Laboratóriumok részére Freiburgban megrendezett munkaértekezleten két szakterületet érintően is Arne Andersson díjban részesült.
Az érintett két szakterület a növényvédőszer-maradékok vizsgálata zöldség-gyümölcs mintamátrixban, valamint állati eredetű és nagy zsírtartalmú élelmiszerek mintamátrixban.
A díjat 2013-ban alapították, kétévente kerül átadásra szakterületenként (mely egyszerre négy díjat jelent), és azoknak a laboratóriumoknak ítélik oda, akik a megelőző két évben a legjobb eredményt érték el az Európai Unió Referencia Laboratóriumai által szervezett körméréseken (EUPTs).
Tehát idén ebből a négy díjból kettőt a velencei laboratórium hozott haza (EUPT-FV és EUPT-AO), amely a hazai (NÉBIH) hatósági vizsgálatok megbízhatóságára is bizonyíték.
Gratulálunk a NÉBIH-nek, a velencei laboratórium minden dolgozójának és kiemelten Solymosné Majzik Etelka PhD. laboratóriumvezetőnek, aki a műszerek által mért adatok mögé látva gyakran és jó szívvel segíti a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. munkáját is!
Dr. Roszík Péter ügyvezető
Biokontroll Hungária Nonprofit Kft.
(Biokultúra 2017/5)